Ének: Ha mennél hideg szélben/ a réten át, a réten át,/ rád adnám kockás takaróm/ öleljen át, öleljen át/ Ha körülzúgna sors-vihar/ rémségesen, rémségesen,/ szívemben volna házad/ oszd meg velem/ oszd meg velem,/ Ha volnék minden kincs ura az ég alatt, az ég alatt/ koronám legszebb ékköve volnál magad, volnál magad...

Két szereplőnk van: Lívia és Gáspár. Véletlenszerűen kényszerültek egy lakásba. Gáspár élete eléggé átlátható, Líviáé viszont teljesen átlátszatlan, titokhordozó. Gáspár állandóan fázik, Líviának mindig melege van. A látszat szerint ez a groteszk helyzet a konfliktusok oka. Valójában sokkal tragikusabb konfliktus zajlik kettejük között.

1.
Színhely: utca, az az útszakasz, amelyen Lívia minden áldott nap hazatér.
Egy kávézó portálját látjuk. Félig lehúzott barna vasredőny az ajtón.
Szőke lány bújik ki lehajolva a barna vasredőny alól. Térdig érő barna szoknyát, narancsos árnyalatú, testhezálló felsőrészt és kardigánt visel.
Kiegyenesedik, nagy csattanással lehúzza a redőnyt, lelakatolja.

Elindul balra, táskájával csapdossa a térdét.
Elmegy két-három ház előtt.
Elmegy egy régiségbolt kirakata előtt. Kimegy a képből.

A régiségbolt kirakatát látjuk. Olyan, mintha a televízió doboza lenne, mintha miniatűr színpad lenne. Két aranyszárnyú, faragott angyal függ benne egymással szemközt. Olyan, mint egy akvárium, amelyben faragott angyalok úszkálnak.

2.
Egy padlástér előtt.
Lift áll meg a lépcsőfordulóban, kinyílik az ajtaja, fiatal, fekete hajú, borostás férfi hátrál ki rajta, csípőjével tolja a liftajtót, kihúz egy papírdobozt. Ezzel kitámasztja a liftajtót, még egy papírdobozt, egy koffert és egy mosdókagylót szed ki a liftből, ezeket odébb húzza, engedi, hogy a liftajtó becsukódjon. Felegyenesedik, körülnéz, és felfelé indul. Megáll a lépcső legtetején lévő egyetlen ajtó előtt.
Néz. Lógós vászonzakó van rajta.
Nézegeti a névtáblát. Becsenget. Lívia kidugja a fejét az ajtón, tetőtől talpig végigméri.

- Szia. Gáspár vagyok.
Lívia továbbra is rámered. Gáspár zavarba jön.
- Nem szólt a Zoli?
- Nem.
- Nekem azt mondta, hogy jöhetek. Hogy megbeszéli veled.
Lívia töpreng egy pillanatot.
- Várjál.

Bemegy, nyitva hagyja az ajtót. Belülről nyikorgó géphangok hallatszanak.
Gáspár tanácstalanul áll az ajtóban, nézelődik. A lépcsőház faláról lehull egy darab vakolat, nagy csattanással széttörik a padlón. Lívia kinéz, int Gáspárnak.
- Jöhetsz.
Gáspár aggódó pillantást vet a holmijára, Lívia nyugtatóan legyint.
- Hagyjad.
Gáspár bemegy, Lívia becsapja az ajtót. A névtábla egyik csavarja kiesik, és a névtábla ide-oda hintázik a másik csavaron.

3.
Padlástérből kialakított lakás, amelyben látszanak a gerendák. Ferde tetőtér-ablakok. A lakás belsejét tárgyak bélelik szolid zsúfoltságban és bizonyos rendben: az egyik falon könyvespolcok és fotók, a padlón fotóállvány régi fényképezőgéppel, a másikat metszetek díszítik, amelyek különféle repülő szerkezeteket ábrázolnak. A harmadikon divatfotók. Ruhák, cipők hevernek több helyütt. A negyedik fal üres.

Az üzenetrögzítőn torz férfihangot hallunk.
- …  légyszi csinálj neki egy kis helyet valahol, amíg oké lesz a kérója, rendben? Tök jó haverom, és rendes srác, nem zavar téged. Kösz, Livike. Csocsi!
Lívia egy alkóvszerű fülke felé int.
- Van ott egy matrac, azt rakd valahova. Én bent alszom.
- Kösz. Rendes vagy.

4.
Gáspár egyedül van Lívia lakásában. Már berendezkedett egy sarokban az üres fal alatt. A matracot körbebástyázta dobozaival, ízlésesen elhelyezte a mosdókagylót, és most körbejár, a falakat szemlézi. Elidőzik az egyes tárgyakon.
Valahányszor megáll, mindig torzított férfihangokat hallunk, különböző férfiakét, muzsikával keverten, nem feltűnő, mintha csak az énekesek dörmögnének „fekete” hangon.
Továbblép, az egyik tetőtéri ablak alá kerül. Ideges rángás fut végig az arcán, tapogatja az ablakrést, megborzong, dörzsöli a karját.

Egy másodpercre mintha hóvihar törne át a szobán: vad zúgás, szinte látni a fehér szelet, mintha egy óriási meszelőecsetet húznának át a képen. Aztán megint csend van. Gáspár arrébb megy, és tovább nézeget.

Egy idő után megunja az alkalmi tárlat nézegetését, visszatér a kuckójába. Az egyik doboz tetejét feltépi, videokazettát vesz elő, beteszi a lejátszóba, és ledől a matracára. Bekapcsolja a tévét.

Egy másodperc múlva elégedetlenül felül, kivesz a bőröndjéből egy pulóvert, felhúzza, visszadől. Bámulja a tévét.

5.
Lívia munkahelye: alternatív kávézó vetítőteremmel, újságos- és könyvespulttal. Lívia a pultra könyökölve unatkozva bámulja a gyér forgalmat.
Maga elé húz egy ott heverő színes magazint, lapozgatja. A középső oldalpárnál megáll, elmereng.

Az újságban gyönyörű zöld hegyeket látni, ködben vagy párában úsznak. Valamilyen montázs is látható itt, kakasviadal, népi viseletbe öltözött emberek, egy maszk, lámák.

Lívia pultja előtt megáll egy fülbevalós, kakastaréjos fiú, aki furcsamód emlékeztet az újságban látott figurákra és maszkra. Lívia felnéz.

- Mi kéne, ha vóna?

6.
Egy vagy két őszi levél hulldogál lefelé, a földön is hever pár darab. Lívia jön szokott útvonalán az utcán. Rövid szoknya, kardigán. Nagyméretű, nyitott táskával csapkodja a lábát. A lába csupasz. Táskájából egy pár karmos csirkeláb lóg ki. Lívia lábának csupaszsága rímel a csirkeláb csupaszságára. Elmegy a régiségbolt kirakata előtt, amely most üres.

A kirakat most olyan, mintha zokogna, mintha régi film esőzne, mintha zuhogna benne az eső.

Potyog az eső, potyognak a levelek.

7.
Az előszobában nagy fagyasztóláda áll, mindenféle kacattal telipakolva. Lívia bejön, leteszi a táskáját, előveszi a döglött csirkét, a kacatokkal együtt felemeli a fagyasztó tetejét, könyökével tartja, a csirke vézna, kopasztott szárnyai fityegnek. Néhány holmi a fagyasztóláda mögé csúszott. Lívia beledobja a csirkét a ládába, szabaddá vált kezével matat, kihúz egy pizzát, dúdolgat, engedi, hogy lecsapódjon a láda fedele.

Benéz a fagyasztóláda mögé, megszemléli a lecsúszott tárgyak gyűjteményét. Elég magas halom. Szenvtelenül tudomásul veszi. Ismét kinyitja a ládát, ezúttal közelről belenéz, valamit vizsgál, a fagyasztóláda fénye kékesen, lidércesen megvilágítja az arcát. Lívia egy pillanatig lehunyt szemmel hűsöl, ugyanúgy élvezve a hideget, ahogy más napozni szokott. Elmosolyodik, becsapja a fedelet.

Kezében a pizzával a konyhafülkéhez megy. Kibontja és a mikróba teszi. Beállítja, bekapcsolja. Bemegy a szobába.

A szobában üresen megy a tévé, zizeg, senki sem nézi. Lívia kikapcsolja a tévét. A zizegés folytatódik: zuhanyozás hangja. Lívia nem vesz tudomást róla. Elfintorodik, az ablakhoz megy, közben leveti és ledobja a kardigánját, kombinépántos top van rajta, alatta melltartó, kilátszanak a pántok. Szélesre tárja az ablakot.

Szinte besüvít a levegő. A zuhanyozás hangja áttűnik szélsuhogássá. Néhány tárgy himbálózni, rezegni kezd.

Lívia visszamegy a konyhafülkébe, tányért vesz elő a pizza számára, tálcára teszi.

Kivágódik a fürdőszobaajtó. Üvöltés. Az ajtóban Gáspár áll egy szál törülközőben, a hideg huzat ostorként vágott végig csupasz bőrén, olyan lesz, mintha hirtelen lemeszelték volna. Lívia vidáman odabiccent.

- Csaó!

Gáspár arcán ideges rángások futnak végig.

- Csaó.
- Kérsz pizzát?

Gáspár szólni akar, de nem bír. Hirtelen visszaugrik a fürdőszobába, magára csapja az ajtót.
A döndülésre leesik a falról egy kis kép, ott marad a falnak támaszkodva.
Lívia elmosolyodik. A pizza tetején sülő sajt közelről, mint az izzó, fortyogó láva.
A mikrohullámú sütő nagyot csendül.

8.
Lívia és Gáspár pizzát esznek. Az ablakot valaki becsukta. Lívia változatlanul kombinépántos trikóban ül, Gáspár pulóverben.
Lívia felpillant.

- Mit is csinálsz?
Gáspár eszik. Tele szájjal válaszol.
- Mimikakutató vagyok.
Lívia elneveti magát.
- Micsoda?
- Néprajzos. Primitív népek metakommunikációja tárgyakban megjelenítve. Legutóbb a varázslómaszkokon megjelenő arckifejezések vizsgálatával foglalkoztam.
- Hol?
- Bolíviában.
- Hát ez izgi.
- Ha érdekel, megmutatom a fotógyűjteményemet. Itt van az összes.
- Ismered a Szondi-tesztet?
- Nem emlékszem.
- A páciensnek dilis fazonok képeiből kell kiválasztania a szimpatikusokat meg a nem szimpatikusokat, de nem tudja, hogy dilisek. Ebből kiderül, hogy neki mi baja. Jó, mi?
- Szóval lelepleződnek?
- Valahogy úgy.
- Mi van, ha egészséges az illető?
- Akkor is.
- Egészséges embert bolondokkal definiálnak?
- Nagyon megbízható módszer.
- Szegények.
- Azoknak mindegy.
- Miért mindegy?
- Már úgysincs önbecsülésük.

Gáspár szomorúan ingatja a fejét. Végül mégis megszólal.

- A maszkokon legtöbbször a szerepszerű, reprezentatív én szerepel.
- Csalás!
- Bocsánatos bűn. Segít élni.
- Ezen a szinten?! Inkább a semmi.

Gáspár udvariasan bólogat.

- Szóval pszichológus vagy?
- Voltam. Eredetileg.
- Abbahagytad?
- Mindig túl közel kerültem a páciensekhez. Mintha te a maszkjaiddal csókolóznál.
- Én tudnék.
- Nehéz megszabadulni a képzelt szeretettől.
- Nehéz megtalálni a valóságos arcot.
- A nem igazit is dédelgetheted.
- Veszélyes!

Lívia mereven kihúzza magát.

- Már akinek.

Feláll.

- Kérsz még?

Gáspár nemet int. Lívia az edényekkel elindul a konyha felé.

9.
Sötét van, a tetőablakon némi csillag- vagy holdfény süt be. Gáspár állig betakarózva fekszik a kuckójában. Lívia érkezik egy szál hálóingben a hálófülkéjéből, az ablakhoz megy, kinyitja. Megkönnyebbülten belesóhajt az éjszakai levegőbe, visszamegy a hálófülkébe.

Gáspár közelije: ébren fekszik a takaró alatt, kivár. Óvatosan felkel, odalopakszik az ablakhoz, becsukja. Visszabújik a vackába.

10
Gáspár ül a kuckójában, takarók között, pulóverben, a nyakába sálat kötött. Telefonál.

- Hogyhogy nincs kész? És a fűtés? Az a legfontosabb! Ősz van! Úristen! Jó, akkor elhozom. Ha már nem bírnak tőle dolgozni.
Ingerülten lecsapja a telefont, és elkezdi maga körül rendezgetni a dobozokat. Az egyikbe belenéz. Lassan megnyugszik az arca, ahogy elmerül kedvenc foglalatosságában. Papírokat és videokazettákat vesz elő, ezeket nézegeti, majd csinosan elrendezi a többi doboz tetején, mintha íróasztalt rendezne be.
Elégedetten nézegeti a kuckóját.
Átszellemült arccal belenyúl a dobozba, kotorász a mélyén, valamit kivesz. Nem látjuk, mi az, mert háttal van. A matracon kuksolva nézegeti az ölében levő tárgyat.
Kezében kalapáccsal térdel a matracán és az ő faldarabkájára éppen föltenni készül valamit.
Becéloz, a kalapáccsal jó nagyot üt a falra. Döndülés.
A háttérben a másik falról lehull egy újabb kép az előző mellé, ami még mindig ott hever.
Gáspár fogja az előtte heverő tárgyat, és finoman, óvatosan felakasztja a bevert szögre.

11.
Lívia a pultnál érdeklődve böngészi a már ismert magazint, a kávézó zsongása közepette. Ismét a csodazöld, párás hegyek, varázslók, lámák. Ezúttal a cím is látszik: Bolívia.

12.
Lívia szokott útvonalán hazafelé tart. Táskájával csapkodja a lábát. A táskából ezúttal egy élő hal farka lóg ki és csapkod. A halfarok verdesése arra a ritmusra emlékeztet, amellyel Lívia a lábát csapkodja. Vagy ahogy lépked.
Eléri a régiségbolt kirakatát. Megtorpan. A kirakatban, középen, egyetlen faragott maszk lóg. Üres a szeme, a szája.
Vad dobszóló dörög.
Megbabonázva bámulja a maszkot. A kirakat sötét hátterében hirtelen felrémlik egy sápadt, szemüveges arc, az ősz hajú boltos arca.
Lívia megrezzen, dacosan megrándítja a vállát, továbbmegy.

13.
Lívia hazaér. Lepakolja a táskáját, kiveszi a halat, ezúttal nem teszi a mélyhűtőbe, hanem továbbmegy a konyha felé. Zúg a tévé, automatikusan kikapcsolja. A fürdőszobából vízcsobogás hallatszik. Lívia leteszi a halat a konyhában az asztalra, a hal vadul csapkod. Lívia megtörli a kezét, az ablakhoz megy, kinyitja. Zúgva betör a hideg.
Gáspár a kádban, a forró gőzben alig látszik. Folyik a víz. Mintha gejzírek között ázna.
Lívia, kezében tányérokkal, kijön a konyhából, hogy terítsen. Felpillant, véletlenül Gáspár kuckója felé. A matracot időközben még több doboz és egyéb tárgy bástyázta körül, Lívia ezeket nézi csodálkozva.

A tányérok iszonyatos lassításban zuhannak a padló felé.

Villámgyors ráközelítés, zúgás, közeli: Gáspár ágya fölött a falon egy maszk, ugyanolyan, mint amit Lívia a régiségbolt kirakatában látott. Üres a szeme, a szája.
Lívia közelről bámulja a maszkot. Az ő arca is üres, mintha a maszk tükrébe nézne.

A tányérok leérnek a földre, csattannak, széttörnek, egyes darabok körbekarikáznak.

Kinyílik a fürdőszoba ajtaja, Gáspár áll ott egy szál törülközőben. Azonnal megrohanja a hideg: mintha hóvihar kavarogna a szobában. Felnyög, visszaugrik.

A konyhában a hal merevre fagyva fekszik az asztalon, egészen fehér.

14.
Lívia és Gáspár meghitten beszélgetnek az asztalnál, mintha mi sem történt volna. Gáspáron pulóver, Lívián kombinépántos top. Az asztalon félretolva a hal csupasz, fehér csontváza némi zöld körítéssel, szép.  Mellette kiterítve a Szondi-teszt kártyái, és Gáspár fényképalbuma a maszkokról. Ezeket nézegetik felváltva, mutogatják a hasonlóságokat, nevetnek. Lívia kiválaszt három képet az albumból, három kártyát rendel hozzájuk, nevet.

- Nézd csak!
- Döbbenetes.
- A szerelmeim.
- Hova lettek?
Lívia hirtelen összesöpri a kártyákat, hidegen felnéz.
- Csalódtam bennük.
- Sajnálom.
Lívia hirtelen kedvesen elmosolyodik.
- Benned nem fogok.
Gáspár nem érti.

15.
Gáspár derűs klasszikus zongoramuzsika közben Lívia relikviáit nézegeti a falon. Vajas kenyeret rágcsál.
Bekapja a kenyerét, odamegy a vackához, tovább tömöríti dobozait, elővesz egy kazettát, beteszi, ledől, nézi a tévét.

16.
Lívia megfeszített figyelemmel böngészi a Bolíviáról szóló újságcikket.
Odalép hozzá a kakastaréjos fiú, a pultra könyököl, szemtelenül fixírozza Líviát. Lívia fölnéz.

- Na húzzál innen a francba.

Lívia elmerül az újságjába. A kávézó zsongását hirtelen süket csend váltja fel, ahogy a képek néhány másodpercre váratlanul megelevenednek Lívia szeme előtt. Zene jön: valami folklór. Azután visszaáll a kávézó reális tere.

Lívia újságja lecsúszik a pult mögé. Lehajol érte, eltűnik, szokatlanul hosszú ideig nem bukkan fel. Amikor előjön, valami megváltozott rajta.
Mintha döglött macska lenne a pult alatt. Vagy egy feneketlen szakadék, amelybe belehullott az újság.
Lívia mereven a levegőbe bámul, a pupillája szűk, nincs a kezében újság.

Hirtelen lendületes cselekvésbe fog. Felkapja a táskáját, kardigánját, odaint a többieknek.

- Sziasztok!

Gyors léptekkel kimegy a kávézóból.

17.
Lívia a sápadt boltos előtt áll a pultnál. A boltos valamiért gunyoros arccal nézi.
- A maszkot kérem a kirakatból.
A boltos enyhén meghajol.

18.
Lívia hazaérkezik, táskástól bemegy a szobába, lecsapja a táskáját és a kardigánját. A top alatt már nincs rajta melltartó. Zúg a tévé, kikapcsolja, odamegy az ablakhoz, kinyitja.
Az ágy felől ordítás hallatszik, Gáspár rémülten felül, dörzsöli a szemét.
- Bocsika! Nem tudtam, hogy alszol.
Gáspár kábultan dadog.
- Azt hittem, Bolívia. Kurva hideg volt állandóan.
Lívia vidám.
- Itt aztán fűtenek, mint az állat.
Gáspár arcán elégedetlen rángás fut végig. Kászálódik, elindul a fürdőszoba felé.
- Nem csuknád be az ablakot, amíg fürdök?
Lívia a konyhában matat.
- Büdös van.
Gáspár eltűnik a fürdőszobában. Lívia csak erre várt: a táskájából előveszi a maszkot, Gáspár vackához megy. Fogja a földön heverő kalapácsot.
Gáspár önfeledten fürdik. Kintről döndülés hallatszik, majd koppanás. Lívia visítása.
- Isteni!

Gáspár a kádban fáradtan lehunyja a szemét. A párás tükörben megjelenik Lívia pucér képe, boszorkányos mosollyal közelít. Gáspár riadtan kinyitja a szemét.

Lívia elégedetten méregeti a falra szegezett tárgyakat. Gáspár kilép a fürdőszobából, a párák öleléséből, törülközőbe burkolva, vizes hajjal. Rárohan a nyitott ablakból áradó hideg, mint a forgószél. Tomboló elemek, és tomboló zene. Lívia visít.
- Idenézz, nem isteni?
Gáspár visszalép a fürdőszobába, magára csapja az ajtót, süket csend hirtelen.
A tükör homályos képernyője is üres.

19.
Lívia és Gáspár az asztalnál ülnek, vacsoramaradványok között. Egy kistányérnyi hókifli van előttük. Gáspár sálat kötött, fázik, görnyedezve hallgatja a lelkes Líviát.

- Majd én meggyógyítom a sebzett életedet!

Lívia nevet, mintha csak viccelne. Hirtelen lekapja magáról a topot, és ott ül kacéran, félcsupaszon.
Pillanatnyi csend. Gáspárt elfogja a valószínűtlenség érzése, és arcán idült vigyorral csak nézi Líviát.
Lívia rámosolyog.

- Az ember legyen igényes.

Gáspár idegesen vetkőzni kezd: leveszi a cipőjét. Két fehér zokni bukkan elő. A lábát nézi, mintha sose látta volna.

A két fehér zoknit és a hókiflit egyszerre látjuk.

20.
Lívia és Gáspár szeretkeznek. A szeretkezés lényegében a hőviszonyokról szól. Gáspár igyekszik magukon tartani a paplant, Lívia tendenciózusan és érzéketlenül lerugdossa. Gáspár végül feladja, és ernyedten hanyatt fekszik. Lívia energikusan felülkerekedik.

A kamera tétován bolyong a lakásban, mint valami hívatlan látogató, egy szellem, aki elfelejtette, hogy kell kísérteni, vagy rabló, aki elfelejtette, mit akar ellopni. Átsiklik egyes tárgyakon, majd visszaugrik, elidőz. Közben végig a szeretkezés túlvilági hangjait halljuk: sóhajokat, nyögdécselést.

Végre csend lesz. A kamera is megáll.

Gáspár és Lívia fekszenek az alkóvban. Gáspár beburkolózva, Lívia kitakarózva. Gáspár kinyitja a szemét, óvatosan felkel. Lívia csukott szemmel, álmosan dünnyögve megszólal.

- Nehogy becsukd az ablakot.

Gáspár megdermed, majd lassan visszafekszik. Lívia hirtelen felül.

- Nem kéne annyiban hagyni ezt a Bolíviát.

Gáspár nem felel. Lívia visszafekszik, becsukja a szemét.
Gáspár kinyitja a szemét. Egy darabig fülel. Óvatosan fölkel, lábujjhegyen az ablakhoz lopózik, becsukja, visszamegy az ágyba.

21.
Gáspár kétségbeesetten telefonál.
- Siessenek, kérem! Ez életbevágó! Maga szerint miért fizetek? Elhozok mindent, csak fejezzék már be. Lakni akarok a lakásomban, világos?

Gáspár lecsapja a telefont, és szinte azonnal újra tárcsáz.
- Zoli? Helló! Figyelj, nem tudsz véletlen egy másik helyet? Nem, dehogyis, semmi probléma, tök helyes csaj, csak nem akarok zavarni… Mindegy, felejtsd el.

Gáspár lecsapja a telefont. A falról lehullik egy újabb tárgy, és tompa zörgéssel odébb gurul. Már elég szép halom gyűlt össze a fal tövében. Gáspár boldogtalanul üldögél az ágyán, majd körútra indul a lakásban. Ellenőrzi a fűtőtest hőmérsékletét, kinéz az ablakon, a konyhában bekap egy falatot, majd visszamegy a matracához. Lefekszik, beburkolózik, bekapcsolja a tévét.

22.
Lívia jön szokott útvonalán. A régiségbolt kirakatában trópusi növények burjánzanak és papagájok repkednek. A boltos az ajtóban áll. Mikor Lívia odaér, hirtelen kinyúl és elkapja a karját.
- Jöjjön, van magának valamim.
Szinte berántja Líviát a boltba.

23.
Lívia jön haza. Ledobja a holmiját, elővesz egy beburkolt, férfiökölnyi csomagot, bemegy a szobába, leteszi az asztalra. Lekapcsolja a sercegő tévét, kinyitja az ablakot, leveti a kardigánját.
A fürdőszobából vízcsobogás hallatszik.
A kádban forró, habos víz. Sima. A felszín megrezzen, mintha lenne alatta valami.
Lívia leül, áhítattal nézi a beburkolt csomagot. Óvatosan bontogatni kezdi, finom ujjakkal babrál a madzagon.
A fürdőkád vizének felszíne alatt Gáspár arca dereng.
Lívia lassan kibontja a csomagot, már csak egy vékony selyempapír takarja. Valami gömbölyű, fekete.
A fürdőkád vizéből kibukkan Gáspár arca. Prüszköl, felül, hátrasimítja vizes haját, dörgöli a szemét.
Lívia lehántja a selyempapírt. Zsugorított emberfej kerül elő, az arcán keserű fintor - vagy vigyor?
Folyik le a kád vize, Gáspár törülközik, gőzölög.
Lívia gyönyörködik a fejben. Mosolyog.
Gáspár óvatosan kikukkant a fürdőszobából, meglátja Líviát, süvít a szél, visszahúzódik.
Lívia az asztalon hagyja a fejet, a konyhába megy.
Hajszárító berreg, mikrosütő zúg.
A fürdőszoba ajtajában megjelenik Gáspár teljesen felöltözve, sálban-pulóverben, még sapkát is húzott a frissen mosott hajára. Meglátja a fejet, leesik az álla, lassan közeledik az asztal felé.
Lívia kikukucskál a konyhából.

- Helló! Na mit szólsz?
- Az istenit!
- Eredeti varázslófej Bolíviából. Egy igazi mágus.
Gáspár leguggol a fejhez, szemez vele, fintorog.
- Te, én ilyet még nem láttam. Pedig ott voltam kilenc hónapig.
- Na ugye?!
- Te, ez bóvli.
Lívia sértetten:
- Hogyhogy bóvli?
- Te, ez egy majom.
Gáspár megfogja a fejet, forgatja, vizsgálgatja.
- És műanyag. Made in China.

A két ember egymásra néz, Lívia szemében irtózatos düh lobban. Odaugrik Gáspárhoz, kiragadja kezéből a fejet.
Gáspár széttárja a kezét.
- Nem tehetek róla!
Lívia, kezében a fejjel, visszarohan a konyhába.

24.
Mintha mi sem történt volna. A lakás tiszta, világos, a műanyag majomfej helyet kapott a falon, Gáspár és Lívia szép egyetértésben ül az asztalnál. Az asztal megterítve, középen pizza, mint első nap. A teríték helyét részben térképek és papírok foglalják el. Lívia csinos és nyugodt.

Egy papírlapra jegyzetel.
- Elmegyünk együtt Bolíviába. Te gyűjtöd ezeket a maszkokat, én pedig hozzáteszem a pszichológiai tudnivalót. Ketten együtt írunk egy zseniális kötetet. Olyat, mint a Nasca-vonalakról.
Gáspár feszeng a helyén.
- Te, én ezt a tanulmányt tulajdonképpen már írom.
Lívia nevet.
- Na de te nem vagy pszichológus, vagy igen?
- Nem, az nem vagyok. Mimikakutató vagyok.
- Na ugye. Nélkülem nem boldogulsz.
- Hát…
- Csinálj egy kutatási tervet, hogy milyen nyomvonalon kell haladni. Lehetőleg érintve a jobb helyeket.
Lívia édesdeden nevet.
Gáspár a fejéhez kap.
- Te, az nem attól függ, hogy hol akarsz nyaralni. Oda kell menni, ahol tényleg van kutatnivaló.
- Persze, persze. Úgy értem, ha több lehetőség van, a jobbat kell választani.
- A másik probléma, hogy nincs egy kanyi vasam se. Most csinálják a lakásomat.
- Szerzünk szponzorokat. Szponzor annyi van, mint a nyű. Egy ilyen témára.
- Nem tudom.
- Kockázat nélkül nincs siker.
Gáspár kétkedve hümmög. Lívia magához öleli a fejét.
- Én mindenben melletted állok!
Gáspár viccelni próbál.
- Épp ettől féltem!
Lívia megkeményedő pillantása láttán Gáspár megdermed.

25.
Gáspár és Lívia láthatatlanul viaskodnak az alkóvban, csak hangokat hallani.
A kamera elveszett kölyökkutyaként bolyong a lakásban, belebotolva a tárgyakba, mint a tévelygő szeretet maga. Mintha szimatolna és nyüszítene egy elveszített játék után, fel-alá ődöng.
Gáspár fojtottan felnyög.
- A paplant!

26.
Lívia és Gáspár az ágyban, ezúttal mindketten pucéron, de betakarva, mintha átmenetileg megszűnt volna a hőérzékelésük közti különbség. Lívia cigarettára gyújt, a láng megvilágítja az arcát. Szép. És engedékeny.
- Becsukhatod az ablakot, ha fázol.
Gáspár hősiesen nagyvonalú.
- Nem kell.
A falon magától elmozdul a maszk.

27.
Lívia lakása tiszta, világos. A ferde ablakokon besüt a nap. A falak díszítményei esztétikus, ártatlan dekorációk csupán, egy kifinomult személyiség exkluzív tárgyi világa. Gáspár ingujjban és farmerben közlekedik a lakásban. Az ablakhoz megy, arcát megfüröszti a fényben. Egy pillanatot töpreng, majd óvatosan kinyitja az ablakot. Elégedettnek látszik. Gondol egyet, odahúz egy sámlit az ablak alá, feláll és kinéz.
Ráköszön egy hang.
- Jó napot kívánok!
Gáspár elmosolyodik, integetni kezd.

28.
Gáspár és a kéményseprő oldottan üldögélnek a napsütötte, ferde tetőn. Alattuk a város. A kéményseprő megszólalásig hasonlít a régiségboltosra. Ameddig a szem ellát, háztetők, kémények. Gáspár haját enyhe szél lebegteti. Nézik a házak rengetegét.
A kéményseprő derűsen beszél. Gáspár hasonlóképpen felelget. Jól megértik egymást.
- Olyan ez nekem, ez a sok kémény, mint egy zöld erdő.
- Meghiszem azt.
- El se hinné, mi mindent látok innét. Még az angyalok szoknyája alá is belátok.
- Hát akkor mondja meg nekem, férfiak-e vagy nők az angyalok?
- Melyik micsoda, és váltogatják, hogy ne civakodjanak.
- Az jó lehet.
- Ugye!
- Nem is tudtam, hogy létezik még ez a szakma.
- Micsoda? Most van megint feltörőben, a cirkó miatt.
- Úgy rémlik, mintha ismerném magát.
- Az az ikertestvérem lehet, régiségboltja van odalent az utcában.
Gáspár a nyitott ablak felé int.
- Nem jön be? Főzök egy kávét.
A kéményseprő megfogja a seprűjét.
- A kisasszony nem örülne a koromnak.
- Hát látta?
- Én? Mindent. Vigyázzon ám vele.
A kéményseprő feláll, búcsút int, és eltűnik egy kémény mögött.

29.
Lívia közeledik az utcán vidáman dúdolva, táskáját lóbálva. A táskából piros selyemkendő sarka lóg ki. Elmegy a régiségbolt kirakata előtt, amely most tükörfal, őt magát mutatja. Tovább követjük, a szoknyája mellett megyünk. Megtorpan, topog egy kicsit, pár lépést visszalép.
Nyávogást, nyivákolást, állati nyöszörgést hallani.
Lívia lehajolva keresgél, próbálja felderíteni a hol elhalkuló, hol felerősödő hang forrását. Két ház között félméternyi rés, innen jön a hang.
Leguggol, beárnyékolja a szemét, bekukucskál a résbe.
A két ház közötti résben macska vajúdik, az nyöszörög. Egy kölyök vergődik mellette átlátszó hártyában, nyalogatja, közben görcsöl.
Lívia leguggol, gyöngéden megsimogatja a macskát, suttog.
- Bátorság, kislány! Mindjárt túl leszel rajta.

30.
Gáspár visszatért a lakásba, és derűs hangulatban ételt szeretne készíteni kettejüknek vacsorára. Bekapcsolja a tévét, pár pillanatig nézi, majd a hűtőládához megy, amelynek tetején elháríthatatlan akadályként tornyosulnak különböző tárgyak: újságok, esernyő, sapka, hamutartó. Gáspár a Líviától látott módszerrel megpróbálja óvatosan felemelni a fedelet, a tárgyak megindulnak a lejtőn. Gáspár lecsukja a fedelet, bekukkant a láda háta mögé. Visszahúzódik, az arcán zavar. Olyan érzése van, mintha a láda háta mögül egy állat bámulna rá. Óvatosan benyúl a láda mögé, különféle tárgyakat húz elő: pilótasapkát, régi fényképezőgépet, pogácsaszaggatót, női csipkekendőt. Elkedvetlenedik, visszasöpri az egészet.
Megpróbálja ismét felemelni a láda tetejét, bekukucskál, megdöbben, még inkább elfogja a zavar. Benyúl, előhúz egy fagyott pulykacombot, megnyalja, majd meglóbálja, mint valami vasbunkót, visszadobja. Tipródik a láda körül, majd hirtelen a kuckójához ugrik, pakolni kezd, ruháit a bőröndbe hányja.
A lakás besötétedik, mintha felhő takarná el a napot.
Gáspár megborzong, az ablakhoz ugrik, becsukja, vissza a helyére, pulóvert kap ki a bőröndből, becsukja, felhúzza a pulóvert, villámgyorsan pakol.

31.
Lívia még mindig a vajúdó macskát gyámolítja. Arca guggoltában egyszer csak megkeményedik, visszahúzza a kezét, feláll.
- Te ronda dög.
A macska nyávog.
Lívia undorral nézi.

32.
Lívia belép a lakásba, becsukja az ajtót. A hűtőhöz megy, a táskájába nyúl, és sebtiben kikap belőle egy azonosíthatatlan tárgyat, másik kezével felemeli a hűtő fedelét, belódítja. Siettében összefogta a tárggyal a táskájában lévő piros kendőt, és az is berepül a ládába. A kendő csücske kint marad. Lívia hirtelen lelassul, leguggol, megfogja a kendő csücskét, és húzni kezdi. Elakad, tenyérnyi darab lóg ki, mint egy piros nyelv. Több nem jön. Lívia bosszúsan nyelvet ölt a kendőre, viszonzásul. Aztán hirtelen elmosolyodik.

33.
Gáspár kapkodva összepakolta a holmiját, és most telefonálni készül, hogy gyorsan elköltözzön. A lakás az entrópia jeleit mutatja: tovább repedt a fal, a padlón lehullott tárgyak halmaza hever összevissza. Gáspár sebesen tárcsáz.
- Halló! Szállítók?
Váratlanul berobog Lívia, Gáspár lecsapja a telefont.
Lívia nagy lendülettel a szoba közepéig robog, nézi Gáspárt és gúnyosan nevet.
- Hova, hova?
- Sehova. Csak rendet raktam.
Lívia két repülőjegyet húz elő a táskájából, lobogtatja.
- Megyünk Bolíviába!
Gáspár leesett állal bámul Líviára, aki elkomorul, lecsapja a jegyeket az asztalra. Katonás léptekkel körbejár, lekapcsolja a tévét, kinyitja az ablakot. Ledobja a kardigánját, megy a konyhába.

34.
Lívia távozni készül a munkahelyéről. Arca most nyugodt, semleges. Összepakolja a holmiját. Piros kendőjét a nyakába kanyarítja.
Odamegy hozzá a kakastaréjos fiú.
- Elmész?
- Azt hiszem.
A fiú szomorú képet vág. Lívia odahajol hozzá és megpuszilja. Odaköszön a többieknek.
- Sziasztok! Lehet, hogy egy darabig nem jövök.
Búcsúzóul odacsapja az utazási magazint a pultra. Az újság lecsúszik a pult mögé.
Lívia kilép az ajtón. Mögötte magától lecsúszik a redőny, nagyot csattan. Kötelességtudóan fölemeli, rögzíti, ráérősen továbbmegy.
Elmegy a régiségbolt előtt, amelynek kirakata hófehér, és két hófehér angyal lebeg benne. A fehér háttér előtt két áttetsző árnyék.

35.
Gáspár tesz-vesz a lakásban. Vacsorához terít. Most először olyan, mintha otthon lenne. Az ablak tárva-nyitva. A falak szinte üresek, mostanra minden lepotyogott. A szoba közepén virtuális (vagy valós?) tábortűz. Videokazetták szerte az asztalon. Gáspár ruhái gyűrött halomban a földön, atlétatrikó van rajta. Csak egy terítéket tett az asztalra.

Cseng a telefon. Felveszi.
- Felőlem már ne siessenek. A késést nem fizetem, slussz.
Leteszi a telefont, a fürdőszobába megy, beindítja a vizet. Előjön, a fűtőtesthez megy, elégedetten melengeti a kezét, majd nyújtózik, és az ágyra hever. Fekszik az ágyon, karjával a feje alatt, nézi a tévét, a film elején hallható dalt dúdolja.

A kamera kihátrál az előszobába, a képbe beúszik a hűtőláda.
A fürdőszobából vízcsobogás hallatszik, nyitva az ajtó.
A hűtőláda motorja halkan duruzsol.
Lívia piros kendőjének egyik sarka lóg ki belőle tenyérnyi hosszan.

VÉGE
 
 

Bibliográfia

ABODY Rita

"Démonikus levelek"
Nappali ház, 1990. 4.

"A kalandor"
Nappali ház, 1997. 3-4.

"Színes irhák"
Magyar Lettre Internationale, 39

"Anatómia, NY-LA ´96–´97"
Magyar Lettre Internationale, 49

"Szülőszoba"
Magyar Lettre Internationale, 50

"Hideg angyalok"
Magyar Lettre Internationale, 53

Kérjük küldje el véleményét címünkre: lettre@c3.hu