Kovács András Ferenc
Kavafisz-átiratok

A szürakuszai Timolaosz

Ő Timolaosz, a legnagyobb szicíliai
fellegvárnak a leghíresebb muzsikusa.
Napnyugati Hellaszunknak minden görög lakója,
valahányan Neapoliszból meg Masszáliából,
Taraszból, Panormszból és Akragaszból,
Messzénéből, Rhégionból, Tündariszból, Küméből,
továbbá sok hős városból, amelyek a görögséggel
fölékesült Heszperia partvidékét hellénné koszorúzzák,
valahányan csak Szürakuszai felé igyekeznek,
hogy a híres muzsikust és zeneszerzőt hallgathassák.
Fölülmúlhatatlanul játszik a lürán és kitharán is,
páratlanul lanton, oboán, kettős auloszon, csontfuvolákon,
hasonlóképpen ért a törékeny, kecses, ötlyukú fuvolához,
mely a leggyöngédebb lelkű a dalt lehelő fuvolák közt.
Flótájából lágy, panaszos hangzatok, égi dallamok fakadnak.
És ha hárfát fog kezébe, a húrok hangja finom futamokkal
zengve idézi a napsütötte Ázsia és Mezopotámia poézisét –
érzéki, édes álmodozások fényeiben lebeg, árad éjbe
Ekbatana és Ninivé minden fűszeres illata.
………………………………………………………………….
………………………………………………………………….
Hiábavaló a dicsőség, hiábavaló a folytonos dicsérgetés,
hiábavaló megannyi díj, áldás, hálaajándék, melyekkel nagy
tehetségét jutalmazzák, mert a jó s a derék Timolaosz
mégis kimondhatatlanul letört, szomorú marad.
Szamosz sűrű, tüzes bora sem bűvöli már el,
a díszvacsorán kész botrány dacosan kirívó hallgatása.
Valami homályos, érthetetlen bánat uralja,
valami gyöngeség, esendő gyarlóság bánata.
Hangtalanoknak, hangoktól kiürülteknek érzi
a hangszereket, miközben lelkében más zenék
rezzennek, teljesen másfajta dallamok zengenek.
De azt a rejtelmes muzsikát nem tudja, képtelen
megszólaltatni – hiába próbálja örökkön, hiába
szakadatlanul, titokban, hiába tele vágyakozással.
A legtökéletesebb harmóniák némák maradnak – sose hallható
összhangzatok bolyonganak, s rejtőznek benne mélyen.
A rajongó sokaság csak abban gyönyörködik lelkendezőn,
amit ő maga elvet, megvet, semmire sem tart… Sérti
a lárma, zavarja zajongás, földühítik üres dicsérgetések.
Dicső díjak jutalmazzák, ismerik el tehetségét, mindhiába:
a muzsikus néma marad, elvész kételye gondjai közt örökre.

     (1894)
 

Iménosz

„Más élvezeteknél sokkal többre becsülhető,
s ártalmasabb, amely betegesen uralkodik, tönkretesz, lerombol,
s csak roppant ritkán talál egy-egy testre, mely ugyanazt érzi –
s ha kell, betegesen uralkodik fölötted, tönkretesz, lerombol,
megsemmisít téged, s annyira fölfokozottan erős gyönyört nyújt,
aminőt a szerelmi örömben nem is ismer makkegészség…”

Részlet egy magánlevélből,
amelyet az ifjú Iménosz (patrícius-fióka) írt, akik hírhedt volt Szürakuszaiban kicsapongásairól, züllött életviteléről, III. Mikhaél uralkodásának nem kevésbé lezüllött, féktelen idejében.

               (1919)
 
 

Kleitosz betegsége

Kleitosz, ez az elbűvölő természetű,
még talán huszonharmadik évét sem betöltött,
(különben kitűnő neveltetésű, kiművelt görög tudású)
mindenben kiváló, fölöttébb vonzó fiatalember
már ágyban fekvő, súlyos, nagybeteg. Elkapta azt a lázat,
mely az év folyamán földúlta s végigpusztította egész Alexandriát.

Mikor a kór elérte, s őrölni kezdte testét, a lelke már legyöngült,
sóvárgott, szenvedett, mert a barátja, egy ifjú színész, már nem
kért a szerelméből, se belőle, s többé hallani sem akart róla.

Betegségére nincsen, s nem is hat semmi gyógyszer.
csak szegény, megriadt szülei reszketnek érette.

És egy öreg cseléd – csecsemőkorától nevelő
dajkája – ő is retteg a Kleitosz életéért…
Mely nyugtalanság hatja át, gyötrő szorongás,
s aggodalmában hirtelen eszébe villan egy kőbálvány,
melyet még kislányként, rég, gyermekkorában imádott,
még mielőtt szolgálni szegődött volna el ebbe a házba,
ide, ezekhez a nyíltan hitvalló keresztényekhez,
még mielőtt maga is meg nem tért volna igaz kereszténynek.
Senkinek sem szól, titokban sütött lepényeket, kupányi bort
s mézet viszen áldozatul a fekete bálványnak. Félsorokat mormolgat,
már akadozva, dadogva, ijedten: pár töredékre emlékszik csak a régi
fohászból, a gyermekimákból. Együgyű öregasszony, föl sem foghatja,
hogy a sötét démonnak mindegy: neki teljesen közömbös,
hogy fölgyógyul-e végül vagy meghal egy keresztény…

           (1926)


Kérjük küldje el véleményét címünkre: lettre@c3.hu


C3 Alapítványc3.hu/scripta/