CSAPLÁR VILMOS

1. Postakocsi állomás. Trieszt. Nappal. A postakocsi állomás elôtt egy hintó áll, amelynek a kerekét egy iparos és a kocsis vizsgálja.

A kocsis megütögeti a tengelyt.

IPAROS: Jó lesz az, uram! Csak kilazult.

Whitewell közeledik a hintó felé. Észreveszi a hintó utasát.

Egy nôi arc néz rá az üveg mögül. Egy pillanat az egész, de nem akármilyen pillanat. A hölgy behúzza az ablak függönyét.

Mire Whitewell az állomáshoz ér, az iparos eltûnt, a kocsis fönt ül a bakon, megrántja a gyeplôt, és a lovak közé csap az ostorával. A hintó nagy lendülettel indul.

Whitewell hosszasan néz a távolodó hintó után.

Közben odalép hozzá az állomásfônök.

ÁLLOMáSFôNöK: (németül) Megjött a levele Londonból, Herr Whitewell.

Nem tudja a mérnököt kizökkenteni. Whitewell addig bámul a hintó után, amíg az egyáltalán látható.

ÁLLOMáSFôNöK: Csak azért mondom, mert annyira várta.

Whitewell rá se néz, a hintót figyeli.

WHITEWELL: (németül, angolos akcentussal) Kicsoda a hintó utasa?

ÁLLOMáSFôNöK: Nem tudom, uram. Nagyon siettek. Az egyik kereket vizsgáltatták meg.

WHITEWELL: Hova siettek?

ÁLLOMáSFôNöK: Az az út Laibach felé visz. Hogy onnan hová mennek tovább, nem derült ki.

WHITEWELL: (gúnyosan, lekicsinylôen) Errefelé mindenki titkolódzik. Mitôl félnek?

ÁLLOMáSFôNöK: Nem félünk.

WHITEWELL: A leveleimet felbontják. Azt hiszik, nem veszem észre?

ÁLLOMáSFôNöK: Ez rágalom, Herr Whitewell!

WHITEWELL: Amilyen rosszak itt az utak, még biztos elakadnak valahol.

A mérnök nagyon elgondolkodik valamin, nem figyel az állomásfônökre.

ÁLLOMáSFôNöK: Ha önnek az én szavam nem elég, tegyen feljelentést, majd kivizsgálják.

Whitewell, mint aki hirtelen jó ötletet kapott, most elôször ránéz az állomásfônökre.

WHITEWELL: Akkor most rögtön adjon tollat és papirost!

Az állomásfônök tétován áll. Nem tudja eldönteni, hogy komolyan gondolja-e a mérnök.

WHITEWELL: Na, gyorsan! Siessen!

Az izgatott mérnök maga elôtt tereli az állomásfônököt.

Belépnek az épületbe.

2. Ugyanott. Késôbb. Whitewell az út szélén ül, a postakocsi állomással átellenben. Körülbelül azon a helyen, ahol megpillantotta a hintó utasát. Rajzol.

A sercegô toll alatt fölismerhetôvé válik a hintóban látott hölgy gyönyörû arca.

Fújja a szél a mérnök sálját, a kabátja gallérját, emelgeti a papirost, de ô csak szenvedélyesen húzza a vonalakat.

3. A laibachi országúton. Nappal. Egy lovas közeledik. Whitewell az. Az angol hajszolja a lovát. (Alatta elindul a fôcím.)

(Véget ér a fôcím.)

5. Pozsony. Házban. Reggel. Adam Whitewell és Idrányi Kálmán csomagol egy mûhelyszerû, hátsó épületben. Látni lehet, hogy a mûhely Whitewell kedvenc tartózkodási helye. Személyes holmik teszik lakályossá ezt a kémiai, mechanikai laboratóriumot.

Épp befejezik a csomagolást.

Óvatosan felemelik a ládát, viszik ki. Whitewell haja megnôtt.

Az udvaron a szél a szemébe fújja. A két kezével cipel, ezért a szájával fújtatva próbálja szabaddá tenni a szemét. Sikertelenül. Minthogy nem jól lát, megbotlik valamiben, kicsúszik a kezébôl a láda egyik fele, így aztán Idrányi kezébôl is kifordul, és a földre zuhan. Mögöttük hintó áll. Az egyik ló felhorkan.

Idrányi nagy levegôt vesz, kifújja.

IDRáNYI: El kellett volna menned borbélyhoz.

WHITEWELL: To the barber's? Why? (magyarul folytatja) Rövid hajat nálatok csak a konzervatívok hordanak, nem?

Beemelik a ládát a hintó csomagtartójába, beszállnak a hintóba, kihajtanak a kapun.

6. Úton. Pozsony környéki táj.Délelôtt. A bakon kocsis ül, benn az utazófülkében Whitewell és Idrányi.

Whitewell elôveszi a pipáját, megtömi dohánnyal, kovakôvel szikrát akar csiholni, hogy meggyújtsa a taplót, de Idrányi megelôzi. Foszforba mártott pálcikája nem rögtön gyullad meg, pár próbálkozás után azonban a pálcika vége lángra kap. Whitewell elégedetten szív egy nagyot a füstölgô pipából.

WHITEWELL: (németül, angolos akcentussal) Hallom, Rômer nagyon meg akarja venni a találmányodat. Eladod?

IDRáNYI: (németül) Már megegyeztünk.

WHITEWELL: Nagy bolond vagy te, barátom!

IDRáNYI: Játékszer. Hadd játszadozzon vele ô is!

WHITEWELL: Furcsák vagytok ti, magyarok. Elég nektek a zsenialitás tudata, a hasznot átengeditek másnak. Aztán meg siránkoztok, lázadoztok. A függetlenség záloga a gazdagságban rejtezik. Rômer osztrák, legalább egy magyarnak adtad volna el!

IDRáNYI: De hát kinek?

WHITEWELL: Hát igaz, egy magyar úr nem foglalkozik ilyesmivel. Aki meglátja a jövôt ebben a játékszerben, azé a jövô.

Kivesz Idrányi kezébôl egy pálcikát, meggyújtja, átszellemült arccal bámulja a kis lángot.

WHITEWELL: A tûz! A tûz! A tûz a lelke mindennek, barátom!

Whitewell képzelete. (Mielôtt a pálcika a körmére égne, leesik a parázsló része. A hintó tüzet fog, felcsapnak a lángok.)

Ülnek a hintóban, mint azelôtt, Whitewell kidobja az ablakon a pálcika maradékát.

WHITEWELL: A te lángod és az én robbanószerem összetartoznak. Legalább szép summát kaptál érte?

IDRáNYI: Bagatell.

A hintó robog, a két férfi nézi a tájat hallgatagon.

7. Ugyanakkor. Ugyanott. Idrányi elszunyókált. Whitewell kiszól a kocsisnak, hogy álljon meg.

A hintó lefékez, Idrányi felriad.

IDRáNYI: Majdnem elaludtam.

Whitewell rángatja kifelé a hintóból.

WHITEWELL: (izgatottan) Gyere, szálljunk ki!

Idrányi kinéz az ablakon, látja hogy még nem érkeztek meg, nem érti, mit akar a barátja, de annyira rángatja, hogy engedelmeskedik.

Az út szélén Whitewell belefut a fûbe, széles mozdulattal az erdôs dombokra mutat, de úgy, hogy még az eget is beleveszi.

WHITEWELL: Látod?

IDRáNYI: Mit?

WHITEWELL: Ezt a sok gyönyörûséget. Mindent. A tájat. A hegyeket, az eget.

Idrányi dörzsöli a szemét.

IDRáNYI: Persze, hogy látom.

WHITEWELL: Tudod, mit érzek most?

Idrányi biggyeszti a száját, és nemet int a fejével.

WHITEWELL: Mély fájdalom gyúlt bennem. Vajon miért? Nem tudom, csak érzem. A madarak, a fák, a fû, a vadak, ôk csak élnek, de az ember az nem, az megy elôre, az mindig akar valamit, hódít. Búcsúzom a tájtól. Tudom, hogy nem sokáig lesz ilyen. Mert a mienk, embereké. A mienk lesz minden. Fáj. És feszít a büszkeség, a tettvágy. Gyönyörködöm az érintetlen, ártatlan tájaitokban, de közben tudom, hogy egyszer majd itt is olyan lesz minden, mint nálunk Angliában. Rohanó vasutat látok, füstölgô gyárkéményeket, a hegybôl lerobbantott sziklák repülnek, csillék futnak drótpályájukon, szinte az égen. Kérdezted tôlem, barátom, hogy miért vagyok itt. Akkor nem tudtam felelni. Hát ezért! Hogy átéljem ezt az érzést, a gyönyörködtetô fájdalmat, amelyben az én hazámban már nem lehetett részem. A múlt itt még jelen. És segíteni is jöttem, hogy mihamarabb itt is múlt legyen. Hát ilyen vagyok! A haladás lángjának lelkesítô víziója eltakarja elôlem a hegyeket, völgyeket, de közben könnyezem.

A hintó elé fogott lovak közül az egyik felhorkan, patájával kapálni kezd.

A kocsis megrántja a gyeplôt.

KOCSIS: Hóha!

8. Falussy kastély udvara. Ugyanakkor. A kastély udvarán álló hintók, kocsik mellé épp begördült egy újabb hintó.

A házigazda, Falussy Gábor fogadja a kiszálló Tarnai Sámuel grófot és hitvesét.

Amint megpillantjuk a hölgyet, ráismerünk, hogy ôt látta Whitewell a trieszti postakocsi állomáson.

Falussy gróf negyven év körüli, félhosszú hajú, szakállas férfi, szívélyesen mosolyog.

FALUSSY: Isten hozott, Samu! Nagy örömömre szolgál, hogy elfogadtad a meghívásomat!

TARNAI: Csak nem képzelted, hogy kihagyok nálad egy vadászatot!

Falussy nyújtaná a kezét a grófnônek, hogy kisegítse a hintóból, de a férjemuram akkurátusan megelôzi.

Tarnai gróf negyven éves múlt, kissé testes, rövid, göndörkés hajú, ôszülô nemesúr. Vadászruhába öltözve érkezett, mintha ezzel tüntetôen azt akarná kihangsúlyozni, hogy ô nem akármilyen vendégségbe jött, hanem csak vadászatra.

A mozdulattól a vállán lévô puska elôre esik.

TARNAINé: De szép itt maguknál!

FALUSSY: Hát bizony, rég nem járt nálunk.

Közben Falussyné is elôkerült, átöleli a szintén vadászruhában érkezô Tarnainé Anna Wolenskát.

FALUSSYNé: Drágám! Hát megjöttetek! Kellemes volt az út?

Tarnainé lopva a tornác felé néz, mintha valakit keresne az ott álldogáló vendégek között.

TARNAINé: Hát, nem unatkoztam. Sámuel szórakoztatott a vadásztörténeteivel.

Az inas kiemeli a hintóból az útipoggyászt, viszi befelé.

Tarnai és Tarnainé fölmennek a lépcsôkön, fogadják az ottlévôk üdvözlését, de a házigazda és a felesége nem mehetnek utánuk, mert közben egy újabb hintó érkezik, újabb vendégekkel.

Sós gróf kiszáll a hintóból.

SóS: (odalép a háziasszonyhoz) Hadd öleljelek meg, Fruzsinám! A férjeddel mostanában szinte minden nap találkozom az országgyûlésben, de téged nem is tudom, mikor láttalak utoljára. (megöleli az asszonyt)

FALUSSYNé: Farsangkor, a megyei bálon.

SóS: Hát persze! Az se most volt. (kezet nyújt Falussynak) Te, Gábor, tegnapelôtt elfelejtettem neked mondani, hogy hozok én még vendégeket is.

A házigazda és felesége befelé pislognak a hintóba, ahonnan két ismeretlen hölgy, egy idôsebb és egy fiatalabb néz udvariasan vissza rájuk.

Sós gróf kisegíti a hölgyeket a hintóból.

SóS: Nagyon becses és ritka vendégek. (bemutatja a fiatalabb hölgyet) Ô Pardoe kisasszony! Júlia. Juliska. Angol. Útikönyv-írónô. Világhírû, bár még, mint látjátok, nagyon fiatal. Egyenesen azzal a szándékkal érkezett Pozsonyba, hogy beutazza az országot, és könyvet írjon rólunk is.

Pardoe kisasszony megunva a számára hosszú és érthetetlen bemutatást, kinyújtja a kezét a gróf felé.

SóS: Count Falussy and his wife!

Falussy gróf kezet csókol a kisasszonynak, majd Miss Pardoe üdvözli a háziasszonyt is.

SóS: (elôre tessékelve a háttérben álló mamát) Ô pedig a mama! Aki nélkül a kisasszony soha, sehova nem utazik. Bejárták az egész török birodalmat, beleértve a szultán háremeit is.

Beszéd közben távolodunk a társaságtól, a kastélyparktól, mintha valaki messzirôl figyelné ôket.

9. Erdôszélen. Ugyanakkor. Hauer, a bécsi titkosrendôrség századosa és Herbert Varga hadnagy, szintén titkosrendôr, megfigyelést végez. Hauer éppen távcsövön figyeli a Falussy kastélyba érkezôket.

VARGA: (németül) Százados úr, kérek engedélyt, hogy rágyújthassak egy szivarra!

HAUER: (tovább kémlel, azt látjuk, amit ô a távcsövön lát, a kastély parkjában a mozgásokat) Csak ne idegeskedjen! A mi szakmánkhoz a türelem úgy hozzátartozik, mint lóhoz a patkó.

VARGA: Akkor most rágyújthatok, vagy nem, százados úr?

HAUER: Gondolom, odébb megy, nem az orrom alá akarja fújni a füstöt.

10. Ugyanott. Nem sokkal késôbb. Herbert Varga az utolsókat szívja a szivarból. Csönd van.

Vadgalambok búgnak, varjak kárognak. Enyhe szél mozgatja a fák lombját.

Hauer távcsövének lencséjében megjelenik egy közelgô hintó.

Whitewellék azok.

A hintó begördül a kastély udvarára.

VARGA: Ôk azok, százados úr?

HAUER: Látja, Herr Varga, ilyen egyszerû a maga dolga. Aki elindul, az meg is érkezik. Mindössze egy szivart kellett elszívnia.

Hauer elteszi a távcsövet.

HAUER: Jöjjön, Varga! Átöltözünk.

Elindulnak egy közelben lévô, láthatóan használaton kívül levô, düledezô csôszkunyhó felé. Bebújnak.

11. Kastély. Külsô/belsô. Nappal. Bent a kastélyteremben nagy a zsivaj.

WHITEWELL: (hangja angolul) Drága Jack bácsi! Egy pozsonyi barátom jóvoltából a minap érdekes társaságba csöppentem. Vadászatra hívtak bennünket. A jelenlévôk többsége a Pozsonyban ülésezô Országgyûlésen tölti a hétköznapokat, maga a házigazda is felsôházi tag...

Belépünk a kastélyterembe, ahol a vendégek összegyûltek egy kis beszélgetésre. Falussy gróf éppen Tarnaival cserél eszmét.

Hogy mit beszélnek, nem halljuk, továbbra is Whitewell mesél.

WHITEWELL: (hangja angolul) ...azon kevesek közé tartozik, akit minden politikai irány elfogad. Nincs tisztsége, hivatala, birtoka viszonylag jól jövedelmez, nem szorul állami, császári kegyre, így lehet hazafias. Mindazonáltal nézetei jelenleg inkább konzervatívak. Az a fajta magyar nemes, aki fokozatosan értékeli át nézeteit. Halad a korral, de a tiszta ész diktálta óvatosságot is sokra tartja. Barátja és politikai ellenfele, Tarnai gróf viszont koronaôr, mellesleg protestáns. Fiatal korában részt vett a napóleoni háborúkban. A Szent Szövetség rendíthetetlen híve. Gyûlöli a forradalmakat, s mindenben forradalmi veszélyt lát , még a hidak építésében és a folyók szabályozásában is, mondván, hogy a magyar sok évszázadon keresztül megvolt kôhidak nélkül. Viszont szenvedélyes vadász...

Maga Whitewell is ott ül a társaságban, honfitársnôjével, Miss Pardoe-val beszélget. A kisasszony kezében tartja jegyzetfüzetét, ami ugyanolyan elmaradhatatlan, mint a mellette ülô mama.

Miközben Whitewell beszélget, pillantásával olykor-olykor megkeresi a távolabb, hölgyek társaságában helyet foglaló Tarnainét.

Anna egyszer viszonozza is a pillantását.

WHITEWELL: (angolul) Kedves Kisasszony! Nincs magánál egy példány ebbôl a könyvbôl?

PARDOE: Sajnálom a The City of the Sultan címû könyvem az utolsó példányig elfogyott. Még azt is vissza kellett kérnem, amit a mamának adtam, hogy egy nagyon kedves barátomat megajándékozhassam vele.

WHITEWELL: Most már csak Jack bácsiban bízhatom. Megkérem, hogy postafordultával küldjön egy példányt.

PARDOE: Kétlem, hogy sikerül neki.

Miközben a kisasszony ezt mondja, belelapoz a noteszébe, megtalálja a keresett feljegyzést, felolvassa.

PARDOE: Jack bácsi, John Aleby, volt whig párti vezér, mindkét lába megbénult. Unokaöccsét, Adam Whitewellt rábírta, hogy az ô költségén utazgasson a világban. Whitewell hosszú levelekben számol be nagybátyjának az átélt élményekrôl.

WHITEWELL: Ahhoz képest, hogy nemrég érkezett Pozsonyba, igen jól tájékozott a kisasszony.

PARDOE: Egy utazó riporternônek nincs annyi ideje, mint egy utazó unokaöccsnek. A szultán háremében összesen fél napot tölthettem, mégis egy egész fejezetet írtam róla.

A mama buzgón bólogat.

MAMA: A naplementét a Boszporusznál többször is megcsodáltuk.

WHITEWELL: Igen kíváncsivá tesz, hogy vajon a magyarországi útikönyve alaposabb lesz-e, mint az én leveleim.

PARDOE: Különböznek a céljaink, Mr. Whitewell.

WHITEWELL: Cél? Ez olyasvalami, ami számomra felfoghatatlan. Az öné mi?

PARDOE: Elôbb megmondom a magáét.

WHITEWELL: Erre kíváncsi vagyok.

PARDOE: Maga az a fajta angol, akibôl mostanában sok terem honunkban. Szétrajzanak a világban, valamilyen lelkes önelégültségtôl hajtva mindenhol mindenkinek el szeretnék magyarázni mindenre a legjobb megoldást. Amit természetesen Angliában találtak ki. Ezzel szemben én a világot szeretném megismertetni honfitársaimmal. Bemutatom, hogy mennyiféle nép, mennyiféle szokás, mennyiféle múlt létezik, és sok megoldás ugyanarra.

WHITEWELL: Ezek szerint ön, kisasszony, a mi segítônk.

PARDOE: Ezt hogy érti?

WHITEWELL: A könyvei elolvasása után sokkal felkészültebben rajzunk majd ki a világba.

PARDOE: Ha ez megértést, befogadást jelent, akkor vállalom.

WHITEWELL: Ravaszabbak, eredményesebbek leszünk, nem gondolja?

PARDOE: Mi a véleménye például a magyar nemesség díszöltözékérôl? Szerintem egész keleten nincs festôibb társaság, mint a magyar Országgyûlés. A gyönyörû színek, az intelligencia, az önuralom a viselkedésben. Nyílt arckifejezés, tiszta szem, lovagi megjelenés, különösen hatásosak, ha csoportosan találkozunk velük. Fogadni mernék, hogy maga legszívesebben átöltöztetné ôket.

WHITEWELL: Mi tagadás, a lelkesedésem messze elmarad az önétôl e tárgyban.

PARDOE: Nem hiszem, hogy nagyot tévedek, ha azt feltételezem, hogy a Bécs-trieszti vasút építkezésen való szereplése is azért volt olyan kurta, mert még azt is meg akarta mondani, hogy a munkások hogy fogják a kalapácsot.

WHITEWELL: (titokzatosan elmosolyodik) Azért mindent maga se tudhat kisasszony.

A részekre szakadozó társaságban Falussy és Tarnai fel-alá sétálgatva beszélget.

TARNAI: Ez úgy hangzik, mintha meg akarnál ijeszteni. Jó, hogy nem küldesz haza!

FALUSSY: Nem, ellenkezôleg! Tôled várom, hogy végezz ezzel a veszélyes vadkannal. Csak megjegyeztem, hogy milyen veszélyes. Nem árt az óvatosság. Tapasztalt vadászok is rajtavesztettek már.

TARNAI: (gúnyosan) Csak nem a törökverô Zrínyi Miklósunkra gondolsz, akit egy vadkanbôrbe bújt titkos ügynök öklelt fel az agyaraival? Ez is bizonyítja, hogy az osztrákok mindenre képesek a magyarok ellen, ugyebár.

FALUSSY: Politika! Mindig a politika! Megállapodtunk, hogy e tárgykört a vendégek mellôzik a vadászat idejére. Ellentéteinket pedig Pozsonyban hagyjuk.

TARNAI: Mit gondolsz, miért jöttem én vadászruhában? Jelezni akartam, hogy maximálisan elfogadtam a feltételt. De a célzásokra válaszolok, ha tetszik a célzónak, ha nem.

Zselényi Ferenc és Ürményi Antal közben csatlakoztak Miss Pardoehoz és mamájához, ahonnan Whitewell viszont már távozott.

Ürményi mesél, a kisasszony jegyzetel.

ÜRMéNYI: (angolul) ...az alsóház karzatán akkora tömeg gyûlt össze, hogy recsegni-ropogni kezdett a faszerkezet, sôt a gerendákat átívelô padlózat réseibôl is sûrû por szitált...

Zselényi el akarja hallgattatni barátját.

ZSELéNYI: Hallgass már, Anti! Nem kell ezt mindenkinek tudnia külföldön is. Régen volt.

ÜRMéNYI: Már hogyne mesélném el! A magyar haza és különösen az Országgyûlés épp elég komor téma, fûszerezzük hát anekdotákkal! Hadd szórakozzon a savanyú angol. (angolra váltva a kisasszonyhoz fordul) ...A barátom nagyon szemérmes, de azért én folytatom, ha érdekli a folytatás.

Pardoe kisasszony bólogat, közben a pennát tartó kezével, nem minden feltûnés nélkül, hessegeti a füstöt, amelyet Ürményi pipája és szája áraszt. A lelkes mesélô nemcsak ezt nem veszi észre, hanem elköveti azt az udvariatlanságot is, hogy társaságban ujjával turkálja az orrát, ami egyébként szokása, ha izgalomba jön.

ÜRMéNYI: (angolul) ...Szóval, valaki azt kiáltotta, szakad a karzat, amitôl pánik tört ki, sokan az ablakon át menekültek. Az ülés természetesen félbeszakadt, sikongás, jajgatás töltötte be a termet, a honatyák lökdösôdve próbáltak egérutat nyerni. Ekkor Zselényi fölugrott az asztalra: "Európa legnevetségesebb nemzete leszünk, ha az ország gyûlése ily szégyenteljes botrányba fullad!" dörögte. Ô mentette meg a helyzetet. Igaz, amikor tüntetô méltósággal helyet foglalt volna a székén, a sérült bútordarab összecsuklott alatta... De ezen már a legpimaszabb ellenzéki írnokok se mertek kacajra fakadni, Európa gúnyos nevetése számukra is oly ijesztô fenyegetés volt.

Menczel Ármin alsó- és felsôsurányi Surányi Jánossal beszélget.

MENCZEL: Akkor beleegyezel, János bátyám?

SURáNYI: Hát, nem is tudom, mint vélekedjek. Honnan szereztek parasztruhát?

MENCZEL: Szerzünk. Csak az a fontos, hogy te ne sértôdjél meg. Ne gondold azt, hogy gúnyos célzattal kiforgatjuk a szavaidat.

SURáNYI: A házigazdával megbeszéltétek már?

MENCZEL: Még nem. A te beleegyezésed az alap, én így gondolom. Ürményi meglepetésnek szánta, elôtted való tisztelgésnek. Azt mondta, nem sértôdhet meg Surányi gróf, ha egyszer az alsóházban maga buzdított bennünket arra, hogy az elnyomott jobbágyok iránti szolidaritásból a hétnek egy bizonyos napján viseljünk parasztruhát.

Az asztalon bôven van bor, likôr, vacsora elôtti rágcsálnivaló. Almáry László nem elégszik meg a boroskancsó társaságával, maga mellé húzta a padra Sztrókai Karácsony Árpádot, aki simulékony, szinte hallgatag, szóval jó társaság Almárynak, a zengô hangú, ôszinte hazafinak.

ALMáRY: Halálos! Ez halálos, Árpikám!

SZTRóKAI: Micsoda?

ALMáRY: (borittas sóhajjal) Halálos, nincs remény. Ez a szorítás, ez a labanc-ölelés! Nincs Európában egyetlen politikai tényezô sem, akinek érdeke lenne a magyar függetlenség!

SZTRóKAI: Lacikám! Megbeszéltük, hogy nem politizálunk, vadászunk!

ALMáRY: (megvetôen int az arrébb ülô Vén Miklós és Sós gróf felé) Ezekkel nem is, de veled Árpikám, veled? Veled se? (hirtelen homlokon csókolja Sztrókait) Imádlak, Árpikám!... Ahogy a múltkor bebizonyítottad a kis bécsi hivatalnok ártatlannak tûnô újításáról, hogy az igazi célja a magyar szabadság eltiprása, az kolosszális volt!

Átöleli és magához húzza Sztrókait, aki az ölelésbôl szeretne szabadulni.

Tarnai gróf nem bírja tovább, hogy nincs a felesége közelében. Elindul a Falussynéval beszélgetô Anna felé. Almáryék mellett kell elhaladnia. Mikor odaér, Almáry gróf kicsúsztatja elé csizmás lábát. A szándék világos, bár csak jelzésszerû. A gróf legszívesebben elgáncsolná a másik grófot. Tarnai úgy tesz, mintha nem venné észre. Odalép a hölgyekhez.

FALUSSYNé: De jó, hogy elhozta a feleségét is! Ez igazán jó ötlet volt.

TARNAI: Ha elôre tudtam volna, hogy senki más nem teszi, akkor se határozhattam volna másként. (átöleli finoman Annát) Anna nem maradhatott otthon. A régi szép idôkben a Krakkó környéki erdôkben is együtt vadászott a férfiakkal.

FALUSSYNé: (németre vált, hogy a magyarul nem beszélô lengyel nô is értse) Van valami hír az apjáról és a bátyjairól?

TARNAI: (németül) Minden befolyásomat latba vetem, hogy a család visszakapja mindazt, amitôl megfosztották. Ez nem megy gyorsan és könnyen. Még az én befolyásom sem elégséges, magamnak is pártfogókat kellett találnom magasabb körökben.

FALUSSYNé: Úgy érti, hogy az udvarnál?

ANNA: Már mondtam, hogy ezt ne tedd! Nem akarom!

TARNAI: (magyarul) Mint látja, a lengyel hazaszeretet és büszkeség lassítja a diadalt.

Közben a hátuk mögött a zajszint egyre emelkedett. Az történt, hogy a közelben ülô és Sós gróffal beszélgetô Vén Miklós észrevette Almáry lábmozdulatát, megrovóan ráreccsent a mámoros hazafira.

VéN: Laci! Szedd össze magad! Nem ezért jöttünk.

ALMáRY: Jöttünk?! Nem emlékszem rá, hogy a báró úrral együtt jöttem volna. Vagy együtt mentem volna bárhova is. "Az isteni gondviselés ezen tekintetben is úgy megáldotta hazánkat, hogy vizeink célirányos összeköttetése által kereskedôi tekintetben egy még nem sejtett boldogság kifejlôdése várakozik ránk." Hol késik ez a boldogság, fôlovászmester úr? Könnyû ilyeneket mondani, s aztán hallgatni a megilletôdött csöndet, learatni a szónoknak járó dicsôséget. Kik ülnek azon a boldogságon a nagy ülepükkel?

A begerjedt Almáry hangos beszédére eddigre többen is felfigyeltek, ezért, amikor az utóbbi kijelentése közben feltûnôen rászegezi tekintetét a kövér Sós grófra, többen is ösztönösen Sós gróf valóban nagy ülepére néznek.

SóS: (idegesen, szinte fejhangon) Majd én megmondom, hogy kik ülnek rajta! Te ülsz rajta, csak nem veszed észre, mert folyton részeg vagy, és cigányokkal muzsikáltatsz a füledbe.

ALMáRY: (hirtelen felpattanva ültébôl) Elôször is a fülem az nem az ülepem!... Másodszor... (tanácstalanul körbenéz)

FALUSSY: (békítôleg Almáry vállára teszi a kezét) Hagyjátok abba, urak! Nem ez volt az egyezség köztünk!

ALMáRY: ...Mi is van másodszor? Ja, igen! ...Hogy is szólt a verse Napóleonról, báró úr? Ki emlékszik rá?

Néma csönd. Eközben Menczel és Bordy gúnyos tekintetváltások után kisétálnak a terembôl.

ALMáRY: Senki. Még én se. Rég volt... De lehet, hogy holnap az erdôben elszavalom az uraknak, még akkor is, ha a fáknak füle van! Én nem szégyellem azt a csodálatot, amit akkor éreztem iránta... Nem múlik el soha!

TARNAI: Szerintem egészen mást érez most, uram.És azt nem csodálatnak hívják, hanem részegségnek! ...Gábor! Tégy valamit, hiszen láthatod, milyen állapotban van!

Falussy és Ürményi két oldalról megragadják Almáryt, aki miközben tolják kifelé, tovább ordibál.

ALMáRY: Te beszélsz! ...Te, protestáns ördög! ... Koronaôrök vagyunk? ... Udvaroncok vagyunk? ...A lengyel szabadságharc hôsi családjának a lánya is kell nekünk? ...Mindenbôl a jót?...

TARNAI: (hisztérikusan ordítva) Uram! Ha engem megsért, keservesen megbánja!

VéN: (csitítva Tarnait) Hagyjad most! Majd holnap beszélek vele.

Almáry hirtelen félig visszafordul, akkora erôvel képes megrántani kisérôit. Tajtékozó szájjal üvölt.

ALMáRY: Miért, az nem sértés, amit a minap kinyilatkoztatott a koronaôr úr?! Hogyha Ausztria nem lenne, a félbarbár magyar nemesek egymás torkának esnének, aztán meg a népet falnák föl...

Most már tényleg kituszkolják.

Surányi gunyoros arccal mindent lefordított angolra Pardoe kisasszonynak, aki igen sokat feljegyzett az elhangzottakból. A mama viszont némi szörnyülködés után elhagyta a helyszínt.

12 Kastélyon túli patakvölgy. Szürkület. Idôközben Menczel Ármin és Bordy Jenô, a két alsóházi liberális képviselô, jócskán eltávolodott a kastélytól.

BORDY: Ez vicc!

MENCZEL: De miért?

BORDY: Én nem csinálom! Komoly liberális ilyet nem tesz! Ha nem tudjuk felszabadítani ôket, nem öltözünk a ruháikba se!... Mekkora barom az a Surányi, teremtôm!

MENCZEL: Az alsóházban megtapsolták érte.

BORDY: Megtapsolnak ott mindent. A baromságot annál buzgóbban, mivel nincs konzekvenciája. Nem kell cselekedni.

MENCZEL: Nem hiszel a jelképek erejében?

BORDY: Mondd csak, tulajdonképpen ki találta ki, hogy ezt tegyük?

MENCZEL: Én!... Én?... Lehet, hogy Ürményi... vagyis nem tudom... Én!

BORDY: Osztozzatok csak a dicsôségben! Én ebbôl nem kérek!... Én maradok az igazi jobbágyoknál... Nézd csak! Menjünk oda hozzájuk!

13. A patakhídnál. Ugyanakkor. A két jobbágy már elôbb észrevette a közeledôket, mint azok ôket. Kalapáccsal, szögekkel felszerelkezve buzgón reparálni kezdték a patakhidat.

Mikor Bordyék odaérnek, felismerjük, hogy Hauer és Varga a két jobbágy.

BORDY: (barátságosan, túlzott közvetlenséggel) Adjon Isten, jó napot!

A két jobbágy a nagy munka közepette alig tud visszaköszönni.

Varga valamit morog az orra alatt, de Hauer nem reagál.

Bordy ettôl nem sértôdik meg.

BORDY: Hosszú-e még a nap?

VARGA: (fölnézve az égre) Egészen addig tart, míg le nem megy.

BORDY: És hogy mennek a dolgok?

VARGA: Attól függ, mire gondol az úr.

BORDY: Hát, milyen az élet?

VARGA: Odaátról jobban látszik. Majd megmondom, ha ott leszek.

MENCZEL: Mi képviselôk vagyunk Pozsonyból. Hallottak már egyáltalán arról, hogy mi történik ott?

VARGA: Gyûléseznek olykor-olykor.

MENCZEL: Azt hallották-e, hogy vannak ott olyanok, akik el akarják törölni a jobbágyságot?

VARGA: Ilyet én nem hallottam.

BORDY: És kend se?

Hauer csak bámul.

MENCZEL: (Vargának mondja) Mi baja van neki?

VARGA: Süket, mint az ágyú.

BORDY: Mitôl süketült meg?

VARGA: Az anyjától.

BORDY: Hogyhogy az anyjától?

VARGA: Süketnek született. Csak azt hallja meg, amit a fülébe üvöltenek közelrôl.

MENCZEL: Kérdezzen tôle valamit!

VARGA: Nem érdemes, mert beszélni se tud.

MENCZEL: Nem is szoktak beszélgetni egész nap?

VARGA: Én ordítok, ô mutogat, ha nagyon muszáj.

BORDY: Kérdezze meg tôle, hogy hány éves?

Varga kelletlenül Hauer füléhez hajol, beleordít.

VARGA: Az urak azt akarják tudni, hány éves vagy?

Hauer nagy önuralommal tûri az ordítást. Megvonja a vállát.

VARGA: Nem tudja. Ha mondták is neki, nem hallotta.

Bordy rosszkedvûen elindul, Menczel kis késleltetéssel követi.

MENCZEL: Na, Isten áldja magukat!

Varga bólint, Hauer csak néz.

Mikor Menczel és Bordy eléggé eltávolodik tôlük, abbahagyják a kopácsolást.

HAUER: Ha még egyszer így a fülembe ordít, lefokozom!

VARGA: Ne haragudjon, százados úr! Jobb nem jutott az eszembe. Nem akartam én, de annyira forszírozták!

14. Kastélyterem. Kicsit késôbb. Esteledik. A kastélyteremben a cselédek szedik le az ott maradt poharakat, kancsókat. Egyikük kovával és taplóval meg akarja gyújtani az egyik gyertyát. A sarokban eddig észrevétlenül üldögélô Idrányi mintha csak erre várt volna, fölpattan, odamegy a cselédhez, s míg az a tûz csiholásával foglalatoskodik, elôkapja a pálcikáit, s lángra akar egyet gyújtani, de hiába.

IDRáNYI: Várjon csak! Mutatok én magának valami csodát!

Elegáns mozdulattal még egyszer végighúzza a pálcika foszforos végét a gyújtófelületen. Megint semmi eredmény. Választ egy másik pálcikát.

Belép Whitewell.

WHITEWELL: Ne félj, Rômer tökéletesíteni fogja! Aztán majd vásárolhatsz tôle.

A cselédek legnagyobb csodálkozására ez a pálcika azonban meggyullad. Idrányi villámgyorsan meggyújt még egy gyertyát, mielôtt végigég a pálca.

A sikeren fölbuzdulva újabb gyújtóeszközzel próbálkozik, de a cselédek fölkapják a két égô gyertyát, s továbbadják a lángot a többinek.

WHITEWELL: Te meg hol voltál egész este?

IDRáNYI: Elnyomott az álom.

Ahogy egyre több gyertya meggyullad, nô a fény, ragyogó világosság lesz a teremben.

WHITEWELL: Sajnálhatod! Sok mindenbôl kimaradtál.

IDRáNYI: Csak nem ejtettetek el máris valamilyen vadat?

WHITEWELL: Tarnai becserkészte Almáry grófot. Vagy a gróf ôt. Mindenesetre a lövés elmaradt.

Ebben a pillanatban belép Anna.

ANNA: (tört magyarsággal) Férjemnek teát kérem!

Egy papírcédulát adna oda az egyik cselédnek, de Whitewell kiveszi a kezébôl.

WHITEWELL: Cickafarkfû. Fekete nadálytô. Pásztortáska. Zsurló. Csalán.

Whitewell persze nehezen olvassa, és nem érti a szavakat.

WHITEWELL: (Idrányihoz fordulva) Mit jelentenek ezek, barátom?

IDRáNYI: Gyógyító füvek nevei.

WHITEWELL: Mit gyógyítanak?

IDRáNYI: (vigyorogva) Majdnem mindent. Valóságos csodaszerek!

Anna, aki jól érti a most éppen angolul beszélô férfiakat, sértetten elhagyja a helyszínt. Whitewell pár pillanatig kivár, majd mintha hirtelen eszébe jutna valami, szintén távozik.

15. A kastély folyosóján . A mérnök utoléri a sietve lépkedô Tarnainét.

WHITEWELL: (angolul) Anna! Beszélnünk kell!

ANNA: Nem! Itt nem!

Le se lassít, siet tovább.

Whitewell lemarad.

WHITEWELL: Jöjjön éjfélkor a kápolnaromhoz!

ANNA: Nem! Lehetetlen!

A nô eltûnik a folyosó kanyarulatában.

16. Kastélyban. Valamivel késôbb. Az egyik társalgóban négyen ülnek. Miss Pardoe, Vén Miklós, Sós gróf és Ürményi. Teázgatnak, iszogatnak, és természetesen a kisasszony keze ügyében ott van a jegyzetfüzet, amelybe idônként beleír.

PARDOE: (Vén Miklóshoz) Báró úr, mi a véleménye arról a szokásról, hogy az önök Országgyûlésében a küldöttek magukkal viszik a lovaglóostorukat? Én igen különösnek tartom.

A társalgás angol nyelven folyik, néha azonban átváltanak franciára, mivel a magyar urak a franciát jobban beszélik, mint az angolt. Pardoe kisasszony viszont németül nem jól tud. Most épp megszakad a beszéd fonala. Vén tanácstalanul ránéz elôbb Sós grófra, majd Ürményire.

PARDOE: Jó, akkor konkrétabb leszek. Önök magukkal viszik?

A három férfi bólint.

PARDOE: Miért?

ÜRMéNYI: Hova tegyük?

PARDOE: Nem tartják önökre nézve nem éppen kívánatos jelképnek azt, amit a minap láttam a felsôházban? Az egyik felszólaló, igen tekintélyes személyiség, ott állt egyik kezében egy vaskos lexikonnal, másik kezében a lovaglóostorával, ráadásul, mivel a kezét lefoglalta az ostor, fejbôl idézett Cicerótól, igen hevenyészve. Emiatt a jelenlévôk körében nyugtalanság támadt, fôleg az ellenoldalon. Mire a kiváló férfiú, úgy reagált, hogy ostorával egyre hevesebben csapkodott, a végén már ki tudja, hova képzelve magát, merem remélni, nem az istállójába. A lovait, gondolom, nem ütlegeli olyan hevességgel, mint ahogy a levegôt csapkodta. Érsek létére.

VéN: Bizarr jelenet.

ÜRMéNYI: Vannak, akik a magyar nyelv bevezetését tekintik az üdvözítô megoldásnak. Akkor aztán Ciceró is szólhatna hozzánk ékes magyarsággal, és a lovagló ostort se kellene letenniük.

PARDOE: (pár pillanatig emésztve a választ) Nekem Bécsben azt mondták, hogy ne is jöjjek Magyarországra. Nem érdemes. Itt vademberek laknak, az utak járhatatlanok, és ha mégis eljutok valahova, ott azonnal kirabolnak, sôt, talán meg is gyilkolnak. Ezzel szemben azt tapasztalom, hogy Pozsony igen takaros város, az emberek vendégszeretôbbek, mint Bécsben, hogy Londonról ne is beszéljünk. S amikor ezt már épp elhittem, meghívnak egy baráti társaságba, ahol a legvadabb, legbarbárabb indulatok kitörését tapasztalom. Tulajdonképpen mi baja van gróf Almárynak gróf Tarnaival? (Sós grófhoz fordulva) Kicsoda ez a Tarnai?

SóS: Igen befolyásos ember, valamennyiünknél több szava van az udvarnál. Amíg meg nem nôsült, az év java részét Bécsben töltötte, de Anna utálja Bécset, a férjemuram pedig nem szívesen hagyja egyedül hosszabb idôre imádott feleségét. Így aztán kénytelen több idôt eltölteni azokkal a magyar urakkal, akiktôl jócskán eltávolodott, és azok is elszoktak tôle.

PARDOE: Nem lehet, hogy Almáry egyszerûen irigyli tôle a szép feleségét, a gróf úr pedig féltékeny?

ÜRMéNYI: Bizony, lehet.

VéN: Ha az is, alaptalanul.

SóS: Akit nem szívlelünk, attól irigyeljük az örömét. A világ már csak ilyen.

PARDOE: A hölgy legalább húsz évvel fiatalabb, ráadásul Bécset is utálja. Hogyan jöhetett létre ez a házasság?

Miss Pardoe, aki kérdezôsködése és jegyzetelése közben többször idegesen figyelte az orrát piszkáló Ürményit, mialatt Sós gróf válaszol, vadul megragadja a jegyzetfüzetet, és igen határozott indulattal beleír valamit.

SóS: A Wolensky család az oroszok elleni függetlenségi harc bukása után osztrák területre menekült, vagyis hát tulajdonképpen a volt Lengyel Királyság Ausztriához csatolt részébe, Galíciába vonult vissza. Tarnai épp valami fontos, állami küldetésben töltött ott hosszabb idôt.

ÜRMéNYI: (illetlenül belebámulva a kisasszony jegyzetfüzetébe)

Miss Pardoe, ezt ön mind leírja?

PARDOE: Nem. Nem ezt írom.

ÜRMéNYI: Szabad megtudnom, hogy épp most mit jegyzett föl?

VéN: Anti, te általában szoktál tudni viselkedni! Ne hagyd, hogy csalódjam benned!

ÜRMéNYI: De miért, Miklós bátyám? (megint Pardoehoz hajolva) Ugye, kisasszony, nem haragszik meg? Egyszerûen elfogott a kíváncsiság.

PARDOE: Tényleg tudni akarja, hogy mit írtam?

ÜRMéNYI: Igen.

Miss PARDOE: (fölolvassa) "Mr. Ürményit még szinte egyáltalán nem ismerem, de annyit már tudok róla, hogy a pipája füstjét általában szereti a nôk arcába fújni, ami egyébként ebben az országban más férfiaknak is szokása. A gyönyörû nôk arca gyakran szinte alig látszik a pipafüsttôl. Azonkívül a társalgás izgalmában mutatóujjával az orrlukába hatol, és ott hosszan idôzik, nem egészen mozdulatlanul. Lehet, hogy elhamarkodottan ítélek, de attól tartok, hogy az ilyen emberek nem ôszinték. Igyekszem minél kevesebbet kérdezni tôle."

A kisasszony a meglepett csöndben föláll, és távozik.

Miss PARDOE: Jó éjszakát, uraim!

17. Kastélyfolyosón. Este. A holdfény a szobája felé haladó kisasszonyt odacsalja az ablakhoz. Meglepô dolgot tapasztal, igaz, hogy nem az égen. Kint két férfi, akik közül csak honfitársát, Whitewellt ismeri föl, hiszen Idrányit még alig látta, egy súlyosnak tûnô faládát cipel az istállók irányából a kastély felé. Az épület kiszögellése egy idô után eltakarja elôle a férfiakat, nem látja, hogy rakományukat a kastélyba hozzák-e be, vagy sem. Mindenesetre a láncon, nyakában lógó zsebórán megnézi a pontos idôt, majd az óra fedelét visszakattintva, megörökíti a jelenetet a jegyzetfüzetében.

18. A kastély tornya alatti pincében. Este. Whitewell fölfeszíti a faláda tetejét. Idrányin kívül Falussy gróf is jelen van.

Felnyílik a láda. Falussy nem tudja tovább visszatartani kíváncsiságát, a láda fölé hajol, de már nyúl is bele, hogy kivegyen egyet a benne látható téglalap alakú, sárga kockákból.

Figyelmesen nézi a kezében tartott kockát, amelybôl rövid gyújtózsinór darabka lóg ki.

WHITEWELL: Ütésre nem robban, viszont érzékeny a nedvességre. (angolról németre vált, hogy a házigazda jobban értse szavait) Tehát, ütésre nem robban, érzékeny a nedvességre. (Egy pillanatra megfogja a lógó zsinórt) A gyújtózsinórt természetesen meg kell toldani, ha telepítjük és nem hajítjuk.

FALUSSY: Mekkora a robbanóereje egy ilyen kockának?

WHITEWELL: Attól függ, hogyan használják. Hintó alá dobva fölemeli a hintót a lovakkal, és szétszaggat mindent.

FALUSSY: Mr. Whitewell, csak nem próbálta ki már valódi hintóval?

WHITEWELL: A dolog számításokkal igazolható. Ez a világ eddigi leghatásosabb robbanószere.

IDRáNYI: Uraim! Hagyjuk a hintókat! Bízzuk az ilyesmit az eszeveszett fanatikusokra! A gróf úr kôbányájában megfelelôen ellenôrizhetjük a mérnök úr állításait.

Falussy mégse tudja rögtön elfelejteni a hintó-hasonlatot, gyorsan visszateszi a kockát a ládába.

FALUSSY: És miért ajánlja fel nekem ezt a ... Mi is a neve?

WHITEWELL: Még nincs neve... Még nem adtam neki... Tudja, mit, már van neve!

IDRáNYI: Mi?

WHITEWELL: Barbara.

FALUSSY: (igen elcsodálkozva) Barbara?!

IDRáNYI: Ôrült ötlet, Ádám. Miért adnád ezt a nevet?

WHITEWELL: Nem tudom. Ez jutott hirtelen az eszembe.

FALUSSY: Nôi nevet a pusztító szernek?!

WHITEWELL: (különös nyomatékkal a hangjában) Ne felejtse el, uram, hogy a szabadság jelképe is egy nô.

Szavait zavart csend követi.

FALUSSY: Megismétlem a kérdést. Mi az oka, hogy nekem ajánlja fel kipróbálásra? Miért nem viszi a hazájába, Angliába?

WHITEWELL: Hosszú az út, tönkremenne. Talán el is lopnák tôlem.

FALUSSY: Miért nem adja el osztrák bányatulajdonosoknak?

WHITEWELL: Nem, uram! Ezt én magam fogom gyártani. Nem vagyok olyan ostoba, mint szegény Kálmán barátom, aki épp a minap vesztegette el potom pénzért a gyúpálcikáját. Gróf úr, tekintse magát egyszerûen barátomnak, akinek azon kívül, hogy Kálmán szerint tökéletesen megbízható, van még egy számomra fontos erénye: hogy bányatulajdonos. Ön tesz nekem egy szívességet. Segít diszkréten kipróbálni a találmányomat. Cserébe én, ha majd gyártani fogom, bizonyos mennyiségû "barbarát" ingyenesen juttatok önnek. Ez üzlet. Nem vagyok se fantaszta, se naiv, én magam akarok meggazdagodni a találmányomon.

FALUSSY: Meggazdagodni? Erre a legjobb mód, ha eladja valamelyik hadseregnek.

WHITEWELL: Elôször is legalább két országnak kellene egyszerre eladnom, két egymással ellentétes viszonyban lévô országnak, ha nem szaporítani akarom a világ bajait... De téved, gróf úr! A hadseregek csak jövendô vevôim egy részét jelentik majd... James Watt föltalálta a gôzgépet. Egy gyáros azt kérdezte tôle, "Jó, jó, de mire lehet használni?" Nemsokára az iparban megjelentek a gôzgépek. Aztán Stephenson elôállt a gôzmozdonnyal. Gôzgép, gôzmozdony, gôzhajó, mi kell ezekhez? Egyre több szén! A szenet azonban többnyire a föld mélyérôl bányásszák. Az egyre több szénhez, egyre gyorsabban kell tudni bányászni. Az én "barbarám" majd megmutatja, hogyan termelhetô ki egyre több szén. A vasúthoz sín kell. Végtelen hosszúságú sínpályák fognak épülni. Mi kell a sínpályákhoz? Rengeteg vas, a vasolvasztáshoz tömérdek szén. És még mi kell. A talpfák alá kô. Kô és kô! És a rengeteg kôhöz mit kell csinálni? Robbantani, gróf úr! Mivel az én szerem még csak kísérleti stádiumban van, nagyon megfelel nekem az ön eldugott kis kôbányája, a világtól távol. Azért kértem, hogy rendezzen vadászatot, mert így tudtam a leginkább elkerülni a feltûnést... Észrevettem, hogy egy ideje bizonyos spionok szaglásznak körülöttem... Kimegyek a gyújtózsinórokért. Mindjárt jövök vissza!

Whitewell az ajtóban megáll, körülkémlel, és elindul az istálló felé.

19. Erdôben. Whitewell képzelete. Nappal. Egymás után hallatszanak a puskalövések. A fák között, mintha menekülô ôzek, szarvasok lennének, úgynevezett tipikus angolok futkároznak. Olyan ruhákban, amit a korabeli ember tipikus angol öltözetnek tekintett. Az egyik kiveszi a szájából a pipáját, úgy ugrik be a bokrok sûrûjébe. Kiáltásokkal figyelmeztetik egymást.

“Watch out! Left! Right! Get down! Don't stop!"

Egyiket-másikat eltalálják, véresen lebukik a földre.

Szembôl a hajtók kutyái ugatnak.

A lövéseket civilruhás titkosrendôrök adják le. Ôk a vadászok.

Az üldözés hihetetlenül fölgyorsul, lihegés, zihálás tölti be az egész képet.

A jelenet valószínûtlen vérfürdôvé fajul.

20. Erdô. Tényleges vadászat. Nappal. Miközben a levélíró Whitewell hangját halljuk, a képzelet áttûnik a valóságos vadászat képeibe.

Amit Whitewell mesél, körülbelül le is játszódik elôttünk.

WHITEWELL: (hangja angolul) Valahogy rossz elôérzeteim támadtak. Gyorsan elhessegettem magamtól egy víziót, és megpróbáltam minden erômmel a vadászatra összpontosítani... Maga a látvány bizonyára megnyerte a magyar öltözködésmódért lelkesedô Pardoe kisasszony tetszését. Szó se volt arról, hogy a résztvevôk egységes vadászruhában jelennek meg. Mindenki pillanatnyi kedve szerinti ruhát öltött. Menczel, Zselényi, Ürményi, alsó és felsôsurányi Surányi János például a pórnép iránti szimpátiájuk jeleként, demonstratíve jobbágyruhában csatlakoztak hozzánk. Sôt, mi több, az én Kálmán barátomnak is megtetszett az ötlet. Igen mulatságosnak tûnt a bécsi Rômer által rászedett feltalálót így látnom. Meglehet, épp e balszerencsés fordulat tette fogékonnyá ôt a szegénynép sorsa iránt...Mellesleg honfitársnôm már kora reggel hatásos példát kapott a magyarok intelligenciájára, önuralmára és nyíltságára, Almáry gróftól. Mesélik, hogy a gróf pirkadatkor felkeresve a szobájában Tarnait, oly módon kért bocsánatot, hogy tekintetbe véve a szokatlan idôpontot is, bocsánatkérése összhatásában vetélkedett magával a sértéssel. Annál inkább is, mivel a gróf egy pillanatra se józanodott ki, ráadásul nem egyedül kért bebocsátást Tarnaiékhoz, hanem vitte magával Miskát, a cigányát. Az illetô késve követte urát, gyalogszerrel és csak éjszaka érkezett meg a kastélyba, ettôl fogva viszont Almáryt egy pillanatra se lehetett látni a cigány muzsikus nélkül. Kitalálta, hogy a vadászaton mint hajtót alkalmazza, úgyhogy amerre Almáry kergette a vadat, hegedûszó hangzott. Miss Pardoe és mamája egy magaslatról próbálta belátni a terep minél nagyobb részét, mint egy hadvezér, csak távcsô helyett elmaradhatatlan füzetkéjét tartotta a kezében. A megírandó útikönyvbe egyre-másra gyûltek az epizódok. Például Tarnai hajtóknak nézte a jobbágyruhás ifjakat, és elébük kerülve nem értette, miért lônek azok rá. Persze nem rá lôttek, hanem egy kandisznóra. Az ûzött vad kitört hirtelen a sûrûbôl, a gróf közvetlen közelében.

Az utóbbi mondatoknál halkuló és szaggatottá váló narráció most teljesen elhallgat.

A jókora disznó lovastól fellöki Tarnait.

A közelben lévôk odarohannak hozzá. Falussy gróf és Anna aggódva lehajolnak, de Tarnai meglepetésükre felpattan, és azonnal új lovat kért.

TARNAI: Lovat! Adjatok egy lovat!

Meg se várva a választ, fölpattan a házigazda lovára, és a vadkan után iramodik. Eddigre ideérnek az áljobbágyok, sôt néhány igazi jobbágy, vagyis hajtó is feltûnik a közelben. Ugatnak a kutyák, a távolban lövések dördülnek el. Ugyanarról a helyrôl hegedûszó is hallik.

ÜRMéNYI: Mi történt?

Tarnai lova még mindig a földön vergôdik.

FALUSSY: Én, ostoba! Miért is egyeztem bele!

SZTRóKAI: Valami piros pántlika kellene, nem? Feltûzhetnétek!

21. Erdôben. Máshol. Ugyanakkor. Tarnai üldözi a vadkant.

Az állat újra meg újra eltûnik.

22. Erdôben. Máshol. Ugyanakkor. A sûrû bokrok mögül Sztrókai hangját halljuk, angolul beszél.

SZTRóKAI: Sehol másutt nem él, csak itt, ezért is hívják pozsonyi nyestnek. Hatalmas, a többi nyestfajtához képest másfélszeres hosszúságú farkát kékes piros színekben játszó barna szôrzet borítja. Megpillantani nehéz, mert olyan gyors.

PARDOE: (próbálja magyarosan ejteni) Pozsonyi nyest?

Most meglátjuk ôket, amint állnak hármasban a mamával együtt egy tisztáson. A kisasszony természetesen a hallottakat a füzetébe jegyezgeti éppen.

MAMA: (megböki a lányát, az égre mutat) Nézd!

Hatalmas ragadozó madár száll fölöttük.

SZTRóKAI: Réti sas. A kifejlett példány kitárt szárnya eléri, sôt meghaladja a két métert.

MAMA: (nézve az eget, az erdôt, a távoli hegyeket) Gyönyörû!

SZTRóKAI: Bizony, asszonyom. A magyar nemességet ez tartja össze. Az erdô. A vadászatok.

A sas még mindig ott köröz fölöttük.

23. Erdôben. Máshol. Ugyanakkor. A lovon ülô Whitewell és Tarnainé szintén a sast bámulja. Kettesben maradtak.

24. Erdôben. Távolabb. Ugyanakkor . Röfögve, hörögve csörtet a disznó. Tarnai vágtat, zihál. Próbálja utolérni.

Ha lenne ideje fölnézni, ô is megpillanthatná a réti sast.

Miska muzsikája még ide is elhallatszik.

25. Erdôben. Máshol. Ugyanakkor. Almáry közelében azonban sokkal hangosabb a hegedûszó. Nem képes elnyomni a puska sem. Pedig a magányos, zenés vadász mindenre válogatás nélkül lô.

Hullik a vadmadár a levegôbôl, nyulak és egyéb apró vadak buknak föl rohanás közben véresen.

Egy lövés után egyszer csak elhallgat a muzsika.

ALMáRY: Miska! Mi van veled? Miért hagytad abba?

Az ordításra a távolból, a fák közül érkezik a válasz.

MISKA: Majdnem eltalált a gróf úr!

ALMáRY: A hegedûnek nem lett baja?

MISKA: Nem. Csak a vonót tetszett kilôni a kezembôl.

ALMáRY: Keresd meg tüstént, és folytasd!

Almáry addig is kénytelen zenekíséret nélkül durrogtatni.

26. Erdôben. Máshol. Ugyanakkor. Sztrókai diktál Pardoe kisasszonynak, aki szó szerint jegyzi le szavait.

SZTRóKAI: Az omladozó kastély kevés pénzzel rendelkezô, ambiciózus lakójának aranyra van szüksége ahhoz, hogy fölújítsa az ôsi falakat, ezért aztán eladja a függetlenségét. Szolgálataiért megkapja a szükséges aranyat, néha még sokkal többet is.

A mama, aki közben elôrébb sétált, visszaszól.

MAMA: Ugyanúgy, mint sorstársai szerte a világon.

Hirtelen zajt hall, széthúzza a mellette lévô bokrokat. A fákon túli tisztásról lovasok iramodnak el, ketten kétfelé.

Nem biztos benne, hogy Tarnainét és Whitewellt látta eltûnni.

27. Erdôben. Máshol. Késôbb. A segítôk akasztgatják a szállítórudakra párosával a fácánokat, szarkákat, szajkókat, üregi nyulakat, pézsmapockokat. Néhány róka is puskavégre került, sôt valaki egy mosómedvét is lôtt.

Az áljobbágyok a sapkájukra piros szalagot tûztek, köztük Zselényi is, aki éppen Pardoe kisasszonnyal együtt vizsgálgatja a mosómedve tetemét.

Az igazi jobbágyok a vadászkutyák segítségével szedik össze az erdôben szerteszét heverô zsákmányt, kihasználva a vadászatban beállt szünetet.

Falussy igyekszik mindent kézben tartani, ide-oda száguldozik a lován. Láthatóan ideges a vaddisznó nyomába eredô gróf távolléte miatt.

A lovon ülô Vén báró odaszól neki.

VéN: Gábor! Utánamegyünk! Megtaláljuk!

A nyomott hangulatban szinte puskalövésekként hatnak ezek a kiáltva mondott szavak. A piros pántlikás Zselényi is nyomban lóra pattan, követi a bárót. Eltûnnek az erdôben.

Ürményi odasettenkedik a Pardoe kisasszony mamájával, Sós gróffal, Falussynéval álldogáló Annához.

ÜRMéNYI: Merre kereste?

Tarnainé fogja a kimerült lova kantárját.

TARNAINé: Én nem tudni merre. Messze. Soká.

ÜRMéNYI: (németre átváltva) Samu gróf nagyon kitartó vadász. És szerencsés. Már medvével is elbánt. (Sós grófhoz fordulva) Kázmér bátyám, mikor is volt?

FALUSSYNé: Nyolc éve. Harmincegyben.

MAMA: Medvét lôtt?

SóS: (angolul) Nem lôtte, birkózott vele.

Az asszony nem veszi észre a válaszban rejlô tréfás szándékot.

ÜRMéNYI: (mutatja, angolul magyarázva) Megfogta. Leteperte! Kétvállra fektette. Így ni!

Whitewell ugyan nem öltözött jobbágyruhába, de a piros szalagos urakkal ellentétben, neki nem derogál részt venni a kisegítôk munkájában, s mintha egyszerû pór lenne, állatokat szed össze, lábakat kötöz.

WHITEWELL: (hangja, angolul) Egész nap csak egyszer sodort a véletlen a grófné mellé, akkor is mindössze pár pillanatig maradhattunk kettesben. Egy szót se szóltunk. Egyazon idôben, egyazon helyen gyönyörködtünk a természetben. Ugyanazt láttuk, s talán ugyanazt éreztük is...

28. Tarnai álma. Kastélyszoba, este. Erdô. Nappal . Tarnai álmában azt látja, hogy fekszik a feleségével az ágyban, és arra riad föl, hogy valaki irtózatos erôvel dörömböl az ajtón. Fölkel az ágyból, kinyitja az ajtót, s abban a pillanatban, ahogy kinyitja, a vadkan ront be a szobába, földönti ôt, röfögve, haragosan rátámad Annára.

ANNA: (lengyelül) Samu! Ments meg! Azt ígérted, hogy segítesz!

Tarnai fölkapja a puskáját, megcélozza a feleségére acsarkodó vadat, de kifogyott a tölténye, hiába rángatja a ravaszt.

A vaddisznó gyilkos indulattal támad a hátráló Tarnaira. Már nappal van. Az erdôben zajlik a küzdelem. Tarnai puszta kézzel száll szembe a támadóval. Hosszú pengéjû tôr van a kezében, szúr vele, de hiába, mintha csak a levegôt böködné.

Éles fájdalmat érez. Nem tudja, mikor, de a disznó fölhasította a lágyékát, vagy a combját. Ömlik a vére, valahonnan az ágyéka környékérôl.

Hol van Anna? Hol van Anna?

29. Kastélyszoba, este. Tarnai verejtékben úszva, zihálva fölébred. Tapogatja maga mellett a takarót, de Anna nincs alatta. Ô maga is ruhástól fekszik az ágyon. Nincs is még éjszaka. Beszélgetés foszlányait hallja a földszintrôl.

Összetörten, fáradtan föltápászkodik, de aztán rögtön kihúzza magát a szokásos tartásába. Sántítva tesz pár lépést.

Megfog egy gyertyát, kilép vele a folyosóra. A folyosót fali fáklyák világítják meg. Odamegy a legközelebbihez, meggyújtja a gyertyáját, megy vissza a szobába.

30. Parkban. Ugyanakkor. A kastély ablakában kigyullad a fény. Ez a szárny egy toronyban végzôdik, alatta van az a pinceajtó, ahonnan Whitewell kilépett elôzô este, hogy visszamenjen az istállóba a gyújtózsinórokért.

A távolból, a park egy eldugott, bokros részébôl megfigyelést végzô Hauer és Varga egyszerre kapják oda a tekintetüket a megvilágosodó ablakra.

HAUER: Türelem, Varga, türelem! Eddig terv szerint haladunk.

VARGA: (sóhajtva) Hajh! Százados úr, de szívesen ülnék már Bécsben a Csücsökben egy korsó sörrel a kezemben, és egy kitüntetéssel a mellemen!

HAUER: Maga le se tudná tagadni, hogy az apja magyar volt! Kapkodósak a magyarok. Vagy nem csinálnak semmit, vagy egyszerre mindent akarnak. A mi idônk a türelem kora.

VARGA: Mondja már meg a százados úr, tulajdonképpen mit kell még ennél is jobban megfigyelnünk? Miért kell még egy éjszakát aludnunk abban a csôszkunyhóban?

HAUER: (döbbenten ránéz Vargára) Aludni?! Maga azt hiszi, hogy ma fog aludni?

A sötét köpenybôl kiviláglik Varga nagy, fehér arca. Hauernak ez most nagyon is feltûnik.

HAUER: Jöjjön csak közelebb!

Míg Varga odajön, Hauer lehajol a földre, fölmarkol egy kis sarat, és Varga legnagyobb meglepetésére, szétkeni a hadnagy arcán.

VARGA: Mit csinál velem, százados úr?

HAUER: Magának úgy világít a pofája, mint a telihold. Nem is tudom, hogy eddig miért nem vettem észre.

Varga köpköd, legszívesebben megtisztítaná az arcát.

HAUER: Le ne törölje! Nem lehet rosszabb, mint a fülbeordítás.

VARGA: De hát arról én nem tehetek!

HAUER: Maradjon már csöndben! És gondoljon Napóleonra! Az is mindent gyorsan akart.

31. Tarnaiék szobájában. Ugyanakkor. Tarnai ül gyertyafénynél, az asztalra könyökölve, fejét a két tenyere közé temetve gondolkozik.

32. Kastélyterem. Ugyanakkor. Az asztalon a vadvacsora maradékai láthatók. A magyar étkezésnél elmaradhatatlan borból is már jócskán fogyott, de a kancsókat a cselédek újra töltik.

A vendégek kisebb csoportokra oszlottak.

Idrányi Tarnainénak mutatja a gyúpálcikák használatát. Annának sikerül lángra lobbantania egyet.

Almáry gróf Pardoe kisasszony mamájába próbál belediktálni egy kupica pálinkát. Rossz német tudásával biztatja a hölgyet.

ALMáRY: Gut! Gut! Trinken!

MAMA: No! No! Please! I don't want to.

De a gróf annyira erôszakos, hogy mégiscsak belekóstol. Aztán prüszkölve kirohan a teraszra.

Almáry vigyorog. A többit ô hajtja le.

A mellette gubbasztó Miska, vonó híján, ujjaival pengeti hangszerét.

ALMáRY: Csinálj már valamit, fiam, mert ez unalmas!

MISKA: Hogy csinálhatnék a gróf úrnak szép muzsikát vonó nélkül?

ALMáRY: Miért nem találtad meg! Még kutyát is adtam melléd!

MISKA: És ha megtalálom? Úgyis szét tetszett lôni.

ALMáRY: (odakiáltva a házigazdának) Te, Gábor! Hozass holnapra egy bandát! Mulassunk egyet a vadászat után, úgy istenigazából! Hadd lássa ez a ...

Arrafelé néz, ahol Miss Pardoe beszélget Vén Miklóssal, Sós gróffal, Sztrókaival, Zselényivel. A kiáltásra azok úgyis felé néztek. Almáry az újra megtöltött poharát meglóbálva, vigyorogva biccent a kisasszony felé.

ALMáRY: ... Miss Párdon, hogy itt se szomorúbb az élet, mint a szultán háremében... Párdon!

Gáláns mozdulattal garatra löki az italt, mintha arra törekedne, hogy ez a pillanat okvetlenül bekerüljön a kisasszony füzetébe.

FALUSSY: Már izentem a Sárköziéknek. Remélem, idôben megjönnek!

Falussy feleségével Whitewell fejtegetését hallgatja, ebbôl szól ki Almáryhoz, aztán rögtön vissza is fordul. Idôközben Tarnainé és Idrányi is csatlakozott hozzájuk.

WHITEWELL: ...Egyre több ember költözik a városokba. Ezeknek lakniuk kell valahol. A házakat valakiknek föl kell építeniük. A gyárakban egyre több ember fog dolgozni. Még több ház kell! Ahol egyre több ember megél, oda még több ember gyülekezik. Így volt ez az ókori Rómában is.

FALUSSYNé: Ott nem ontották a füstöt a gyárkémények!

WHITEWELL: Kémény nélkül nincs ipar, ipar nélkül nincs haladás.

ANNA: Miért ajánlgatja nekünk azt, ami elôl saját maga elszökött?

WHITEWELL: Én nem a smog miatt jöttem el Angliából.

FALUSSYNé: Mr.Whitewell, tulajdonképpen mik a tervei? Meddig marad Magyarországon? Hallom, egészen berendezkedett Pozsonyban. Az a nagybácsi nem unja már, hogy mindig csak egy helyrôl küldözgeti a beszámolóit?

IDRáNYI: Az én barátomnak nagyra törô tervei vannak velünk.

FALUSSYNé: Valóban? Miféle tervei?

IDRáNYI: (gúnyosan) Meg akar bennünket szabadítani magunktól. Engem például mélységesen elítél, hogy nem lettem gyúpálca gyáros.

WHITEWELL: A szegény a gazdagnak mindig alá van vetve. Két dolgot tehet. Vagy elveszi a másét, ha tudja, de azzal nem sokra megy, mint arra már a történelem több példával szolgált. Vagy maga is meggazdagszik, és közben megtanulja használni azt, amit szerzett.

FALUSSY: S mi van, ha a gazdag nem engedi a szegényt gazdagodni?

WHITEWELL: A világ tág. Újabb és újabb tér nyílik.

FALUSSY: S mi van, ha az a tér egy ország, és nincs hova menni?

WHITEWELL: Egy ország is végtelen tér.

IDRáNYI: Idefelé jövet Ádám elsiratta a szép birtokodat. Már elôre látta, milyen lesz, amikor gyárkémények füstölnek mindenfelé, és vasúti pályák szabdalják föl.

FALUSSY: Ezek csak víziók.

WHITEWELL: A gyermek is csak vízió, amikor még nem tudjuk, ki fog megszületni, milyen lesz az arca, hogyan nevet majd ránk.

FALUSSYné: Ahogy így hallgatom magát, már nem csodálkozom azon, hogy Széchenyi gróf, miután visszatért Angliából, tüstént szabályozni akarta a Dunát, a Tiszát, hajókat, hidakat kíván építeni.

Anna, aki már a gyermek-hasonlatnál távozni akart, bár leplezte szándékát, most szótlanul kisétál a teraszra.

WHITEWELL: Nagyszerû hazafi! Nekem viszont nem kellett Angliába utaznom, én csak jöttem.

IDRáNYI: Elôre megmondtam, hogy ilyen az én barátom!

Whitewell kihasználva Idrányi közbeszólását, szintén kimegy a teraszra.

WHITEWELL: Bocsánat!

IDRáNYI: Amikor idevetôdött Triesztbôl, nem tudtam, hogy egy második Széchenyi grófot fogadok a barátságomba. Szavát alig lehetett venni. Kérdezni is csak nagy néha kérdezett. Mostanra kitûnôen megtanult németül, kicsit magyarul is.

Idrányi utóbbi mondatai közben Miss Pardoe-t és társait látjuk és halljuk.

PARDOE: Már hogy lehetne puha? Azon jár.

ZSELéNYI: Épp azért puha. Puhítja.

PARDOE: De mi puha ott?

ZSELéNYI: (mutatja, mintha a tenyere lenne a medve talpa)

Itt van a bôr! Itt van a talpcsont!... És ez, ami a kettô között van, ez a világ legfinomabb húsa.(Vénhez fordulva) Miklós bátyám, szóljon már hozzá! Magának talán jobban hisz a kisasszony. Finom vagy nem finom a medvetalp?

VéN: Igaz, igaz, Persze megfelelôen elkészítve.

PARDOE: Jesszusom!... (hirtelen eszébe jut az anyja) Hol a mama?

Tekintetét a terasz felé fordítja.

33. Teraszon. Ugyanakkor. A terasz korlátjánál Whitewell a távozni akaró Annát szelíd erôszakkal visszatartja. Fojtott hangon beszélnek, angolul.

ANNA: Eresszen! Nem szabad!

WHITEWELL: Mit nem szabad?

ANNA: Csakis azért maradtam, hogy csillapítsam.

WHITEWELL: Engem a maga közelsége nem csillapít.

ANNA: Miért jött el ide?

WHITEWELL: Meghívtak.

ANNA: Nem kellett volna elfogadni a meghívást!

WHITEWELL: Nem?

ANNA: Nem!

WHITEWELL: Miért nem?

ANNA: Istenem, milyen erôszakos! Már megismerkedésünkkor is, a puszta bemutatkozás után, odahúzott egy széket közém és Laura közé, és bár mi egy idô múlva nem is reagáltunk a fölvetett témákra, maga szóval tartott minket, nem törôdve az illemmel.

WHITEWELL: Már akkor se voltam képes uralkodni az érzelmeimen.

ANNA: Pozsonyban az a hír járja, hogy a szerelem érzése ugyan állandó magában, de tárgyát sûrûn változtatja.

WHITEWELL: Ez csak látszat. El akarom terelni az emberek figyelmét.

ANNA: (gúnyosan mosolyogva) Hatásos látszat. Még Sámuel se gyanakszik. (elgondolkozva) ...Lehet, hogy azért hívta meg magát hozzánk vacsorára, mert nagyon is gyanakszik.

WHITEWELL: Amely estén maga fönn maradt a szobájában fejfájásra hivatkozva.

ANNA: Nem lettem volna képes, ilyen szûk körben színlelni.

34. Terasz alatt. Ugyanakkor . A pálinkától égô szájú mama tett egy rövid sétát a parkban, és amikor visszafelé észrevette a teraszon beszélgetô Whitewellt és Annát, ösztönös kíváncsiságtól hajtva, elrejtôzött a bokrokban.

Elég közel ahhoz, hogy mindent halljon.

35. Teraszon. Ugyanakkor.

WHITEWELL: Színlelni? ... Ezt értsem úgy...

ANNA: Ne értse sehogy!... Jó éjszakát!

WHITEWELL: Várjon még!... Az ispáni beiktatás óta nem láttam. Mennyit szenvedtem, rettegtem, amikor hallottam a híreket a szülés bonyodalmairól...

ANNA: (heves indulattal) Ne!... Errôl ne!...

A mérnök egyedül marad a szeptemberi estében.

36. Kastélyteremben. Este. FALUSSY: Urak! Hétfôn majd folytathatják az egymás falását Pozsonyban. Most tartalékolják az energiáikat a holnapi napra!

A házigazda az egymással farkasszemet nézô Almáry grófot és Menczelt választja szét. Az idôsebb nemzedék tagjai, Sós gróf, Vén Miklós, Surányi, Sztrókai már visszavonultak. Almáryn kívül csak a fiatalok vannak jelen, Ürményi kivételével. Falussyné is eltávozott.

Pardoe kisasszony és Zselényi kettesben beszélgetnek, távolabb a heveskedô jelenettôl.

MENCZEL: Mi baja van velem a gróf úrnak?

BORDY: (barátja vállára téve a kezét) Ugyan, hagyjad már!

ALMáRY: Az, fiam, hogy létezel...

MENCZEL: Ez skandalum! Kikérem magamnak!

ALMáRY: ... Az apáddal együtt! A tanácsos úr elôbb a szolgálataiért bárói címet kapott, aztán potom pénzért megvásárolta a szerencsétlen Kesziek birtokát.

IDRáNYI: Nem kellett volna Balázs grófnak elkártyáznia az árát.

FALUSSY: Urak! Holnap el kell ejtenünk azt a vadkant, közös erôvel!

BORDY: Az a kan talán már a Dunát is átúszta, úgy megkergette ôt Tarnai.

IDRáNYI: Inkább fejest ugrott a dévényi sziklákról, minthogy egy koronaôr falatozzon belôle, aki ráadásul protestáns.

A megjegyzésre végre nevetni kezdenek, csak Menczel marad komoly.

MENCZEL: Én már sokszor bizonyítottam, hogy az ésszerû újítások terén radikális vagyok.

ALMáRY: (nevetve) Radikális, mint egy farsangi táncos. Éjfélig.

IDRáNYI: (hátba vágja barátilag Menczelt, legyint Almáry gróf felé, nevet) Almáry azért oly békétlen, mert sikerült puska végre kapnia Miska vonóját.

Közben Pardoe kisasszony és Zselényi is vidáman nevetnek a háttérben.

A terasz felôl belép Whitewell és a mama.

MAMA: Oh, mily gyönyörû odakinn az este! Maguk meg itt benn töltik az idôt!

Odasiet a lányához.

MAMA: Julia! Sétáljunk egyet a parkban lefekvés elôtt.

PARDOE: Zselényi úr nem tart velünk?

ZSELéNYI: Örömmel!

37. Falussy szobájában. Ugyanakkor. Valaki, akinek csak a kezét látjuk, sietôsen kutat a házigazda könyvtárszobájában. Egy szekrénykében megtalálja, amit keresett. Két kulcsot.

38. Parkban, kastélynál. Este. Egy köpenyes alak odalopózik a pinceajtóhoz, lenyomja a kilincset, az ajtó nem nyílik. Egyszer-kétszer még megpróbálja, egyre türelmetlenebbül, aztán visszafut a sûrûbe.

Varga hadnagy az, s a bokrok között Hauer várja. A sáros képû Varga bosszúsan jelenti a tényállást. Tücsök ciripel, bagoly huhog.

VARGA: Még mindig semmi!

39. Parkban. Este . Miss Pardoe, a mama és Zselényi már jó messzire elkóboroltak. A park távoli zugában járnak. Ôk is hallják a tücskök ciripelését. Bagoly huhog.

PARDOE: (németül) Bizonyára meglepi, Mr. Zselényi, amit mondani fogok, de olykor, csüggedt állapotaimban úgy érzem, hogy a történelem fárasztó menetelés valahová, ahova nem is biztos, hogy mennünk kell.

ZSELéNYI: E gyönyörû este teszi. Én is hasonló melankóliát érzek. Oly nagy a tágasság (föltekint az égre)...

A mama diszkréten, kissé odébb húzódva sétál.

PARDOE: Ember, különféle ruhákban. Ez a történelem. Engem a ruha is érdekel, az ember is, de valahogy külön-külön. Csodáltam a szultán feleségeinek pompás öltözetét, és unatkoztam a nagyvezír beszámolója közben, amikor Anglia és Törökország viszonyának legfrissebb fejleményeit ecsetelte. Egész végig az orrát néztem, meg a halovány száját. Van az orrán egy elég feltûnô barna folt... Én költô vagyok. Az elsô könyvem egy verses kötet volt, " Az apáca", végül ezt a címet adtam neki.

ZSELéNYI: Valóban? Mirôl szólnak a versek?

PARDOE: Csitt!

Miss Pardoe hirtelen meghall valamit, valamiféle neszeket, amik fölkeltik az érdeklôdését, és amiket a többiek elengedtek a fülük mellett. Sôt, észre is vett valami gyanúsat, amit a többiek nem. Villámgyorsan ellép oldalra a bokrok közé, és eltûnik szem elôl.

A mama odaszól a csodálkozó Zselényinek.

MAMA: Lehet, hogy már csak reggel látja legközelebb. Valami eszébe jutott, vagy valamit meglátott. Ô ilyen.

40. Parkban. Este. Pardoe kisasszony a bagolyhuhogás és a tücsökciripelés közepette nesztelenül követ két köpenyes férfit, akik halkan, németül tanakodnak. A kisasszony beír valamit a füzetébe.

41. A kápolnaromnál. Este, késôbb. Whitewell, elmerült sétája közben egyszer csak körülnéz, megpillantja a kápolnaromot. Arrafelé kanyarodik. Közben halljuk a hangját.

WHITEWELL: (hangja) A legmerészebb álmomban se hittem volna, hogy még aznap újra találkozom vele. Merô véletlenségbôl vezetett az Ô útja is épp a kápolnaromhoz. A férjével való heves összecsapás miatti izgalmát fokozta, hogy úgy érezte, a parkban figyelô szemek szegezôdnek rá a sötétbôl, és valakik követik. Természetesen nem ismert fel, s mikor mellé léptem, felfedve kilétem, kis híján ájultan rogyott a karomba.

Látjuk, amint összetalálkoznak, s a férfi átöleli a nôt.

42. A kápolnaromnál. Este. Pár perccel késôbb. Anna egyhelyben áll. Whitewell buzgón kutat a fák, bokrok közt, eltûnik, fölbukkan, próbál kedélyes lenni.

WHITEWELL:(angolul) Van itt valaki? ...Nincs!... Bújj elô!...Itt sincs senki!... Hahó! Valaki!... Uram, ön gyáva semmirekellô!... Mutassa meg magát! (ránevet Annára) ...Senki!

43. Tarnaiék képzeletbeli szobája. Anna elkeseredetten tiltakozik, gesztikulál.

WHITEWELL: (hangja) ...Oly drámai erôvel hatottak rám szavai, hogy a hallottakat azonnal összevegyítettem képzeletem szüleményeivel, ráadásul a víziónak magam is szereplôje lettem.

ANNA: Nem igaz! Ô hódolatát mindig illô formában fejezte ki.

TARNAI: Mi az az illô forma? A bálokon és a szalonbeli összejöveteleken, ha egy pillanatra elmozdultam ön mellôl, ô ott termett.

A színházban igen gyakran mutatkozott a páholyunkban.

ANNA: Ön is ott lehetett volna! De már abban is rebelliót lát, ha a színházban magyarul szólalnak meg!

TARNAI: Leveleket küldözgetett! ... S még, amirôl nem tudok!

ANNA: Mindenrôl tud.

TARNAI: Szerettem magát! Felkaroltam a családja ügyét! Ez a hála!

ANNA: A családom tagjai még mindig számkivetetten élnek!

TARNAI: Az orosz cár igen makacs. A bécsi udvarból nem könnyû a hálót szôni, s maga miatt Bécsbôl is eljöttünk! Ennek talán nincs köze ahhoz az átkozott angolhoz?!

WHITEWELL: (bekiabál, de nem hallják) Nincs!

ANNA: A lengyel a magyarral együtt érez! Ezért szeretem Pozsonyt.

TARNAI: Már forradalmár is lett, nemcsak hûtlen!

A veszekedés közben a képzelôdô Whitewell szeme elôtt Tarnai különféle változásokon megy át. Nagy orra nô, ami aztán eltûnik, viszont a fülei hosszúra nyúlnak, kiszôrösödnek. Amikor hallgat, lábai meggörbülnek, lerövidülnek, amikor fölemeli a hangját, hirtelen megnyúlik, mint egy gólya. Száját kitátja, nincs foga, csak kettô, azok viszont elôreállnak, mint valami agyar.

Úgy közeledik Anna felé, mintha meg akarná ütni.

WHITEWELL : Hozzá ne nyúljon!

Tarnai Sámuel nem hallja, de mivel a mérnök képzeletének szülötte, mégis csak megáll.

ANNA: Ha gyûlöli a forradalmat, engem se szeret!

TARNAI: Amikor elôször találkoztunk, másként beszélt!

ANNA: Kétségbeesésemben inkább csak hallgattam. Én most se tudom, mi a helyes a politikában.

TARNAI: Nem csak ennyi a bûne! Egy magzat életét is feláldozta titkos szenvedélye oltárán!

ANNA: Óh, hogy megvetem önt! Mit tud a szenvedéseimrôl?!

TARNAI: Tudomásom van arról, hogy Angliába akart szökni, mivel Magyarországon tilos a válás! Egy gyermek nem illett a tervbe!

ANNA: Sose taszítanám családom tagjait még nagyobb szerencsétlenségbe!

TARNAI: Szóval, csak ez tartja vissza?!

WHITEWELL: Nem! Önt mindig tisztelte és szerette! Tanúsíthatom!

Persze senki se kíváncsi a képzeletbeli Whitewell képzeletbeli véleményére.

ANNA: Csak tudnám, hogy ki mérgezi az ön amúgy is agyongyötört, féltékeny lelkét?!

TARNAI: Egyszer minden titok leleplezôdik!... A vadkanok is elárulják megbízóikat!

44. Whitewell álma. Színházban. Tarnainé egyedül ül egy színházi páholyban.

Whitewell belép.

TARNAINé: Hogy merészelt idejönni?! Nem mutatkozhatok önnel kettesben!

WHITEWELL: Nem hittem, hogy egyedül találom.

TARNAINé: Miért nem megy vissza Angliába? Az a maga hazája! Nézze meg, milyen bajt csinált!

Tarnainé dühösen lemutat a színpadra, ahol furcsamód épp Whitewellt szúrja mellbe egy kardot rántó, dühös vitéz.

VITéZ: Légy átkozott!

Whitewell díszes történelmi kosztümében földre rogy.

Fekszik. Ha nem is mosolyog, de nyugodt.

WHITEWELL: (hangja, narratív a levelek tónusában) Olykor több erô kell az élethez, mint a halálhoz. Miután a kastély közelében elváltunk, magam is ágyba bújtam, álmok gyötörtek. Nem is tudom álmoknak nevezzem-e ôket, hiszen épp aludni nem hagytak.

45. Whitewell álma. Utca. Nappal. Városi téglafal. Az angol kocsmákban szokásos célbadobó játékot akasztottak a falra. Repülnek bele a nyilak. Whitewell hajítja ôket pár lépés távolságból, és akárhányszor egy vesszô hegye belefúródik a táblába, a mérnök nyög, vagy felszisszen.

Épp repül egy vesszô, amikor kiderül, hogy a falban rejtett ajtó van, és épp ott, ahol a tábla lóg. Így a vesszô már nem a táblába fúródik, hanem a nyíló ajtón át kilépô Tarnai szemébe. Sámuel gróf iszonyatosat üvölt, folyik a vére, kifolyik a szeme.

Két titkosrendôr azonnal ráveti magát Whitewellre. Némán ütlegelni kezdik, karját hátracsavarják, és amikor lekerül a földre, berántják a rejtekajtó mögé.

Miközben a mérnök feje a lépcsôfokoknak ütôdve szánkázik lefelé a pincébe, a rejtekajtó nagy csattanással visszazárul.

46. Erdô felé, erdôben. Reggel. Whitewell fergeteges iramban vágtat a lován a vadászat helyszínére.

WHITEWELL: (hangja) Egy birodalomban, ahol a leveleket felbontják, nem csoda, ha az álmok is zaklatottak. És én már magyarként álmodtam. Kimerülvén az éjszakai hánykolódástól, hajnalban nem ébredtem föl sem a vadászatra hívó kürtszóra, sem arra, hogy kopognak az ajtómon. Késve csatlakoztam a társasághoz... A hajtók már serényen végezték munkájukat, a vadászok arra vártak, hogy elindulhassanak. Azonnal fölfedeztem, hogy valaki hiányzik, s hogy miért, azt hamarosan megtudtam.

Az utolsó mondatoknál látjuk a vadászat helyszínét a megérkezô Whitewell szemével.

47. Erdôben. Reggel.

PARDOE: Legalább a fiatalasszonyt ne fosztaná meg az élvezettôl! Talán a magyaroknál az a szokás, hogy mindenben a férj parancsol? Ô lesántult, hát maradjon otthon!

A kisasszony Falussynéra néz, de mielôtt az válaszolni tudna, Menczel közbeszól.

MENCZEL: Miért, Angliában nem így van?

PARDOE: A nôknek mindenütt küzdeniük kell. Csak az esélyekben van különbség.

ZSELéNYI: És Boleyn Annának volt-e nagyobb esélye, vagy Zulejkának, a szultán ágyasának?

PARDOE: Mit felel erre a tisztelt honfitársam?

WHITEWELL: Én? Én sose voltan se férj, se király, se szultán.

ÜRMéNYI: Whitewell úr különben is jobban ismeri már a mi viszonyainkat, mint az otthoniakat.

WHITEWELL: Ezt hogy érti az úr?

ÜRMéNYI: Csak tréfának szántam! (Pardoe-hoz fordulva) Most elmondom a kisasszonynak az igazságot. Nálunk csakis a felsôházi tagoknál szokás az ilyesmi, azok közül is azoknál, akik királypártiak, elmúltak negyvenévesek, és magas állami hivatalt viselnek. Nekik, ki tudja, miért, fiatal a feleségük, s így okot látnak a szigorúságra... (nevetve) Nem jegyzi föl a kisasszony? Pedig e tájékoztatás hasznos lehetne a honunkba látogató angoloknak.

A társaság tagjai nevetnek, csak Whitewell marad komoly.

WHITEWELL: Mi oka van rá, hogy ily tiszteletlenül szóljon egy hölgyrôl, amikor sem ô, sem a férj nincs jelen, s nem tud megfelelni önnek.

ÜRMéNYI: (még mindig vigyorogva) Semmi!... Mondom, hogy csak tréfálok! S mi oka van épp önnek, hogy megvédje?

A távolból felharsannak a hajtók kiáltásai.

HAJTóK: Disznó! Disznó!

A vadászok megsarkantyúzzák a lovukat.

48. Erdôben. Délelôtt. Vadászjeleneteket látunk. Durrognak a puskák, kutyák ugatnak, nekiiramodnak a lovasok, hogy vágtázva elérjenek egyik helyrôl a másikra. Vaddisznó nem tûnik föl, de mintha a sûrûben több is csörtetne.

Ebben a pillanatban a puskalövésnél jóval hangosabb robbanás hallatszik.

Falussy, Idrányi és Whitewell, mintegy parancsszóra egymásra néznek, majd az égre, ahol a több kilométernyire levô kastély felett sûrû füst terül szét.

Azonnal megfordítják a lovukat, s hanyatt-homlok vágtatnak ki az erdôbôl.

49. Kastély udvara. Délelôtt. A három lovas, Falussy, Idrányi és Whitewell egymással versenyezve, ôrült nyargalással megérkezik a kastély udvarába.

Döbbenetes látvány tárul a szemük elé. Az épületnek az a része, ahol a robbanószert elrejtették a pincében, a kastélytoronnyal együtt leomlott. A magasban még kavarog a füst, a rom körül sûrû por száll.

A cselédség kirohant az udvarra, rémülten, értetlenül bámulnak, de már egyesek föltalálták magukat, dézsákban, vödrökben vizet hoznak, ráöntik a lobogó lángokra.

Az érkezôk leugrálnak a lovukról, a kantárszárat egy-egy cseléd kezébe nyomva. Az állatokat egy pillanatra se lehet magukra hagyni. Az istállóban nyerítenek, dobognak a társaik.

Falussyné a zokogó Annát támogatja, és megpróbálja visszatartani attól, hogy a romok közé rohanjon.

FALUSSY: Mi történt?!

FALUSSYNé: Ez borzalom! Csak egy irtózatos hangot hallottunk, az egész kastély beleremegett... Kirohantam... Anna se látott semmit... Kint sétált a parkban, egyszer csak a szeme láttára összeomlott a torony...

ANNA: Sámuel! Sámuel!

Tarnainé minden erejével próbál kiszabadulni a háziasszony szorításából, mintha a lángoló romok közé akarná vetni magát.

Falussy tekintetével azonnal Whitewellt keresi. Meg is találja, a mérnök közvetlen közelrôl vizsgálja a robbanás hatását. Ott áll mellette Idrányi is.

IDRáNYI: Ádám, mit tettél?!

Ebben a pillanatban ér oda Falussy hozzájuk.

FALUSSY: (Whitewellhez) Uram, mit jelentsen ez?! Magyarázatot kérek!

WHITEWELL: Miért tôlem kéri? Kérje magától!

Mielôtt a méregbe gurult házigazda felelni tudna az angolnak, a sürgés-fogásból odalép hozzájuk egy számukra teljesen ismeretlen férfi, méghozzá nem is egyedül. Ô is, a társa is civil ruhát viselnek.

HAUER: Majd én megmagyarázom!

FALUSSY: Ön kicsoda?

HAUER: Hauer százados vagyok. (társára mutat) Ez itt pedig Varga hadnagy!

Falussy a hamisítatlan bécsi kiejtésbôl azonnal rájön, hogy kikkel áll szemben.

Mikor körbenéz, fölfedez még négy vagy öt titkosrendôrt az udvarában.

FALUSSY: Mit keresnek maguk itt?

HAUER: Mi végeztük a megfigyelést.

FALUSSY: Megfigyelést?!

HAUER: Csak szép sorjában, gróf úr! Hamarosan megérkezik valaki, akitôl mindent megtud.

FALUSSY: És kicsoda ô?

HAUER: Biztos vagyok benne, gróf úr, hogy az illetô be fog mutatkozni. (Vargához fordulva) Hadnagy! Menjen az omláshoz két emberrel! Ne engedjenek semmihez hozzányúlni!

Falussy és Idrányi eddig egymásra nézve csodálkoztak, most mindketten a robbanás helye felé néznek, ahol Whitewell a füstölgô omladék közt kutat.

50. Kastélyparkban. Nappal. Kicsit késôbb. A kastélyparkban egy ütött-kopott szekér közeledik döcögve az épület felé. Sárköziék bandája ül rajta.

Igencsak nyújtogatják a nyakukat a cigányok.

LUJKó: Húha, hova jöttünk mi?

SáRKöZI: Jó helyre. Ide hívtak.

GYURKA: De nagyot mulathattak az urak!

ELEMéR: Kitört a háború, és mi nem is tudjuk.

GYURKA: A Pajáék jártak itt. A múltkor is a násznép fejére dôlt a ház, ahol játszottak.

SáRKöZI: Hallgass már!

ELEMéR: Nem is a ház dôlt össze, csak a sátor az udvaron.

GYURKA: Honnan tudod, ott se voltál!

LUJKó: Oda nézzetek!

Hátrafelé mutat. Az útról épp akkor fordul be egy gyors hintó, legalább két szakasznyi vágtató lovaskatonától közrefogva.

51. Kastély elôtt. Nappal. A hintó és a katonák elsuhannak a cigányok mellett, és megállnak a kastély elôtt.

Idôközben már megérkezett az egész vadásztársaság, túl vannak az elsô rémületen, döbbeneten. Most újabb meglepetés következik. A katonák tudják a dolgukat, láncba fejlôdve körbeveszik a kastélyt. Világos, hogy ôk, a vendégek vendégekbôl foglyok lettek. Miközben a hintóból kiszáll Stomm, a cigányok is begördülnek, de óvatosságból fönnmaradnak a szekéren.

HAUER: Fôtanácsos úrnak jelentem, bûntény történt!

STOMM: (ô is jellegzetes bécsi kiejtéssel beszél) Honnan tudja ezt maga máris?

HAUER: Tarnai gróf benn aludt a szobájában, mikor robbantottak.

STOMM: És mi lett a gróffal?

HAUER: Még nem találtuk meg a holttestét. Keressük.

STOMM: Szörnyû! Csak nem azt is tudja már, hogy kik tették?

HAUER: Jelentem, pénteken késô este az itt jelenlévôk közül két személy (rámutat Whitewellre és Idrányira) súlyos ládát helyezett el a pincében.

STOMM: (Falussy gróf felé) Ki gondolta volna, gróf úr, hogy épp az ön kastélyában ütik fel a tanyájukat! ...Megkérem az urakat és a hölgyeket, fáradjanak be mindnyájan a kastély-terembe!

Elindul Hauerral közelebbrôl megvizsgálni a robbanás helyét.

Mintha hirtelen jutna eszébe, lefékez, oda lép Annához.

STOMM: (tökéletes lengyelséggel) Fogadja legmélyebb részvétemet, asszonyom!... Mindent kivizsgálunk.

52. A kastélyteremben. Nappal. A vendégek elhelyezkedtek a teremben. A többiek láthatóan elhúzódnak Whitewelltôl. Az ajtókat, beleértve a terasz kijáratát is, katonák ôrzik. Nem látjuk Falussyt, Stommot és Hauert.

Belép Falussy és Hauer.

FALUSSY: Egyszerûen nem értem! A pince külsô és belsô bejáratának kulcsát is a szekrényemben tartottam.

HAUER: De hát most nincs ott. Ön is látta... (A többiekhez fordulva) Hamarosan végzünk a szobák átvizsgálásával, és akkor mindenki elfoglalhatja a szobáját... Bocsánat!

Kimegy azon az ajtón, amin bejött.

A katonákon kívül csak Herbert Varga ôrzi a társaságot.

Whitewell hirtelen fölpattan ültébôl.

WHITEWELL: Hiába néznek így rám! Nem robbantottam föl senkit!

Többször is próbált Annával tekintetet váltani, de Tarnainé elfordította az arcát.

SZTRóKAI: Ön valósággal aláaknázott minket! Hogy merészelte?!

WHITEWELL: Mindent Falussy gróf tudtával tettem.

FALUSSY: Csak éppen eltitkolt elôlem bizonyos körülményeket.

ALMáRY: Álljunk meg, uraim! Várjuk ki a végét! Ha egy osztrák gyanúsít egy magyart, az biztos ártatlan.

MENCZEL: De hát Whitewell úr nem magyar!

ALMáRY: Mindegy az nekik! Angol vagy magyar, Napóleon vagy Palmerston, Metternichnek egykutya!

VARGA: Újra figyelmeztetnem kell önöket, hogy nem engedélyezzük a beszélgetést!

BORDY: És Whitewell úr nem is tartózkodott itt a robbanás idôpontjában.

VARGA: Kérem! Maradjanak csendben! Stomm fôtanácsos úrnak majd minden észrevételüket elmondhatják a kihallgatásokon.

ALMáRY: Látod, Gábor, már ott tartunk, hogy a saját házadban nem szólalhatsz meg!

Varga észreveszi, hogy Miss Pardoe jegyzetel.

VARGA: Szabad megtudnom, kisasszony, hogy ön mit ír?

ÜRMéNYI: (gúnyosan) Útikönyvet.

VARGA: Miféle könyvet?

PARDOE: Hadnagy úr, hogy lehetséges, hogy a fôtanácsos úr ilyen hamar ide ért Bécsbôl?

VARGA: Úgy, hogy nem Bécsbôl jött.

PARDOE: Hát honnan?

VARGA: Nem válaszolok a kérdésére!

PARDOE: A titkosrendôrség elôre tudott a merénylet tervérôl, ezért figyeltette a kastélyt?

VARGA: Már mondtam, hogy nem válaszolhatok!

PARDOE: Akkor miért nem akadályozták meg?

Varga kinyitja a folyosóra vezetô ajtót, kicsit félre is lökve a kinn ôrködô katonát. A kilincsen tartja a kezét.

VARGA: (tûnôdve morogja) Türelem!

53. Falussy könyvtárszobájában. Nappal. A kihallgatásokat végzô Stomm a házigazda könyvtárszobájába fészkelte be magát.

Ott ül mellette Hauer is. Rajtuk kívül még egy írnok tartózkodik a szobában, papírral, pennával felszerelkezve.

Egy katona kinyitja az ajtót, beengedi Tarnainét, majd az ajtót visszacsukja.

STOMM: (lengyelül) Foglaljon helyet!... Jegyzôkönyvet vezetünk, ezért németül fogom kérdezni, és ön németül felel. Van ellene kifogása?

Anna int a fejével, hogy nincs. Leül.

STOMM: A robbanás idôpontjában hol tartózkodott?

ANNA: A parkban.

STOMM: Pontosan hol?

ANNA: A gesztenyésben.

STOMM: Csak nem gesztenyét akart szedni? (Hauerhez) Jó már a gesztenye?

Hauer bólogat. Aztán hirtelen nemet int a fejével.

STOMM: Jó vagy nem jó?

ANNA: Nem figyeltem.

STOMM: Miért volt ott?

ANNA: Sámuel kiküldött a parkba sétálni.

STOMM: Kiküldte? Hogy lehet az? Még a délelôtt folyamán el akartak utazni, én úgy hallottam.

ANNA: Aludni kívánt. Szinte rámparancsolt, hogy sétáljak.

STOMM: Talán úgy gondolta, hogy maga úgyis legszívesebben találkozna valakivel. Whitewell úrral, aki véletlenül épp átaludta a vadászat kezdetét.

ANNA: Errôl én semmit se tudtam.

STOMM: Találkozott valakivel a sétája során?

ANNA: Igen, Falussy grófnéval.

STOMM: Hol?

ANNA: Nem emlékszem. Elkísért a gesztenyésig, aztán ô visszajött.

STOMM: Elmondta neki, hogy a férje alszik?

ANNA: Nem tudom. Azt hiszem, igen.

54. Whitewell szobájában. Ugyanakkor. Whitewell fekszik hanyatt az ágyon.

55. A fölrobbant toronynál. Ugyanakkor. Varga és az emberei dobálják a falmaradékot, törmeléket.

VARGA: Csitt! Megállni!

KATONA: Nem hiszem, hogy élve megúszta.

VARGA: Csönd! Én valamit hallottam.

Semmi más nem hallatszik, csak a vadgalambok búgnak.

56. Könyvtárszoba. Nappal. Késôbb. Stomm Whitewellt hallgatja ki.

STOMM: Barbara? Ez a neve a robbanószernek?

WHITEWELL: Igen.

STOMM: Érdekes... Felettébb különös... Az ön Palmerston külügyminiszter úrhoz irt jelentéseiben...

WHITEWELL: Semmilyen jelentéseket nem írtam, és semmilyen kapcsolatban nem állok Anglia külügyminiszterével! Amirôl ön beszél, azok levelek, melyeknek a címzettje Jack nagybátyám.

STOMM: Az teljesen mindegy... Megjegyzem, egy tolókocsiban ülô nagybácsi, aki semmit se láthat a világból, s akinek épp ezért részletes beszámolókat kell küldeni, brilliáns ötlet! Palmerstonra vall... Szóval, ezekben a... ahogy ön mondja, levelekben többször említés esik egy bizonyos Barbara nevû hölgyrôl.

WHITEWELL: Álnév. Kezdettôl fogva tisztában vagyok vele, hogy minden levelemet felbontják és elolvassák. Nem akartam a hölgy nevét az önök tudtára adni.

STOMM: Még most is úgy gondolja, hogy titkolóznia kell?

WHITEWELL: Természetesen igen.

STOMM: Természetesen mi tudjuk, hogy az álnév Anna Wolenskát fedi, aki egyben azonos Tarnai grófnéval... Hát nem furcsa, hogy a robbanószernek ugyanazt a nevet adta, mint a hölgynek, akinek a férje fölrobbant ugyanezen robbanószertôl?

WHITEWELL: Maga ezt sose fogja megérteni.

STOMM: Pedig szeretném... Nagyon szeretném... (társához fordulva) Hauer!

Hauer ültében haptákba vágja magát.

STOMM: Olvassa csak fel, mirôl beszélt Tarnai grófné a mérnök úrral... Hogy szólítsam önt, mérnök úr vagy gróf úr?...

WHITEWELL: A mérnök megfelel, kiváltképp, ha arra gondolok, hogy ön épp most szolgálja meg a grófi címet.

STOMM: ...Szóval, Hauer, mi szépet mesélt a hölgy a mérnök úrnak az elsô találkozásukkor?

HAUER: (olvas) "Szinte hihetetlen! Látni a Notre-Dame-ot a Szajna felôl nézve. Kicsinyítve, de mégis igazi. Ez nem festmény, hanem... nincs is neve. A Notre-Dame a bécsi császári akadémián, egy üveglapon."

STOMM: Látja, mi mindenrôl tudunk. Mindenütt ott vagyunk.

WHITEWELL: Efelôl eddig se volt kétségem.

STOMM: (maga elé húz egy papírlapot) Mérnök úr! Hazájának bécsi nagykövete lord Ponsonby határozottan meg van gyôzôdve arról, hogy a magyarok radikálisak, a pozsonyi Országgyûlés körül kialakult politikai erôk komoly veszélyt jelentenek, és a jövôben még komolyabb veszélyt jelenthetnek Európa Szent Szövetséggel megpecsételt békéjére nézve. Ön ezzel szemben szükségesnek tartja a nagybátyját azzal nyugtatni, hogy a... (a papírlapról silabizál) ... magyar Országgyûlés alkotmányos, a radikálisok alig rendelkeznek szavazattal. A magyarok nem forradalmárok, legföljebb kényszerítve vannak a védekezésre... Ezt a védekezést kívánta segíteni a robbantásokkal?

WHITEWELL: Találmányommal a magyarok gazdasági fejlôdését akarom szolgálni, ezért nem adom el önöknek.

STOMM: Ha egy udvarhû magyar fôúr a levegôbe röpül álmában, az gazdasági fejlôdés?

WHITEWELL: Nem én tettem! Én Falussy gróf bányájában akartam kísérleti robbantást végezni, mint már említettem.

STOMM: (maga elé húz egy másik papírlapot) Idézek a levelébôl, ha nem veszi tolakodásnak... "Ausztria szétrombolása esetén, a német Bund Hamburgtól Triesztig terjed majd ki, és Németország Anglia legerôsebb versenytársává nô a tengereken. Ha Anglia meg akarja ôrizni gazdasági és politikai befolyását a Duna-medencében, támogatnia kell egy független Magyarországot." ...Lám, lám, ilyenekkel szórakoztatja a nagybátyját valaki, aki a nem radikális magyar Országgyûlés kitûnôségeivel intim kapcsolatot tart fönn!... (keményen Whitewell szemébe nézve) ...Kicsoda maga tulajdonképpen?

WHITEWELL: Mérnök és vegyész vagyok.

57. Könyvtárszoba. Nappal. Stomm a házigazdát hallgatja ki.

STOMM: Vadászni? Csakis vadászni?

FALUSSY: Igen.

STOMM: Miért hozott magával Whitewell úr robbanószert? Azzal is vadászni akartak?

FALUSSY: Egyszer beszéltünk róla, hogy ki akarja majd próbálni az új találmánya robbanó hatását a kôbányámban. De arról nem volt szó, hogy most hozza el. Mit tehettem volna? Gyanútlanul engedtem, hogy kipakolja.

STOMM: S mikor lett volna az a bizonyos kísérleti robbantás?

FALUSSY: A vadászat után, amikor a többi vendég már eltávozott.

STOMM: Titokban?

FALUSSY: Whitewell kívánsága volt. Most már tudom, hogy becsapott ez az ember.

STOMM: Becsapta?

FALUSSY: Rémes! Képtelen vagyok elmondani, hogy mit érzek!

STOMM: Magának Tarnai gróf régi barátja, ugye?

FALUSSY: Igen.

STOMM: Akkor miért hívta meg azt a férfit is, akivel a barátja felesége szerelmi kapcsolatban áll.

FALUSSY: Ez elôttem teljesen ismeretlen volt.

STOMM: Semmit se hallott róla?

FALUSSY: Ügyesen titokban tartották. Ami a külvilág számára látszott belôle, az nem adott okot a gyanakvásra. Több fôúri hölgy is tart hódolókat a férje beleegyezésével.

STOMM: Mi szerint válogatta ki a meghívottakat?

FALUSSY: A személyes kapcsolatok döntöttek. Nem mindenki tudta elfogadni a meghívást.

STOMM: (Hauernek) Hadnagy! Olvassa fel az egyes számú idézetet!

HAUER: (olvas) "Midôn a természet bölcs elrendelôje az oktalan állatoknak megadta, hogy ösztönüket akármely körülmények közt kijelenthessék, akkor az okossággal felruházott embernek oly felséges részt ajándékozott isteni tulajdoniból, hogy nemcsak gondolkodni, képzeleteket felfogni, azokat folytatni, véleményeket teremteni, hanem még azokat szóval, beszéddel kifejezni, embertársával közölni is képes, és teljes szabadságában áll."

STOMM: Ez az ön Országgyûlésben elmondott beszédébôl való, igaz?

FALUSSY: Szó szerint.

STOMM: Kossuth Lajos és társai a többszöri felszólítás ellenére tovább folytatták az Országgyûlésben elhangzottak és történtek kézzel való leírását és terjesztését. Midôn a törvény szigora lecsapott rájuk, önök felhördültek. Ugyan miért engednénk ki e hûtlenséggel és felségsértéssel vádolt személyeket a börtönükbôl?

FALUSSY: Nem voltak kötelesek engedélyt kérni. Nincs ilyen törvény. És amit törvény nem tilt, azt szabad.

STOMM: Nagyon is jól tudjuk, hogy maguknak ez a véleményük!...

Hauer! Kettes számú idézet!

HAUER: (olvas) "A szólás szabadsága a kormánytól nincs megvédve. Bizonyítja az is, hogy a folyosón tanácskozunk. Lehet-e szóval hûtlenségi és felségsértési bûnbe esni? Nem lehet."

STOMM: Ezt Sós gróf mondta az Országgyûlés folyosóján, s mily véletlen, épp önnek! ... Hauer! Mit mondott Sztrókai Karácsony Árpád a kaszinóban e témáról?

HAUER: (olvas) "Célirányos törvények kellenek. Ez a per csak szokáson épül. Az önkény szokásán."

STOMM: Bordy Jenô szerint a követek küldôi mindenkinél veleszületett szent jognak tartják a szólás teljes szabadságát... Ez nála nem meglepô. A tisztelt liberális úr a különbözô vallású szülôk gyermekeinek vallásbeli szabadságát is vallja, mint követ... Hauer hadnagy! Kérem a négyes számú dokumentumot!

HAUER: (olvas) "A szokásos idôben az urak megérkeztek a Vörös Ökör különtermébe. Jelen voltak: Falussy gróf, Sós gróf, báró Vén Miklós, Sztrókai Karácsony Árpád, gróf Almáry László, alsó- és felsôsurányi Surányi János. Valamint a fiatalok: Bordy Jenô, Menczel Ármin, Zselényi Ferenc, Ürményi Antal. ...Az összejövetel célja az volt, hogy megállapodjanak az Országgyûlés két házában való közös fellépésben... ...Vén Miklós: A magyar nemzetnek is ártanánk, az emberiségnek is ártanánk, ha szemet hunynánk a szólás szabadságának e durva megsértése fölött. ...Almáry László: Ne adjunk regrutákat addig, míg a szólásszabadság ügyében keresztül nem vertük akaratunkat!... Menczel Ármin: Nem engedhetjük, hogy Ausztriában tartsák ôket börtönben! Magyarnak Magyarországon kívüli deportációját törvényeink sehol nem rendelik el... Ürményi Antal: Idôt nyerhetünk, ha a katonai ellátás ügyében kezdeményezzük, hogy az eddig divatozó rendszer ne tartassék meg. Jó ürügyül szolgálhat az, hogy a termények még mindig az 1751-es áron számoltatnak el. Az új árak kiszámítása sokáig eltarthat... Zselényi Ferenc: Ragaszkodjunk hozzá, hogy a jelen piaci árak számíttassanak föl, s tegyük ezt egészen addig, míg ki nem csikarjuk az alkut Kossuth és társai ügyében! Katonára a császárnak szüksége van, nem tud sokáig várni... Surányi János kifejezte kételyét, miszerint ennek kivitelezéséhez a jelenlevôk nem elegendôek. Többen biztosították ôt arról, hogy az alsóházban és a felsôházban is sokan vélekednek hasonlóan. Másokat pedig közös erôfeszítéssel meg lehet nyerni... A társaság ezután jó hangulatban oszlott föl, miután megegyeztek a következô találkozó idôpontjában."

STOMM: Tagadja-e a gróf úr e találkozó tényét?

FALUSSY: Semmi, ami itt elhangzott, nem ütközik a törvényeinkkel.

STOMM: A magukéival nem, de a mieinkkel talán igen.

FALUSSY: A magyar királyságban a magyar törvények érvényesek.

STOMM: De a magyarok királya és az osztrák császár egyazon személy! Épp ezért a birodalmat Bécsbôl irányítják. Nincs nemzet, csak állam van! Ezt ideje lenne már a magyaroknak tudomásul venniük!... És ha ilyen súlyos körülmények állnak fönn, nincs helye a kíméletnek!

FALUSSY: Miféle súlyos körülményekrôl beszél ön?

STOMM: Tarnai gróf halála talán semmiség?

FALUSSY: E szerelem diktálta ôrült tetthez a mi politikai eszméinknek nincsen köze!

STOMM: Na ne mondja!...

58. Könyvtárszoba. Nappal. Sós gróf ül a kihallgatandók foteljében, a fôtanácsos pedig gondterhelten ide-oda sétál.

STOMM: Gróf úr... (az írnok felé fordul) Ezt ne írja!... (tesz pár lépést) ...Gróf úr!... (megint az írnokra néz) ...Menjen ki! Majd szólítjuk, ha szükségünk lesz magára!

A fôtanácsos megvárja, amíg az írnok elhagyja a szobát.

STOMM: Figyeljen rám, Sós gróf!... Én magát sajnálom.

SóS: Ugyan miért?

STOMM: Szinte csak egyedül magát... Néha az Országgyûlésben egész szép beszédeket mond... Még nekem is tetszenek... Magával lehetne értelmesen tárgyalni. Ha a magafélékkel összefognánk, kikapcsolhatnánk a radikálisokat... Én nem is hiszem, hogy maga tudott errôl az egészrôl.

SóS: Mint már mondtam, sejtelmem se volt Whitewell és az asszony gyilkos tervérôl.

STOMM: Nem errôl beszélek én.

SóS: Hanem mirôl?

A járkáló fôtanácsos egyik tenyerével nyomkodni, gyúrni kezdi az arcát.

STOMM: Sok minden kiderült itt... Már majdnem minden... Ne akarjon közéjük tartozni!

SóS: Kik közé?

STOMM: Magának ráadásul a birtokai is rosszul jövedelmeznek. Hát nem jönne jól egy kis állami javadalom? ...Valami jó zsíros, ami elfeledtetné, hogy maga milyen pocsék gazdálkodó.

SóS: Térjen a tárgyra!

STOMM: Szóval eljárt a Vörös Ökörbe, eszmét cserélt velük, együtt ábrándoztak valamilyen magyar jövôrôl, de a pontos tervüket nem közölték magával... Értjük egymást, ugye?

SóS: Miféle tervüket?

STOMM: Jaj, gróf úr!... Ne legyen már olyan... Majdnem azt ondtam, hogy nehéz felfogású... Vegyük úgy, hogy maga nem tudott róla.

SóS: De mirôl?

STOMM: Óvatosságból azonban értesített bennünket errôl a vadászatról. De se maga, se mi nem jöttünk rá, hogy mire készül a házigazda a társaival. Ezért nem tudtuk megakadályozni.

SóS: Mirôl fecseg ön, uram?

STOMM: Meg akarom menteni magát.

SóS: A becsületemtôl akar megfosztani!

STOMM: Becsület?... Mit ér az, ha valaki élete végéig börtönben sínylôdik!

SóS: Kit és mi okból csuknának börtönbe az angolon és elvetemült szeretôjén kívül?

STOMM: Szóval, tudott mindenrôl?

SóS: Már megint kezdi, Stomm úr?

STOMM: (Hauerhez) Ugye, Sós gróf hozta magával ezt a...

Hogy is hívják az angol nôt?

HAUER: Miss Julia Pardoe... Igen, a gróf úr kocsijából szállt ki érkezéskor.

STOMM: Rögtön küldtek az angolok egy tudósítónôt is, hogy világgá kürtölje a függetlenségi harc kezdetét?

SóS: Maga teljesen megôrült, Stomm!

STOMM: Majd meglátjuk, hogy ki itt az ôrült!

59. Whitewell álma. Stomm eszelôsen acsarkodó arca behajol.

A mérnök egy kínzókamrában fekszik. A falakon fogók, sütôk lógnak. Van itt spanyolcsizma is. Egy edényben izzik a parázs, és bökôk, feszítôk izzanak benne.

A leszíjazott mérnök félelmében rángatózik.

STOMM: Megfelel-e a tényeknek, hogy ön levelezést folytat a török szultánnal?

WHITEWELL: Nem!

A tagadásra mûködésbe hozzák a fekvôhelyhez kapcsolódó kerekeket, láncokat. Az áldozat tagjai megnyúlnak, kicsavarodnak.

STOMM: Szóval... Barbara!... Barbara!

WHITEWELL: Nem!

Közben a kínzókamra Stommal együtt eltûnik. Sziklás hegyoldal robban föl. Egy nagy szikla a magasból visszahullik, nagy sebességgel, fájdalmas ütést mérve a hanyatt fekvô mérnökre, rázuhan.

Whitewell fölül az ágyán.

60. Whitewell szobájában. Ugyanakkor. Nappal. Whitewell ül az ágyán.

Egy másik szobából Almáry gróf éneke hallatszik.

Whitewell fölpattan, járkálni kezd.

Oda áll az ablakhoz.

WHITEWELL: (hangja) Az álom rádöbbentett arra, hogy akár én is megölhettem volna Tarnai grófot. Annál kínzóbb volt az érzés, hogy a számomra legdrágább lény most mint gyászoló özvegy, gyilkosnak tart. Türelmetlen vágy fogott el, hogy beszélhessek vele.

Whitewell kinyitja az ablakot. Az udvaron ôrködô szuronyos katonák közül az egyik az ablaknyitás zajára fölnéz.

A mérnök gyorsan becsukja az ablakot.

Az elôzô századi Habsburg-ellenes felkelés kuruc dalait éneklô Almáryt halljuk.

61. A kastély folyosóján. Nappal . A cselédek hordják széjjel az estebédet a szobájukban fogva tartott vendégeknek.

Az Almáry szobája elôtt álló katonához is odaér egy cseléd a rakományával.

Bekopog az ajtón.

ALMáRY: (hangja) Ki a fene az?

CSELéD: Itt az ebéd, gróf úr!

ALMáRY: (hangja) Nem eszek! Meg akarnak mérgezni bennünket! (ordítva, hogy minél messzebbre elhallatszódjon) Senki se egyen! Az osztrák mérget tett az ételbe!

A cseléd ránéz a katonára, vállat von, tovább megy.

62. Kastélyfolyosón. Nappal. Egy másik folyosón Ürményi megy sietôsen, katonai kísérettel egy szoba felé.

63. Stomm szobája. Nappal. Stomm is visszavonult enni.

Kopognak az ajtaján.

STOMM: (németül) Igen.

Belép Ürményi.

ÜRMéNYI: (németül) Jó étvágyat, fôtanácsos úr!

STOMM: Na, Ürményi, mi olyan fontos, hogy nem tûr halasztást?

ÜRMéNYI: Maguk engem becsaptak! Szó se volt arról, hogy a gróf meghal! Csakis azért tettem, amit tettem, hogy megleckéztessük a tûzzel játszókat, letörjünk bizonyos szarvakat, alkalmasabb helyzetet teremtve a politikai egyezséghez!

Egy mellékszobából elôjön Hauer.

STOMM: Hallja ezt, Hauer? ... Van abban a helyzetben a követ úr, hogy feltételeket szabjon?

HAUER: Nincs, fôtanácsos úr!

STOMM: Egyébként mi nem kívántuk senki halálát. Épp most próbálom kideríteni, hogy ki a tettes... Ebben akar maga megzavarni.

ÜRMéNYI: Hazugság! Maguk éppenhogy Tarnait akarták felrobbantani!... És én még azt hittem naivan, hogy elôre nem látható fordulat volt Tarnai otthon maradása!

STOMM: Miért? Nem az volt?

ÜRMéNYI: Mikor világossá vált számomra a veszély, vissza is próbáltam zárni a pinceajtót. De akkor már nem találtam a kulcsokat.

STOMM: Akarja, hogy Hauer százados kicsit körülnézzen a maga szobájában, és megtalálja mind a kettôt? ...Nekünk ez nem áll semmibôl.

ÜRMéNYI: (lecsöndesülve) Nem akarom.

STOMM: (nyugodtan falatozik közben) Na látja! Ne olyan hevesen, uram, mert még az összeesküvôk és forradalmárok közt találja magát!

ÜRMéNYI: Nem léteznek összeesküvôk!

STOMM: Már hogyne lennének! A maga pozsonyi jelentéseit is föl fogjuk használni ellenük a perben.

ÜRMéNYI: Nem lesz abból semmi!... Mondták, hogy férkôzzek a mérnök bizalmába, megtettem. Mondták, hogy ismertessem össze Falussy gróffal, megtettem.

STOMM: Nem kellett volna vaddisznót hajtani arra a szegény grófra!

ÜRMéNYI: Nem mi ugrasztottuk rá!

STOMM: Maga találta ki, hogy jobbágyruhába öltözzenek, nem? Ebbôl adódott a probléma.

ÜRMéNYI: (rámutat Hauerra) De ennek az úrnak, meg annak a másiknak nem én mondtam, hogy öltözzenek át. Ôk terelték oda azt a kant! Késôbb felismertem ôket.

STOMM: Hauer! Ott volt maga az erdôben?

HAUER: Nem voltam ott, fôtanácsos úr.

STOMM: Minek is lett volna ott!

ÜRMéNYI: Eddig dróton rángatott bábu voltam, de most már nem csinálom tovább!

STOMM: És a jutalom, a császári kinevezés egyszerre csak nem is számít magának! Maga blöfföl! Valamit még ki akar belôlem préselni, csak nem tudom, hogy mit!

ÜRMéNYI: Van, amikor az egyéni sorsnál elébbvaló a haza jövôje!

STOMM: Mindjárt sírva fakadok, olyan szépen mondta! Nem ismerek magára!... Hát csak menjen! Csináljon amit akar!... Az összeesküvô és forradalmár barátain úgyse segít, a maga szerepére viszont fény derülne. És ki hinne valakinek, aki évek óta jelentéseket ír mindenrôl és mindenkirôl... Maga csak emelni akarja a tétet... Egye meg az ebédjét, és hagyjon engem is étkezni!... Késôbb majd tárgyalunk róla, hogy mit akar még kapni az eddig megbeszélteken túl!

Ürményi kisomfordál.

64. Parkban. Nappal. Délután lett. Suhognak a fák a szélben, járkálnak az ôrzô katonák, szuronyos puskával a vállukon.

Úgy látszik, hogy a park átkutatása közben fölriasztottak egy baglyot. A bagolyhuhogás szokatlan hang, korai még.

65. A kastély istállójában. Nappal. A lovászok etetik az egész nap nyugtalanul fújtató, kapáló lovakat.

66. Melléképületben. Nappal. Egy távolabbi melléképületben tartják fogva Sárközi bandáját, velük van Miska is.

Egy katonát megbíztak az ôrzésükkel.

Az épület ablakából rálátni a kastély romba dôlt szárnyára, ahol még mindig tevékenykednek a katonák. Ásnak.

Miska húz párat a hegedûjén egy vonóval.

Lujkó kikapja a vonót a kezébôl.

LUJKó: Add már vissza a vonómat! Mit lopkodsz! ... Úgyis miattad zártak ide minket, te nyavalyás!

MISKA: Én miattam nem!

LUJKó: Nem te muzsikáltál az erdôben, vadászoknak, bolond cigány!

MISKA: Almáry gróf úr kitalálta, hogy legyek az ô külön hajtója, és hegedûszóval ugrasszam ki a vadat.

LUJKó: Ettôl lettünk mi gyanúsak mind!

SáRKöZI: Bolond beszéd! Nem tudjuk mi azt, hogy mitôl.

GYURKA: Az a baj, hogy nekem pisálnom kéne, de nem merek szólni.

ELEMéR: Háború van, mi meg hadifoglyok lettünk.

LUJKó: Már hogy lenne háború!

SáRKöZI: Nem értettük, mit beszéltek az udvaron. Okosabbak lennénk.

MISKA: A robbanás ereje kiborított az ágyamból!

ELEMéR: Ágyúval lôttek.

LUJKó: Hol látsz te itt ágyút?!

ELEMéR: Háborúban álcázzák ôket.

GYURKA: Nem bírom tovább! Kopogok neki.

Elindul az ajtó felé.

67. A könyvtárszobában. Nappal. Stomm megáll Idrányi elôtt.

Hauer az asztalnál ül, az írnok írásra készen vár.

Stomm vizsgálgatja a másik asztalkára kirakott gyúpálcikákat.

STOMM: Gyújtsa meg!

Idrányi kézbe vesz egy pálcikát, húzgálja a dörzsfelületen, de a pálcika nem kap lángra.

STOMM: (Hauerhez) Hauer! Mutassa csak a mienket!

Hauer odamegy hozzájuk. Pálcikákat vesz ki egy dobozkából, amit dörzsfelülettel láttak el.

STOMM: Csinálja!... (kiveszi a százados kezébôl) Majd én!

Stomm végighúz a dörzsfelületen egy pálcikát, amely rögtön lángra lobban.

STOMM: Rômer úr bocsátotta a rendelkezésünkre... Egy osztrák ezt is jobban csinálja!

IDRáNYI: Én adtam el neki a titkát.

Stomm nézi a lángot, megvárja, míg leég a pálcika, csak aztán dobja el.

STOMM: Akkor velünk se titkolózzon!... Maga tudott a készülô merényletrôl!... Csak nem hazudott a mérnök a legjobb barátjának!

IDRáNYI: Eddig is az igazat mondtam, ezután se teszek mást. Whitewell csak annyit közölt velem, hogy kísérleti robbantást kíván végezni Falussy gróf kôbányájában.

STOMM: Csökönyös ember maga, Idrányi! Lángoló pálcikákkal jön-megy egy ilyen veszélyes robbanó anyag körül, és azt akarja nekem bemesélni, hogy semmirôl se tud, semmit se tett, csak vadászott.

IDRáNYI: A robbanás idôpontjában az erdôben voltam, ezt mindenki tanúsítja.

STOMM: És? ...Látja, mit csinált a százados úr?

IDRáNYI: Mit?

STOMM: Fogta, és szépen átadta nekem a gyúpálcikát. Én pedig meggyújtottam.

IDRáNYI: Senkinek se adtam belôle!

STOMM: Jó!... Elhiszem magának!... Maga egy naiv lélek, akit a barátai szántszándékkal belekevertek egy súlyos politikai gyilkosságba. Épp elég oka van arra, hogy haragudjon rájuk. Tudjuk, hogy nem járt el a Vörös Ökörbe a titkos összejövetelekre, de gondolkozzon, nem jut eszébe valami, nem tapasztalt gyanús jeleket, ami a készülô merényletre utalt volna?

IDRáNYI: Semmit.

STOMM: (idegesen) Maga vak! Süket!... Bocsásson meg, Idrányi úr, hogy így elragadtattam magam, de már nekem forr fel a vérem attól, hogy milyen álnokul félrevezették önt ezek a.... forradalmárok!

IDRáNYI: Mi a magyar nép sérelmeit alkotmányos úton kívánjuk orvosolni! Az Országgyûlésben nincsenek se merénylôk, se összeesküvôk, se forradalmárok!

STOMM: (belevágva a hazafias kifakadásba) Hát ha menti ôket, ahelyett, hogy a saját sorsával törôdne, azt kell gondolnom, hogy maga is közéjük tartozik!... Elmehet!

Idrányi föláll, és büszkén kimegy a szobából.

68. Könyvtárszobában. Késô délután. Hauer és az írnok ülnek, Stomm föláll, odamegy az egymáshoz közel elhelyezkedett Falussynéhoz és Tarnainéhoz, hogy közelrôl szuggerálhassa ôket.

FALUSSYNé: ...Elindultam vissza a kastélyba...

STOMM: Várjunk csak! Hol volt ekkor az angol?

FALUSSYNé: Már jóval korábban ellovagolt az erdôbe.

STOMM: Nem tartotta különösnek, hogy Whitewell úr nem jelent meg a hajnali gyülekezésnél?

FALUSSYNé: Nem gondoltam semmi rosszra. Sem én, sem a többiek.

STOMM: Mikor kopogtak az ajtaján, hogy fölébresszék, nem válaszolt, igaz?

FALUSSYNé: Így volt.

STOMM: Nem nyitott be senki a szobájába, hogy megnézze, tényleg alszik-e?

FALUSSYNé: De igen, én magam nyitottam be a szobába, és láttam, hogy az ágyban fekszik. Ezért is maradtam otthon. Ha két vendégünk se folytatja a vadászatot, illik a háziak közül valakinek velük is törôdni. Annál inkább is, mivel Tarnai gróf úr még a délelôtt folyamán el akart távozni. Természetesen a feleségével együtt, Anna ezért nem csatlakozhatott a vadászokhoz.

STOMM: (Tarnainéhoz) Falussy grófné szerint ön a gesztenyés felé menet beszámolt egy férjével való elôzô esti heves vitáról. Így volt?

TARNAINé: Így.

STOMM: És miért hagyta ezt ki ön a vallomásából?

TARNAINé: Most is azt gondolom, hogy nem tartozik önre.

STOMM: Ezzel szemben Falussy grófné, nagyon helyesen, úgy gondolta, hogy a mostani helyzetben ez nem maradhat titokban. Sôt, a grófné azt is szükségesnek tartotta elmondani nekünk, hogy ön ugyanekkor megjelölte a vita témáját is. Tarnai gróf féltékenysége szolgáltatott okot az összecsapásra... Tagadja ezt, Anna Wolenska?

TARNAINé: (elôbb Falussynéra néz, aztán Stommra) Nem.

STOMM: Falussy grófné határozottan állítja, hogy ön arról is felvilágosította, hogy a gróf úr féltékenysége Adam Whitewellre irányult. Ez Falussy grófnét nagyon meglepte, mivel nem volt tudomása arról, hogy az ön kapcsolata az angollal ilyen komoly... Elismeri, grófné, hogy mindez így elhangzott?

TARNAINé: Elismerem. Csak azt nem ismerem el, hogy Whitewell úrral a kapcsolatom komoly.

FALUSSYNé: Anna nem mondott semmi olyasmit, amibôl arra lehetett volna következtetni, hogy Tarnai gróf gyanúja megalapozott.

STOMM: (elengedve füle mellett Falussyné szavait) Mint tudják, embereim napok óta megfigyelés alatt tartották a kastély környékét és a parkot. Tarnai grófné a szörnyû tett elôtti napon, késô este a park eldugott zugában fellelhetô kápolnaromnál találkozott a kalandvágyó angollal... Két beosztottam legalábbis ezt állítja. Igazat mondanak?

TARNAINé: (hevesen) Véletlenül találkoztunk!

STOMM: Véletlenül?! ...Akkor nem is kérdezem meg, hogy mi volt e találkozó célja... (keményen Tarnainé szemébe nézve) Tarnainé, Anna Wolenska! Ezt is kihagyta a vallomásából! Miért?

TARNAINé: Veszekedés közben egyszer csak képtelen voltam tovább a szobában maradni... Kirohantam a kastélyból... Én szerettem Sámuelt!... Mélyen fölkavartak méltatlan szavai!... Azt se tudtam, hogy a kastélypark mely részében járok...

STOMM: (merôn Tarnainé szemébe nézve) Tarnai grófné! Mi volt a találkozás célja?!

TARNAINé: (sírva fakad) Nem volt célja!

STOMM: (Falussynéhoz) Most már láthatja, grófné, hogy a forradalmárok milyen módszereket alkalmaznak!... Sajnálom, hogy az ön férje a soraikba állt!

FALUSSYNé: (erôsen tiltakozva) Semmi köze a férjemnek ehhez!

STOMM: (Tarnainéhoz) Mi történt ezután?

TARNAINé: Féltem a sötétben, ezért Whitewell úr elkísért a kastélyig. Elbúcsúztunk egymástól, majd visszavonultam a szobába. Sámuel már aludt... Kívánja a fôtanácsos úr, hogy részletezzem, hogyan vetkôztem le, és hogyan bújtam az ágyba?

STOMM: Ennyi bôven elég!... (Falussynéhoz) Grófné, mennyi idô telt el a gesztenyefáktól a kastélyba való visszatérése és a robbanás között?

FALUSSYNé: Nem tudom. Nem olyan sok.

STOMM: Említette korábban, hogy Tarnai grófné tartóztatta, hívta magával tovább sétálni. Ezt lehet úgy is értelmezni, mintha valamiért nem akarta volna, hogy a kastély közelébe menjen?

FALUSSYNé: Hívott magával sétálni, én csak ennyit mondtam. Nagyon kedvesen, és egyáltalán nem látszott izgatottnak.

Stomm elôveszi a zsebébôl a gyúpálcikákat, megmutat egyet Tarnainénak.

STOMM: Tudja, mi ez?

TARNAINé: Gyúpálcika.

STOMM: Meg is tudná gyújtani?

TARNAINé: Idrányi úr megtanított a használatára.

STOMM: (zsebre vágva a gyúpálcikákat) Írnok úr! Lejegyzett mindent?

ÍRNOK: Igen, fôtanácsos úr!

TARNAINé: (elsírja magát) Nem én tettem!... Én képtelen lettem volna Sámuelt megölni!

STOMM: (elnyomva egy ásítást) Majd a további vizsgálatok mindent tisztáznak... Nincs több kérdésem egyelôre... Távozhatnak a hölgyek!

Stomm kifelé tessékeli a két grófnét. Kinyitja elôttük az ajtót, majd becsukja mögöttük.

STOMM: (legyezgetve a tenyerével az orra elôtt) Micsoda parfüm illat!

Maga megy oda az ablakhoz, kitárja. Mélyet szippant a levegôbôl, közben nyugtázza, hogy az ôrzô katonák jó helyen állnak.

69. Kastélyparkban. Késô délután. Stomm fôtanácsos úr Pardoe kisasszonnyal sétál a parkban.

A társalgás angol nyelven folyik.

STOMM: Láthatja a kisasszony, hogy nem tekintem fogolynak!

PARDOE: Akkor miért állított a szobánk elé katonát?

STOMM: Ó, hát csak a rend kedvéért! Hogy nézett volna ki az, hogy ha csak a maguk szobája elôtt nem áll katona! Jöttek-mentek volna, nyugtalanítva a többieket... De rögtön igent mondtam, amikor azt javasolta, hogy a parkban sétáljunk, és így beszélgessünk, ugye? Sôt, kifejezetten megörültem az ötletnek! Én is, ugyebár, szinte be vagyok zárva!... Egész nap egy szobában!...

PARDOE: Ez azt jelenti, hogy szabadon eltávozhatunk a mamával?

STOMM: El akar menni?!

PARDOE: Csodálkozik rajta?

STOMM: Nem is tudom... Igaz, maga csak véletlenül került ebbe az egészbe.

PARDOE: Nem véletlenül.

STOMM: (kihangsúlyozott csodálkozással) Nem?!

PARDOE: Elôre elhatározott szándékkal érkeztem Bécsbôl Pozsonyba, bár bizonyos bécsi körök nagyon próbáltak lebeszélni az útról.

STOMM: Mondja, kisasszony, miféle útikönyvet szándékozik írni Magyarországról?

PARDOE: Érdekeset.

STOMM: Úgy értem... hogy csak a hegyeket, városokat írja le, vagy a... politikai állapotokról is említést tesz?

PARDOE: Igyekszem minél teljesebb képet festeni.

STOMM: (kissé gondterhelten) Gondoltam... Pozsonyban rövid ott tartózkodása alatt elég sok politikai személyiséggel beszélgetett, sôt, járt az alsóházban és a felsôházban is.

PARDOE: Szóval, figyeltettek?!

STOMM: Kisasszony! Ön egy híresség! Valóságos szenzáció Pozsonyban! Önt nem kellett figyeltetni! Folyamatosan, mondhatnám úgy is, magától értetôdôen szem elôtt volt.

70. A kápolnaromnál. Késô délután. Pardoe egyedül áll, ide-oda tekintgetve.

PARDOE: (kiáltva) Hol van? Hova az ördögbe tûnt, Stomm?!

A fôtanácsost nem látjuk, csak a hangja hallatszik hol innen, hol onnan, nem egy helyrôl.

STOMM: (hangja) Hahó! Van itt valaki?... Nincs... Itt sincs senki!...

Uram, ne hallgatózzék, bújjon elô!

Stomm nevetve elôjön a bokrok közül.

STOMM: Senki se hallgat ki bennünket.

PARDOE: Ön most velem tréfálkozik, vagy saját magával?

STOMM: Ó, nem! ... A szörnyû tett elôtti éjszaka az ön honfitársa és Tarnai grófné e helyen találkoztak. Whitewell úr végigkutatta a környékbeli bokrokat, mint én most... Bele akartam élni magam egy merénylô lelkiállapotába... Meg aztán ellenôriztem az embereimet... Whitewell úr ébersége miatt nem tudtak olyan közel jönni, hogy hallják a beszélgetést... Mondhatnám persze nekik, hogy "Hadnagy úr! Nyugodtan írják be a jelentésükbe azt is, amit nem hallottak, hiszen utólag, a bekövetkezett események alapján pontosan ki tudjuk következtetni, mi hangozhatott el!" ...De én ilyet nem mondok!... Mit szólnának az alárendeltjeim!... És egyáltalán! A tények, kisasszony, a tények!... Ezt önnek, mint útikönyv írónak is ajánlom a figyelmébe!... Bár, ismerve a City of the Sultan t, feltételezem, hogy szükségtelen.

PARDOE: Maga olvasta a könyvemet?

STOMM: Kétszer is! Egyszer a titkosrendôrség nyersfordításában, utána pedig eredetiben, mivel annyira felcsigázta az érdeklôdésemet.

PARDOE: Maguk nagyon alaposak!

STOMM: Ó, nem!... Egy magamfajta hivatalnok keveset vagy inkább szinte sohasem utazhat a birodalom határain kívülre, de azért kíváncsi az lehet, nem? ...Kicsit úgy vagyok ezzel, mint Whitewell úr nagybátyja, az a szegény rokkant... Hogy is hívják?

PARDOE: John Aleby.

STOMM: Igen, igen... Ismeri?

PARDOE: Személyesen nem, csak hallottam róla.

STOMM: Szóval... én is szinte sóvárgok a beszámolók után!

71 A kastélyparkban. Máshol. Késô délután. Miss Pardoe és Stomm elég messze elsétáltak már a kastélytól.

Egy útkeresztezôdéshez érnek.

STOMM: És most merre, kisasszony?

PARDOE: (az egyik irányba mutat) Erre, fôtanácsos úr!

Mennek még egy kicsit, szótlanul, aztán a kisasszony megállítja Stommot.

PARDOE: Álljon meg egy kicsit, kérem!

Stomm megáll, Miss Pardoe megy tovább.

STOMM: Miss Pardoe! Kérem, ne menjen messzire! A katonáim mindenre lônek, ami él és mozog!

PARDOE: Nem akarok megszökni, Stomm! Kiváltképp nem a mamám nélkül! Csak én is bele akarom élni magam valakinek a lelkiállapotába! (megáll)... És most figyeljen, fôtanácsos úr!... (a noteszébôl olvas németül) "Ez az ostoba orrturkáló, remélem, idôben kinyitja a pincét!" ...Hallotta?

STOMM: Milyen szép a német kiejtése!

PARDOE: (elindulva vissza Stommhoz) Ezek szerint hallotta!

STOMM: Micsoda ronda szokás!

PARDOE: Mirôl beszél?

STOMM: Hát az orrturkálásról!

PARDOE: A robbanás elôtti este épp itt jártam, és véletlenül meghallottam egy mondatot. Ezt. Két köpenyes alak beszélgetett.

STOMM: Nem szép dolog hallgatózni!

PARDOE: (gúnyosan nevetve) Ezt épp maga mondja nekem!

STOMM: Nálunk ez a munkánkból következik.

PARDOE: Szóval, mit szól hozzá?

STOMM: Csak nem egyedül járt a kisasszony ebben a sötét parkban?

PARDOE: Ekkor épp egyedül voltam.

STOMM: Aztán persze rögtön elkezdett érdeklôdni, hogy kik ezek, ugye?

PARDOE: Sajnos nem. Szokásom szerint lejegyeztem a noteszembe, és vártam.

STOMM: De most már nem akar tovább várni.

PARDOE: Helyesen következtet.

STOMM: (nagyot, mélyet sóhajt, pár pillanatot vár, maga elé nézve) Hiába reménykedtem abban, hogy maga nem tartozik közéjük!

PARDOE: Kik közé, fôtanácsos úr?

STOMM: (a fejét ingatva) Pedig már mennyit foglalkoztam forradalmárokkal! Mennyi trükköt, álcát megismertem!... Mégis be tudott csapni!...

PARDOE: Én? Magát!

STOMM: (mintha meg se hallotta volna) Az egész életemet a forradalmárok üldözésével töltöm, és most tessék!... Meglátom a kedves, csinos, fiatal angol kisasszonyt, az írónôt a mamájával, és nem jövök rá rögtön, hogy Palmerston úr küldte ôket!

PARDOE: (ôszinte elképedéssel) Mit beszél össze-vissza? Egy angol külügyminiszter nem bérel fel útikönyv-írónôket!

STOMM: Dehogynem! Sôt, mérnököket is! Álfeltalálókat, akik az Angliában kikísérletezett robbanószert saját találmányukként propagálják Pozsonyban... Régóta figyeljük mi már ezt a titkos társaságot, ezeket a magyarokat!... Ügyesen beépítették a lengyel forradalmár-sarjat... a nôcsábász Whitewell színlelt szerelemmel fedezhette megbízóit!... A magyarok föllázításával hátba támadni Ausztriát? Nem túl kockázatos ez? "Anglia elég erôs ahhoz, hogy egyet s mást megkockáztasson." ...Ki mondta ezt? Hát persze, hogy Palmerston!... Nem jelennek meg a Szent Szövetség kongreszszusán?... Most majd kénytelenek lesznek tárgyalóasztalhoz ülni, és megadni Ausztriának a nagyhatalomnak kijáró tiszteletet!... A magyarokat lehûtjük!... Az Országgyûlésüket feloszlatjuk!... Összehívunk másikat!... Majd ha akarjuk!...

Pardoe kisasszony megdöbbenve mered Stommra. Képtelen megszólalni, és szokása ellenére a jegyzetfüzetét se nyitja ki.

72. A kastély homlokzati falán. Szürkületkor. Valaki mászik a párkányon. Whitewell az.

WHITEWELL: (a levélíró hang) Az ételt hozó cselédtôl megtudván, hogy mily közel van hozzám Anna, éppen azon igyekeztem, hogy minél elôbb tisztázhassam magam, amikor az események menetében váratlan fordulat állt be...

73. A kastély udvarán. Szürkületkor. Whitewell szemszögébôl látjuk, hogy két katona kisér egy gyors léptekkel közeledô férfit a kastélyba. A férfi Tarnai gróf.

WHITEWELL: (hangja) Hirtelen nem tudtam eldönteni, hogy tovább kapaszkodjam-e elôre, vagy minél hamarabb visszajussak a szobámba...

74. A kastély homlokzati falán.Szürkületkor. Whitewell elengedi a kapaszkodót, s a magasból lezuhan a földre.

75. A kastély fala tövében. Kicsit késôbb. Szürkületkor. Whitewell fekszik a földön, tapogatja a bokáját.

Három katona veszi körül.

KATONA: Gyerünk! Álljon már föl!

WHITEWELL: Nem tudok.

A másik két katona lenyúl érte, fölrántják.

WHITEWELL: Hé, finomabban! Köszönöm a segítséget! Csak ne ilyen durván!

KATONA: Örüljön, hogy nem lôttünk magába!

WHITEWELL: Jobban tudnék örülni neki, ha nem rángatnának annyira!... Legszívesebben futnék, csak nem tudok...

Whitewell a katonákra támaszkodva nagy igyekezettel sántikál.

76. A kastély folyosóján.Szürkületkor. Hirtelen kilökôdik egy szoba ajtaja, a zárat kitépve, az ôrzô katonát földre taszítva.

Almáry gróf ront ki a folyosóra vad, elszánt arccal.

Kicsavarja a fekvô katona kezébôl a szuronyos puskát, és szuronyt szegezve elrohan.

Az egyik kanyarban majdnem ledöfi a vele szemben fölbukkanó Tarnai grófot.

A jelenetek magukon viselik annak a nyomát, hogy az egészet Whitewell képzeli el hallomás alapján.

WHITEWELL: (hangja, miközben látjuk a képeket) Mint késôbb elmesélték, Almáry gróf kitört a fogságából. Ô találkozott elôször Tarnaival.

Almáry eldobja a puskát, átöleli Tarnait.

WHITEWELL: (hangja) Sohase hitte volna, hogy egyszer még ennyire fog örülni egy royalista koronaôrnek.

77. A kastély folyosóin. Szürkületkor. Ez a folyosó valóságos folyosó, de az egész jelenet Whitewell utólagos elbeszéléseként játszódik.

Almáry rohan, a katonákkal nem törôdve bedörömböl mindegyik ajtón.

ALMáRY: A gróf él!... Tarnai él!... Nem halt meg a gróf!... Halljátok?!... Gyertek elô!... Él a gróf!...

Az ajtók lassan, bátortalanul felnyílnak. Megjelenik Bordy feje.

Odébb Zselényi lép ki a folyosóra.

Fölbukkan Sós gróf.

Falussy.

Ürményi kikukucskál.

Vén Miklós délcegen körbe néz.

78. A kastély egyik szobájában. Ugyanakkor. Ahogy Whitewell elképzeli Tarnai és Tarnainé találkozását.

Tarnai többször belép az ajtón.

Anna többször ugrik a férje nyakába.

Minden olyan, mint régen, csak Whitewell nem tudja, hogy milyen, ezért találgatja.

ANNA: Sámuel!

TARNAI: Bocsásson meg!... Bocsásson meg nekem!...

ANNA: Miért haragudnék én magára?

TARNAI: Mert elhittem a pletykákat... Hittem a rendôri jelentéseknek... Ráálltam, hogy segítsek leleplezni az összeesküvôket... Majdnem késôn jöttem rá, hogy az összeesküvôk ôk maguk, a célpont pedig én vagyok... El akartam hitetni velük, hogy egyedül alszom a szobámban, s vártam, hogy mit tesznek... Kilopóztam hátul a kastélyból, és búvóhelyemrôl láttam, amint egy emberük, ki tán már éjszaka óta benn rejtezett, kisurran a pincébôl, s eltûnik a sûrûben. Tüzet vethetett valamire, és amikor a tûz átterjedt a robbanószerre, borzalmas erôvel megrázkódott a torony, s leomlott, szobánkkal együtt... Csak úgy tudtam leleplezni ôket, ha kivárok... Búvóhelyemen bôven volt idôm eltervezni új életemet... Ne bízz az osztrákban! most már én is ezt vallom... Udvari befolyásom biztosan elenyészik, s ennek az ön családja látja kárát... Tán végképp el is hidegül az én feleségem tôlem...

Anna átöleli férjét.

79. Ürményi szobája. Estefelé. Ürményi ül, bámulja az asztalra kitett pisztolyát.

80. Kastélyteremben. Este. Whitewell képzeletében. Whitewell a gyúpálcikával tüzet ad a köpenyben, útra készen álló Stommnak.

A tûz továbbterjed a szivarról a köpeny gallérjára.

A fôtanácsos lángokban áll.

81. Kastélyteremben . Este. Stommon kívül csak Falussy és Whitewell van jelen.

Whitewell tüzet ad Stommnak.

STOMM: Uraim! Azért itt leomlott egy kastélytorony.

A teremben égnek már a gyertyák. A terasz felé nyíló ablakon át látjuk, hogy a katonák is meggyújtották fáklyáikat, lámpásaikat.

FALUSSY: Föl is építi majd a kincstár!

STOMM: De hát a robbanószer...!

WHITEWELL: Abból most nincs egy gramm se, úgyhogy ha akarnék, se tudnék önöknek adni belôle.

Ebben a pillanatban az épületen belülrôl pisztolylövés hallatszik.

82. Ürményi szobája. Este. Ürményi Antal fekszik a földön, véres, meglôtt fejjel.

Egyik kezébôl a pisztoly fordult ki, a másikból a két pincekulcs.

A lövés zajára a kastély vendégei közül többen is oda gyûltek, betódulva a szobába.

FALUSSY: A pincekulcsok!

83. A kastély udvarán . Este. A fáklyák, lámpások fényénél látjuk, hogy a titkosrendôrök szállnak be a batárjukba, a katonák útra készen ülnek a lovukon.

Stomm közeledik a hintója felé.

Amikor Whitewell hangja megszólal, a fôtanácsos gúnyosan mosolyogva visszanéz.

WHITEWELL: (hangja) Stomm fôtanácsos úr távozáskor közölte Pardoe kisasszonnyal, hogy ha azt akarja, hogy útikönyvét német nyelvterületen - ebbe beleértette Magyarországot is - kinyomtassák, ne tegyen említést benne errôl a vadászatról.

Stomm beszáll a hintóba, a menet elindul.

84. A kastély teraszán. Éjszaka. Almáry gróf mintha vezényelne, gesztikulál, miközben Sárközi bandája bús magyar nótát játszik a szeptemberi magyar éjszakában.

WHITEWELL: (hangja) Gyakran eljárok Tarnaiékhoz vacsorára. A gróf az országgyûlési ellenzék egyik vezéregyénisége lett, nekem pedig jó barátom. Anna változatlanul gyönyörû... De most már befejezem levelem. Hamarosan újra írok.... Drága Jack bácsi! Ugye, nem haragszol, ha még maradok? Ez egy nagyon érdekes ország.

VÉGE

Észrevételeit, megjegyzéseit kérjük küldje el a következõ címre: lettre@c3.hu