VAJDA Mihály

Siflis új világa




A festészet világteremtô. Isten volna tán a festô? Nem igazán. Nem a semmibôl teremt. Így aztán világa lehet teljesen új, s mégsem lesz idegen.

Siflis András másodszor teremtett új, színes világot. Most balkézzel. Mert hogy a jobbkezével teremtett világgal, úgy érezte, radikálisan szakítania kell. Azért kellett radikálisan szakítania, gondolom, mert ott, abban a régi-új siflisi világban a festô, persze ez csak utólag derült ki a számára, Istennek érezte magát. Figuráit, többnyire olyan angyal-féléket, ha nem is a semmibôl, de a semmibe teremtette. Nem pedig bele abba, ami van.

Itt láthatók, legújabb világában, az egészen másféle figurák, melyeket nem is ô teremtett, hanem csak elôbányászott a kollektív európai emlékezetbôl, valahonnan kultúránk isteni születésének pillanataiból, onnan, ahol mi, ahogyan ma is vagyunk, megszülettünk, ezek a figurák már nem a semmibe-vetettek. Belekerültek abba, ahogyan ma vagyunk .

Heller Ágnes írja Életképes-e a modernitás? címû könyvében: "Ha belsô kötelék van az istenek, a politika és a kultúra között, a haldokló istenek egész világukat magukkal viszik a sírba. Velük egy egész kultúra lehanyatlik, az egykori ismert világ eltûnik, és a régi politikai intézmények üres árnyakká válnak. Ami egyszer megtörtént a görög istenekkel - int e metafora -, megtörténhet a keresztény Istennel is - mi több, látható jelei is vannak a régi Götterdämmerung megismétlôdésének.

A paradigmatikus történet lehetôvé tesz egy másfajta olvasatot is. Bár a régi görög istenekbe vetett hit eltûnt - így szól az alternatív narratíva -, azok a régi istenek és istennôk örökre velünk maradnak a mûalkotások formájában: mûvekké bebalzsamozva kerültek bele a kultúra világába." Csakhogy a kultúra világába bebalzsamozva belekerült figurákhoz nem sok közünk van : úgy, ahogy ránk hagyták ôket, már nem élnek.

De íme, Siflis életre keltette ôket, életet lehelt beléjük. A régi, sima hátteret mozgékony váltotta fel: elôbb krumplinyomatok. Késôbb - persze alig pár hónap, tán csak hetek telnek el - gyerek-kivágós-terítô-minták odamásolása helyettesíti a krumplinyomatokat. Mik ezek a nyomatok meg fujatok? Lábak? Táncos lábak? Pingvinek? Mindegy is, fontos csak az, hogy az egész elkezd szédítôn forogni-mozogni ; az új korszak legkorábbi képein ez a forgás-mozgás van, és semmi más. Aztán megjelennek valami etruszkok. Etruszk szoborfényképek másolatai, a legújabbakon görögök is, de a lényeg nem is az etruszkon vagy a görögön van, hanem az antikon, méghozzá többnyire az archaikuson - semmi nem hellenisztikus. Kezdetben nem látni, nem érteni a kettô - a háttér és az archaikus szobormásolatok - közötti összefüggést. Majd egyszercsak megérik a dolog. Az archaikus quasi "beúszik" a modernitásba. S egyszercsak a kép egyik oldalán az archaikusat magában foglaló háttér valahogyan rámásolódik a kép másik felére, ahol az antik viszont már csak nyomokban van jelen; az egyik képnél ezt még csak tudni ; ott még magyarázat szükséges, a másiknál quasi " látjuk" is már . Nekem ezek a képek a csúcspont: az egyik oldalon sötétbarna háttéren fekete, tácoló figura: fejre áll, majd kitáncol a világból, a másikon ennek csupán visszfénye: a fehér háttéren már csak mozgása marad. De ebben a mozgásban, e mozgás által az archaikus mégiscsak benne marad a mi modern világunkban.

Siflis elsô korszaka: kifelé vágyódás a modernitás világából az antik egyszerû formái, ôszinte mozdulatai felé. A második korszakban Siflis szakít e romantikus elvágyódással: az archaikus, a szép, az isteni jelen van, csak észre kell venni, csak meg kell élni . Csak meg kell látni a szépség nyomait egyenest benne a zûrzavarban. Kell? Persze nem kell. De aki látni akarja, annak Siflis segít. Másoknak bizonyosan másképpen, mint nekem. Mert, hiszen Siflis jelentôs festô, ahány ember, annyiféleképpen látjuk Siflis világát.


Észrevételeit, megjegyzéseit kérjük küldje el a következõ címre: lettre@c3.hu
 


C3 Alapítvány       c3.hu/scripta/