Jaros³aw Klejnocki

Mr.Hyde távozóban

Az összes történet itt, képzelet-szülemény.
Most kibújnak az idõbõl mint egy
fülledt öltözõbõl. Állnak de nem
szemtõl szemben. Homályban, elmosódva.
Alig élnek. Haldokolnak.
Íme: a nemes kék a ³ódzi gettó
utcái fölött (az osztrák Fotóamatõr
jéghideg diaképei),
vágy asszonyok iránt kik éteriek
mint a föveny csíkjai, kockázatos
vállalkozások tervei, a szesz nyugalma.
Akaratlan sérelmek, büszke
rosszindulat. Sebhelyek, harapások
nyomai. Utálatod
irántam, érthetõ. A hírhedt
otrombaság, melybõl fegyvert kovácsoltam.
A mocsok mely erénynek
öltözik és árulás a
megigazulás maszkjában. Bevallom: lator
voltam és tudatosan tettem. A sötétség
hõsek voltam, nem õriztem hitem.
Egyetlen ügyért sem kockáztattam.
(Meztelenül a fagyban, bundában tûz mellett)
Az én próbám a Te álmod volt.
De vége már. Még kicsit
kitartok e sorvadó darabkán.
Semmit sem kívánok. Semmit
sem akarok. Végre: nem
vagyok.
 

Jaros³aw Klejnocki
***

Hallgass meg atyám Sietek De még
kinézek az ablakon A folyó állandó iramban halad
Felhõk úsznak az égen Átfolynak a horizont vonalán
Néztük de mindig mást láttunk Füleink más
hangokat hallottak Együtt élünk de egymás mellett A te
otthonodban lakom, de remetelakban élek Elválaszt tõled
egy szigetcsoport Más célt szolgál minden utazás Csak lelkeink
tartoznak hozzánk Tudod Európa minden városában
az utat tudakolják Felesleges És ez az álom:
Úgy állok fölötted ülve Láthatatlanul Mint egy õrangyal Mint
a megtestesült sors csukott szemmel Ez mind túl van a szavakon
A kávé kihûl Egy tenyér lóg a levegõben
 

Jaros³aw Klejnocki
Anamnézis

Megvakulva Tapogatva kutatom a dolgok alakját
Megint egy esõs õsz Amire vártam
nem teljesült Nem baj Makacsul kántálom
az izoláció igéjét Fülkében élek Pusztában
Mérgezett kútnál

Megsüketülve Óriás csendben vándorlok emlékeim közt
Biztosan semminek sincs vége Vonaton kell
utazniuk Csúszni mint a lárva Mindig mondják az emberek
„szeretlek” Közönyösen lármáznak a városok Merev
böjtben élek

Megnémulva Mintha üresen Miért ilyen áron
Tenyerét elfeledték (szája már lezárva)
Ez a vég Nincs szükség Nincs indok
Félek Mozdulatlan mint a lárva Semmi
sem tartja vissza (Még mindig nõnek a körmeim)

Föld Homok Agyag

KERESZTES GÁSPÁR FORDÍTÁSA


Kérjük küldje el véleményét címünkre: lettre@c3.hu


C3 Alapítványc3.hu/scripta/