MÁTRAI
KÉPEK
KUNT ERNÕ
SZELEMÉBEN
1. A tornácokon, mint óriási
fekete denevérek himbálódznak a gyászruhák
a májusi szélben. Ismét egy temetés. Egy
esztendô alatt már a hetedik halottunk... De volt hét
lagzi is! Gyerek is született! Ez lenne a természet rendje.
Persze, ha valaki meghal, annak a helyébe csak csak születnek
gyerekek... Hát M. lenne a nyolcadik, ha biztosan tudnánk,
hogy meghalt... 2. Kedves L.! Ne haragudjatok, hogy csak most írok,
mert üzentetek, hogy nem jöttök, pedig sajnos szombaton
le kellett vágni a másik disznót is, mert nem evett,
és sokat fogyott. Csak annyi idôm volt, hogy a nászasszonynak
telefonáltam, hogy szombaton vágunk, mert még hörgött
is, és féltünk, hogy valami baja van, a böllér
készenlétben volt, de mire megjöttek a rokonok, már
pörzsölték. Egy kis kóstolót küldök.
Gomba nem lett, pedig a falu várta, de késôn jött
az esô. Most írok a
tragédiáról
,
amirôl nem is álmodtunk volna. A boltos Zs. édesanyja
Erzsébet napján,
hétfôn
, elment a közeli
erdôrészbe, ahol a férje fát készített.
Zs. és férje meg éppen Pestre készültek
a fiukhoz, mert beteg volt az unokájuk. Elutaztak, és este
értek vissza, mert telefonáltak nekik. Az édesanyjának
a fiatal férje, G. vágott egy 4 méteres rudat és
küldte haza az erdôbôl, azért írom, hogy
fiatal, mert Zs. anyja 20 évvel fiatalabb emberhez ment férjhez.
Állítólag még élt a férje, már
volt ez a kapcsolat. Tehát M. néni, aki 69 éves, azóta
sem tért haza a közeli erdôbôl. Már a környék
falvaiból is voltak többször is keresni, meg egy autóbusszal
rendôrök is, minden nap keressük, de eredménytelenül.
Holnap jön a katonaság és újra átpásztázunk
mindent. Ha csak darabokat találunk utána, csak el lehessen
temetni! A falu lakóinak nincs addig nyugta. Ô agy-érelmeszesedéses
volt, az utóbbi 2 évben már súlyos volt az
állapota, nem tudta, hogy mit csinál. Remélem ti jól
vagytok, írjatok. Csókol E." 3. A kanyargós hegyi
út egyik oldalán, ahol utoljára látták,
rozsdás kereszt áll: rajta mûvirágcsokrok, szomorú
koszorúk, és esôáztatta elmosódott címzésû
borítékok üzenetek az eltûntnek... 4. Ô
is balul lépett, hogy az unokatestvérét vette el.
Eddig ez általában mind így volt. Az egész
família... Az összes, a hat asszony! Még A. is hozzáment
volna a nagybátyjához, ha a pap ki nem csúfolja...
Hogy az istenbe létezhet ilyesmi? Mennyi mindenen kell keresztül
mennie az embernek. Ebben a faluban még soha nem tûnt el
senki. Az már megtörtént, hogy valaki eltévedt,
és másnap tért haza. Fôleg, amikor Gyöngyösre
jártak borért a front alatt, mert eltévesztették
az utat. Éjszaka jártak, mert nappal nem mertek az oroszok
miatt. S persze az erdôn keresztül, le-letértek a jó
útról. Elágazó utak voltak, amelyen a vadászok
szoktak járni. No de ilyen nem történt, hogy eltûnt
volna véglegesen valaki. A dolog úgy történt,
hogy a férje az erdôn dolgozott, és M. odament az urához.
Most nem biztos, hogy ebédet vitt-e neki vagy én már
csak hallomásból tudom, hogy vitte az ebédet, de azután
még hazafelé is elkísérte. Az egyik azt mondja,
hogy elkísérte, a másik pedig azt, hogy nem. S így
elment... Hogy valaki elütötte-e kocsival? Mert arra gyanakszik
a veje. Ô bandukolt az úton magában azzal a doronggal,
amit húzott maga után. Figyelmetlen lehetett, mert egy kicsit
már el volt bambulva. Hogy elütötte volna az autó,
bedobták a kocsiba, és eltûntették, hogy nyoma
se maradjon. Mondják, hogy találtak egy darabot a ruhájából.
De azt is mondják, hogy az nem az ô holmijáról
való. Erzsébet-nap elôtti héten történt.
Rengetegen voltak, végig mentek a hegyeken, olyan zúgás
volt, azután abbahagyták és átmentek a másik
oldalra. Innentôl, ahol megtörtént, a gyöngyösi
úttól felfelé, azután onnan lementek megint,
arra, ahol csak az öregek szoktak járni. A Fekete-tónak
csak a neve van meg, a tavat már letúrta a dózer,
és kinyomta belôle a vizet, mert arra csinált út
volt. Vagyis országutat csináltak. Nem-e vitték arra
valamerre. Most hegymászók is jöttek. S azt mondja
R., hogy ô látta a mûszert, olyan mint egy kis szita,
mintha olló lenne benne, és mutogatja az irányt, az
iránydolgokat. Hogy merre kell menni. A mûszert a hegymászók
hozták. Az olló mozog, azt mondja R., ahogyan irányít,
hogy arrafelé kell menni. Elmentek már minden rokonhoz?
Mindenfelé, aki csak létezik ezen a környéken.
Úgy-hogy, amikor mi elmentünk reggel M.-re orvoshoz, akkor
Zs. és férje már készülôdtek Pestre.
M. néni mondta, ô is szeretne elmenni. Hát most kell
mondani, hogy Pestre akarsz jönni? Hát mert nem jutott elôbb
eszembe. Mindjárt felkapok valamit, lemosakszom, felöltözöm,
azt mennénk. Azután Zs. férje, csak sürgette:
gyerünk, gyerünk, dél lesz, mire felindulunk, akkor csak
elindultak, M. néni meg itthon maradt. Hát akkor majd máskor
megyek. Hazament, és onnan azután fel az urához
az erdôbe. Hogy hol kötött ki? G. 20 évvel fiatalabb!
Ezt nagyon rosszul tette. Én úgy láttam, M. már
fiatal korában is nagyon könnyelmû volt. Könnyelmûen
gondolkozott. Egy ilyen dolgot, egy életre szóló dolgot,
meg kellett volna gondolnia. M. apja az én anyámmal unokatestvérek
voltak, apáról, mert J. bácsi az én nagyapámmal
édestestvérek. Az apját G. M.-nek keresztelték.
Hát az egész falu rokona neki. A férje apja és
M. apja unokatestvérek, két testvér gyerekei. Katonák
is keresték, vagy ötvenen voltak, Egymás közelében
mentek, ahol bozótok voltak, ott sûrûbben, ahol ritkább
volt az erdô, a gaz, ott már távolabbra léptek
egymástól. A rendôrség kutyákkal is kereste,
semmi nyom. Az volt a baj, hogy esett az esô, nem tudták kinyomozni.
A száraz földön kinyomozta volna a kutya, hogy merre ment.
Ha másképp nem, akkor valóban belenyugodhattak volna
abba, hogy valaki elütötte, és kocsival elvitték.
Nem nyugodtak bele. A kutya csak odáig szagolta ki, ameddig odaért
az úthoz. Tovább nem tudott menni... Halottlátó
is kereste. S azt mondta, ahol M. találkozott egy családdal,
vagyis egy férfival és egy nôvel, ô onnan nem
mehetett messzire, és hogy onnan az útról tûnt
el! Csak elvihette valami kocsi! Ha már eltûnt. Amikor P.-ék
találkoztak vele, ô már jött hazafelé.
Ôk meg arrafelé mentek, hogy legalább egy-két
nyaláb fát hozzanak a kocsi tetején. Várjál
meg itt, mindjárt jövünk és elviszünk. De
itt van nálam ez a pózna, nem tudok beülni a kocsiba.
Eldobod, majd máskor eljössz érte. Most esik az esô,
elviszünk. Hát ôk elmentek, vissza is jöttek,
de M. már nem volt ott. A póznát sem látták,
hát azt hitték, hogy már hazament. De otthon sem találták.
Érelmeszesedése volt, orvoshoz is járt. S ezt a
Cavington nevû gyógyszert sem használta. Hát
elég rosszul tette. S többször olyan zavarodott volt.
Hogy eltévedt-e, zavarba volt-e akkor vagy valóban elütötték?
Hogy ilyen nyomtalanul eltûnjön egy asszony? Ezen mindenki fel
van háborodva! A halottlátó asszony Lôrincirôl
jött. Régen Tarjánban is volt, Somoskôújfalun
is, de ôk meghaltak. A putnoki asszony jött volna, ha még
él. A lôrinci asszony is jött, személyesen.
Elmentek érte. Azt mondta, ahol M. találkozott a házaspárral,
onnan nem messze tûnt el. Ott van valahol a bozótban...
A putnoki asszonyhoz úgy jártak, mint a búcsúba.
Sokan. De akkoriban ellenezte a rendôrség, nagyon. Hát
el is volt zárva több hónapig. Amikor hazaszabadult,
valami rokona volt Amerikában, az fizette neki az útját.
S ki is ment. De mire hazajött, már nem sokáig élt.
A putnoki asszony beszélt arról, hogy a Dunántúl
is eltûnt valaki. Egy férfi elveszett az erdôn, de azt
ott agyonütötték, és elvitték messzebbre
kocsin. Azt is megmondta, milyen tájon van a biciklije, amit otthagyott.
No aztán, ez a putnoki asszony utasította ezeket, hogy itt
és ott van a biciklije. S megtalálták. Az ember is
el volt rejtve. Haraszttal, s az is gallyal volt letakarva. Hogy a harasztot
le ne vigye a szél. De a vadak megtalálták, kihuzigálták.
De felfedezték ennek az asszonynak a szavaira. Tiszalöknél
egy kisfiú veszett el. Valaki bosszúból megfojtotta,
azután levitte kocsival a régi legelôre, ott volt egy
száraz kút, abba dobta bele. Még kereket is dobott
rá, egy rossz kocsikereket. A rendôrök elmentek és
megkérdezték a putnoki asszonyt, hogy hol van, tud-e róla
valamit? Ide figyeljenek. Menjenek ki a legelôre, tudják
maguk hol a legelô, s azt is tudják, hol van az a száraz
kút, olyan nagy kút van ott, kiszáradva. Ki is mentek
a száraz kúthoz, a rokonságot összetoborozták,
és lámpával világították meg,
jó mély kút volt. Hát belevilágítottak,
és azt ott volt a gyerek. Akkor azután össze kellett
kötözgetni létrákat, s úgy mentek le érte.
A rendôrség is kiszállott. S kérdezte a rendôrség,
hogy honnan tudják azt, hogy a gyerek halott volt? Azt mondta a
tudósné is, hogy meg kell mondani a rendôrségnek,
nyugodtan megmondhatja, engem azért nem akasztanak fel. Úgy
is volt. Ki is hallgatták, és az volt az érdekes,
hogy a rendôrök elmentek annak az asszonynak a gyönyörûszép
lakására, hát nem is csodálom, annyi pénzt
összeszedhetett. Még ha 20 Ft-jával is adták
neki. Ahogy bementek az elsô ajtón, a második csukva
volt, mert mosakodott, és készült valahova. Amikor nyitni
akarták az ajtót, ô már kikulcsolta, és
ellépett az ajtótól, az pedig kinyílt magától.
Csak jöjjenek, csak nyugodtan jöjjenek be! Be is mentek.
Tessenek befáradni... Honnan tudja azt maga, hogy azt a kisfiút
hova dobták? Nem csak a kisfiút találtam meg! Én
nagyon soknak adtam tanácsot, hogy melyik hol van és hol
halt meg?! Akkor azután mindent szóról szóra
elmondott, és így a rendôrség valóban
elhitte. Attól kezdve nem volt itt tiltva. Az embert kihallgatták,
és a gyereket így aztán eltemették, akkor azután
belenyugodott az anyja. Ugyanúgy, mint a Zs., amíg M. elô
nem kerül. Mert addig nem tudunk belenyugodni. Ha legalább
egy darabját megtalálnák, már el tudnák
temetni. Igen, az nyugtalanítja, hogy semmit, egy rongyot sem
találnak utána, egy körömnyi nagyságú
rongyot sem. Ez bántja ôtet. Az egész környékrôl,
innen a faluból, még Lászlóból is jöttek
keresni. Mindenki, aki ismerte a családot. Mindenki gyütt.
Mert már hírül lett adva, hogy gyün a rendôrség,
gyün a katonaság, és nyomozó kutyák, hogy
aki csak tud, jöjjön, hogy nagyobb nyomással keressék.
Az eltûnése után másfél hétre
történt. Hétvégén valahogy. Mikor a rendôrök
kiszálltak itten többször is, kihallgattak embereket,
itt-ott nyomoztak, érdeklôdtek, hogy hogy volt? Mikor ment
el? De azt nem tudta senki. Valóban csak a férje tudná,
ha ôszintén beszélne. Vitt-e ebédet valóban,
vagy nem vitt? S beszéltek itt egy hosszú hajú,
szakállas fiatalemberrôl, aki ólálkodott, érdeklôdött
ott volt I. kapujánál, ott állt meg a kocsival, ô
meg is rendült, nem engedte be a kapun. Mert senki sem volt otthon,
csak a kutyák. Azokat elûzte, hogy ne csaholjanak rá,
beszélni akart vele. Elôkerült-e az asszony, aki eltûnt?
Dehogy, keresik a mai napig is. S ezekben a víkendházakban
lakik-e valaki? Persze, hogy lakik, itt lakik két rendôr
egymás mellett. Már csak azért mondta, mert valóban
ott lakik egy rendôr. De azért mondta azt, mert rá
gyanakszanak, arra a szakállasra. Hogy az a piroskocsis szakállas,
akkor vagy négyszer futkározott erre. Hol erre, hol amarra!
Mindenfélére gondolnak: nem-e a férje tervezett
ki valami kutyaságot? Hülyeséget vagy mit tudom én?
Hogy ilyen nyomtalanul eltûnjön valaki? Összevesztek-e
vagy nem vesztek össze? Akkor este, amikor a felesége eltûnt,
G. hazajött a munkából, nem hogy etette volna a jószágot,
nagy izével ment a bisztróba, és ott maradt. S csak
azután ment haza, aztán adott a jószágnak.
Ezért aztán Zs. oda vágta neki, hogy na majd még
felhányjuk a trágyát is, nem te tetted-e el valahova?"
Olyan könnyedén vette, hogy nem is volt valami komoly, semmi
rendületet nem láttak rajta. Ki tudja akkor, mire jön
ki ez a dolog: Valami 12 évig éltek együtt. De 20
év volt a korkülönbség. Zs.-t nagyon megviselte,
éjjel-nappal sírt. De az anyjára is bosszankodott,
hogy neki ez nem hiányzott! Miért kellett neki ilyet tenni?
Ô már észre vette, hogy az apja még élt,
az anyjának már itt volt a G., aki kocsmáros volt.
S legtöbbször záróráig ott voltak, és
az este is ott érte egyszer-másszor. Zs. is leskelôdött.
Aztán amikor meghalt az ura, M. tovább maradt a kocsmában,
úgy hogy aztán otthonról el is hurcolkodott. A kocsmában
valahol egy raktárban ott volt neki egy ágy, ott is aludt.
Akinek egy csepp esze van, nem tehet ilyet, hiszen ôneki fia lehetne
az a fiú: 20 év nagy korkülönbség... 5.
A legkülönfélébb társadalmaknál megfigyelhetjük
a túlélés öntudatlan vagy tudatos stratégiáit
mechanizmusait: az egyes közösségek adaptív értékrendje
igen változatos módon nyilvánulhat meg. Amit a természet
könyörtelenül elvesz, azt fizikai valóságában
vagy szimbolikusan kiigazíthatja a társadalom... Minden emberi
közösség igyekszik a hézagokat" kitölteni,
pótolni, hol az ökológiai egyensúly megsértését
kell nyilvános rítusokkal kiegyenlíteni, hol a közösségek
gondjait kell ápolni látványos szertartásokkal.
A lagzik tarka ünnepe feledteti a temetések nyomasztó
szürkeségét. S ebben a közösség pszichikai
védekezése is megnyilvánul: temetések ellenében
lakodalmak rendezôdnek, elôrejelezve a potenciális szaporodást.
A mátrai faluban mély megrázkódtatást
okozott a váratlan esemény, az eltûnés kibillentette
a falut nyugalmából. Az emberekre ráborul az erdô":
hiszen az erdô adja nemcsak a tûzifát, hanem az ehetô-eladható
gombát, nem utolsó sorban pedig a gyógynövényeket.
Az erdôben korábban énekelve gyûjtögetô
asszonyokat a félelem elnémította és otthonukban
tartotta. A rejtélyes esemény legalábbis ideig-óráig
kohéziós erôként mûködött:
feszesebbé váltak laza rokoni kapcsolatok, az emberek együtt
keresték az eltûntet, aki közös" álmaikban
is megjelent (itt mindenki anyámról álmodott, és
reggelente el is mondták...") Nem tudták, valóban
meghalt-e? S éppen a bizonytalan helyzet kiváltotta
revival
helyzetben olyan szimbolikus cselekvések és képzetek
kerültek felszínre, amelyek évtizedek óta szunnyadtak
a hétköznapok szürke rutinja alatt. Ha csak egyetlen
darab kerülne elô a ruhájából" fogalmazták
meg a
pars pro toto
mágikus elvét, de az eltûnés
feltételezett helyén felállított kereszt mellé
helyezett üzenetek", a Közért pénztárgépe
mellé tett, és a jóslást szolgáló
szita az ollóval, a halottlátók megjelenése,
és sok más jelenség arra utalt, hogy a maroknyi közösséget
nem nyugtatták meg racionális értelmezések...
6. Másfél évvel az eltûnés után,
egy véletlen folytán, a falutól nem messze, egy gödör
mélyérôl elôkerült több emberi csont
és néhány ruhafoszlány: nem lehetett másé:
csak az övé!
Mindenki ott volt a temetésen,
hogy lássa: miként száll végleges sírjába
a félig üres koporsó...
Észrevételeit, megjegyzéseit érjük küldje el a következõ címre: lettre@c3.hu