Vörös István
G.L. ÚR L.-BEN

Börtönbe G.L. úrral!
Ki G.L. úr? Nemcsak
monogram, van neve is. Az arca
egy gyerekké. De csak viccel,
nem gyerek ő, újszülött.
Minden vicc ujj neki,
csak húszat ismer, lecsukják,
és két hónapon át röhögtetik,
hogy kiessen a kezéből a toll.

Tíz éve füvet csempészett Berlinből
a Hungária expresszen és most
kezd elhíresülni az a vonatút.
De mért kellett ezért L.-be
csalni? Nem fogja érteni a
vicceket (a börtönőr hiába
igyekszik), de röhög udvariasságból,
vagy épp sértő szándékkal, önpusztít,
a röhögése egy csésze fekete, kilöttyinti
a rács alatt, azt hiszik, a vére.
Éles és fogazott nevetés,
szemüveg hangja, lódenkabát hangja,
sodronying hangja, kutyáé, törött
pengéjű késé, nevetgéléssé szárad
a 2. héten, leesett pénztárca hangja,
feltörölhetetlen kávéfolt.

A kegyelem hírével érkezőt
ott tartják a cellában, G.L.
urat az őr letagadja.
 
 
 

S. B. ÚR SPINOZÁVAL VITATKOZIK

1

Egy kicsit most még ő is megilletődik.
A túlvilági megterhelést eddig jól viselte.
Hogy az utak derékig sárosak.
Hogy az angyalok szárnya koszos és büdös.
Hogy a víz ihatatlan,
a szomjúság nem oltható.

De jött egy könyvvé töpörödött emberke,
és önmagában lapozgatott.
„Ha a lélek a maga tehetetlenségét képzeli el,
épp ezáltal elszomorodik.”
-dobták egymásnak ugyanazt a mondatot.
Az egyik nem akarta elképzelni,
a másik nem akart elszomorodni.

A túlvilágon minden párbaj vidám.

2

A segédek röhögve hozzák a két pisztolyt.
Az elöltöltős, tölcsércsövű gyilkokat
csiklandozza a szájukba gurított golyó,
nyögve nyelik le.
Tüsszögnek a puskaportól.
Angyalzsírral kell kenni a závárzatot.
A fojtás betömködésekor kéjes nyögések.

Nem is nyúlnak az élveteg pároshoz.
Visszacsapódik a dobozfedél.
Krokodiloktól hemzsegő folyón úsznak át a vitatkozók.
Mire kiérnek, nincs lábuk,
bosszankodva rohangálnak a parton, hiába keresik.
Szkanderozni akarnak, de nincs kezük.
Dühükben a körmüket rágják.
De fogatlan a száj,
műanyag a köröm,
mustárgázként ködlik a harag.
 
Kibékülni is csak egy pofon után lehetne.
 
 
 

ÁLLATOK A TESCÓBAN

Füstölt pulykacomb.
Jég között tengeri angolna.
Rengeteg fölegyenesedett
színes ruhában fémkosarakat
tol. Bús neonfényben ázik
mosolyuk, az arcukra
fölragasztanak egy árnyékot,
egy műanyag ráncot.
Két tároló között egér
rohan át.

Két tároló között egér
rohan át.
Száraz teknőben fuldokló
tükörpontyok elszórt
tátogása, kicsit odébb
egy zacskó kiömlött
vörös lencse.
Plüsskutya nyála csordul.
Füstölt pulykacomb.

Rengeteg fölegyenesedett
színes dobozok között.
Egy szomjazó család
fekete habot iszik,
szájról szájra jár
a tátott műanyagcsőr.
Óriásnyi papír mikulások
védik az épületet, mint
valami ablaktalan erődöt,
a jólét börtönét,
kifordított Bastille,
az eladók lándzsával,
bevásárlókocsival,
megrohamozzák,
ami még kint van.

Füstölt pulykacomb.
Szemben, a hegyen kivilágított
templom. Vagy csak egy kulcstartó
játékgömbjében? Autók legelnek
betonvályúból. Pénztárgép eszik
papírszalagot. Két tároló
között egér rohan át.


Kérjük küldje el véleményét címünkre: lettre@c3.hu


C3 Alapítványc3.hu/scripta/