ANNA ENQUIST

HATÁRJÁRÁS A MELANKÓLIA ÉS AZ IRÓNIA FÖLDJÉN


A melankólia az én szakterületemen, a pszichiátriában igen súlyos kórkép. A melankóliában szenvedô beteg mindennemû érzelem hiányáról panaszkodik. Nem érez dühöt, szomorúságot, örömöt, felindulást. Csak ürességet. A melankóliában szenvedô haszontalannak és halálosan fáradtnak érzi magát. A legcsekélyebb kezdeményezésre is képtelen, és így nem képes elôteremteni magában azt a munkakedvet és élvezetet sem, amire egy regény vagy elbeszélés megírásához szükség lenne. Nem is tudja, mirôl írhatna, mert semmi sem érdekli igazán.

Ebben a szigorúan pszichiátriai értelemben az én irodalmi munkám legkevésbé sem melankolikus természetû, mert mindenekelôtt érzésekrôl szól. Négy vastag verseskötetet írtam csordultig tele szorongással, haraggal, bosszúsággal, halálfélelemmel és ôrjítô dühvel. E heves érzelmek elôidézôi – szerintem – magában az életben lelhetôk fel: az ember szégyenletesen hiányosan van felkészülve a létre, és ostobán alá van vetve az idô folyásának. Néha nekem is elegem van abból, hogy beszámoljak ezekrôl az eruptív érzelmekrôl; olyankor szeretném az érzelem hevességét letompítani vagy irónia mögé rejteni, hogy valamin nevetni is lehessen. Ez veszélyes, mert mire észbekapok, semmi nem marad a költeménybôl, csak egy ízetlen tréfa. A tompítás ugyanakkor szükséges, mert ha a szerzô szabad folyást enged az érzelmeinek, akkor könnyen az érzelmesség és a banalitás felé sodródik. A legszívesebben olyan fajta irodalmat írnék, amelyet pengeélesre vágott ironikus tollal írtak, és éppen arról szól, amit a melankolikus nem érezhet. Ezen még dolgoznom kell.


Észrevételeit, megjegyzéseit kérjük küldje el a következõ címre: lettre@c3.hu


C3 Alapítvány       c3.hu/scripta/