Nem az vagyok, aki vagyok
névtelen
éjben az álarc
áradó folyam a hangom
idegenek a
lépteim -
Egyesegyedül vagyunk
e kô,
só és szélvidéken
szavak tûzvészébe
zárva
tükörbe,
mi elforog -
Ki vagy te akárki légy
úton
átfutó halálom
gyúrva vérbôl és
árnyékból
ki mozdulsz,
ki nem mozogsz -
Önmagadon kívül élsz,
távoli
arc, ki lehetsz
az idegen, akit hordasz
aki ár
ellen evez -
*
A tárgyak alszanak, te álmukban
beszélsz, hullanak vissza-
fordíthatatlan szavaidban.
Sötét moraj munkálja
bentrôl ôket,
bizalmas titkok, rejtélyek és
dühök.
Szavakkal indul a világ,
itt állsz a mozdulatlan szédületben,
nézed az Idô táncos
horizontját.
*
Létezik tûz. Keressük
árnyékok mögött,
vagy téli szobák kongó
hidegében, melyeket
homályos tárgyak vigyáznak,
keressük
Börtönben, pályaudvaron,
számokban és betûkben.
Sôt, még a testek éjjelében
is keressük.
Idegek hálója, erek fátyla
mögött
lélegzik, felcsap, körbefordul
és tollbamondja a kezdet szavait.
*
Ez az arc a tiéd
csak te nem ismered
fel.
Mintha egy régi kártyajáték,
Egy vesztes, elfelejtett játék
figurája
lenne a képed.
És írsz, mint aki alszik,
mintha minden igazság holt betû,
névtelen írás volna
csak.
TÓTH KRISZTINA FORDÍTÁSAI
Észrevételeit, megjegyzéseit
kérjük küldje el a következõ címre:
lettre@c3.hu