RICHARD WAGNER
Miért nem volt Romániában szamizdat?

Az 1989 decemberi véres hatalmi harc után Romániában is elérkezett a leszámolás ideje. Egy egész társadalom állt ott kisemmizve. A Ceausescu-diktatúra nem hagyott hátra semmit egy mély értékválságon és az efölötti siránkozáson kívül. A legtöbb író asztalfiókja is üres volt. Hogy lehet ez?

1. A represszió
A hatvanas évek elsõ felében kezdték lassanként kiengedni a sztálinizmus életben maradt politikai foglyait. Ezrek tértek vissza a politikai életbe. Ennek feltûnés nélkül kellett végbemennie. Az emberektõl elvárták, hogy hallgassanak arról, ami velük történt. Bár az átélt nagy terror idõszaka elmúlt, az állambiztonság, a Securitate még mindig elég eszközzel rendelkezett, hogy ura legyen a helyzetnek. Fontos szerepe volt ebben nem utolsó sorban annak, hogy az egykori politikai elítéltek még emlékeztek a terrorra az ötvenes évekbõl. A Securitate igyekezett ezt az emlékezetet ébren tartani. Az a feltételes mód maradt rájuk, hogy "Tudunk mi másképpen is..."

2. Nacionálkommunizmus
A lágerek és börtönök megnyitása Romániában együtt járt a pártvezetésnek egy akkoriban új stratégiájával. A sztálinizmus végeztével, a szovjet-kínai hegemónia-vitával a háttérben a rezsim kezdte elõkészíteni óvatos elszakadását Moszkvától. A nómenklatúra lépésrõl-lépésre, elõször a nagy példaképet, Titót követve, majd a prágai tavasszal rokonszenvezve és állandóan Peking erejére építve a szocializmus ún. saját külön útját járta. Egy olyan országban, amelynek ideológiai alapjait mindig is a nacionalizmus garantálta, és amelyet másfél évtizeden át kulturálisan is megszállva tartottak az oroszok, ez a stratégia gond nélkül tudott érvényre jutni. A nómenklatúra visszaadta az ország méltóságát, ami semmibe nem került, és hirtelen tele lett különféle szövetségesekkel. A pártapparátuson belül is felnõtt egy román nacionalista nemzedék. Ezek inkább valami harmadik-világ típusú nacionalizmust képviseltek, semmint a szovjetkommunizmust. Így jött létre egy balkáni nemzeti kommunizmus, ami végül lehetõvé tette Ceausescu számára, hogy ezerféle trükkel megtévessze a Nyugatot, és bevezesse a maga családi diktatúráját.

3. Kollaborálás és nacionalizmus
A rezsim hamarosan sikeresen birtokba vette a nemzeti értékeket. A jobboldali nacionalizmusok a román értelmiség körébõl, még a fasiszta Vasgárda túlélõi is támogatták a kommunistákat.  Ceausescu legfontosabb kártyája a politikai játékban az orosz veszélyre való hivatkozás volt. Amikor 1968 augusztusában Bukarestben megtartotta híres beszédét a varsói szerzõdés országainak prágai bevonulása ellen, amelyben a keleti blokk országai közül egyedül Románia nem vett részt, nemcsak értelmiségi helyeslést váltott ki, hanem prominens  személyiségeknek spontán belépését is a kommunista pártba, méghozzá gyors egymásutánban.
Mivel  ugyanakkor a sztálinista kirakatperek áldozataivá vált kommunisták rehabilitálási hulláma is megindult, azt lehetett feltételezni, hogy a kommunista párt kész megváltozni. Úgy látszott, mintha egy reformidõszak venné kezdetét, liberalizálódás, ahogyan akkoriban nevezték. Mindez a 60-as években kihúzta a talajt egy esetleges ellenzék lába alól. Mind a nacionalisták, mind a demokraták támogatták a politikai reformtendenciákat. Egy idõre azt lehetett hinni, hogy Ceausescunak nincs más ellenfele, csak a moszkovita õs-sztálinisták.

4. Óvintézkedések
És a Securitate is éber volt, mindent elkövetett, hogy idejében leleplezze az ellenzéki csürhét, és csírájában elfojtsa az esetleges ellenállást. Ehhez a társadalom totális kontrolljára lett volna szükség, amit lépésrõl-lépésre meg is teremtettek. Sok konkrétumot errõl nem lehet tudni, mivel az állambiztonság aktáit mindmáig (1998-ig) nem tették szabadon hozzáférhetõvé. A 90-es évek elejének antikommunista ellenzékébõl alakult kormánykoalíció sem volt képes mindeddig elérni az akták megnyitását - amire nyilván jó oka van. Valószínûleg túl sok egykori informátor található a saját soraikban.
 A hézagmentes besúgás megakadályozta ún. államellenes kéziratok megíródását, elejét vette a szamizdatnak mind a kulturális, mind a politikai értelemben. Egy példa: Bellu Zilbert, a 30-as évekbeli román szalonkommunizmus egy ambivalens alakját a háborút követõ években koronatanúnak szemelik ki, ezt a kirakatpert a liberális kommunista vezér, Lucretiu Patrascanu ellen akarják megrendezni. A per elõkészületei az 50-es évek elején balkáni slampossággal húzódnak el, Sztálin meghal közben, és Patrascanut már 1954-ben, a Kreml-béli atyuska halála után végzik ki politikai vetélytársai, mert tartanak egy Gomulka vagy Nagy Imre effektustól. A koronatanú, Bellu Zilber túléli a román gulágot, 16 évi raboskodás után szabadon engedik, és minden átmenet nélkül megteszik a Patrascanu és harcostársai  rehabilitálására folytatott pártvizsgálat koronatanújának. Ezek után fog bele Zilber emlékiratai megírásába, amelyek a kommunizmussal való szakításhoz vezetik el. Baráti körben felolvas belõle, és 1970-ben egy nap a távollétében betörnek a lakásába, a kézirat eltûnik. 1993-ig nem kerül elõ, amikor is a Securitate utódszervezete, a Román Hírszolgálat elsõ ízben ismeri el, hogy a szöveg az archívumában található. További négy év telik el, mire sikerül a Hírszolgálatot rávenni a kézirat kiadására. A könyv 1997 decemberében lát napvilágot.

5. Disszidensek
Az elsõ említésre érdemes politikai ellenzék a 70-es évek második felében jött létre Romániában. Ez volt az az idõszak, amikor a pártvezetés verbális nacionalizmusa a kifáradás elsõ jeleit mutatta. Mindenekelõtt a harmadik-világ típusú nacionalizmus megkívánta kényszeriparosítás látványos kudarca nyomán. Ceausescu és követõi vízióiban a nemzeti nagyságot egy gazdasági ugrásnak kellett volna biztosítania. A nemzeti nagyság fedezete a függetlenség, egy további, a harmadik világra jellemzõ mítosz. Ezt gazdasági autarkiának nevezték, ami a 20. század második felében a világpiac szempontjából merõ ostobaság volt, és egyre inkább fel is emésztette a román társadalom tartalékait. Ehhez jöttek még az olajválság kihatásai. Románia nyersanyag-behozatalra szorult. Ezekben az években Ceausescu céljai mindenki elõtt világossá váltak. Egy piramisszerû felépítésû társadalmat akart, amelyben mindenkinek az õ megalomán tervein kell dolgoznia, és a kultúrát kínai és koreai mintára kizárólag az õ személyi kultuszának mûvelésére szabad mûködtetni.
 Erre már megindult valami ellenállás. Mind kulturális, mind gazdasági okokból. A zsilvölgyi bányászok sztrájkba fognak. Paul Goma író, az 1956-os magyar felkelést követõ letartóztatási hullám egykori áldozata, egy emberjogi mozgalom kezdeményezõje lesz a cseh Charta 77-hez kapcsolódva, és egy szabad szakszervezet megalakítására is sor kerül. Mindezeket a kísérleteket azonban csírájukban elfojtják. A bányászvezérek eltûnnek, erõszakkal költöztetnek el egész családokat. Az író Gomát letartóztatják, majd emigrációba kényszerítik. A követõit nemkülönben. A szabad szakszervezetek alakításakor már ott van a Secu a magnószalagjával. A résztvevõket lefogják, többségüket kitoloncolják Nyugatra.

6. A kultúra fogalmához
Az értelmiségiek, ha nem adják fel magukat a kollaborálás mocsarában, visszahúzódnak. Írók és mûvészek, történészek és filozófusok, újságírók és szociológusok, akik nem vesznek részt a személyi kultuszban, a kultúra felé fordulnak. A rendszerrõl való hallgatás az ellenállás aktusa lesz, és ennek tekinti a Secu és a lakosság is. Hõsiesen kivonják magukat az elõírt diskurzusból. Nem írni dicshimnuszt a diktátorról a morális integritás kritériumává válik.
 Ez a gondolkodás egy elitista kultúrafelfogáson alapul. A kultúrát ezek az értelmiségiek autonómnak fogják fel, a kultúrát kell szolgálni. Hamarosan már úgy fogalmaznak, hogy a román kultúra fennmaradása forog kockán, és ezért a legtöbb energiát a kultúra mûvelésére és megõrzésére fordítják. Ehhez legális eszközöket használnak. A rendszer, mindenekelõtt az írószövetség hatalmi eszközeivel, számos folyóiratot tart fenn, amelyek szerkesztõségeibe a 60-as évek reformesztendeiben sok kultúra-autonomistának sikerült bejutnia. Ebben megmutatkozik a nemzetközi kommunista ideológia ambivalenciája is, amely mindig újra enged a kísértésnek, hogy a kulturális értékeket integrálja, manipulálja, de nem tudja õket kellõképpen kontrollálni.
 Jellemzõ erre Constantin Noica filozófus esete, aki egyike volt a vezetõ kultúra-autonomistáknak és a rendszer ellenfeleinek. Tanítványaival együtt visszavonult Nagyszeben mellett az erdélyi Kárpátokba, hogy ott Ceausescu építkezéseinek zajától nem zavartatva a régi görögök tanulmányozásának szenteljék magukat. A Secu buzgón, de bizonyos tisztelettel figyeltette, miközben a rezsim idõnként ki is adta egyik-másik mûvét, amelyek, mivel "a román identitáson" munkálkodtak, a hallgatólagos ellenzéket szolgálták, de a rezsimnek is megfeleltek, mivel a nemzeti gondolatot erõsítették, amelyre megintcsak szükség volt az oroszok ellenében. Így fennmaradt a kultúra, ugyanakkor a hatalmi apparátus is erõsödött. Noica akkoriban publikált könyve ezt a címet viselte: A román létérzés. Az idõközben elhunyt Noica két volt tanítványa, Gabriel Liiceanu és Andrei Plesu ma kulcsszerepet tölt be a román közéletben és kultúrpolitikában. A hegyi tanulmányok erre is jók voltak.

7. Az értelmiség helye
A kultúra fennmaradásának szolgálata a politikába való közvetlen beavatkozásról való lemondást is magában foglalta. Ez olyan magatartás, amelyet a rezignáltság motivált. A kommunisták megvetése általában a politika megvetését hozta magával. Az elitizmus gõgösen nézett le a politikai alantasságokra. A politika ezeknek az embereknek a szemében a karrier, a társadalmi felemelkedés eszköze, semmi más. A köztiszteletet kulturális teljesítményekkel lehetett kivívni. Ehhez azonban meg kellett maradni a legális publikációk területén. Ennek az igénynek a rezsim már a 60-as években elébe ment azzal, hogy elvetette a szocialista realizmust mint a szovjet kultúra megnyilvánulását. A stílusok pluralizmusa Romániában ettõl kezdve nem volt téma többé.
 A német kisebbség szûkebb kulturális színterén jön létre 1977-ben az "Aktionsgruppe Banat", amely politikai célzatú kritikai irodalomra törekszik, de ez is a legális eszközökre bízza magát. A csoportot szétzúzza a Secu.
 Ily módon Romániában csak egyetlen említésre méltó szamizdat jön létre a 80-as évek elején, Erdélyben, a magyar kisebbség körében. Ez volt az Ellenpontok címû folyóirat, amely a budapesti színtérhez igazodott, és onnan is kapta a logisztikai segítséget összesen 9 magyar nyelvû számának megjelentetéséhez. A Secu rövid úton megfojtotta. Kezdeményezõit (Ara-Kovács Attilát, Szõcs Gézát és Tóth Károlyt) kitoloncolták Magyarországra.

8. A maguk útját járók
A szervezett ellenzék gyors veresége mély kollektív depressziót hagyott hátra. A 80-as években már csak egyedülálló figurák akadnak, akik felemelik a hangjukat a rendszerrel szemben: Dorin Tudoran, Radu Filipescu, Doina Cornea, Dan Petrescu. Csupa moralista, akik vádjaik és intéseik számára többnyire a nyílt levél formáját választják. Leveleiket Nyugatra juttatják ki, és a müncheni Szabad Európa rádióban olvastatják be. Ez mint a legtöbbet hallgatott rádióadó Romániában ily módon a szamizdat, legalább is a politikai szamizdat helyettesítõjévé válik.
 Éppen a 80-as években, amikor Kelet-Közép-Európában mindenütt a szocializmus bomlásjelenségei figyelhetõk meg, amikor ott egész területek hatósági ellenõrzését adják fel, kerül sor Romániában, éppen a Moszkvától való elszakadás miatt, a resztalinizáció folyamatára. A peresztrojkának Romániára semmiféle kihatása nincs. A nacionálkommunizmusnak hosszabb idõre sikerült megmerevíteni a társadalmat, mint a szovjetkommunista kurzusnak.

9. A következmények
Hogy Romániában nem volt szamizdat, és ezzel együtt nem jött létre sem az ellenzéki kapcsolatok hálója, sem egy vitafórum, ez 1989-ben meg is bosszulja magát. Amikor Ceausescu megbukik, nincs szervezett ellenzék. Mindent utólag kell behozni, így az ex- és reformkommunisták vehetik át a hatalmat, és 1996 teléig meg is tartják, és ezzel õk állítják a váltókat a posztkommunista Romániában nem tévesztve szem elõl saját érdekeik érvényesítését.

       KARÁDI ÉVA FORDÍTÁSA
 

Bibliográfia

WAGNER, Richard
Kivándorlási kérelem
Magvetõ, 1989

Kõomlás Bécsben
Pont, 1999

„Baloldal, szocializmus nélkül”
Magyar Lettre Internationale, 4.

„Testvérek között”
Magyar Lettre Internationale, 5.

„Kisebbségek felségterületei”
Magyar Lettre Internationale, 14.

„A történelem visszatérése a német tartományokba”
Magyar Lettre Internationale, 22.

„Conspiratitis”
Magyar Lettre Internationale, 32.

"A Balkán felrobbant hídjai"
Magyar Lettre Internationale, 33

"A szocializmus indiszkrét bája"
Magyar Lettre Internationale, 35
 

MIHAILESCU, Vintila
"Ami a nacionalizmus mögött van"
Magyar Lettre Internationale, 18

ANTOHI, Sorin
"Mit képzelnek magukról a románok?"
Magyar Lettre Internationale, 27

PLESU, Andrei
"Értelmiség és egyház"
Magyar Lettre Internationale, 23

Román eszmetörténet
Századvég, 1994

ALEXANDRESCU, Sorin
„A román paradoxon”
Párizsi Magyar Füzetek, (1985) 16

ENGLER, Wolfgang
"Kollaboránsok országa?"
Magyar Lettre Internationale, 22

SCHADLICH, Hans-Joachim
"A dolog B-vel"
Magyar Lettre Internationale, 22
 


Kérjük küldje el véleményét címünkre: lettre@c3.hu

http://www.c3.hu/scripta

http://lettre.c3.hu


C3 Alapítvány  c3.hu/scripta/