Arthur R i m b a u d
AZ ÖRÖKÉLET
Megvan! Mi? kérded.
Az örökélet.
Tengerbe fulladt
A nap s kigyulladt.
Jaj, strázsa lét,
Valljuk be: éjünk
Sivár és vaksötét,
De nappal égünk.
Nem iramlik az út,
Nincs közszavazat,
Szabad, aki tud,
Szárnyalsz magad.
Szívedbôl süt még
Tûzfény az égre,
Tudod, mit tégy,
Nem vársz igére.
Nincs más remény,
Sem o r i e t u r.
Az elme s türelme
Csak büntetést szül.
Megvan! Mi? kérded.
Az örökélet.
Tengerbe fulladt
A nap s kigyulladt.
kötéltáncos
gondolj rá hegyes szirten állunk
szemünk két hófelhôt
lebegtet
felhôk között a horizont
egy kötéltáncosnak kiabálunk
rettegsz aki táncol leeshet
kiáltsz kiállom és
viszont
naponta újra megy a próba
elkötve minden alkotóba
a végsô ég a szakadék
csak szélét látván
az egésznek
hol mindent örök hó borít
te mit neveznél szenvedésnek?
Csak szélét látni az
Egésznek.
a távfutónak
egy hang szúr éjjel nappal
robotderék áll
merev gerinckísértetek csodálják
mit vét a folyvást távfutó
a rajtnál
hogy minden nyár egy oktávval
odább
zörgeti a tévutak lomborgiáját
egy hang szúr éjjel napok
nem figyelnek
a körforgásban izzva morzsolódik
fagyalbokor a sorsok folytatása
vagy virradatkor korongfelkelések?
minden mulasztás új esélyre
nyit még
üres edények telnek vízköpôk
a tornyon
a rettegésnek is van gótikája
tört felszökôk mégis
magasra vitték
vagy telt fénygömb a boldogság
királya?
egy hang szúr éjjel szívburok
ha présben
a csapóajtó új utakra
lódít
tenger zajlik a jósló kérdezésben
a ritmus jóra int jaj becsapódva
vad izgalom hogy hallja hogy ne késsen
Észrevételeit, megjegyzéseit kérjük küldje el a következõ címre: lettre@c3.hu