HEIDEGGER ÉS SVEJK
AVAGY
BELÉPÉS A NEMLÉTEZÕBE
 

7
Heidegger és Hölderlin
a határállomáson. Martin
a zuhanástól csupa kék folt.
Friderich zavarodottan néz,
fél, hogy a postán elcsapják

állásából. Egy kövér katona
a vámos. Cseh. Kirakatja
a zsebüket. Fölkap egy
zsebkést. Ezt nem lehet

bevinni. Belekortyol a
rumosüvegbe. Õ maga
sört hoz. Leülteti a két

remegõ térdû férfit.
Disznósajtot vesz elõ.

Hagymát vág hozzá. Leönti ecettel.
 

8

A katona az õrbódé rönkfalának
támasztja puskáját. Uraim,
a sör minõsége leginkább attól
függ, miféle vizet használnak
fel a fõzéséhez. Itt a víz

kemény, mint az acéllap.
Néha magamnak kell összetörnöm.
Olyankor bezárom a kaput,
és átmegyek a sörfõzdébe.

Olyan hideg szokott lenni?
Nincs se hideg, se meleg.
De a sör mégis jó.

A disznósajt viszont egy itteni
fa forgácsából készül.

Az ecetet föntrõl kell ellopni.
 

9

Svejk, aki ecetet lopott az
alvilágnak, és a savanyú
uborkát rágcsáló ördögök, akik
elégedetten veregetik a
vállát: ez van ezen a képen,

magyarázza a katona.
Manapság kihalás szélén levõ faj
az ördög. Mindenhonnan kiszorították
õket a szaporább angyalok.

Itt lent is alig fogtok
látni mást. Az arcukat kormozzák,
de nevetséges az igyekezetük.

Hiába néznek ájtatos kék szemükkel
a maszk mögül, ha igazi ördögöt

találnak, elüldözik a környékrõl.
 

10

A lenti világ azóta Pokol,
mióta az unalmas angyalok
irányítják itt az ügyeket.
Ügyek se nagyon vannak,
nem szeretik. Az ördöggel

el lehetett dumálni. Kártyázni
bárkit kiengedett az üstbõl.
Az angyalok maximumra
állítják a hõmérsékletet,

a levegõ csupa szurokpára,
aztán leülnek mozgatható képeik
elé, és nézik a mennyországi

jelentéseket. A bûnhõdõ
meg szénné ég, az angyalok

néha keresni is elfelejtik.
 

11

A föld alatt vonulnak az égiek
mind, és látják a földet,
mondta Hölderlin a második
korsó sör után. A katona
nevetett. Martin közömbösen

bámult a sörhabba. Lehet-e
utánozni a végest, kérdezte.
Ti amolyan félseggfejek vagytok,
nem? A katona disznósajtot

szelt. Hölderlin elaludt,
és a gyalulatlan deszkaasztalon
horkolva – tovább beszélt.

Martin ásítva hallgatta,
semmit nem értett. A katona

pipázott, ivott és nevetett.
 

12

A nevetés csakugyan ellentéte
a sírásnak? Vagy csak
a sírás a nevetésnek?
Aki tud sírni, nevetni is
tud. Tudás-e a sírni tudás?

Nevetés-e a nevetni tudás?
A nevetés meglassítja a
pillanatot, gyorsítja a perceket.
De a napra nincs hatással.

Mi van a sírás és a nevetés
között? Mi a harmadik? Az alvás.
De az alvásban ott az álom,

mint almában a kukac. Az álom
férge rágja belül a nevetést.

És aludni jár a sírásba.
 

13

Svejk, Heidegger és
Hölderlin ugyanannak
három alakja. Svejk
a nevetés. Hölderlin
a sírás. Heidegger az alvás.

Nem, az alvás inkább Svejk.
De akkor Hölderlin
a nevetés. És mint a malom-
játékban, mindegyik-

üknek három alakja van.
A lét nagyon is létezik
létezõ nélkül. Heidegger

is van Martin nélkül. És
ha mindkettõ mindkettõ

nélkül? Az a harmadik.
 

14

A túlvilág határán hosszúak
a hajnalok. A maival egyszerre
elkezdõdik a holnapi is, és
látni még valamit a tegnapiból.
Három nap billeg a látóhatár

szélén. A kis majom, a Gond
leveszi az egyiket, és, mint egy
leves barackba, beleharap.
Nézi a három részeget.

Aztán rázogatni kezdi Martint.
Neked mindenképp menned
kell. Heidegger kilép saját

hiányából. Átmegy a fehéren
foszforeszkáló kapun. Hölderlin

riadtan felül álmában.
 

15

Ha mégis katona lennék, gondolta
Martin, nyilván épp most
halnék meg. Mustárgázt lélegeznék
be, és ugyanabban a pillanatban
egy katonatársam eltévedt

lövedéke járna át, meg egy
elõrenyomuló francia szuronya.
Három halál, ami egy. És egy,
ami semmi. Nem én halok

meg, hanem a halálom. Érzem
az öregkoromat, mint az idõ-
változást. A nemlét egy normál H

hang a hegedûn. Addig tart,
amíg a hang meg nem szakad.

A nemlét csak kapu valami másba.
 

16

Minden kapu Prágába nyílik,
mondta Svejk Hölderlinnek.
És Prágában voltak, a vár
mögötti éhségfalnál. Az ítélet
szerint nekem most itt ki kéne

végeznem téged. De én mind
a kettõtöket hosszú életre
ítéllek. Hölderlin tekintete
egy közeli ház legfelsõ

emeletére tévedt. Fény villant.
Szétcsapódott egy ablak szárnya.
Szikár férfi hajolt ki a párkányon.

Tõle talán mást lehetett volna
remélni. De a katona sarkon

fordult és elindult a város felé.
 

17

Hölderlin a Károly-hídon
érte utol Svejket. Svejk
a kõpárkányon ült, az ölében
egy francia buldogot tartott,
és simogatta. A kutya irigyen

szuszogott. Menjen maga, kérte
a gondnok. – Hová? – Hát helyettem
Martin után. – Mért, õ
hová ment? – Át a törvény

kapuján, amit maga õriz.
Õ, a törvény kapuján? Hiszen
nincs benne jóság. Sem gonoszság.

Svejk olyan volt, mintha a sok
kõszobor egyike lenne.

De ki látott már egy szentet ülni?

18

Jó, mondta Svejk, a tisztiszolgája
leszek. De maga meg lássa el
a feladatomat addig a
kapunál. Hölderlin legyintett.
Azt a kaput csak neki nyitották,

és most, hogy bemegy utána,
be is szögezheti maga után.
Akkor legalább a kutyát
fogd meg, mondta Svejk,

és Hölderlin kezébe nyomta.
Az egyikük a folyó jobb partja
felé indult, a másik a bal

part felé. A kutya kiszökött
Hölderlin kezébõl, és

a korlátról a vízbe ugrott.
 

19

Mért ugrik egy kutya a Moldvába?
Mért tart Hölderlin a bal
part felé? És mért Svejk a
jobbra? Vágjuk szét egy ollóval
a Prága-kép függönyét.

Keskeny, hideg víz csordogál
a fekete és a fehér között.
A fény a feketében keletkezik,
és a fehérre zuhog. A víz

a fehérben ered, és alámossa
a feketét. A tarka buldog
prüszkölve áll a sekély vízben.

Hölderlin újra a hivatali
asztalánál ül. Svejk

Heidegger csizmáját fényesíti.

Kérjük küldje el véleményét címünkre: lettre@c3.hu