Édes kettes
"Arra vigyázz, ne
teremts!"
Szülôanyám
se ismerne rám, úgy
megváltoztatott
az anyáskodása.
Olyan vagyok, mint utoljára
egész
kis koromban, egyedül.
Itt nem utánoz
senki felnôtt, itt
begyakorolhatom, hogyan
vegyüljek majd el,
ha esetleg egy csoda folytán
felnôtté
alakulok. Olyan jó most. Tudunk
együtt hallgatni
is, de ezt hogy mondjam el
neki,
hogy ne magyarázkodás
legyen a vége.
Olyan teljes a csend,
a levegô
olyan visszatartott, a
ventillátor kései
megállnak.
Egyszerre leszünk
álmosak, összehangolódtunk,
de ô hamarabb bizonyít.
Végre
elaludt mellettem, itt
maradunk édes
kettesben,
hátamban egy hátországgal.
Elsuttogom,
amire betanítottál:
"Soha ne leljen nyugtot az,
aki ezt az emeletes világot
építette! Belül
legyen ô is, legyen
a képzeletünkben!
Teremtményeivel
tévessze el a nyelvet!
És a lift legyen
a teremtményeké, és a jog:
aludni szabad ég
alatt!"
Otthonülés, tökéletes rendben
Most, hogy minden a helyén,
kezdhetem széthordani.
Eszembe
jut, mondjuk, amit nem
szabad
elfelejtenem, éppen
fogat mosok.
Abba kéne hagynom,
de a fogmosásról
eszembe jut valami más,
nem
mondhatok le róla
sem.
Látható
helyre teszek mindent,
ami még kellhet.
Ép elmém
érdekében összefüggést
teremtek a megjegyzendôk
között.
Ez eléggé
lefoglal, gyûjtöm
a mínuszokat az
egyéb képességek terén.
Például
a fogkefe. Elfelejtettem
mióta tartom. Szünet.
Megint a kezemben, csak
akarnom kellett.
Fogom a fonál mindkét
lehetséges
végét. És
annak drukkolok, amelyik
tanulságosabb.
Semmiség lenne,
ha egyedül rendelkeznék
akarattal,
de nem. Úgy raktározom
el,
mintha most mesélném,
az oxigénellátás
tagolja mondanivalómat.
Követelôdzik
a test ráadásul,
szerencse, hogy egy van.
A szobában a másik,
vár, hogy teljesítsem.
Ez is rendben megy, nem
panaszkodhatom. Az ellenzék
osztódása,
ahogy hasítom a
vizet, de ô túlüvölti
a motort, hogy elég.
Bár nem volt csónakunk,
és csak mondatok
vannak,
valami ilyesmi volt.
Észrevételeit,
megjegyzéseit kérjük küldje el a következõ
címre:
lettre@c3.hu