A hétköznapok tere annyira mélyen gyökerezik kognitív rendszerünkben, hogy azt gondoljuk, észlelésével kapcsolatban aligha tévedhetünk: látjuk, ha kinyitjuk a szemünket, és érezzük, ha megmozdulunk. Ugyanez az illúzió érvényes a képzõmûvészeti alkotások nagy részének valós és virtuális tereire. Egy festmény vagy fotó térképzetét általában ugyanúgy természetesnek tekintjük, ahogy egy számunkra otthonos szobáét. A mûvész által megalkotott tér csak akkor ötlik szemünkbe, ha rendszere összecsap a mindennapi látványélmény jellemzõivel.

Szegedy-Maszák Zoltán különbözõ médiumok révén a kilencvenes évek eleje óta létrehozott terei a képi fordulat korának jellegzetes beállításai. Korai camera obscura kísérleteitõl kezdve az interaktív komputer-installációkig gondolkodásának vissza-visszatérõ fontos eleme a technikai médiumok kínálta téralakzat és az érzékszerveink által közvetlenül észlelt tér feszültsége.

A kilencvenes évek elején házi eszközökbõl készített camera obscurák segítségével térképezi fel otthonának terét, megszokott tárgyait. Fénybõl, árnyékokból, tükrözõdésekbõl álló képek jönnek létre, amelyekben a torzult alakzatok sajátos, bensõséges világot rajzolnak ki. Fénnyel körbeírt töredékterek sokaságán próbálja ki a formák – síkok és vonalak – megjelenítésének lehetõségeit. A barkácsolt camera obscura belseje fekete dobozként – a késõbb fontossá váló kódolószerkezetekhez hasonlóan – magába szívja a lakószobát, és saját törvényei szerint átalakítja. Ahogy az optikában elmerülõ kísérletezõk nagy részénél, elsõdleges célja a teljes tér egyfajta modelljének megalkotása. Ennek érdekében születnek meg a több objektívvel – azaz több oldalán kilyukasztott camera obscurával – készült felvételek, amelyek a tárgyakat globális környezetük részeiként mutatják be. Szegedy-Maszák a legegyszerûbb képalkotó eszközzel elvégzett kísérleteket késõbb összekapcsolja a fotogrammal, amennyiben ugyanolyan tárgyakat helyez a nyílás elé és a kamera belsejébe. Így egyazon filmen egyszerre látható a tárgy lenyomatszerû fotogramja és fényképe. A belsõ és külsõ tér összekapcsolása nyomán létrejött képeken felszabdalt mezõk válnak felismerhetõvé, amelyek nem kínálnak valódi megoldást az azonosíthatóság és megkülönböztethetõség problémájára. Cselekményre váró fénysíkokból összevágott abszolút filmterek alakulnak ki, amelyeket aztán késõbb, camera obscura képeket egymás mögé soroló filmjeiben valóságos idõbeli szekvenciává alakít.

Szegedy-Maszák röviddel ezt követõen áttér a komputerrel készített képek alkalmazására és valós térbeli installációk kialakítására, amelyekben a térformálás jellegét a „3D” kifejezés, azaz egy szám és betû kombinációjából álló kód jelöli. Már a fény közvetlen képalkotó képességét felhasználó mûveiben is fontos momentum annak a vékony határsávnak a kijelölése, amely elválasztja egymástól az absztrakt ábrát a térbeli alakzattól, legyen az bármilyen megszokott, hétköznapi tárgy. Számítógépes mûveinek alapeleme az azonosíthatóság vékony hártyáján áthatoló, a síkból a térbe és onnan visszaalakított tárgy.

A Cryptogram szavakból transzformál virtuális térbeli alakzatokat, amelyeknek sarokpontja egy valós szobor – Leonardo kisméretû lovasszobor-modellje. Fernezelyi Mártonnal készített közös mûvében, a Promenádban a nézõi helyzet meghatározása, a stabil vagy mozgó szempont kijelölése az alapvetõ kérdés. Egy kis készülék segítségével virtuális terek bejárása válik lehetõvé, miközben a kiállítás valós terében végzett mozgás nyomán a képen felismerhetetlenné (felismerhetõvé) torzul a vetített tárgy. Míg a késõbbi installációk hátterében az általánosan alkalmazott geometrikus térrács a korai perspektívaábrázolások tereit idézi, addig az elõtérbe a forgó, önmagukból kitüremkedõ formák és egyre többször a saját történettel rendelkezõ tárgyak, arcok kerülnek. Többek között az elõtér és háttér éles tagolásának eszköze révén valóságos szobrászi terek jönnek létre, olyannyira, hogy a legutóbbi táblakép-sorozat, a Steganogram: sztereogram térbe rejtett információinak felépítése már egyértelmûen relief-jellegû.

Szegedy-Maszák interaktív komputer-installációiban sajátos és folytonos, valós és virtuális világot teremt, amelynek sarokpontjaként saját terét jelöli meg. E valóságmodellezõ térteremtés lehetséges asszociatív elõképe a sci-fi filmek képi világa (Ez többek közt a szobrászi térformálás gondolatának sem mond ellent, hiszen például a Johnny Mnemonic rendezõje, Robert Longo: szobrász.). A filmé, amelyben a komputerjátékokkal ellentétben a nézõ-játékos számára nem szükségszerû a teljes környezõ világ feltérképezése: elegendõ a megfelelõ rejtjelkulcs ismerete. A teljes kép megalkotásának feladatát pedig az „emberfeletti kamera” által kialakított térképzet váltja fel.

Szegedy-Maszák Zoltán mûveiben a valóság elemeibõl gondolati tereket hoz létre, térkoncepciókat állít elõ, amelyekben aktív szemlélõként-szereplõként jelölhetjük ki helyzetünket. A mûveket, vagyis az egyes közelítéseket, amelyeket Joseph Kosuth kifejezését kölcsönvéve propozícióknak nevezhetünk, látványviláguk alapján csoportokba rendezhetjük, elkülöníthetjük. A létrehozott tér, általános jellegzetességeit tekintve azonban nem függ attól, hogy milyen médium révén jelenik meg. Szegedy-Maszák terei a átvitt értelemben véve zajos terek, bennük mégis úgy kerülnek sorban elénk az egyes motívumok, ahogy zenemûben a témák, hogy megteremtsék a gondolati és a valós tér elmélyült összevetésének lehetõségét.

Kérjük küldje el véleményét címünkre: lettre@c3.hu