LÁNG ZSOLT

kripta


szereplôk

ESZTER, pesti tanárnô, Ágnes hívta meg nyaralni, kényesen ügyel vonalaira, miközben nagyon szeret enni

ISTVáN, nagyszájú, cinikus, fáradhatatlan, Eszter tanára volt az egyetemen, véletlenül találkoztak itt, sötétben idônként az orrát túrja

BéLA, erdélyi tanár, közéleti ember, városi tanácsos, csengô tenor, az ly-t lj-nek ejti,
például: seljem

PéTER, régi erdélyi család
sarja, házigazda, nála van azÊelemlámpa

ÁGNES, Péter felesége, halkan beszél, mint akit örökös bûntudat kínoz

TOMA, stockholmi magyar,
fáradt, magányos, unott, néha úgy tûnik, ezt az egészet
ô találta ki, és írta meg

URSULA, szabad svéd nô, sárga szoknyában, idegen akcentussal, Toma élettársa, gyakran zuhan búskomorságba, de lehet,
csak férfira vágyik

ANDRÁS, erdélyi író, lázasan várják, nem érkezik
 


Romos családi kripta ódon erdélyi udvarház kertjének mélyén.

Távolból készülôdô vihar hangjai, közelben nyikorgás, recsegés, kattogás. Sikkantások, szörnyülködés, kuncogás, vihogás. Egy-egy mondatfoszlányt lehet csupán kivenni.

HANGOK: Száz éves? Van farokcsontja? Honnan tudod, hogy férfi? Mit szagolgatsz? Üknagyapád? Baromi nagy! Dugd be az ujjadat! Ez kiakadt. Csak a bôr tartja.

Nehéz vasajtó döndül.

TOMA: Ebben az országban vagy lábszag van, vagy hullaszag.

ISTVáN: A kecskeméti nagyapám mesélte, hogy ô dédapja sírgödrében rejtegette a barackpálinkát az ávósok elôl.

URSULA: Huhh, de nagy kicsi koporsó!

PéTER: Kár, hogy András nem tudott eljönni.

URSULA: Ki András?

PéTER: Él-hal az ilyesmiért.

BéLA: Nem tudom, gyerekek, vállalható mindez?

PéTER: Ágnes, ez egy babérkoszorú, magunkkal vihetjük a holnapi pityókaleveshez.

ÁGNES: Forduljunk vissza, mielôtt esni kezdene.

URSULA: Mi lesz vacsora?

ÁGNES: Gombatokány puliszkával.

ISTVáN: Összecsíptek a szúnyogok.

BéLA: (csípôsen) A legyek is a farkatlan tehénen zsinatolnak.

TOMA: A legyek és a szúnyogok mennyiségébôl ítélve, kevés itt a farok.

BéLA: Ezt épp te mondod...

ÁGNES: Menjünk, Péter.

URSULA: Mi az puliszka?

TOMA: Vízbefôtt kukoricaliszt.

URSULA: A gyomrom is tanul magyart.

ISTVáN: A puliszka fokozza a nemi vágyat!

ESZTER: Marhaság. Igaz, Péter?

PéTER: Itt a fiúk kalapjukba kosbort tûznek; baszakófûnek nevezik, mert felgerjeszti a vágyakat. Ha a lánynak megtetszik a fiú, kiszedi annak kalapja mellôl a kosbort, és rágcsálni kezdi.

URSULA: Lány rágcsál?

ESZTER: Én szívesen eszem bármit, de kíváncsi volnék legendás konyhátokra.

TOMA: A világ legrosszabb ételét a lappok fôzik, utána az erdélyi becsináltleves következik.

PéTER: István, tartsd kicsit a lámpát, te meg gyere, Béla, emeljük le a tetejét.

BéLA: Nem hiszem, hogy ilyesmi...

TOMA: Majd én.

hosszan elnyújtott nyikorgás

URSULA: Sincs semmi.

ISTVáN: Csak forgács.

PéTER: Égerfaforgács. Elûzi a kukacokat.

ESZTER: És hol vannak a csontok?

PéTER: Valószínûleg elhordták a falubeliek.

ESZTER: A csontokat?

PéTER: Éhinség idején.

BéLA (felháborodva) : Miért kell mindig barbárságunkat árulni?

TOMA: Áruld a kultúrátokat.

BéLA: Minek jössz haza, ha itt neked minden büdös és koszos?

TOMA: A legfinomabb csontlevest Erdélyben fôzik...

kint valami puffanva lezuhan

URSULA: A puliszka tea?

TOMA: A teát füvekbôl fôzik, illetve forrázzák.

PéTER: Ha meg rántást tesznek bele, akkor az a fûleves.

ESZTER: Könnyû az erdélyi lányoknak nem elhízni.

ÁGNES: A zsíroskenyér jobban hízlal, mint a Danone-joghurt.

URSULA: Együnk holnap kosborleves!

ISTVáN: Nagyszerû! Kosborleves közös tálból, nagy orálorgia.

BéLA: Nem hiszem, hogy csatlakoznék...

ÁGNES: Tényleg menjünk, mindjárt zuhog.

erôsödô égzengés, szélsüvítés

URSULA: Add kicsi lámpa. Nézzetek, huhh! (huhogva ijesztgeti a többieket. Koccanás) Nagy kicsi a baj...

PéTER: Semmi baj, keressük meg, hátha össze lehet rakni.

TOMA: Én nem bírok hajbókolni, fáj a hátam.

BéLA: Tamás, kopik a magyarod, hajbókolni én sem fogok.

ESZTER: István, maga miket rágcsált le arról a koszorúról? Ott a földön tapogatózzon. Majd beárulom Mártának.

ISTVáN: Én nem értem, maga miért ment ilyen fiatalon férjhez. És éppen...

BéLA: Van gyufád?

TOMA: Én csak vakarózom.

URSULA: Toma három év nem duhányoz.

TOMA: Ik.

URSULA: Aki azt mondja:

eszek, iszok,

az mind piszok.

PéTER: Tényleg nincs gyufa senkinél?

TOMA: Majd villámfénynél.

BéLA: Egyre közelebbrôl dörög, de mintha nem villámlana.

ISTVáN: Van itt ablak egyáltalán?

PéTER: Egy kicsike.

ISTVáN: Emlékszem, gyerekkoromban az unokatesóimmal a paplan alá bújtunk. Ott élt Móka manó, a törpe.

URSULA: És?

ISTVáN: Aztán megnôttünk. És megnôtt Móka manó is. (kuncogás)

URSULA: Nekem megmutatod Móka manó?

szabálytalan kopogás a tetôn, újabb puffanás

PéTER: Jön András...

URSULA: Huhh, de nagy kicsi ember!

TOMA: Ha esetleg elaludnék, költsetek fel.

ESZTER: Csak nem feküdtél le?

ISTVáN: De jó ötlet! Eszter, jöjjön, van itt még hely bôven. Odakozmálok egy kis alvásért.

ESZTER: István, én most éhes vagyok.

ISTVáN: Rágcsálna valamit a kalapom mellôl?

URSULA: Én csirkeaprólék enni, a vér is, hagymával, Asztrid nagyanyám ahogy csinálta. Ô finn volt, tinektek rokon.

BéLA: És te mi vagy?

URSULA: Svéd.

TOMA: Asszimiláns.

BéLA: Mi itt még az asszimilálódás hamis örömeitôl is meg vagyunk fosztva!

PéTER: Béla, te folyton démonizálod azt, amit a másik oldalon fetisizálnak, és fordítva.

telefonciripelés

ESZTER: Jé, mi ez?

TOMA: Halló!

URSULA: Svédországban adnak mindenkinek egy mobil, ha vásárolsz egy hûtôszekrény.

ISTVáN: Minek nektek frizsider az Északi-sarkon?

ESZTER: Én rostélyost enném piroshagymával.

URSULA: Aki azt mondja,

eszem, iszom

az egy nagy tisztaság!

szélsüvítés, lezúdul az esô

ESZTER: Esetleg töltött felsált, mely fél napig pácolódik. (nyammog) Rántott libamájat. Nyúlsültet, petrezselymes pácban. Szardellás borjúszeletet.

BéLA (túlkiabálva az esôt) : Kolozsvári káposztát.

ISTVáN (szintén kiabál) : Egy kis bécsi pampuskát.

BéLA: Marosszéki heránytokányt.

ISTVáN: Kárámellpudingot.

BéLA: Erdélyi zsiványpecsenyét zsendicével.

ISTVáN: Spanyol gyümölcsös kását.

BéLA: Hargitai töltöttkelkáposztát.

ISTVáN: Rizsfelfújtat borsodóval, esetleg habkönnyû szavarint.

BéLA: Brassói rostélyost.

ISTVáN: Két tucat ortolant provence-i módra. Utána piramis vanília és rózsafánkból, kollibrifészek, málnazselé. Pezsgô, francia!

BéLA (üvöltve) : Udvarhelyi tüdôtokány, valódi székely húsosbéles, oklándi kapros ordáspalacsinta, gyímesi kapd be!

hirtelen elhallgatnak, egyenletesen zúg kint a zápor

ESZTER: Mintha valami kaparászna...

PéTER: Amikor megérkeztünk, este borzot láttam...

URSULA: A borz kaparász?

PéTER: Építi az odúit.

URSULA: Svédországban borzok föld felett élnek! Út mellett vannak borztáblák állandóan, nehogy elütnek ôket.

BéLA: Ott még a borzokra is ügyelnek!

ÁGNES: Most alábbhagyott az esô.

hallgatóznak

PéTER: Én megyek elöl. Ne szakadjon le senki, és vigyázzatok, el ne csússzatok!

ISTVáN: A síri világ helyett, hát mégis a vánkos kéje jut. Eszter, hol van?

ESZTER: Nem állok maga mögé.

ISTVáN: Álljon elém!

URSULA: Én odaáll, jó?

hatalmas csattanás, megrázkódik az épület, a szél szinte felvonít, reccsenés, óriási döndülés, ismét nekiered

TöBBEN: Földrengés?

PéTER: A nagy fenyô. Szerencsénk volt. Aha, se ki, se be. Az ajtó elé zuhant.

URSULA: Mi fog lenni mivelünk?

ESZTER: Nekem vécére kell mennem.

URSULA: Nekem is.

ISTVáN: Nekem klausztrofóbiám van. Máris fulladozok.

TOMA: Zom.

ESZTER: Eddig nem volt?

ISTVáN: Nem jutott eszembe.

ESZTER: Hát akkor most se gondoljon rá.

ISTVáN: Egy gondolat mesterségesen elôidézett vákuuma sokszoros erôvel szippantja vissza a nem kívánt gondolatot...

URSULA: Oltsuk föl a villany.

ESZTER: Szólni kellene, hogy jöjjenek.

ÁGNES: Kinek?

ESZTER: Telefonáljunk...

ISTVáN: Ragyogó ötlet! Ismerik itt egyáltalán a telefont?

PéTER: A papéknál van.

ESZTER: Tomi! Add ide a mobilodat!

TOMA: Ezt? Mûanyag vacak.

URSULA: Segítség! Kiáltani tinektek is, egy-kettô-három: segítség!

PéTER: Ágyúval lôdözhetnénk, akkor sem hallanák meg.

BéLA: Gyerekek, tudtam, hogy baj lesz.

URSULA: Kiáltson mindenki! Egy-kettô-három.

ESZTER: Tényleg, mindenki.

ISTVáN: Ha kiáltozni kezdek, nekem azonnal elmegy a hangom.

BéLA: A magyar értelmiség már nem képes szavát hallatni.

TOMA: Én majd a szájharmonikámat fújom.

URSULA: Kiáltsuk az, hogy help, az rövidebb!

BéLA: Ez egy ôsi erdélyi kripta, blaszfémia, amit csinálunk. Ez a család tíz tonna rezet adott Gábor Áronnak.

TOMA: Azt mondják, Gábor Áron ágyúi a második lövés után szétnyíltak, mint a tulipán...

BéLA: Nem nyíltak szét!

TOMA: De igen!

BéLA: Nem!

TOMA: De igen!

BéLA: Nem!

TOMA: De igen!

BéLA: Nem!

TOMA: De igen! (sebesen szájharmonikázni kezd)

csend

ISTVáN: Ha telefonálni nem lehet, faxoljunk.

URSULA: Jaj, szeretem olyan kicsi nagy rohangálás, amikor a fakszimile start van.

ISTVáN: Én ha valakit felhívok, és telefonja faxra van állítva, akkor elküldök egy orálfaxot. (próbálgatja)

URSULA (visszafaxol) : Krr-szz-krr-xxx

ISTVáN (válaszol) : Kzz-kxxx-fkr-xzr

URSULA: Xkkr-rssxx-kkrr

ESZTER: Ha már e történelmi keretbe kerültünk, mifélék voltak ôseid, Péter?

BéLA (teátrálisan) : Ebben a rothadó idôben minden elfelejtôdik.

PéTER: Tudván, hogy az Aporokkal rosszban voltak, azt mondhatom, derék család voltunk.

ISTVáN (a faxolásból kiszállva) : Az Aporok neves erdélyi család, Apor Péter hírhedt író volt, folyton a múltat sírta vissza.

URSULA: Jaj, Tomi, én viszket. Hol vagy? Vakarj nekem hátat.

TOMA: Majd, most a vakaró vakarózik.

URSULA: István, te tudsz vakarni?

PéTER: Nesze, itt egy lábszárcsont.

URSULA: Jaj, mit adtál kezem?

ISTVáN: Nem elég hosszú?

ESZTER: István, álljon le!

ISTVáN: Ha nem beszélek, elôjön a klausztrofóbiám.

TOMA: Tudjátok, mi az a primocska? A Sztálin lova nyilvános helyen nem szarhatott, egy zsákocskát ragasztottak az ülepére, azt nevezték primocskának.

PéTER: A szovjet lólibero.

óriási csattanás

ESZTER: Úristen!

URSULA: Mi van baj?

ESZTER: Láttátok?

URSULA: Mit?

ESZTER: Arcokat!

PéTER: Milyen arcokat?

ESZTER: Ôket.

PéTER: Kiket?

ESZTER: Ôket.

PéTER: Ôket?

ESZTER: Hát a fényben... Nem láttátok?

egybemosódó dörgés, szélsüvítés

URSULA: Hol van vécé, Péter?

PéTER: Menj valamelyik sarokba.

ÁGNES: Láttál valakit?

ESZTER: Olyan, mintha te volnál, meg Péter, de nem, két ismeretlen... (suttogva) Két idegen van itt.

ÁGNES: Kik maguk?

URSULA: Tomi?

ESZTER: Gyertek közelebb.

ISTVáN: Én itt állok maga mellett. Ne féljen!

szörcsögés

URSULA: Ez mi az?

PéTER: Csak a talaj. Mint a szivacs...

URSULA: Senki ne mozog!

TOMI: Akkor hogy menjünk oda?

URSULA (svéddel keverve a magyart) : Kom inte! István, te van közel?

ISTVáN: Nem, én itt vagyok Eszter mellett. (suttogva) Maga nem akar kisdolgozni? Szívesen elkísérem valamelyik sarokba.

ESZTER: Olyan unalmas, drága István.

ISTVáN: Engedjen közelebb, majd meglátja, izgalmas is tudok lenni.

ESZTER: Tényleg unalmas. Egy dagadt, unalmas pasi.

ISTVáN (megpróbálja tartani az évôdô hangot) : Az ott mind izom!

URSULA: Péter, te gyere! Jaj, kicsi nagyon félem.

ÁGNES: Ti hisztek Istenben?

ISTVáN (fecsegôn) : Gyerekkoromban az egyik nagyapám az egyik, a másik a másik templomba hordozott, a szüleim tudtán kívül. Este az ágyban imádkoztam. Késôbb nem. Aztán még egyszer, középiskolás koromban volt egy fellobbanásom. Azóta semmi. Azt gondolom, a dolgok a legegyszerûbben vannak. Meghalunk, szétporladunk.

ÁGNES: De hol volt ez az én, amikor gyerek voltam? És hol leszek holnap? A csontjaink anyaga kicserélôdik, mi mégis megôrzôdünk. Akkor is lennünk kell valahol, amikor porladunk majd...

ISTVáN: A gnosztikus nyom! Nem tudok már lelkesedni. A lélek számomra puszta ideológia...

ESZTER: Ha létezik Isten, akkor adja jelét, hogy...

telefonciripelés, majd csattanás

ESZTER: Ott, ott, láttátok?

ISTVáN: Most eszembe juttatta a klausztrofóbiámat. Jaj, a szívem!

URSULA: Kik vagytok? Valaki add keze! Miért kellett jönni kriptába be? Ki ez a keze?

TOMA (hörgô kísértethangon) : Az enyém!

URSULA (felsikolt) : Te piszok magyar!

ISTVáN: Eszter, maga akarta. Ugye, magáé ez a váll? Csak bújjon hozzám!

ESZTER: Hagyjon! Ezt az egészet maga rendezte meg!

ISTVáN: Meg Isten!

URSULA: Most hány láttál?

ESZTER: Talán hárman vannak.

PéTER: Én senkit nem láttam. Csak ti vagytok...

ESZTER: Ezek nem mi vagyunk!

csattanás

ESZTER: Hánynom kell!

URSULA: Hjälp, hjälp!

szörcsögés, kísérteties zajok

BéLA: Ez, gyerekek, valóban ijesztô.

ESZTER: Hányni fogok. Énekeljetek valamit, hogy ne halljátok, rettenetesen okádok.

TOMA: Dom. Ahhoz innom kellene.

BéLA: Nyakló nélkül, a sárga földig...

TOMA: Nyakló, ezt a szót évek óta nem hallottam. Elszokott tôle a szám.

URSULA: Toma minden leszok.

ÁGNES: Én soha életemben nem mondtam ki azt a szót...

ISTVáN: Melyiket?

ÁGNES: Hát azt.

URSULA: Én Tomitól tanultam magyar. Én nálatok vagy Magyarországon nem vagyok lenni svéd. Én itt egy kicsi Tomi vagyok. Meg egy kicsi magyar író, az Esterházy Péter. Ôt olvastam szokni.

csattanás

ÁGNES: Láttam! Mozdulatlan, mintha nem élne! Láttam, láttam. De nem kell félni...

URSULA: Én is! Három. Nem, négy, öt, hat.

ESZTER: István, Péter, Toma, Béla, ti nem láttátok ôket?

ISTVáN: Rettenetes élmény. Három év óta a hasamtól nem láttam élôben a fütykösömet! Már-már kételkedem a létezésében.

TOMA: Az irodalom lényege, hogy elültesse bennünk a kételkedést.

ÁGNES: Sárgás volt a bôrük...

URSULA: Nem emlékez, milyen. Nincs bôr, csak arc.

ESZTER: Részvét volt szemükben.

URSULA: Csak szem volt.

ISTVáN: Minek majrézni! Hányan vagyunk?

ESZTER: Heten.

ISTVáN: És hány arcot látott?

URSULA: Mi a majréz?

ISTVáN: Tegye mindenki kezét a homlokára...

csattanás

ESZTER: Én már sötétben is látom ôket.

ISTVáN: Kezüket homlokukon tartják?

ESZTER: Mintha. Nem, István, ezek annyira különböznek tôlünk...

URSULA: Ti tudtok román, kérdezz meg, kicsodák.

BéLA: Magyarul is tud itt mindenki, legfeljebb letagadja.

URSULA: Én magyarul kevés tudok. De ezen nyáron sokat gazdagodtam. Nehéz szavakba tenni, mit ad nekem Erdély.

BéLA: Itt beszélnek a legszebben magyarul!

URSULA: Ó, Erdély!

BéLA: Kút vagy nekem,

S vágyat buzogtatsz,
fogyhatatlan újat.

ÁGNES: Patakjaid

bennem el nem apadnak,

mélységeid

mélységeimben
kinccsel felfakadnak.

BéLA: Vadméheid

a rétemen toroznak,

havasaid

nárciszaim csokrában
illatoznak.

ÁGNES: Ösvényeid

a két talpamban élnek,

harangjaid

hajnal körül
a tornyomban zenélnek.

BéLA: Fellegeid

az én tetômre szállnak,

TOMA (Bélát utánozva, székelyes hanglejtéssel) : viharaid

az én barlangjaimban
orgonálnak.

kint valóban orgonál a szél

TOMA: Te, Béla, tudod, hogyan csinálják a csôtésztát?

BéLA: Nálunk a csôtésztát makaróninak hívják, a tésztát meg laskának.

TOMA: Mert Gábor Áron ágyúja úgy készült, mint a makaróni: lyukkal együtt öntötték.

BéLA: Tamás, itt még mindig él kétmillió magyar.

TOMA: A múltkor láttam egy Nagy Imre festményt, Gaál Samuéknál. Meztelen, nagymellû lány, köldöktôl fölfelé. Ám kiderült, a hátulján van a folytatás, csak Samu visszahajtotta, hogy ne látszódjék a modellina madárkája.

PéTER: Nekem is mutatta. Mindenkinek megmutatja. De nem Nagy Imre, hanem Ziffer.

BéLA: Ezt most miért mesélted el?

TOMA: A magyar nem akar szabad lenni.

BéLA: Attól nem válunk szabaddá, ha a takargatnivalót mutogatjuk.

TOMA: Attól sem, ha takargatjuk.

BéLA: Amikor olyat olvasok, hogy legnagyobb fejedelmünk napokig mást se csinál, csak a hímtagját matatja, minden írót szembeköpnék.

TOMA: Hogy tudsz te itt élni, szegény Béla?

BéLA: Itt még mindig él kétmillió magyar.

URSULA: A Toma egyszer írt egy darab, volt benne egymillió szereplô, azt mondta a Dusa Ödipus Stockholmban, elôadja a színházában.

PéTER: Volt egy ilyen nevû alak Kolozsváron.

URSULA: Ez kicsi pakisztáni, vagy még kicsibb bangladeshi...

BéLA: Tudtátok, hogy a bangladeshi iskiri kisebbség ombudsmanja Zolcsák Péter Vásárhelyrôl?

PéTER: Az semmi. Tutu, a Márkos Tutu meg ortodox pap Új Zélandon.

ÁGNES: Bíró Bori a Nairobi-i könyvtárban dolgozik, ha valakit érdekel, megvan a címe.

PéTER: A Vince Pisti volt nôje pedig a Bukolszky második felesége, a Bukié, aki most Dél-Afrikában szállodatulajdonos, és az elsô feleségének a mostani férje, a Kovács Pali, NASA-kutató.

ISTVáN: A Kovács Palival együtt dolgozik a Márton Laci meg a Kászoni Géza, osztálytársaim voltak a Toldyban.

BéLA: A Kászoniak Erdélybôl származnak.

ISTVáN: Minden magyar zseni. A román magyar is.

BéLA: Itt még mindig él kétmillió magyar.

szélsüvítés

URSULA: Lehet, már csak mi élünk egészen a világban...

ISTVáN: Vagy lehet, lezajlott a feltámadás, és már mindenki él.

TOMA: A nagy igazságosztás...

ISTVáN: Csak mi szorultunk a kriptába.

URSULA: Mi az támadás fel?

ISTVáN: A halottak kivonulnak a temetôkbôl.

URSULA: Uppstandelse?

PéTER: Vajon hány halottja van az emberiségnek?

TOMA: Ugyanannyi ember van föld fölött, mint föld alatt. Akár a fáknál.

PéTER: Ezek szerint tizenkétmilliárdan leszünk.

BéLA: Harmincmillió magyar!

csattanás

BéLA: Láttam ôket!

ISTVáN: Mind a harmincmilliót?

PéTER: Hihetetlen, de valóban ott állnak.

ISTVáN: De kik? Csak a ti bamba képeteket láttam.

PéTER: Ha itt volna András...

ÁGNES: Ô talán szavakba tudná önteni...

PéTER: Ô le tudná írni...

ÁGNES: Neki biztosan hinnének...

PéTER: Látni szeretném újra...

csattanások sorozata, csend, majd az újabb csattanásig egyszerre beszélnek

PéTER: Gyerekkoromban sok madarat megöltem. Egyiknek csôrén úgy bugyogott a vér, mintha rossz csapból folyna.

ÁGNES: Elvetéltem! Megöltem egy gyereket.

PéTER: Örültem, hogy nincs gyerekünk.

BéLA: Csak a pénz, csak a pénz, mindig csak a pénz!.

TOMA: Anyámnak hazudtam, félrevezettem, boldogságát messzire ûztem.

ÁGNES: Gyûlöltem, de úgy tettem, mintha szeretnék.

TOMA: Olajra léptem.

PéTER: Szeretôt akartam, folyton csak arra gondoltam.

URSULA: Jag har glömt att hämta maat at henne.

BéLA: Azt hittem, vége, de nem, nem bírom befejezni, mindig újra elfog a vágy, azt is, amazt is akarom.

ÁGNES: Nem engedtem magamhoz, és láttam rajta, mennyire szenved.

TOMA: Azt kívántam, bárcsak meghalna.

URSULA: Jag har slagit henne i ansiktet.

PéTER: Helyzetemet kihasználtam, megzsaroltam.

ÁGNES: Bûnömért mást büntettem.

TOMA: Kiöltem magamból minden jót, semmit sem érzek.

BéLA: Senki vagyok!

PéTER: Sár vagyok.

ÁGNES: Ha újra érezhetném!

URSULA: Jag känner inget.

csattanás

ESZTER: Én azt érzem, van Isten.

ISTVáN: Az elôbb még kisdolgozni akart.

ESZTER: István, mit akar bizonyítani folyton? Azt hiszi, bedôlünk magának? Nem dôlünk be. És ezt szó szerint is veheti.

ISTVáN: Mi ütött beléd? Teleszívtad magad?

ESZTER: Új életet kezdek.

BéLA: Gyerekek, ezek nem biztos, hogy a javunkat akarják! Fogjunk össze!

ISTVáN: Sajnos nagyon fragmentáltak vagyunk. Eszter megtért. Toma elaludt...

URSULA: Tomi, alszol te?

csattanás

ISTVáN: Ja, most én is láttam. Az egyiknek akkora bajusza volt, mint a Bélának.

TOMA (szaval) : Arca metszetlen üveg, tekintete kristálykôragyogás, csontjai mézzel töltött hengerek, körme zafír, haja fahéj, lehelete bódító vanília.

ISTVáN: Itt még mindig hullaszag van!

ESZTER: Mert mi vagyunk a hullák...

ISTVáN: Kislány, be van pörögve? Tényleg kísérteties!

ÁGNES: Ezek nem kísértetek.

ESZTER: Mintha a levegô megrepedne, és a résen belátnál valahová.

PéTER: Mintha láthatatlan és tapinthatatlan függönyök nyílnának szét.

TOMA: Mintha létrát támasztanál egy óriásszívhez.

BéLA: Mintha felütnéd mindannyiunk közös regesztrumát.

PéTER: Mintha felkattintanál egy mindenhová bevilágító lámpást.

ÁGNES: Én nem félek.

ESZTER: Én sem.

ISTVáN: Az elôbb még öklendezett...

ESZTER: Inkább szédület volt.

ÁGNES: Ahogy a fájdalom villan kéjjé...

TOMA: Ahogy a szomorúság éjszaka felfakad...

URSULA: Ahogy megcsókol egy álom...

csattanás

ISTVáN (inkább ijedten, mint ironikusan) : Már rég túl vagyunk mindenféle igazságosztáson. A kommunizmusnak konyec. Itt is jobb lett, ugye. És lesz még jobb is. A zsidók és az arabok is kibékülnek. Zsidó pászkát majszolnak az arab gyerekek. A pápa együtt fog golfozni a patriarchával. Írek, baszkok, kurdok, mindenki tárgyalóasztalhoz ült. A földön egyetemes lett az igazság. Nincs, amire várni, már mindenen túl vagyunk. És különben is, elég volt belôletek.

ESZTER: Nem félek.

ISTVáN: Hát, ez unalmas!

csend

ÁGNES: Elállt az esô?

URSULA: Tomi?

ÁGNES: Alszanak.

URSULA: Álmos én is vagyok.

ESZTER: Jó itt lenni.

URSULA: De jó puhaság!

ESZTER: Mintha ellebegnék, ahogy cigarettafüst a tárt ablak felé.

ÁGNES (ásítva) : Már nem esik.

ESZTER: Különös, mint egy álom?

ÁGNES: Nehéz lesz elmesélni.

csend

ISTVáN: Eszter, hol van? Eszter? Rendben, átvertetek, jól megszívtam. Most már kész.

csattanás

Nem látok senkit. Senkit nem látok.

csattanások, egyre sûrûbben

Nem. Nem.

sistergô csattanás

CSEND


Észrevételeit, megjegyzéseit kérjük küldje el a következõ címre: lettre@c3.hu
 


C3 Alapítvány       c3.hu/scripta/