NILS-ASLAK VALKEAPÄÄ

(1943- Enontekiö, Finnország) *


7. eee

eeeee ee eeeee
eeeeeegyeeeeetleeeeen eeeeeeggyy
ffeeeeeeennnséégeees naaap
naaaaaappoooom
eeeegyeeedüüüüüliii eeeeggyy
eeegyeeetleeen
eeeeeeeeeeggyy
naaaapoooocskáááám
eeee eeee eeegyedüüüliiii eeegyeetleeen eeee eeeee ee
eeeee ee eeeee e eeee
eeegyeeem
eee
Nap
világ atyja
Föld
tavasznak lyánya
égperemi aranyvirágok
illatszénák
hívom a földet
és hallom a forrásokat válaszolni
hangezüstû ezüsthangon
hívom a földet
az idôn kívülit
Nap
világ atyja
Föld
élet anyja
égperemi pirkadat
csillaghavasi
hívom a földet
naaap naaapooocskááám
eeeeegyeeeeeetleeeeennn eeeeegyeeeemmm eee e eeeee eeee
eeee eeee eeeee
eeee e eeee
eeeee

fordította DOMOKOS JOHANNA
** Lappok legjelentôsebb élô költôje, ugyanakkor ismert mint jojkáló, grafikus, kulturális szervezô és politikus. 1988-ban megjelent negyedik lapp nyelvû verseskötete, a Beaivi, Áhcazan (Nap, édesapám) 1990-ben a Skandináv Írói díjat nyerte le. A kötet különlegessége a versek közé beékelt többszáz, a lapokkról készült dokumentumfotó. Az itt közölt vers a kötet nyitó darabja.


558. mintha

énmagam
rajzolnék
oly sokszor mégis
átrepülök a másoldalra
nem tudom
már
élet pördít
késztet
cselekedni
bár
magam
cselekednék
lám rajzolok
olykor hiszem
e képek
én vagyok
és
akárhogyan alakítom
e képek, e képek bennem
vajh én-e
bennem e temérdek forma, féleség, talán létezhetek
bárhogyan, majdnem hogy bárhogyan
más-más helyzetben
találok
magamban kész dolgokat
tenni mindazt, amit az emberek, sôt többet is
mint pihét elfújni, nyitott embert nyitni, meztelenül
míg rajzolom magam, nem másokat rajzolok épp
és én-e csupán, bennem-e a világ emberei, figyelmetlenség
és figyelem
elhagyom megint magam
repülök
megnézni
milyen vagyok
ismerem a tüzet
lassú hullámot
kedv éjét
mocskot
tettek szégyenét
nincs idegen
minden az enyém, s titkok mesélésekor
bennem már megvannak, bennem is
szükség
hús
kívánság
vágyakozás
akarás
bár én
elidegenedett élô,
világ, tágasság, végtelenség az én bensômben is
széi
idô türelmetlen idôtlen céltalan szele
fölöttem
eltûnök
a fújással
idô nyílt vizeire
holnap más nap van
mások élnek
és nem lesz több látvány
idô
idôtôl lebegek
idôvel
idôben
idô medrében
és szél, idô türelmetlen
idôtlen szele
természet
vaskezû úr
tûzzel társalgok
holnap
már tûznek is más a nyelve
rénekben új vándorút, kövekben új szokások jelennek meg
idegen idô idôben
idegen
csodás látványok alakulnak, töredeznek
idegen hangok pengnek a gondolatban
a telített
képes rajzolat, díszes
telített
egyéb rajzolatok
holnapra többet válogatni
idô nincs
van köd
gondolatoké
idô nincs
sem áramlat ugyanazon üzenettel
betöltöttem a dobot, telítôdtem
kép hátán kép, ajtót nyitni, kedvet szabadítani
megint aj megint
nincs tegnap
nincs holnap
most, most van
ha ez is épp nem álom
rajzolatom telítôdik, én, téli álom, álomban álom
kinyiton az ajtót amint belépek
mi leszek mikor megébredek, milyen
ki látja ezeket az álmokat
szél szele
idôtlen idô
idôtlen szél
volna-e fény
ha árnyék nincsen
Rohpi Gahperus Stuora Njeaidán
Galbasuolu Cinkárássá Biellocohkka
Dierpmesvárri Jollánoaivi Njamátvuopmi Goddoguoika
Luossacahca Dápmotoaivi Návdebuolza Bierdnamaras
Suohpat Sádgi Urttasváiggi
dobolok, követem a látványokat
réncipôt hártyára teszem, piros lappkabátom magamra veszem
örömök gyönyörök hosszú vágyakozás évszakok, tengertelen
bánatok
ôrizgetem
el kell vesznie hogy lehessen
meghalnia hogy élhessen
alszom-e míg álmodom
álmodom-e hogy virrasztok
megcsókolom a köveket
görbe nyíreket ölelgetek
szél, szeretett kedves, nyughatatlan
és Silbajávri az égi csillag
tisztul
sötétül
az együttlét örvénye
ösvény
mikor válok teljessé
mikor leszek tökéletessé
befogni az igaállatot
indulni bárcsak jöhetni
rénkaraván, kolompbika baktat
vezetôt nem látni, nyom sem marad
esô
halfarkasok
oly fekete
vágynak tengere
e földek, kôbölcsôk
tarhegyek fölött lebegek
kolomp
ügetés, hattyúk jojkálnak
jojkálók jojkálnak
hosszú ôsz
víz
tisztára simogatja a jeget
estsötétben
jég kondul
repedezik
hasítja a tájat
elôbb történt-e, még
kezeim ölelni éreztem, meleg ölet, engem is
a nap, szemeimben
nem, fejemben, kedvemben
nap
a te hajad, sugaraid aranyvirágaid, hattyúid
kékcsalogányaid
jojkálnak fülemben
és mellkasomban, jojkáló
sebes tenger, sátorfal
emelkedik, felszakad
partokon a vihar
köd
a havasokon
felmászhatna
az égbe
ezek az álmok, létezhetnek
ezek a képek, képek jojkui, jojkuk képei
s ha megmaradnak
senki soha semmiképp
ily balga valaki
rajzolok kôre, dobra, idôre, másokra
jojkuknak, erôs szavaknak, szavas erônek
képe, a rajzolat
képei

vakító hó
fehérség
tenger
feketül
erôsül
feszül
élesül
tombol
hideg
bújik bôr alá
vöröslik
érkezem
Nap, édesapám
érkezem én, jövök
és emlékezem
feláldoztam fehér rénem
fehér fonál jobb fülén
vándorútért
napsütésért
kuvik
az élet
mifölöttünk
kérdezetlenül

fordította DOMOKOS JOHANNA
* 1988-ban megjelenô negyedik lapp nyelvû verseskötetéért, Beaivi Áncazan (Nap, édesapám) Skandinávia Írói díjat kapott. A több mint háromszáz, lappokról készített dokumentumfotót és két és félszáz verset tartalmazó kötetét a költô govadasnak nevezi, amely a lapp sámándob membránján található rajzok összesítô megnevezése. Az itt közölt versben a govadas magyar fordítása rajzolat.


Észrevételeit, megjegyzéseit kérjük küldje el a következõ címre: lettre@c3.hu


C3 Alapítvány       c3.hu/scripta/