HÁY JÁNOS
SZILVESZTER
(hármas nincs, matekból pláne)

Az iskola korábban kastély volt. Hatalmas sárga épület. Hosszú, sötétbe érõ folyosók, a tanári ajtajáig nem lehetett ellátni. A villanyt, mert takarékoskodni kell mondta az igazgató , csak néha kapcsolták föl. Hogy ki az csengetés után, a Víghné jön-e a hat cébe, vagy a Galbács a hetedikbe, alig lehetett kivakarni a homályból. A hetes lógott az
ajtószárnyon, és leste, mikor tûnik föl a tanár. A legjobbak járásból fölismerték õket, nem kellett arcközelbe jutni.  A kar-, a láb-, a törzsmozgást, meg a fejtartást összerakták, és már kiabáltak is: Kuss, itt van a Gyuszika vagy a Pális, és az osztály kussba vágta magát, csak néhány hülyegyerek próbálkozott. A Dányi Jóska például, hogy szerinte nem az az óra lesz. De a tanár belépése nála is véget vetett a lassú gondolkodásnak. Egyelõre csak az ötödikig
tudott eljutni. Oda is csak kegyelembõl. Volt valami szabály az iskolában, hogy harmadszorra nem járatnak senkivel osztályt, inkább átengedik. Lehet hogy ezt ki kellett mutatni a statisztikában, aztán a Dányi Jóska lerontotta volna, õk meg rossziskola hírébe keveredtek
volna. Ez pedig állandó baszogatással jár, tanfelügyelõ, megyei értekezlet. Ennyit senkinek nem ér a Dányi Jóska mondta az igazgató az évzáró értekezleten.
  Az öt á ajtaja résnyire volt nyitva. A hetes ott lógott. Fele arca az osztályban, fele kint a homályos folyosón. A résen átvágó fény háromszöget rajzolt a kövezetre, egészen a szemközti falig. Hirtelen csapódott az ajtó, és elhangzott a kuss. Még csend sem tudott lenni, újra kivágódott az ajtószárny. Hosszú lépésekkel, szinte szökellt a Szilveszter, a matektanár, egészen a fiúig, aki nézett rá, mert azt hitte, jelenteni kell, már szinte mondta is az osztály vigyázzt, amikor a tanár csípõtõl lendített tenyere hatalmasat mért az arcra. Az éppen beszédre induló gyerekarcra.
  - Bevágod elõttem az ajtót! - kiabált a Szilveszter. Ezt ismételgette párszor, de a kéz többet nem emelkedett.
  A fiúnak a tenyérnyom átpirosította az arcát, azon az oldalon a szem is megnedvesedett, de a másik száraz és fehér maradt, csak belül vöröslött minden a szégyentõl. Jelentenie kellett, mert elvárta a Szilveszter. Beszélni, holott a levegõvétellel küszködött. Osztálylétszám, hiányzók - ezt mondta végig, és minden szótagnál bosszút esküdött. Hogy megöli a Szilvesztert, egyszer éjszaka, mikor nem látják, hogy õ az, csapdát állít neki. A Veszelovszki Laci is segíteni fog, biztosan segít neki.
   Minden éjszaka a bosszúállást szõtte, s ahány halál jutott a Szilveszternek, annyiszor zuhant nyugodt álomba. De másnap, minden képzelt halált meghazudtolva, ott látta a matektanárt a tanáriban és a folyosón, és jött az órára, mintha mi sem történt volna. Minden éjszakai pusztításért keményen bosszút állt a fiún. Felelés hármas, dolgozat hármas. Már csak hármasa volt, pedig az apja megmondta, hármas nincs, matekból pláne, mert az neki is jól ment, mármint az apjának, mikor estin végezte a technikumot. Mindig ötös volt. Aki nem ötös, az nem lehet vezetõ a szövetkezetben, az semmire nem megy az életben - mondta az apja, és õ vezetõ lett a szövetkezetben, majdnem a legfõbb, csak egy kicsit alatta. Persze, ha bátrabb lenne, lehetne õ az elnök, de azt nem akarja, mert fél, pedig tényleg jó volt matekból.
  Már október volt, és még mindig csak a hármasok, holott a fiú átvette a matekot, megoldotta a házit, és korábban, mondjuk negyedikben nem volt neki semmi problémája, a legjobb matekos volt, ahogyan az apja akarta, éppen úgy. Akár lehetett volna valami fõnök a szövetkezetben, ha alkalmaztak volna gyerekeket. Az apja az irodán ezzel szidta a titkárnõket,
hogy ezt a fiam is ki tudná számolni, pedig még csak negyedikes. A tanár is mondta neki, hogy azt hitte a korábbi bizonyítványa alapján, meg az apja miatt, hogy jobb matekos, de nem tanul, õ tudja, aki akarja, ilyen képességekkel, mint a fiúnak, annak nem ügy ez a matek, semmi - mondta mindig, és óráról órára leszólta a fiút.
  A fiú már két hónapja csak az anyjának mutatta az ellenõrzõt, mindig megígérte, hogy a következõ dolgozat ötös lesz, de hármas lett az is, és rettegett, hogy ez kiderül. Az
apja akkor, nem is tudta elképzelni, mit fog vele tenni, hogy pont a matek. Már nem a bosszúállással indult az álom, hanem a rettegéssel, hogy kiderülnek a jegyek, hogy áll ott az apja elõtt, aki elfordítja az arcát, és azt mondja, hogy szégyell ránézni, s õ meg magyarázna valamit, de szó nem csúszik ki a torkán, úgy el van zárva a járat. Napok ebben a görcsben, amikor szerda délután megállt a Szilveszter biciklivel a házuk elõtt. Bekiabált, és õ kinyitotta az ajtót, hogy jöjjön, ha már eddig.
Remegett a keze az utcaajtó kilincsén.
  - Apád itthon van? - kérdezte.
  - Kint van a kertben, hátul - mondta a fiú.
  A kutyák vadul vonyítottak a hátsó udvarban, amin keresztül kellett menni.
  - Harapnak? - kérdezte a tanár.
  - Majd megfogom õket - válaszolta a fiú, és egy pillanatra felvetõdött benne, hogy ráengedi a kutyákat a Szilveszterre, hogy pont míg átér az udvaron, cafatokra tépik, s hogy elindul egy egész ember a kaputól és semmi nem érkezik az udvar túlsó felére, legfeljebb a kutya visz oda egy foszlányt belõle. Szilveszter becsukta a kertkaput, a kutyák nekivetõdtek a rácsozatnak, vicsorogtak, mintha kiolvasták volna a fiú gondolatait, hogy ezt az embert el kell pusztítani. Most ért oda az apához, aki metszõollóval vacakolt a szõlõtõkék között. Köszön. Kezet fognak.
Elõször a tanár beszél. Az apa ledob egy ágat a metszõollós kezével, és mond valamit. A fiú nézte, a kutyák vonyítottak, háromszor legalább beszélt a tanár. Mért mondja el annyiszor, nem értette, mért kell újra és újra elmondania. Aztán kezet fognak. Az apa marad, a tanár vissza át az udvaron a lefogott veszett állatok mellett, föl a biciklire és el.
  A fiú rettegve várta, hogy bejöjjön az apja, és elszámoljon vele a hármasokért, meg hogy eltitkolta.
  Csak vacsorára jött be.
  Ettek, és nem szólt semmit.
 A fiúnak a félelemtõl elszûkült a torka. Nem bírt enni. Az apa mondta, hogy mennyire sovány, hogy nem érti ezt a gyereket, már most olyan mintha idegen lenne, mintha nem az õ fiuk, enni sem akar. Este lett, a fiú lefeküdt és várta, hogy az apa odamegy, megveri, vagy üvöltözik vele, ami rosszabb volt, mint a verés, mert tovább tartott, és nézni kellett végig az apa eltorzult arcát és a nyakán a kiduzzadt ereket. Attól félt, hogy egyszer kiszakadnak, és elkezd a vér, mint a slagból, spriccolni az arcára, a szemébe. De nem jött.
És másnap sem. Minden este várta. Nem tudta elképzelni, hogy mit talált ki az apja, miféle büntetést és mikorra tervezi. Talán a félévi bizonyítványkor, hogy õ kinyitja a kis könyvecskét, és az apja nem nézi a többi jegyet, csak ezt a hármast, és akkor kitör belõle az összes méreg, amit napról napra gyûjt, mióta ott járt a tanár.
  Ahogy beleértek a decemberbe, már reggel is benne volt a fiúban a rettegés. Ránézett az apjára, amint reggelizik. Az apa olyan volt, mint máskor. A fiú elképzelni sem tudta, miféle kegyetlenséget eszelt ki az apja akkor, amikor a Szilveszter ott jár, mifélét. Azt várta, hogy nem bírja tovább, és egyszer mégis kirobban, szíjjal veri meg akár, foltosra üti a testét. De az apa nem tört ki, evett nyugodtan minden reggel és este, ahogyan korábban, nem sietett el semmit, várta a végsõ leszámolást a fiúval.
  Ebben az évben december tizenhetedike volt az utolsó tanítási nap.
Megkapják akkor a félévi értesítõt is, mert most úgy lesz, hogy karácsony elõtt kiadják, hadd eméssze a család a jegyeket a téli szünetben. A fiú tizenhatodikán, ez egy csütörtöki nap volt, nem ment haza az órák után. Várták otthon négyig, korán sötétedett és nem értették, hol csavaroghat, hideg is volt rettentõen. Elõször az apa szaladt végig motorbiciklivel a falun, hogy nincs-e itt meg ott, nem ragadt-e le, de nem. Hét körül fogott hozzá az egész falu a kereséshez, mentek lámpásokkal keresztül a földeken, ropogott a bakancsok alatt a hó. Az
apa élen, összetapadt a hidegtõl az orrlyuka, néha elhomályosodott a szeme. Annyira szerette ezt a gyereket. Kisebb volt, talán azért. Mentek át a tanárföldeken, éppen a Szilveszterén, amit õsszel fölszántottak, hogy a halmokat jól szétmállassza a hideg, meg a vizet is elnyelje rendesen.
Október végén ment el a Szilveszter a fiú apjához, hogy adna neki traktort a szövetkezet.
  - Jani bácsi - mondta a férfinak ott kint a kertben a szõlõtõkék között - nem lehetne, hogy a szövetkezet, amikor ott szánt, ráfordulna az enyémre is?
  Az apa nézte a tanárt, ahogy dörzsölgeti a kezeit. Milyen ócska alak - gondolta, de nem akarta, hogy a fiának ebbõl baja legyen, hogy ne kapjon rendes jegyet matekból, az mégiscsak a legfontosabb, matek nélkül nem mehet semmire.
  - Persze, tanár úr - mondta - majd szólok a Varga Gézának holnap, hogy az is van még, a magáé.
  A tanár köszöngetett, meg elkezdte dicsérni a szõlõt, a férfi alig várta, hogy elmenjen, még mondatban volt, mikor kezet nyújtott neki, és elköszönt. Másnap megszántották a Szilveszter földjét (egy hold járt minden tanárnak, de neki már kettõ volt, ügyes ember ez a Szilveszter).
Amikor a jegyeket lezárta a tanár, emlékezett még az ingyen szántásra, meg ez jövõre is jól jön majd, és a hármasok ellenére négyest adott a fiúnak, s gondolta, év végén megadja neki az ötöst.
  A gyereket két nap múlva találták meg, a Cukrász-árok szélvédett oldalában, akár egy kupac kidobott rongy, olyan volt messzirõl, amikor észrevették. Az apa többet nem tudott a feleségére nézni, s az asszony se õrá. Lassan elfelejtették, milyen az arcuk, járásból ismerték föl egymást, ahogy az ügyes hetesek a tanárokat az elszürkült folyosón.


Kérjük küldje el véleményét címünkre: lettre@c3.hu


C3 Alapítványc3.hu/scripta/