KOVÁCS ANDRÁS FERENC


A költészet határa

Nagy költô volt Methodiosz, nagyon nagy!
Nagy és kemény nem könnyed, lágy melodosz,
Nem mézédes, mint Szent Efrém a hitben,
Mert önsanyargató, bölcs szerzetesbôl
Lôn késôbb zordon, sôt rettenthetetlen
Fôpap Rhodoszban, majd Büzantiónban
Bíráskodó rátarti pátriárka...
Nagy költô volt Methodiosz, nagyon nagy!
Eltölt az Úr dicsôségével ô is:
Betölt malaszttal és magasztalással!
Szeráfok zengték szent kánonjait:
Kívülrôl fújták titkárok, segédek,
Tányérnyalók, fullajtárok s magányos
Magasságában sürgô angyalok...
Nagy költô volt Methodiosz, nagyon nagy!
Hatalmas! Mert Romanosz mondta róla,
Hogy sorsával s ezernyi himnuszával
Tört menny felé, a tág korláttalanba,
Hisz lírájával, mely már égi szentség,
És szertefénylôbb, mint szférák zenéje,
Elérte tán a költészet határát,
S fenségesebb határtalanba tért meg!

Így vélem én is. Tiszta színvaló, tény:
Nagy költô volt Methodiosz, nagyon nagy,
S elérte már a lelkes égi líra,
A költészet végsô határait...
Túllépett rajtuk, át határtalanba!
Más végtelennek lett uralkodója:
Megtért a földi hatalomba. Ámen.


Észrevételeit, megjegyzéseit kérjük küldje el a következõ címre: lettre@c3.hu


C3 Alapítvány       c3.hu/scripta/