Sokan azt gondolják, hogy korunk legnagyobb áttörése a kommunikáció felgyorsulása: számítógépek, internet, mobiltelefonok, muholdak, parabola-antennák, lehetôség idegen bolygók gyarmatosítására. De az elektronikus forradalom semmiség ahhoz képest, ami a biotechnológia szféráiban készül, elsôsorban a genetikai és idegsebészet terén. Míg az elektronika úgy hoz létre változást két lélek kommunikációjában, hogy közben a lelket érintetlenül hagyja, a biotechnológia elsôsorban a lelkünket készül megváltoztatni. A tudomány most elôször jutott el arra a szintre, hogy valóban hatást gyakoroljon az ember természetére, legmélyebben fekvô szellemi struktúrájára. És ez a legnagyobb és legnyugtalanítóbb változás az emberiség történetében a neolit forradalom óta.
A biológia olyasmit készül módosítani, ami eddig egylényegunek tunt az ember felépítésével: a testi szerelem és az utódnemzés viszonyát. Ma már egy nônek olyan korban is lehet gyereke, amikor már nem vágynak a testére, és nem alkalmas többé utódok létrehozására – olyan férfitôl, akit soha nem is ismert, vagy éppenséggel egy halottól. A viagrával az erekció idôs bácsikák számára is biztosított, akik nem éreznek többé vágyat. Az Egyesült Államok-beli “Genetics & IVF Institute” jóvoltából már kivihetô, ha valaki leánygyermeket szeretne. Úgy tunik, hogy fôleg nôk fordulnak hozzájuk. Elképzelek egy világot, amelyben a leánynemzés divatja hódít: a hím kisebbségnek gyöngyélete lenne. A hímnemu egyed biológiai ritkaság volna, tehát értékes – viszszatérhetnénk egy Taliban-jellegu patriarchális közösségbe. A világ az iszlámot követné, legalábbis annyiban, hogy állampolgári kötelesség volna legalább négy feleséget tartani.
De a szexualitás, a vágy és az utódnemzés közötti összefüggés elenyészése csak az elsô lépés egy még sokkal megdöbbentôbb változás, az optimális emberi egyedek létrehozása felé. És van annál több, mint egy optimális egyed? Dario Fo – irodalmi Nobel-díjasunk – ma a médiákból agitál a bioetikáról, amely valóban a jövô legsúlyosabb problémája. A baj csak annyi, hogy a szónoklataiban nem a legnyomasztóbb kérdést ragadja meg. Azt panaszolja, hogy rövidesen mindenkinek lesz egy tartalék szíve vagy mája – amiben én nem látok semmi kivetnivalót. Kampó kapitánynak is volt egy tartalék keze; mi már kifinomultabb protéziseket is megengedhetünk magunknak. De mit szóljunk ahhoz az eshetôséghez, hogy legyen egy tartalék agyunk – vagy mondhatnánk akár azt is: lelkünk – a talonban? Egy nemrég bemutatott film, az Ál/Arc két fôszereplôje, egy rendôr és egy gengszter (John Travolta és Nicholas Cage) kicserélik külsejüket. A csere aztán nem lesz olyan megrendítô a nézô számára, hiszen a lelkük ugyanaz marad. Így aztán továbbra is gyulöljük a gonosz gengsztert, noha John Travolta – a pozitív hôs – maszkját viseli magán. Sokkal aggasztóbb lenne, ha a lelkükbôl is kicserélhetnének valamennyit.
Nem sci-fit írok: nemsokára az ideggyógyászat képes lesz azon agyi szubsztanciák azonosítására, amelyek boldoggá vagy boldogtalanná tesznek – ami azt jelenti, hogy lehetségessé válik a boldogság gyógyszereinek elkészítése, a sebészeti eljárásokról nem is beszélve. Még ennél is többre lesz azonban képes a genetika: hamarosan akár maximális IQ-val rendelkezô emberi egyedeket állíthatnak elô, akik becsületesek és engedelmesek, minden körülmények közt boldogok, vagyis tökéletes, vagy majdnem tökéletes teremtmények. Ezt követôen már csak ezek a szellemóriások fognak egymással versenyezni. A biológusok azt mondják, hogy mostanra már minden eszközük megvan a klónok elôállítására. Ez a szenzáció nagy port vert fel, de egy emberi lény “megismétlése” engem nem kavar fel igazán. A természet már kidolgozta a maga klónozási eljárását, az egypetéju ikreket, amiben kétségtelenül van valami unheimlich, de mindez nem okoz nekünk fölösleges filozofikus aggodalmakat. Más dolgok nyugtalanítanak: a genetika elôbb vagy utóbb el fog jutni arra a szintre, hogy elkülönítsenek bizonyos részeket az ember genomjából, amelyek a fizikai tulajdonságoknak felelnek meg, és így aztán (ezt sem zárhatjuk ki) olyan szellemi tulajdonságokat programozhatnak majd az ember kromoszómakészletébe, amilyet csak akarnak. Akár a Szárnyas fejvadász címu filmben. Például lehetségessé válik majd, hogy kiapadhatatlan szexuális étvággyal rendelkezô (és, remélem, elég vonzó) emberi egyedeket tervezzenek, vagy épp ellenkezôleg, aszketikus, szent életu férfiakat és nôket, akik minden áldozatra készek. Don Juan és Szent Ferenc, Sade márki és Gandhi nem a véletlen vagy a történelem termékei lesznek ezután, a természet önkényének vagy a nevelés modellezô hatásának gyümölcsei: laboratóriumban elôállítható szériatermékek lesznek, amelyeket minisztériumi rendelet ír elô. És a világ vezetô országai sem azok lesznek többé, amelyek képesek komputerek vagy repülôgépek elôállítására, hanem azok, amelyek jobb utódokat képesek létrehozni. A rasszista elméletek elsô ízben válnak majd valóra: az elmaradottabb országok fejletlenebb technológiája alacsonyabb rendu fajok elôállítására lesz csak alkalmas.
Ha a tudománynak közvetlenül az agyat és a génkészletet manipulálva sikerül a boldogságra programozott embereket kitermelni, ezzel megoldódnak az etikai problémák, amelyek az emberiséget öröktôl fogva gyötrik. Eltörölhetjük majd a történelem oktatását az iskolákban: ugyan mire megyünk azzal, ha tudjuk, hogyan gondolkoztak boldogtalan ôseink?
A technológia segítségével elérhetô boldogság gondolata etikailag mégis elborzaszt bennünket. Számunkra – de vajon utódaink is ezt vallják-e majd? – az olyan boldogság, amiért nem szenvedtünk meg, vagyis a szabadság nélküli boldogság elfogadhatatlan. Az a boldogság, amely elkerülhetetlen, amelynek nincs meg a boldogtalanság alternatívája, pokolbelinek tunik. És ha a jövô Paradicsoma éppen ez a pokol? A teljes mértékben elégedett emberi lények – tökéletes élvhajhászok vagy tökéletes szentek – olyan világot alkotnának-e vajon, amelyet még mi is emberinek tartanánk? Az biztos, hogy nem lesz többé az én világom.
A biotechnológiai manipuláció révén a politikai hatalom szédületes iramban fog növekedni. Eddig a politika legfeljebb az ember sorsának befolyásolására terjedt ki. A következô században viszont a politika a körül forog majd, hogy meghatározzák az ember természetének mibenlétét. A szülôk és az államfôk el kell hogy döntsék, milyen legyen utódaik lelke. Például, hogy hívôk legyenek-e vagy ateisták, forradalmárok vagy konzervatívok, matematikai–természettudományos vagy lírai–humanista beállítottságúak, és így tovább.
A tökéletlen emberi lények tehát – tout court , az emberi lények – nemsokára azon a szinten lesznek, hogy csaknem tökéletes emberi lényeket állítsanak elô. Nincs miért csodálkoznunk: sakkszakértô mérnökök már most képesek olyan számítógép készítésére, amelyik ôket magukat is meg tudja verni. Az ember hamarosan egymás után fog olyan technológiákat gyártani, amelyek felülmúlják tervezôjüket, még a legkiválóbbat is. De a (majdnem) tökéletes lények világa nem lehet többé az én világom. Néha az az érzésem támad, hogy az emberiség történetének végéhez érkeztünk, amelynek nem egy közelgô nukleáris holocaust az oka – amelytôl annyira féltünk néhány évvel ezelôtt –, hanem a biológiai tudományok rohamos fejlôdése. Az emberiség kihalását nem az atommérnökök fogják elôidézni, hanem a biokémikusok. Helyet csinálnak egy másik fajnak, amely azonban nem lesz többé az enyém .
Olykor azt mondom magamnak: még szerencse, hogy ilyen tragikus, szenvedésekkel és szégyennel terhes korban éltem, mert így legalább közvetlen közelbôl nézhetem – és szenvedhetem – végig a homo sapiens sapiens nevu faj haláltusáját. Az emberiségét, amely oly sok megtestesülésében viszolyogtató – hiszen Pinochetet, Mladicot és Starr ügyészt is magába foglalja –, de ugyanakkor szeretem is. Örvendezzünk tehát mi, akik megértük a második évezred végét, hogy saját szemünkkel láthatjuk a tökéletlen és boldogtalan emberiség utolsó fellángolásait.
EÖRSI SAROLTA FORDÍTÁSA
Észrevételeit, megjegyzéseit kérjük küldje el a következõ címre: lettre@c3.hu