A mi falunkban az iszlám még képromboló korszakát élte. Tierno Bokar , a muszlim bölcs még nem kezdte el nagy hatású szellemi tevékenységét. A legbuzgóbb férfiak, a szent életû marabuk mindent elkövettek, hogy az európai vállalkozása kudarcba fúljon. Hiszen ez a fehér nemcsak istentelen képeket akar mutogatni a hívôknek, hanem még fizetséget is vár ezért a fertelmességért. Ez tûrhetetlen, és bármi áron meg kell akadályozni, hogy sor kerüljön a vetítésre. Ekkoriban azonban a gyarmatokon élô feketéknek nem állt módjában, hogy egy fehér terveit keresztülhúzzák.
A marabuk belátták, hogy nem akadályozhatják meg a vetítést. A mecsetben, a nagy tafsir körül gyûltek össze titkos tanácskozásra.
Elsôként a fôimám emelkedett szóra: "A parancsnok úr ma reggel maga elé hivatott néhányunkat. Ott volt Babaly Hawaly, Tierno Makka, Tierno Bobo, Antiura és jómagam is. A magyarázataiból megértettük, hogy amit a fehér akar, csakis az ördög mûve lehet, másképp nem ragaszkodna ahhoz, hogy teljes sötétben, éjnek évadján kerüljön sor erre a... erre a dologra . Márpedig mindannyian tudjuk, hogy az ördög az éj leple alatt szeret munkálkodni. Az is köztudott, hogy a nem muszlim-hívô fehérek szövetségben vannak az ördöggel. Hát ez a fehér, aki most a falunkba érkezett, kétségkívül az ördög cimborája!
Az a valami , amit ránk akarnak erôltetni, csakis egy, a mindenható Allah ellen lázadó gonosz szellem mûve lehet... Ezeket a bukott angyalokat Salamon, az Úr kegyeltje kôkorsóba zárva a tenger mélyére vetette. A halászok hálóin néha fennakad egy-egy ilyen régi kôkorsó, és annak, aki kiszabadítja ôket szûk börtönükbôl, e kárhozott lelkek teljesítik minden kívánságát. Persze egy boszorkánymester soha nem ismeri be, hogy kinek-minek köszönheti varázserejét. És hát akik együvé tartoznak, azok takargatják testvéreik mesterkedéseit. A fôparancsnok úr nem rossz ember, de nem várhatjuk el tôle, hogy nyíltan beszéljen a fehér varázsló sötét szándékairól. Szavai mégis feltárták elôttünk mindazt, amit ô el akart hallgatni elôlünk.
A gonosz fehér varázsló az éj sötétjétben mozgó árnyakat akar nekünk mutatni. Amikor minden fény kialszik, a fehér szólongatni kezdi az ördögöt, az pedig szentségtörô módon éjszakai délibábot varázsol a szemünk elé úgy, hogy istentelen fényeket, képeket okád egy nagy, kifeszített vászonra, ami szintén el van varázsolva, és amikor ezek a fények ráesnek, mozgó árnyakká változnak rajta. Mi más ez, ha nem bûnös látomás, sátáni kísértetjárás, az igazhitûek megtévesztésére?
Így hát kinyilatkoztatjuk, hogy mindez szentségtörés. Aki elmegy, és a szemét legelteti ezeken a képeken, olyan súlyosan vétkezik, hogy soha nem pillanthatja meg Mohamed fényes orcáját a Paradicsomban! Sújthat-e ennél nagyobb büntetés egy igazhitû muszlimot?
Most pedig, testvéreim, ki-ki térjen meg otthonába, és ott mondja el az ô háza népének, feleségeinek, gyermekeinek, fivéreinek és felebarátainak, hogy tilos megnézni a fehér ember ördöngösségét. De vigyázzatok, beszédetek csak suttogás legyen, mert ha a parancsnok úrnak a fülébe jut, hogy mit határoztunk, börtönbe vettet, vagy téglát hordat, kölest ôröltet velünk. Legyetek hát óvatosak..."
Mindenki értett a szóból, és az utolsó esti ima kezdetére már a zárt ajtók mögött élô asszonyokhoz is eljutott a hír.
Amikor a nagy izgalommal várt estén a parancsnok úr, és rajta kívül még négy európai, azaz Bandiagara teljes fehér népessége megérkezett a vetítésre, a nézôtéren a közel húszezer fônyi helyi lakosságból csak a kanton fônöke és nyolc-tíz tisztségviselô lézengett. A parancsnok elôbb elképedt, majd rettenetes haragra gyulladt, és minden dühével Tarkabarka Alpha Maki Tall fônökre, Maszina királyának utódjára támadt:
- Hej, Alfa Maki, hol vannak az embereid? Miért nincsenek itt mindannyian, ahogyan én parancsoltam? Gúny ûztök belôlem? Mit jelentsen ez?
Alfa Maki az egyik bölcs vénhez fordult:
- Diafara, bölcs öreg, a nagy parancsnok tudni akarja, miért maradtak az emberek a házaikban.
A vén Diafara egy szofa-törzsbéli fônökhöz fordult:
- Hej, Koniba Kuadala! A kanton vezetôje tudni akarja, miért maradtak az emberek a házaikban, miért nincsenek itt mindannyian, ahogyan a nagy parancsnok rendelte?
Koniba Kuadala már jó elôre betanulta a választ:
- Uram, mondd meg a kanton vezetôjének, hogy mondja meg a nagy parancsnoknak, hogy Bandiagarában férfi, asszony, gyermek, mindenki rettenetesen fél ettôl a valamitôl , ami most mindjárt megjelenik a szemünk elôtt. Mi, akik itt vagyunk, úgy gondoljuk, hogy elérkezett az utolsó óránk. Ezért aztán lehet, hogy abban a pillanatban, amint a dolog elkezdôdik, mindenki fut majd, amerre lát. Nem akarunk mi szembeszegülni a nagy parancsnok óhajával, és igyekszünk összeszedni a bátorságunkat, de ki tudja, hogy melyik pillanatban vesz erôt rajtunk ez a rettenetes félelem?
A vetítésre mégis sor került, de az egy Alfa Maki kivételével, aki a haladás híve volt, senki nem látott egyetlen filmkockányi képet sem, mert amint kialudtak a fények, mindannyian behunyták a szemüket. Madi Kumba azt mesélte errôl az estérôl, hogy a tisztségviselôk nem szegték meg a fehérek parancsát, hiszen mind ott voltak, de a lelkiismeretük is tiszta maradt, mert legyôzték az ördög mesterkedéseit.
Édesanyámról, Kadidia Pâtérôl fogok most szólani. Az 1908-as bandiagarai tanácskozás után mindenki elfogadta, hogy a mozi szentségtörés, és aki megnéz egy filmet, azt egyházi átok sújtja. Anyám 1934-ben hozzánk költözött Bamakóba, ahol akkoriban bennszülött titkár voltam. Egyszer moziba hívtam. Elborzadva nézett rám, ujjaival meglebegtette fülét (ezzel a mozdulattal lehet megakadályozni azt, hogy a bûnös szavak utat találjanak a lélekhez), és neheztelve így szólt:
- Akkor sem akartam az ördöngös képeket látni, amikor még némák voltak, és most, amikor már beszélni is tudnak, te rá akarsz venni, hogy megnézzem ôket! Jaj, fiam, soha nem vennék ilyen bûnt a lelkemre!
De mi nem tudtunk ebbe belenyugodni. A feleségem és a gyerekek, az egész család elhatározta, hogy legalább egyszer elvisszük a moziba. Sokáig hiába próbálkoztunk, míg egyszer aztán a véletlen a segítségünkre sietett. A kedvenc lányának, Aminatának fia született, és a jó hírt én vittem meg neki. Örömében megígérte, hogy bármilyen kérésemet teljesíti. Én persze megragadtam az alkalmat, és arra kértem, jöjjön el velünk moziba. Bár nehezen szánta rá magát, mégis igent mondott, mert soha nem szegte volna meg az adott szavát.
Anyám írástudatlan volt, nagyon keveset utazott, és Maliban is csak Bandiagara, Mopti, Kayes, Bamako és Buguni környékét ismerte. Egyszerûen élt, és kitûnô egészségben érte meg az öregkort: 87 évesen mind a harminckét foga megvolt, a hallása éles, és gond nélkül fûzte be a cérnát a tûbe. Ez a nagyszerû asszony mindvégig megôrizte szépségét és rendkívül világos ítélôképességét.
Végül tehát ott ültünk a moziban, a feleségem, Baya Diallo, anyám és jómagam. Anyám szótlanul, mozdulatlanul nézte végig a filmet, mint aki se nem lát, se nem hall. Csalódott voltam, mert azt vártam, hogy álmélkodását nem tudja majd magában tartani. Amikor hazaértünk, anyám azonnal visszavonult a szobájába. Már megbántam, hogy olyasmit kértem tôle, ami lelkiismeretével nem összeegyeztethetô.
Másnap reggel, amikor a hivatalba indultam, és szokás szerint bementem hozzá, hogy áldását adja rám, még mindig nem mondott semmit az árnyakat okádó ördögrôl. Most már egészen biztos voltam benne, hogy nem látta a filmet.
De amikor elérkezett az elsô esti ima órája, megjelent a szobámban anyám kedvenc szolgálója, Batoma Anta, kigöngyölte az asszonya puha prém imaszônyegét, és az enyém mellé terítette. Nemsokára belépett anyám, mellém telepedett, és megkérdezte:
- Sok imát kell-e elmondanod az utolsó esti imádkozás elôtt?
- Nincsen annál szívbôl jövôbb ima, mint egy fiú beszélgetése az anyjával.
- Jól van, akkor beszélgessünk a tegnap estérôl. Amadou fiacskám, csodálatos dolog a mozi! Úgy gondolom, hogy azért tudták feltalálni, mert Allah a maga képére teremtette a halandókat, és végtelen hatalmának egy kicsiny töredékével is megajándékozta ôket. Ez a kicsiny ajándék is elegendô ahhoz, hogy az emberek ilyen csodákra legyenek képesek. Csodálom a mozit, de ez a csoda érthetô.
Hálás vagyok neked, hogy láthattam... Bizony, súlyos hibát követ el az, aki úgy ítélkezik, hogy nem is tudja pontosan, mirôl van szó. Tierno Bokar azt tanította, hogy a bölcsesség a megismerésbôl fakad. Meg kell ismernünk a hazugságot, mert csak így tudjuk különválasztani az igazságtól. Meg kell ismernünk a jót, hogy megkülönböztethessük a gonosztól.
1908-ban a mi tiszteletereméltó törvénymagyarázóink kinyilatkoztatták, hogy a tijatra (a francia théâtre szóból; a mozi neve Maliban) ördögi találmány. Nagyot tévedtek, mert a filmek nemcsak szórakoztatnak, hanem - elsôsorban - tanítanak is.
A tegnapi filmbôl megtanultam, hogy csak azt higgyem, amit magam is megtapasztaltam, és ne fogadjak el megalapozatlan tanításokat. Az öreg marabuk késhegyig menô vitákat folytatnak a fiatalabbakkal arról, hogy szükség van-e közbenjárókra Allah és miköztünk, emberek között. Tierno Bokar tanítása egybeötvözi a két véleményt: szerinte bizonyos esetekben szükségünk van közbenjáróra, de néha keresnünk kell a közvetlen kapcsolatot. A moziban ülve megértettem, hogy mi a különbség a közvetlen és közvetett kapcsolat között. Amikor beléptünk a terembe, elmagyaráztad, hogy egy kis kamrából jön ki majd a fény, amely rávetül a nagy fehér vászonra. Aztán elkezdôdött a vetítés. Mi ott ültünk lent a sötétben, amely most számomra a tudatlanságot példázza. A hátunk mögül érkezô képeket közvetlenül nem láthattuk, hiába figyeltük volna a fénysugarakat. De a vásznon falvak, jövô-menô emberek, vágtató lovak vonultak el elôttünk. Ott volt a sûrû bozót, a virágos síkságok... Olyan volt, mintha nyitott szemmel álmot láttam volna. Ha belenéztem a fénysugarakba, csak a hangot hallottam jól, mert a közvetlen fény elvakított . Igen, ekkor világosult meg elôttem, hogy amiképpen a nagy fehér vászon nélkül nem láthatjuk a film képeit, az isteni üzenet megértéséhez is szükségünk van egy közvetítôre - fejezte be anyám elmélkedését.
Telt-múlt az idô, eltelt három év. Tierno Bokar , a bölcs, Bamakóba érkezett. Amikor beszámoltam neki anyám szavairól, elgondolkozott, aztán beleegyezett, hogy elkísérjen a moziba. Hazafelé tartottunk, amikor egyszer csak megszólalt:
- Nem értem, miért lenne elítélendô az, amit láttunk.
Majd felidézte anyám gondolatait.
- Amadou, amit az én szerett hugom, Kadidia Pâté mondott a moziról, azt bizonyítja, hogy anyád Ádám azon ivadékai közé tartozik, akik helyesen látják és értik a világ dolgait.
Az Úr csodálatos nagy mûvének, a Természetnek minden sora összecseng a józan ész megállapításaival. Ebbôl a végtelen sok lapú, csodás színekben pompázó könyvbôl rengeteget kell tanulnunk. A Korán, a Biblia, a szent könyvek mindegyike ugyanarra tanít, de az idôk és a tanítók változásával a magyarázatok is változnak. Mohamed próféta azt mondta: "Minden kornak megvan a maga könyve". Nekünk a saját korunkból kell tanulnunk, a vonatok, a hajók, a repülôgépek, a filmek a mi könyveink. Ha az emberekhez a saját nyelvükön akarunk szólani, hasonlatainkat az ô életükbôl kell merítenünk. Ma, amikor senki nem csodálkozik azon, hogy repülôvel közlekedünk, már nem lehet úgy beszélni hozzájuk, mint amikor még az ôserdôben éltek...
Valóban, ha a moziban a vetítôgépet nézzük, elvakít a fény, csak a hangot halljuk... Vetítôvászonra is szükség van ahhoz, hogy valóban láthassuk a filmet, hogy megértsük, honnan jön a hang, ki beszél... Istennel csak a sejk ek közvetítésével kerülhetünk tökéletes kapcsolatba. Az Apostolok készítették föl a szenteket, akik maguk is közvetítôk, és akik a közvetítôk újabb csoportját tanítják meg a szolgálatra.
Tierno megállapította, hogy a tubabudu kban, vagyis azokban a nagyvárosokban, amelyekben az európai kultúra hatása igen erôs, a mozi egyre több embert vonz. Az elôadás elôtt egész tömeg verôdik össze a bejáratnál: az emberek beszélgetnek, vásárolgatnak a mozgóárusoktól. "Mindjárt kialusznak a fények! Most vásároljanak!" Akinek füle van a hallásra, megérti az intelmet... Rendôrök figyelik a gyülekezôket - számomra ôk az angyalokat jelképezik. Végre kinyitnak a pénztárak. Nagy a tolongás, mindenki igyekszik a lehetô legjobb helyet megszerezni; vannak helyek, amelyeket ki lehet érdemelni, de vannak olyanok is, amelyekre csak néhány kivételezett pályázhat, a többiek hiába is próbálkoznának... Igen, evilági igyekezetünk olyan mércével mérettetik majd meg, amelyet a mi bölcsességünk nem érthet meg. Igazságosságot nem remélhetünk mindenki számára sem itt alant, sem odafent.
A másodosztályú helyek azoknak az afrikaiaknak jutnak, akik egész életükben keményen dolgoztak, és meg is kapják méltó jutalmukat. Azok lesznek az utolsók, akik soha nem igyekeztek túlságosan, ôk beérik a harmadosztályú helyekkel, és nem is láthatják jól a csodás képeket.
Az emberek beözönlenek a terembe, elfoglalják a helyeiket. Egy pillanatra megfeledkeznek a filmrôl, amelyre pedig oly régen vártak... Beszélgetnek, nevetgélnek: ez a mi rövid földi életünk parabolája... A fények hunyorogni kezdenek: ez az Úr intése - ki-ki foglalja el a számára kijelölt helyet. Most minden elsötétül; ez a sötétség talán a halált jelképezné? Fura hangok hallatszanak, fények pásztáznak a terem mennyezete alatt. Minden nézô elcsendesedik, megfeledkezik a többiekrôl. Olyan ez, mint az utolsó ítélet; szemünket a közvetítô(vászon) felé fordítjuk. Ez a közvetítô a zsidók Mózese, a keresztények Jézusa, a muszlimok Mohamedje...
Ehhez még annyit tennék hozzá, hogy anyádnak igaza volt: ahogyan a vászonra van szükség a vetítéshez, a hívônek is közvetítôre van szüksége ahhoz, hogy megtalálja Istent.
Tierno elhallgatott, és elgondolkozva nézett rám. Rövid ideig magába mélyedt, majd halkan mondani kezdte a fâtihá t, a Quor'an - El Azim elsô szúráit...
Nagy Zsuzsánna FORDÍTÁSA
Észrevételeit,
megjegyzéseit kérjük küldje el a következõ
címre:
lettre@c3.hu