S ha jogaim ehhez mind csak az ô
közfelkiáltásukkal vannak,
mit érhet?
Játék: fújom hideg,
fújom meleg.
Kétarcúak voltak, laza erkölcsök.
És mag, vetés, nemzedék:
mégis ôk a
mind, egyre, kitartón s apróra,
mint
jámborság, pontosság,
mocskoltatás.
Az esôhangok
1
Ömlött éjjel, beáradt
a veranda
Deszkáira. Nekiláttam, mocsok
volt
Széjjel, annyi baj, eljutottam a
Csorgó ereszig, a világításig,
Motyogtam bevált gyász-szavak
sorát,
Mihaszna: Hiányzik majd, s ki kell
bírnunk.
2
Lehetett volna a kert a lucsokká
Ázott gazos peredlkinói:
álom
Látvány késô-téli
borúból,
Mandarinfény és vodka tisztasága
Hozzá, s Paszternák, zord,
bár megbocsátó,
Felelgetô, bár nem bizonygató.
„Roppant adósság érzete
fogott el”,
Mondta (felvették). „Annyi éven
át csak
Líra és mûfordítás
mûvelése.
Van még valami...Muszáj...Az
idô múlt,
Hiba hibára hullt, és mégis,
ebbôl
Érték lett...több, emberibb,
mint a régi.”
Vagy lehetett volna olvadt-pocsétás
Athens Street, ahol William Alfred ott
állt
A vizes küszöbön, s a hetedik
iksz
Küszöbén holt barátra
emlékezett:
„Nyári ár, jó, de
az elmélyülés jött
Volna, a szüret... Mindegy. Jóccakát.”
3
Az eresz: szita; és a nyári
záport
Alig szûri: Jószerencséd
ma bôrig
Áztat, így a cseppek, szerencse,
és nem
Csip-csup. Csepp, csepp. És hallom,
látom is,
Mintha a mélybôl áradna:
remekmû,
Neves név, mely túlcsordul
önmagán. Kél.
Könnyebbedések
A krónika így szól:
hogy Clonmacnoise-ban
Kápolna-imán voltak a barátok,
Hajó jelent meg fölöttük
a légben.
Horgonyát oly mélyen húzta,
hogy az
Beleakadt az oltár korlátjába,
S erre a nagy böhöm jármû
leállt.
Egy hajós nyomban lemászott
a kötélen,
Veszködött a horgonnyal – de
hiába.
„Ez nem bírja ki itt, ez itt csak
megfúl”,
Mondta az apát, „ha nem segítjük
meg.” Hát
Úgy tettek, moccant a hajó,
ment, az ember
Visszamászott, hite szerint, a Csodából.
Észrevételeit, megjegyzéseit kérjük küldje el a következõ címre: lettre@c3.hu