Nem szívesen válnék le önmagamról
de a szemellenzôket letépném, ahogy
a fájó, maró sebeket, a félelmet

az ütlegtôl és a gúnytól, a ragacsos kín
lomha lázát, ó, mindazt, mi a pillantást
bilincsbe veri abból mit én énnek mondtam

ott hol az erôt gúzsba vetik – arra amúgy
a zabolát engedelmesen megt?rô testem 
boldogan venné az engedélyt, hogy egy idôre

szabad lehessen, ruganyos; sôt, mindmáig súlyosan
felszabdalt látómezôm még élesen látó darabkája 
azért könyörög, hogy ha netán odáig fajulnának

a dolgok, egy utolsó könny? galoppra 
némi jogom legyen, ne kelljen már tipegve járnom és 
kapjak korlátlan engedélyt a törpeangyalkák

aláfestô zümmögô kórusának
nyeríttetô élvezetére, dús lomb sóhaját
generálbasszus kíséri. Íme hát egyszeri

kérvényem másodpéldánnyal: az ön nem feltétlen
szolgálatkész, de odaadó, nem, ne teremtése 
vagy alattvalója – követe, legyünk.

       Gera Judit fordítása