Györgyi Dandoy

Délibáb

---

–Van egyáltalán temetési biztosításod? – kérdezi az apósod.

Éppen azzal foglalatoskodsz, hogy a húst apró falatokra vagdald a tányérodon, mert ôk is így teszik. Ezt a szokást éppoly kevéssé érted, mint a kérdést, de otthon arra tanítottak, hogy Rómában úgy viselkedj, mint a rómaiak. Késsel-villával apró falatokra vagdalod tehát a húst, aztán a kést az asztalra teszed, és – csak villával – szépen megeszed a húsfalatokat a krumplival és a zöldséggel.

– Ha tudniillik nincs temetési biztosításod, talán csatoltathatunk a saját kötvényünkhöz – teszi hozzá. Megkönnyebbülsz, noha még mindig nem érted, mi az, hogy temetési biztosítás. Gondoskodnak rólad, mostantól fogva hozzájuk tartozol.

Az ô nyelve

Olyan jól beszéli a nyelvedet. Kitunôen. Énekelni is tud a hazád nyelvén. A honvágyat érzelgôsségnek tartod, a honvágy nem illik a dinamizmusodhoz, honvágya annak a generációnak van, amelyiknek nem volt választása, amelyiknek menekülnie kellett; a honvágy nem kozmopolita dolog. Nyelvedben vagy otthon. És ez nem honvágy.

Megtanulod a nyelvét. Gyorsan haladsz. Te nem tudsz az ô nyelvén énekelni, azon a nyelven nem énekelnek. Csak beszélnek. Mindenki nyugodtan kivárja a sorát.

– Gyakran veszekedtem anyámmal – meséled anyósodnak.

– Mi soha nem veszekszünk – válaszolja. A két nyelv nem fedi egymást. Hiányzik az anyád, hogy veszekedhess vele.

Zár

A biciklid le van lakatolva. Klik-klak, hallod, de nem látod, mi történik. Hol van a zár? Ô melletted áll, türelmesen. Keresd csak. Nem találod a zárat. Soha nem volt biciklizárad. Soha nem volt biciklid. Áll melletted, türelmetlenül. Pánikba esel. Mindenki téged néz. Mindenki látja, hogy nem találod a zárat.

– Miért nem segítesz? – kérdezed.

– Segítek, abban, hogy önállóvá válj.

Azt mondja

– Járj el itthonról. Iratkozz be valami tanfolyamra. Ismerkedj. Csinálj valamit. Légy aktív, mint én.

Tanfolyamokra iratkozol, diplomákat szerzel, ismerkedsz.

Esô

Gyakran esik. Majdnem mindig fúj a szél. Hosszú hajad csapzott. Fodrászhoz mész, rövidre vágatod. Nem viselsz szoknyát, a nadrág praktikusabb, ha biciklivel közlekedsz. És amit a tükörben látsz, azt mindenhol látod magad körül. Nem tunsz fel.

Túl puha

Túl sok helyet foglalnak ezek a könyvek. Miért nem teszel túl rajtuk, ha elolvastad ôket? Könyvet olvasni idôpocsékolás, ha viszont újságot olvasol, akkor tudod, mi folyik a világban. Inkább sportolj olvasás helyett, az egészséges.

Tartani akarod vele az iramot a biciklivel, de nem sikerül. Nem tudod, hogy túl puha a biciklid kereke.

Az üzletek

– Az autó a legkörnyezetszennyezôbb jármu. Itt vannak az üzletek a környéken, nincs többé szükséged autóra ahhoz sem, hogy munkába járj. Most, hogy gyermekünk születik, túl sokba kerül az autó.

Kiszámolta, és igaza van, mint mindig. A hasadhoz soha nem ér hozzá.

– Szeretni fogom a gyermeket, hogyha megszületett. Most még nem az én dolgom.

Bízol abban, amit mond, miközben gondoskodsz a gyermekrôl. Miközben végzed a házimunkát. Szülsz egy második gyermeket is, akkor majd minden jobb lesz. Akkor igazi család lesztek.

A melled

A gyermek a melleden. Erôteljesen szopik, teljes odaadással. Kizárólag a te tejeddel táplálkozik, éjjel-nappal szüksége van rád, a figyelmedre és elformátlanodott testedre.

– Szerelmes vagyok Tanjába – mondja ô. – Azt hiszem, becsületesebb, ha elmondom neked. Vonzó, nôies, és olyan jól lehet vele beszélgetni. Az élet fontos dolgairól. De az ügynek semmi következménye nincs kettônkre nézve. Két hónap múlva úgyis visszamegy Moszkvába, s akkor magától vége lesz az egésznek.

Magától?

Nem tudsz szabadulni a fáradtságtól. A fölösleges hájtól még úgy sem. Lassan fogod fel, hogy megcsalnak. A tükörbe nézel, és megérted, miért.

Délibáb

Biciklivel megy munkába. Az ablaknál állsz, onnan nézed, ahogy elmegy. Nyúlánk alak; a kép remegni látszik, mintha nagyon meleg volna odakint. Évek teltek el vele, de ez az elsô alkalom, hogy a kép remeg, olyan, mint egy délibáb. Egész listát írhatnál össze a jó tulajdonságaiból. A rossz tulajdonságaiból tulajdonképpen nem. Hiszen dolgozik, jóvágású, testileg-lelkileg egészséges, elvei vannak, igazat mond, pénzt hoz haza.

Ezek a jó tulajdonságok olyanok, mint egy tál gyümölcs. Csak nézed és szereted ezt a tál gyümölcsöt. Nem tudsz kitalálni semmit, ami miatt ne szerethetnéd. Még nem. De a gyümölcsök nem ehetôek: nem egyéb az egész, mint egy kép, és te folyton azt hajtogatod magadban, hogy ízlenek a gyümölcsök. Soha nem ürül ki a tál, olyan marad, amilyen. Nem tevôdik hozzá semmi, és nem lesz kevesebb. És te még soha nem ízlelhetted a gyümölcsök húsát.

Karok

Hozzászoktál az ízeihez. És lehet, hogy tényleg van valami íze. De nem férsz hozzá. Lassan karod sincs már, amit kinyújthatnál felé.

És hirtelen remegni kezd a biciklin. Nem, nem ô remeg, hanem a kép. A tál. Mindegyik gyümölcs külön remeg. Szimbólum, gondolod. Ami igazi, az nem remeg, mint a forró levegô. Ô tehát nem igazi. És ha ô nem igazi, akkor te sem vagy az. Akkor minden hamis, és ehhez nem szoktál hozzá. A szeretet nem erre való. Tehát tévedsz. Tévedned kell, azt kell mondanod, hogy igenis igazi.

Azzal kezdôdött

Azzal kezdôdött, hogy beszélte a nyelvedet. Szó szerint azzal. Otthon vagy a nyelvedben, ketten együtt otthon vagytok a nyelvedben. A világ kint, ti bent, kettôtök világában. Ezt úgy mondják, hogy „osztozni”. Osztozni: ige. Elsô jelentés: részekre osztani, úgy osztani, hogy mindenki megkapja a maga részét. Rész: fônév. Elsô jelentés: valami, ami kisebb az egésznél.

Tehát azzal kezdôdött, hogy beszélte a nyelvedet: szavak, nyelvtan, kiejtés. Mindent kiválóan megtanult. De a te nyelved több, mint szabályok és kivételek összessége. A te nyelvedben a sorok között is beszélnek, sokszor többet mondanak, mint amit valójában mondanak. A te nyelvedben nem mindig mondják ki azt, amit mondani akarnak.

Ezért van valami, amit ô nem tud. Van valami, amirôl nem tudod, hogy ô nem tudja.

Soha nem hazudik. Mindig azt mondja, amit mondani szándékozik. Sem többet, sem kevesebbet. A kérdezôsködést nem szereti. Ô maga soha nem kérdez.

Te sem hazudsz soha. Mindig komolyan gondolod, amit mondasz, de néha többet akarnál mondani. De az ô részérôl nem hangzanak el kérdések.

Kiegészíted az ô nyelvét, pedig semmi szükség rá, mert sok év elteltével rájöttél, hogy ô nem tud a sorok között beszélni, és nem ért meg semmit, ami a sorok között rejtôzik. „Osztozni”, „részek”: számodra nem érvényes már az ige, számára meg már a fônév sem.

Egy ágyban alusztok. De nem ér már hozzád. És te sem hozzá. Az ágy arra való, hogy aludjanak benne. A matrac kemény.

Azzal végzôdött

Azzal végzôdött, hogy elhárítottad a javaslatát, miszerint építtessétek be a tetôteret. A mosógépet magaddal vitted.

Megnövesztettem a hajam

Kényelmetlen széken ülök, egy kelleténél épp alacsonyabb asztalnál, egy halvendéglôben. Nem fáradok azzal, hogy levegyem hosszú, fekete kabátomat, peregnek rá a morzsák. És így nem illek bele sem a lazacszínu környezetbe, sem pedig abba a képbe, amelyet ma reggel némi erôfeszítéssel alkottam magamról: erôs, önálló, sôt, független, a jobb körökhöz tartozó nô. Látom a halvendéglôt: egy üvegedényben a pulton egy aranyhal cinikusan körbe úszkál, amíg valószínuleg ôt is feltálalják; látom, milyen anakronisztikus a viszony a külsôm és a között, ami bennem van, és hirtelen megsajnálom magam. Érzelgôs, gyenge, tehát nem helyes, tudom.

Ma reggel egyedül mentem be a városba. Frissen mosott hajamban nem volt semmi tartás, de valami csodaszerrel formát adtam neki. Kifestettem a szemem. Egy kicsit fáradtnak tunt, de hát elmúltam már tizennyolc éves. Sütött a nap, jeges szél fújt, és nem fáztam, és ez jó volt. Villamosra szálltam.

Betérek egy játékboltba, babát akarok venni a kislányomnak. Drágák és csúfak. A bolt zsúfolt. Valami idegen nyelven beszélô férfiak játékokat válogatnak távoli országban élô gyermekeik számára. Sok család sétál az utcán, apa, anya, gyermekek, egymáshoz tartozó emberek.

Én már nem tartoztam hozzájuk. De vajon tavaly karácsonykor is ilyen szomorkás hangulatom volt? Nem, akkor el sem tudtam képzelni, hogy vannak emberek, akik jól érzik magukat együtt.

A válás általában fájdalommal jár, és én eddig nem éreztem semmi fájdalmat. Feszültséget igen, és még szégyelltem is, hogy nálam ez az egész ilyen gyorsan megy.

Nyomás

Nyomás a gyomrom tájékán. Kilélegzéskor gyöngeség áraszt el, a hónaljon át a könyökömbe húzódik, aztán tovább, az ujjaimba, torkomba, térdembe, lábikrámba. Minden lélegzetvételnél felmérem, mennyi energiába kerül kézbe venni egy csésze kávét, beszélni.

Köszönöm, jól vagyok. Aktív vagyok: eljárok otthonról, vendégeket fogadok, látogatóba megyek, teniszklubba iratkozom, könyvtárba, felhívom a könyvelôt, irodalmat olvasok. Újságot veszek, hirdetésekre válaszolok. Végzem a mindennapi munkát, fôzök, porszívózom, teregetek. Gondoskodom a gyermekekrôl, figyelek rájuk. Csak magamra számíthatok, és ettôl egyre erôsebb leszek.

Köszönöm, pocsékul vagyok. Fél éjszakákat töltök ébren, reggelente nincs erôm felkelni. Minden kávéház büdös, túl hangos a zene, unalmasak a beszélgetések. Számolom, meddig tart ki a félretett pénzem, mert a pénzt csak kiadni tudom, soha nem leszek képes arra, hogy magam keressem meg a kenyeremet. Túl nagy adagokat fôzök, az újramelegített maradék nem ízlik, de nem dobom ki, túl sok és mégis túl kevés az ennivaló. Csak magamra számíthatok, és gyengének érzem magam.

Költészet

Szilárdan áll a szekrény. Bekapcsolom a zenét. Mozart G-dúr hegeduverseny. Ki lehet csomagolni a dobozokat, minden a helyére kerül. Ki-ki elfoglalja a maga területét: ez az én fiókom, ehhez ne nyúlj. Az a fiók és azok a polcok a tieitek, gyerekek, gondoskodjatok róla, hogy minden áttekinthetô maradjon. Szabályok születnek, szilárd pontok, a tér otthonná alakul.

Túl kevés a polc, a könyvek kettôs, hármas sorokban állnak. Nagyság szerint csoportosítom ôket. Aminek kéznél kell maradnia, az elsô sorba kerül. Versek: Ady, József Attila, Radnóti, Pilinszky.

És mégis

Hollandul írok. Miért nem azon a nyelven, amellyel felnôttem? Amelyen az egyetlen imát, amit tudok – nagyanyám hangját idézi fel, legelsô emlékeimbôl – továbbadom a gyerekeimnek?

A gyermekek

A kislányom óvodába jár. Hátán zöld katicabogár, ez a hátizsák. Egész napra való ételt visz benne magával; minden nap gondoskodom valami meglepetésrôl: finom saláta, különleges gyümölcs. Jól eszik, mindent felfal. Még mindig ragasztani és rajzolni szeret leginkább. Jól csinálja, önállóan.

Az öccse mindenhova elkísér. Szemügyre veszi az ezüstszínu Jaguárt, amely minden reggel a bevásárlóközpont elôtt parkol. Régi modell, nincs benne riasztóberendezés. Ráérôsen simogatja a motorházon levô állat hátát.

Vásárlás, a kisfiam tolja a bevásárlókocsit. Ágyazás, segít hajtogatni az ágynemut. Teregetés, ô teregeti a zoknikat és bugyikat. Asztalterítés, vajas kenyér, ô cipeli be a tányérokat.

Reggelek, említésre méltó események nélkül. Gyermekek számára mindez végtelennek tunik, mégsem unatkoznak. Hangok, illatok, ízek, szokások rögzülnek bennük.

A gyermekeknek adom a reggeleket, nekik adom az estéket. Megteremtem nekik jövendôbeli emlékeiket. Így válik a jelen múlttá a jövôben. Most az én dolgom meghatározni a jelent, az én feladatom, hogy igazzá, valóságossá tegyem.

Napfény

Ragyogó fény. Enyém az egész nap. Hogy kényeztessem magam? Kávét fôzök, magasabbra állítom a futést, kezembe veszem a tegnapi újságot: irodalmi melléklet. Nem fizetek már elô, így megvan az a szabadságom, hogy minden nap másfajta újságot vegyek. Sokáig idôzöm a zuhany alatt, ráérôsen dörzsölöm a bôrömbe a bébi testápolót. Kiválasztom a ruhát, ami ehhez a naphoz illik: ne legyen feltunô, de legyen nôies.

Nyílt nap a zeneakadémián. Annyival izgalmasabb a zene, ha a szemed elôtt születik meg a hangszerekbôl. Rahmanyinov. Strauss, feldolgozás két zongorára, hallom benne a humort. Kamarazene: Sosztakovics. Itt történik, nekem, a városban.

Könyvtár. A bejáratnál nagy tömeg és zaj, de bent csend van, csak a fénycsövek halk zúgását és a lapozás neszezését hallani.

Capuccino, sütemény. Valaki megszólít, s én visszavágok. „Milyen talpraesett ma, asszonyom!” „Nemcsak ma, uram!” (Még ha ez nem igaz is.)

A villamos hazavisz. Elmegyünk a színház, a múzeumok, a zeneakadémia elôtt. Látom az épületek külsejét, és tudom, mi van a falakon belül. Jólesô érzés.

Megnyomom a gombot, és az ajtóhoz megyek. Egy kéz a kezemen. Felnézek, rám néznek. Nem tolakodóan, hanem játékosan és elismerôen. Mosoly.

Adós halott

Telefonon hívnak. A vonalban egy férfi. Tisztában van a válással, és azt mondja, hogy a temetési biztosítás kötvényeit is el kell osztani. Azt válaszolod, hogy nem kell. Hogy felmondod a biztosítást. Azt mondod a férfinak, hogy te nem halsz meg soha.
 
 

DARÓCZY ANIKÓ FORDÍTÁSA