Kalapáti Ferenc

papírsalak
(Sziveri Jánosnak)

az ajtót becsapta a huzat
egyre derûsebb öntudatosabb tévutak
nyílnak és záródnak a mennyre
ne késlekedj hát menj be
az ablakon
s ijedten tapasztalom hogy én is valahol lakom

velõnk a testben
vérünk ha resten is csobog
bár oly ijesztõn
hogy elhagy bennünket a hurok
a nedves rendben hol csótány sem mozog
s csókot sem ad más csak a komondorok

mint oltatlan mészbe zárott
melyhez valahol tiltott nedvesség szivárog
földalatti csatornákon könny és vizelet
egyre sûrûbb égetõbb a lehelet
s csak parázs a sebre
az izzadság kénye értelmesebbje

bibircsókák és ppírsalak
egyre közelebb kerülnek hozzám a falak
de én mint idegen mégsem hihetem
hogy ilyen szabad  –
piaci termék szorítja sarokba
a keretbõl kiugró elmét

jókor magasba lendülõ karok
körültekintõ pörce szavaz asztalok
konok lapja fölött
s ha kell örökbefogadott törököt ölök
mindenekfölött elhagyott száj hadar
a babbal alant a bal

mint elszabadult szellemet
ûzõ léptek verik fel a termeket
s az ujjakra szabott fûzõ az ajkakra fagy
ha velünk vagy nem fáj fejed
s gyermeked a legjobb iskolákban tanulhat ókori nyelveket
s elfeled(t titkok nem nyomják lelkedet)

 egy agyaggalamb-tenyésztõ álma
avagy a képzelet kirándulása

ránduló léptek a napok
vonagló testek a télben
és kopott konyhaasztalok lapján fokozott
izgalom nélküli ebédek
zsírfoltos gõzben õrzött éden
gondozott keretében hült
szavak helyén ült a bánat
s búcsú helyett a megkövült alázat
terült szét a porladó pamlagon
majd kissé porosan és fakón
visszaintett a tegnapi
agyagangyalom


Kérjük küldje el véleményét címünkre: lettre@c3.hu


C3 Alapítvány c3.hu/scripta/