MICHAEL HATNETT

Kimerítettem a kis madarak
élv hajhászását, s most – el, gyötrelem! –
új végcél hoz vágyott csodát, közelbe.
Idegen tôlem minden, ami gyötrés;
szervek maradványai is csak a
hitetlenség spirituszában élnek.
Közhely lét szorongat, mit nyerhetek, de –
itt és most! hosszú éj kedvére, csak

nem kell valami örökvalótól válnom?
S a kecstelen kócsag holtan lehull
röptébôl, rongy virág, torzsák közé.

Kis madár, kis vers: semmi halhatatlan;
se éj, akármi lázasan kigyúlt s telt:
héjás-sólymos álmomhoz nincs idô.

Lehet, nap nagy hidegére
hajnal ridege világol,
nem neked. Sas száll fölébe,
rigó fut, vízimadár szól,
esik, vész jön, ember s barma
hull. Vörös lilék az égen
hófelhô-rovásírással
kavarognak Bibliáddal.
Így haltál meg hold-magányban,
a hektár mind a családé.
Isten jószágára ráérj:
nem volt az, se a virághoz
nem volt érkezésed; ôszi,.
tavaszi fákhoz, a róka
békés-esti rôt szinéhez,
s nyárfát hogy nyarában érezz.

Észrevételeit, megjegyzéseit kérjük küldje el a következõ címre: lettre@c3.hu

C3 Alapítvány       c3.hu/scripta/