Tereza barátja már idősebb, de még jó állapotban lévő, alacsony, vézna férfi. Ha nem igyekezné mindenáron eltakarni kopaszodását néhány, a füle mögül kinövő hosszabb hajszállal, egész jóképű lenne, vagy legalábbis fiatalabbnak nézne ki. Csakhogy őt a divat és az újdonságok nem érdeklik, azt a néhány hajszálát ugyanúgy gondozza, ahogyan az apjánál látta. Csak a rovarok érdeklik, meg a cikkek és a filmek a rovarról és az anyag, amely szükséges a halott rovar preparálásához.
Terezát is ennek köszönhetően ismerte meg. A könyvtárban, az általános állattan részlegen. A könyvtár társadalmilag elfogadható hely az ismerkedésre, elég elfogadható még Tereza számára is, s meglepő módon pont ő volt az, aki életben tartotta az egész ismerkedési párbeszédet. Bátortalanul, a polcok között cseréltek telefonszámot, tévedésből olvasójegyet, és ezzel az ügy le volt vajazva. Az entomológus társadalomtudományok oktatása ürügyén kezdte el látogatni a lányt szerény kis garzonjában, s néhány hónap múlva hozzátett pár fejezetet a szépművészetekből is.
Tereza arca számára a szépség csúcsa volt, mert imádkozó sáskáéra hasonlított. Élesen vágott háromszög, nagy csillogó szemekkel, a fehérjéhez képest apró pupillákkal, és az egész mintha fel lett volna tűzve a karcsú nyakra. Mantis religiosa. A saját szemével látta a fekete foltokat pirosas szélekkel csontos alkarjának belső oldalán. Ha kitárná a karját, a fekete foltoknak meg kellene nagyobbodniuk, és ki kellene tágulniuk, mint a szemeknek, hasonlóan azokhoz a szemekhez, amiket a pávaszem visel szárnyain. A szemek el tudnak csábítani, el tudják csavarni az ember fejét, képesek megbabonázni és csalódást okozni. Ha az alkarján lévő foltok kifakulnak, telerajzolja vékony, fehér bőrét rúzzsal és szemceruzával. Minden egyes látogatás alkalmával elhoz neki egyet az entomológus-skatulyái közül, egyet a százból. Sejti, hogy valami történni fog, ha megmutatja neki az utolsót. Még néhány maradt nála otthon, a többit már átköltöztette a garzonba. A skatulyákról példásan gondoskodik, óvatosan költözteti őket, törülközőbe csomagolva, nehogy megsérüljön a fekete vászon, amellyel be vannak vonva, félelemmel és boldog mosollyal az arcán nyitja ki őket. Sőt néha hoz egy sötét, kemény bőröndöt is, amelyben alkalomadtán átviszi lelki táplálékát - tiszta, gondosan megjelölt ölőüvegek, csipeszek, papírcédulák, preparációs tűk, ragasztó, üvegcsék ecetsavval, gombostűk. Minden kifényesítve, osztályozva, százszázalékos állapotban. A bőrönd a kincse, az élete, amely megnyitja számára a csöndes kutatás gyönyörűséges világát. A bőrönddel uralja a gerinctelenek törékeny kicsi testét, hatalma van hasikájuk puha anyaga felett, képes megőrizni a legfinomabb szárnyakat, és a kemény kitin fedőszárnyakat is. A bőrönddel képes magához láncolni még a szégyenlős Terezát is.

+++

A legnagyobb félelmet s egyben a legnagyobb izgalmat csöndes kis életében az ágyban élte meg Terezával. Úgy tűnt a számára, hogy minden egyes dédelgetés egy perccel közelebb viszi a halálhoz, hogy minden egyes kigombolt gombbal egy újabb keresztet írhat a homlokára. A vetkőzéssel Tereza nem sietett, szégyellte előtte a testét, s ő semmit sem erőltetett. Félt Terezától, mint a haláltól, szörnyen félt, de szörnyen vágyott a lassú halálra. Szemében Tereza a paplan alatt átváltozott imádkozó sáskává, a legszebbé a gyűjteményéből, éles, görbe szarvval a homlokán. Egyedül ő élt közülük, széttárta a karját, rázta az alkarját. A paplan alatt sok izgató kinövés jelent meg az alkarján, amelyek csiklandozták és véresre kaparták, fenyegetően kacsingatott piros, szélesre kitárt szemekkel, csalogatta őt, csábította sűrű nedveivel. Félt Terezától, mert csak ő ölhetné és csonkíthatná meg, ennek ellenére kívánta őt, mert azt, amit eddig csak könyvben látott, az aktust, amelyet annyit tanulmányozott és figyelt filmszalagokon, most a saját bőrén tapasztalhatta. A mantis religiosa közösülését, ugyanolyan szenvedéllyel, ugyanakkora rizikóval. Otthon gyakran nézett BBC-filmeket, lelassította az értékes, hímekkel kapcsolatos részeket, s a rá jellemző gondossággal próbált felkészülni, beleképzelte magát a hím helyébe. Pedig ő bizony csak kevés dolgot tudott elképzelni, mert tudós volt, számokkal teli fejjel, száraz ember, fantázia nélkül. S a szörnyűséges, türelmetlen, éhes mantis mellette.

+++

 „Maga is így járhat, Tereza.“ Mondta a nő, s mutatóujjával saját mellkasába szúrt. „Elég egyszer hibázni, és elszarja élete egy részét. Már ha nem kap észbe és nem lép le. Pincér, kávét!“
„Kettőt.“
„Maga olyan kedves lány, hány éves is?“
„Huszonöt. Majdnem.“
„Én is annyi voltam, vagy húsz évvel ezelőtt...“ mondta halkan, és a szemei ismét elkóboroltak az ismeretlenbe. „Akkor még nem volt narancsbőröm, sportoltam, tudja, versenyeztem. Most meg úgy nézek ki, mint egy tehén! De a tabletták segítenek, jól alszom, ezzel semmi gond.“
Tereza érdeklődéssel bólogatott. Néha megfeledkezett magáról, és belehallgatott a záróra előtti társasági élet hangjaiba. Poharak, borosüvegek, kávéfőző, újságok bambusztartóban. Mindenféle emberek, hangosak, részegek, szerelmesek, tán két gyerek és egy lődörgő kutya. Egy jókedvű pincér. A két kávé és az idegesség a boldogtalan nő miatt átjárta Tereza egész testét.
„Tudja, azt gondoltam, hogy ha értelmiségihez megyek hozzá, nyugodt életem lesz, veszekedések nélkül, mert, tudja, beteg a szívem. Hallgassa csak meg..., de a tabletták segítenek. A doktor is azt tanácsolta. De ez az élet, arról akartam magának. Tudja, mivé fajult az egész?“
„Hm.“
„Hát, végtelen unalommá. Társasági élet - nulla. Izgalom - nulla és természetesen...“ odahajolt s diszkréten súgta, „éjszaka az ágyban... na, de kár is beszélni róla. El tudja képzelni. Pótlást kellett találnom. De ezt mindenki megérti.“
„És a férje tud erről?“
„A férjem mindenről tud, de egyáltalán nem érdekli. Ö már csak egy élő hulla, minek is hazudnék magának. Nem veszekszik, nem mond nemet, de igent sem, semmi sem érdekli. Hazacipelt mindenféle kacatot, gépeket, és mikor megjön a munkából, elkezd bennük turkálni, és hányszor megesik, hogy el is alszik felettük. Na képzelje csak. Gombostűk beleszúródva a körme alá, nagyító a kezében. S még csak hozzá sem nyúlhatok semmihez, mert akkor haza sem jönne, megsértődne. Ha legalább jól keresne, de az az Akadémia, hát az kész nyomor.
„De legalább nyugta van, nem? A szívének jót tesz.“
„Nyugtom! Mint a sírban! Ha legalább lennének barátai, bármilyenek. Vagy szeretője, ha találna magának valakit, legalább biztos lehetnék benne, hogy nem egy halottal élek. Legalább lenne miért összevesznünk és elválnunk. Hisz még a válási kérelmemet sem hagynák jóvá, olyan kis bárány. Hogy is tudna összeszedni magának egy szeretőt! Tehetetlen, még a lyukat se találná meg! Talán azokból a szar könyveiből megtanulhatná, ha érdekelné a dolog.“ A nő a hosszú monológ után kifújta magát, és beleszürcsölt a keserű kávéba. Felháborodottan rázta a fejét, és hasonlóan felháborodott, helyeslő választ várt Terezától. Tereza nem igazán értette őt.
„Tényleg azt szeretné, ha a férjének szeretője lenne?“ - a szerető szónál elpirult, mert a szégyen illatát árasztotta.
„Kettő is! Bármilyen bűn, bármi, ami némi aktivitást jelentene, valamiféle indokot, hogy megmozduljon. Tudja, én igazi férfit szeretnék. Olyat, mint Indiana Jones, kalandort, védelmezőt! Nem egy darab rongyot, amelyik szó nélkül hagyja magát átrakni egyik helyről a másikra, bizony, mint egy jelentéktelen rongy. És még büdös is a kosztól meg a vegyszerektől. Biztos ettől is fáj folyton a fejem.“
„És a válás?“
„Hisz mondom, hogy az se megy. Ö nem akar, vagyis nem hogy nem akar, de semmit sem mond. És tulajdonképpen nincs is rá ok. Ki hiszi el nekem, hogy így nem lehet élni?“

+++
Tereza sem hiszi, mert neki ez a nyugalom tetszik. Lassú, az egyik oldalról a másikra lustán átforduló, csöndes, szívélyes élet. Beszélni sem kell annyit, meg magyarázni, védelmezni, tervezni, sietni. Hanem lépésről lépésre felfedezni a rejtett szépségeket, s hagyni, hogy bennünket is felfedezzenek. Lassacskán lekapargatni a másikról a félelem, a bátortalanság és a szerénység hordalékát. Szabad helyet hagyni magunk mellett és várni, míg valaki mellénk ül, hallgatni, ahogy lélegzik, gondolkodik, ahogy lassan és félénken megnyílik, hallgatni és megfejteni a nyelvét. Nem kényszeríteni, nem sürgetni, nem szaladni. Nem viaskodni. Apróságokat értékelni. Heverészni és gyarapodni súlyban, tömegben. Tiszta lelkiismerettel. Ez a Terezának való élet.
„Terezka, mutatok neked valamit, ma jött el az ideje. Nézd, mit szereztem“, mondta, még az ajtajában. A kezében videokazettát tartott.
„BBC, ez ám a minőség. Felvételek föntről, lentről, belülről, meg minden. Senki más nem forgat így. Majd meglátod!“ - boldog várakozással telve odaadta neki a kazettát, levette a cipőjét, és ledőlt a díványra. „Na, most majd meglátod!“
A kazetta megnyikordult, a kis fények kigyúltak, és a képernyőn megjelent a mantis religiosa zöldes, hosszúkás teste.
„Gyönyörű“, sóhajtott fel elégedetten, és a lányhoz húzódott.
„Óriási.“
„Várj, mindjárt jön a hím, olyan, mint az enyém a skatulyában. Bár az kisebb. Nézd, ott vannak a foltok.“
A nőstény egy pillanatra széttárta lábát, és felfedte a fekete-piros foltot.
„Mintha bizonytalan lenne.“
„Hm.“ Tereza nyugtalanul fészkelődött, kinyújtotta a nyakát, hogy közelebb legyen a képernyőhöz.
„Terezka, ez itt mi?“, kérdezte meglepődve, mikor megmozdult, és megmutatta meztelen alkarját. „Hiszen ezt nem én rajzoltam neked, mutasd csak.“ Megdörzsölte tenyerével a bőrét, de a fekete folt nem tűnt el.
„Hisz ez nem is rajzolva van! Talán ekcéma, vagy allergia, vagy valami olyasmi. Nem fáj?“
„Nem fáj semmim, miért fájna. Biztos valaminek nekitámaszkodtam. Pszt, nézem a filmet!“
Tereza le sem vette a tekintetét a képernyőről. A kicsi, esetlen hím felmászott a nőstény hátára. Terezának hideg borzongás futott végig a tarkóján. A hím elkezdte tapogatni a nőstény imádkozó sáskát, ingerelte őt apró tüskéivel, amelyek lapos kis lábacskái szélét szegélyezték, hízelgett és remegett, mint egy ember.
„Terezka, mutasd magad!“, a foltok az alkarján elvörösödtek, az egyenetlen szélek összemosódtak, a folt közepe elsötétült, és Terezának hirtelen kettővel több, gyönyörű szeme lett. Az entomológust kiverte a veríték, mikor rájuk nézett. Kacsingattak rá még a pokrócon keresztül is, amit Terezka a vállára vetett, az érintésük égetett, elfogta őt a félelem. Eddig csak az álmaiban látta őket ilyen valódinak, ilyen megmásíthatatlannak. Az imádkozó sáska a képernyőn kidugta a hasát.
„Terezka...“
A piros szemek csalogatják, csábítják, jutalmat ígérnek, ha rászánja magát. Itt a megfelelő időszak, mondják, és kacsingatnak. Nincs már egyetlen dobozkád sem, azért hoztál videokazettát, és félsz, hogy már nem tudsz neki mit mutatni. Mutass neki valami mást. A feleséged ma elhagyott, azt mondta, hogy semmirekellő vagy, hogy elmegy biztonságot keresni, hát csak menjen. Felejtsd el, és vesd bele magad az életbe. Nézd, milyen gyönyörű, mennyire akar téged. Olyan sokat vártatok már erre, olyan nagyon vágytál rá. A piros körök leválnak Tereza kezének fehér bőréről, kárminvörösre színeződnek, forognak, mint a körhinták. Az egész teste remeg, próbáld ki!, kiáltják. Az imádkozó sáska hasa kinyomódik, majd megint visszahúzódik, a nőstény együtt ringatózik a hímmel, amelyik nem tudja elszánni magát.
„Terezka.“
A hím a képernyőn kidugja apró tüskéjét, felvétel lentről, felvétel föntről, és megteszi, amit a természet kíván. Két hosszú perc. A férfi megnyalja Tereza száraz ajkait, megsimogatja őt, megsimogatja mind a négy szemét, az összes piros puha helyet a testén, és ő nem ellenkezik. Komolyan veszi a lányt, komolyabban, mint eddig. A film neki is felpezsdítette a vérét. Isten megbocsát.
„Ne félj, majd vigyázunk“, mondja neki, mikor látja, hogy izzad, remeg, mennyire fél, szinte nem is lélegzik. Nem tudja, mire gondol.
Az imádkozó sáska, hátán a hímmel, csöndesen, bármiféle mozgás nélkül magába szívja a hím nedveit, készül. Hirtelen, figyelmeztetés nélkül elülső végtagjaival körülveszi a hím testét, a kinövéseket belevágja a testbe, és erős állkapcsával leharapja a fejét. A megcsonkított test még sokáig mozog, a nőstény testébe értékes folyadékot bocsát ki, s egyben a táplálékává válik. A hím tüskéjét csak akkor engedi ki az erős ölelésből, mikor már nem éri el őt állkapcsaival.
Terezáról néhány nap múlva eltűntek a piros foltok, az entomológus nyaki sérülései néhány hónapig gyógyultak, de nem bánta. A Mantis Religiosa párzási folyamatát olyan jól megértette, mint senki más az egész akadémián.

GARAJSZKI MARGIT FORDÍTÁSA

Kérjük küldje el véleményét címünkre: lettre@c3.hu