Aczél Géza
ívek

a poros kisvárosban félszázada is van már annak zajosan kocogott
hepehupás utakon rozzant kertek alján az unalomtól kábult kis sereg
ha valamelyik utcában épült egy rozoga égbe kívánkozó emelet
hol szálkás faállványzatokon jóval a tucatnyi ámulkodó fej felett
ott állt meszes nadrágjában s bölcsességtől fénylett a másnapos szaki
hóka téglák landoltak kezében ahogy a borostás parancsokat adta ki
a nyúzottabbjának kik lent félve homok és mészkupacok között
lomoltak s riadtan motyogva mint élő a fehéren kiterített halottnak
élték a misztériumot ahogy nő a ház telik habarcsos téglákkal a váz
s ha felszabadult örömöt nem is valami keserű derűt raktak a falakba
a tető felé haladva pedig a kész deleje is ott sugárzott gyűrt arcukon
összemosott kopott solnessek rakosgatták aztán napokig a sok lecet
kotorták a maradék kavicsot a még ablaktalan fura műremek előtt
minket ott talált mindig a délelőtt köveket szedtünk rozsdás szegeket
fülünkbe kecske s nem a windows hajtója mekegett ha dühbe jöttünk
a bátrabbja fejt én merengtem vizuális logikát keresve az emeletnek
ám a magasban alvás izgalmánál tovább nem jutottam s hazafutottam
most is itt állok fehéredő hajjal egy irdatlanul kifeszített palánk előtt
szemeimben plakátok lobognak s majd száz évvel vénebb délelőtt
hidegen kék az ég irracionális magasban sárga párhuzamosokat húz
két toronydaru karja fél utcányi kőkolosszus száll róla amerre akarja
házőrzők helyett láthatatlan mély gépek ugatnak a föld is reng belé
maradék kis kíváncsiság vinne még befelé hogy mekkora a gödör
a technikának van-e alja ahogy elsüllyedt kultúrákra rátakarva
fémes ujja a pokolhoz egyre közelebb matat — nem érzed jól magad
imbolyogsz tovább fesztávok mentén rakosgatnád a vizuális képet
s nem érzesz egészet talán mert embert se láttál csak absztrakt íveket
zavartan visszanézel mielőtt belülről valaki kinevet és megnyugszol
ott fönn a messzi üvegkalitkákban mintha röpködne neked két ufó


Kérjük küldje el véleményét címünkre: lettre@c3.hu


C3 Alapítványc3.hu/scripta/