Shint akkor pillantottam meg először - az arcát láttam meg, ahogy az a mosdó alumínium-felületén visszatükröződött. Egyenesen a szemébe néztem. Shin valószínűleg egész idő alatt engem bámult.
Valami furcsa volt a fején.
- Egyéni tervezés, chapeau neuroscientifique.
Shin minden irányba elforgatta a fejét, hogy háromdimenziós képet kaphassak arról, amit ráépítettek. A „fejfedők” kategóriában ez bizonyára egy prototípus volt, sárgás színű massza, mely úgy látszott, mintha csontkemény cseppkőként Shin fejéből nőtt volna ki. Soha nem láttam még ilyesmit.
Ugyanabból az anyagból készült, mint amivel a lyukas fogakat tömik be, pontosította Shin: fogászati cementből. A sztalagmit tetejéből fehér cső állt ki, mint valami műanyag palack nyaka.
- Oda csavarnak be egy acélcsövet a kísérlet során. Így érik el, hogy mozdulatlanul üljek.
 
Ez túl sok inger volt egyszerre, úgyhogy egy ideig ugrálnom kellett, hogy lenyugodjak.
Shin sisakjának képe vissza-visszatért gondolataimba, és a sisak egyre nagyobbá és nehezebbé vált. Úgy tűnt, mintha a saját fejemen érezném, miközben ugrottam és ugrottam és ugrottam, mígnem észrevettem, hogy a fejem folyton a plafonhoz verődik.
Olyan kicsire összehúztam magam, amennyire csak tudtam, és leültem az egyik sarokba.
Azon az éjjelen azt álmodtam, hogy Nikkóban vagyok, de az álom nem volt kellemes. Ráismertem a fákra és bokrokra, éreztem az általam szedegetett bogyók mennyei ízét.
De volt valami furcsa minden majmon, amelyikkel találkoztam. Néhányuknak cseppkő nőtt a fejéből; másoknak hiányzott az egyik lábuk, és egy cementprotézisen jártak; megint másoknak tehetetlen műkeze volt, mellyel leszedni nem tudták a bogyókat, csak péppé zúzni. Anya a földön ült, mindkét kezével a hasán lévő sárga színű, megkeményedett seben dobolva.
- Örvendek. Rendszertani nevem macaca amputata. És az öné?
Apa volt az, aki megkocogtatta a vállamat. Neki már nem volt háta, csak egy groteszk púp. Fogvacogva reszketni kezdtem a feltartóztathatatlan hidegtől, mely a testem középpontjából kiindulva szétáradt bennem minden ujjam és lábujjam legvégéig. A mellkasomra néztem, a hidegség kiindulópontjára, és azt láttam, hogy a szívem egy sárga kővé vált.

Hirtelen, egy csapásra gyúltak ki a lámpák. A nap kezdete, amennyire ez lehetséges, még váratlanabb volt, mint amit a tizenharmadik emeleten megszoktam.
- Tudtál valamennyit aludni? - kérdezte Shin halk, barátságos hangon, amire már egy perccel tovább sem bírtam dühös lenni.
Csak egy kicsit megijedtem a sisakjától, feleltem. Semmi olyasmi, ami miatt aggódnia kellene.
- Nagyszerű - örvendezett Shin -, mert nem élném túl, ha a harmadik szomszédom is süketnéma patológiai esetnek bizonyulna.
Gauss csak morgott.

Gauss talán megérezte, mi vár ránk. A szobánk ajtaja kicsapódott, és Kawaguchi lépett be. A figyelmeztetés jogos volt. Ez a Kawaguchi hétfő reggel borzalmasan nézett ki: idegesítette a fülében visszhangzó szívdobbanások koncertje és a retináján lévő csapok és pálcikák tűzijátéka. Begombolta a fehér köpenyét, vastag gyapjúkesztyűt húzott, levett az ajtón lévő kampóról egy kulcsot, megragadott egy botot, és Gauss ketrecéhez lépett. Időközben belépett Ono.
- Az ellenállás nem segít - suttogta Shin. - Ha kell, erőszakosabban csinálják, ketten.
Ono elővette a vizsgálószéket Gauss számára, kinyitotta a hátulján lévő két ajtót, és kézbe fogott egy lapot, mely ugyanabból a plexiüvegből készült, mint a vizsgálószék. A lap közepén kivágás volt. Tökéletesen illett az áldozat nyaka köré.
 A ketrecemből nem tudtam minden mozdulatot tökéletesen követni. A látóteremet részben betöltötte Ono háta. Hallottam egy lánc csörrenését, láttam, ahogy Kawaguchi visszaakasztja a kulcsot. Egy kis időre csend lett, majd Kawaguchi kiakasztotta a helyéről a Gauss ketrecén lévő két acélrudat. Óvatosan kinyitotta az ajtót. Az egész szoba zúgni kezdett, ez néhány másodpercig tartott.
A botot Kawaguchi bizonyára arra használta, hogy megvédje magát Gauss-szal szemben, és hogy a megfelelő irányba terelje őt. A bot legvégén két praktikus horog volt. Ezekkel próbált Kawaguchi a Gauss nyakörvén lévő nagy karikába beleakaszkodni.
Hogy hogyan volt képes a karikát megragadni, nem igazán tudtam elképzelni, hiszen Gauss könnyedén mozgott a ketrecén belül ide-oda. Egyszerűen megragadhatta volna a botot, vagy eltolhatta volna magától.
- A ketrec hátsó falát használják - magyarázta később Shin -, az elhúzható, és akkor a rácsnak tudnak nyomni vele.
Kawaguchinak sikerült a botot Gauss nyakörvéhez rögzíteni, és azzal őt a vizsgálószékhez irányítani. Gauss még csak nem is ellenkezett. De kimutatta a szemfogait, miközben a zárólapot a nyaka köré csavarozták.
Kawaguchi levette a kesztyűjét, és kinyitotta a szobánk ajtaját. Ono visszacsukta a vizsgálószék hátulján lévő ajtókat, bereteszelte őket, és görgős vizsgálószékében Gausst a laboratórium kísérleti helyiségébe tolta. Szinte szédültem, amikor megpillantottam a rengeteg gépet, majd becsukódott az ajtó.

Hatalmasat sóhajtottam. Mindenkivel így megy ez, amikor elviszik a ketrecből? A biztonság kedvéért megtapogattam a nyakamat. Valójában mit csinálnak Gauss-szal és azokkal a gépekkel? A fejem zúgott a kérdésektől.
- Nyugodj meg - próbálkozott Shin -, és kicsit kisebb vehemenciával ugrálj, különben megint a plafonba vered a fejed!
Igaza van. Jobban teszem, ha nyugodtan ülök, és figyelem a hangokat, melyek alig hallhatóan, de azért hallhatóan, a kísérleti helyiségből a szobánk vékony falán keresztül elértek éber fülemhez.
Valami fémesnek a csilingelését hallottam, ahogyan valami fémesből kihúzzák, majd csobogó vizet, amely valami fémesben gyűlik össze, melyet ismét szinte pontosan ugyanaz a fémes hang követett, mint amikor valami fémeset húznak ki vagy tesznek be valami fémesbe. Egyértelműen egyfajta szimmetria volt az egészben, a vízzel a középpontban.
Ezután még kétszer, röviden, vízcsepegést hallottam, a víz hangját, ahogyan vízbe csobban, mintha erőszakosan meg akarta volna törni a csilingelő szimmetriát. Disszonáns ikerpár.
- Első próbálkozásnak nem rossz - nevetett Shin. - Próbáld meg, amennyire csak tudod, ezeket a hangkombinációkat megjegyezni!
Shin ezt a dekódolási módszerét úgy nevezte: A látó fül. Az egésznek a lényege az volt, hogy össze kell kapcsolni a hangokat azokkal a történésekkel, melyeket saját szemünkkel érzékelünk, amikor mi vagyunk a kísérleti helyiségben. Egy hangsorozat és egy, a kísérleti helyiségben zajló eseménysor sikeres összepárosítása mindig újabb betűt eredményezett az ábécénkben, új elemet a kódrendszerünkben. Ha sokat gyakoroltunk, és kiterjedt kódrendszert építettünk fel, a látó füllel a ketrecünkből is tökéletesen meg tudtuk mondani, éppen mi történik a kísérleti helyiségben.
- Például, amit az imént hallottál, az Ono volt, aki egy alumínium mosdótálba vizet engedett, és két spriccelésnyi tisztítószert adott hozzá.

Gausst a ketrecéből agymosásra vitték. Hetente egyszer, szokás szerint hétfőn, megengedték a különben állandóan munkanélküli státusban lévő Gaussnak, hogy egy ideig a kísérleti helyiségben üldögéljen, és egy tisztító szertartáson vegyen részt. Ilyenkor ellátták a sisakja pereménél összealvadt vérdarabot, eltávolították, ahol túlságosan megvastagodott, és lefertőtlenítették egy narancssárga folyadékkal, mely makacs foltokat hagyott maga után.
- Kész csoda, hogy még él - mondta Shin, aki azt feltételezte, hogy a Fehér Köpenyek szorgalmasan keresték annak a módját, hogyan tehetnék pénzzé Gausst. Talán elcserélhetnék egy majomra valamelyik másik részlegről, egy olyan majomra, akinek a lábai görbék, vagy rohadnak a belei, de az agya még érintetlen.
A Fehér Köpenyek az egyik operációnál túlságosan elkábították Gausst, aminek az ilyenkor elkerülhetetlen károsodás lett az eredménye. - Korábban ő volt mindannyiunk közül a legerősebb. Biztosan ő lett volna a hordavezér, ha nem kerül be ebbe a laborba.
Shin mesélt a trükkökről, melyeket Gauss még az operáció előtt a Fehér Köpenyekkel megcsinált. Halottnak tetette magát, amíg ki nem nyitották a ketrecét, hogy azután abban a pillanatban valakinek fülsiketítő hangerővel a fülébe kiáltsa: „hu-hú”, vagy a száraztáp darabkáival addig takarékoskodott, míg elegendő össze nem gyűlt ahhoz, hogy éjszaka a ketrecek előtti padlóra szerteszét szórja, hogy aztán az emberek reggel felbukjanak rajtuk.
A szobánk ajtaja kinyílt. Visszahozták Gausst. Türelmetlenül várt, amíg Ono kinyitotta a ketrecének az ajtaját, a széke hátulján lévő ajtókat kinyitotta, és a nyakánál lévő zárólapot eltávolította. Ekkor Gauss a ketrecéhez rohant. Semmi jel nem mutatott arra, hogy ez a majom az a tekintélyt parancsoló fickó lett volna, akit Shin az imént leírt.
A vizsgálószék aljából Ono egy plexiüvegből készült edényt húzott ki. Ez arra szolgált, hogy a vizeletet és az ürüléket felfogja. Ono egy kis vizet töltött az edénybe, hogy feloldja az ürüléket, és a ketreceink alatt lévő lefolyóba öntötte a lét. Még annyit tett, hogy egy régi ruhadarabbal végigtörölte a vizsgálószék belsejét.
- Most én következem - súgta Shin. - Megmutassam neked, mi az ellenállás csúcsa?
Ono kinyitotta a ketrec ajtaját, de a továbbiakban Shin vette át a kezdeményezést. Egyenes háttal lépdelt, mint az emberek, szélesebbre tárta a vizsgálószék ajtaját, bal lábával ellenőrizte, hogy a lábtartó és az ülőke megfelelő magasságba vannak-e beállítva, és elhelyezkedett, a vizsgálatra készen, de nem mulasztott el közben rám kacsintani.
Ezt nevezik ellenállásnak?
A kollaborálás előnye az - magyarázta később Shin -, hogy semmilyen emberi érintést nem kell elszenvedned.

A hétfő további részében az Égi Rend Egyetemének pincéjében ültem, és a szobánk ajtaját bámultam. Folyamatosan azt vártam, hogy Shint visszahozzák, de a Fehér Köpenyek, úgy tűnt, valami intenzívebb tevékenységet végeztek, mint az agymosás.
Az ablakon lévő kis ablakra néztem. Az ablakra, szinte egyáltalán nem az ablakon át, mert Ono vagy  Kawaguchi a külső felét egy fehér papírlappal fedte le. Azért, hogy távol tartsák az olyan kíváncsi pillantásokat, mint az enyém? Ha csak egy is közülünk, majmok közül, túl nagy lármát csapott, a lapot eltávolították, és megjelent két szem, legtöbbször Onóé.
Különben a kis ablakban a papír fehér felületét lehetett látni, néha-néha egy árnyékkal, valaminek az árnyképével, ami a fénysávba került - röpke vizuális bizonyítéka, hogy létezik élet a mi szobánkon kívül is.

Máthé Veronika fordítása

Kérjük küldje el véleményét címünkre: lettre@c3.hu