Egy kert
I.
Csak a színek egyensúlya
hullámzik,
de a kert mindig ugyanaz.
Lélegzik,
növekszik, levedli
bõrét, és újat
sarjaszt, néha
megsebesül, de sebe
beforrad, összehúzza
magát és elszunnyad.
Aztán haragra gerjed,
és ellenséges méheket
küld feléd,
de befutsz elõlük a házba.
II.
A sövényt gondosan
nyírják,
és az örökzöldek
alól mindig
összeszedik a lehullott
leveleket.
A fény függõleges
tavacskáiban
áttetszõ
bogarak lebegnek, de
vadállatok rázzák
a rácsokat hátul.
(Ezt csak elképzeled,
sohasem mertél
odamenni.)
III.
És mindig máshova
teszik a nyugágyat.
Nem az árnyékot
követik, és nem is
a napot, csak szeszélyesek.
Az asztalra is
mindig másféle
terítõt terítenek.
A gyerekek közben
megtanulnak szépen enni,
és nem beszélnek
tele szájjal.
Játékból
sátrat vernek a bokrok között
,
és könyörögnek,
hogy ott alhassanak éjjel.
Képzeletük
baglyot költöztet a diófa odvába,
és nem tudják
eldönteni, hogy csodálják-e
vagy féljenek tõle.
IV.
A sírásók
bakancsa sáros ,
de leveszik, mielõtt
bemennek a házba.
És mindegyik megköszörüli
a torkát,
mielõtt egyikük
megszólal, hogy az asszonynak
megígérje,
három nap alatt végeznek a kerttel.
Búcsúzáskor
vesznek a süteménybõl.
Aztán a harmadik
nap végén,
amikor nem látja
senki, a kertet
meghintik temetõi
humusszal.
V.
A nap felkél, lenyugszik,
ezernyi
felhõ száguld
el az égen, a tél párás,
gyöngyszürke
fényei váltakoznak
méz-ikrás
sûrû nyarakkal, avar-melegben
alszanak a bogarak, közben
megváltozik
az újság neve, és az olvasóé
is megváltozik.
Aztán lemondják
az elõfizetést.
VI.
Sorban eltemetik a macskát,
a kutyát, a kanárit,
és nem vesznek
helyettük újabb állatokat.
A kiszáradt almafát
kivágják,
és nem ültetnek
a helyébe semmit.
A gyerekek elveszett játékát,
mint
lezuhant gép fekete
dobozát, hirtelen
megtalálják
a fûben, de még aznap,
mielõtt jobban
meg merték volna nézni -
õk is elveszítik.
VII.
A kerti tóban porcelánhajó.
Csak dísz, úszni
nem tud.
A fiú emlékezetében
egy újságpapírhajó
úszik és
átázva sem süllyed el.
Viszi magával a
kertet,
utasai némán
zokogva integetnek.
Visszapillantás egy versre
(l)
Mint lécet a sáros
földbe,
éjvízi versembe
úgy szúrtam
azt a földmérõ-motívumot
a dolgos kézbõl
kihullott
eszközökrõl.
Persze, valaha
K-éi lehettek,
de róla egy
szót se többet,
õ egy efféle
versbõl mindenképp
kihagyandó.
De hát, ha így
is teszek - õ,
e század földmérõi
közt elsõ,
menthetetlenül benne
van.
(2)
A lábamat beszívó
mocsártól
ugyan megmentenek a szürke
holtak,
de nem veszik észre,
hogy míg
itt lenn a horgonyukba
fürgén
megkapaszkodom, ott fenn
kissé
megbillen velük az
árbockosár.
(3)
De van-e még házam,
paplanos ágyam,
ahová visszabújhatok
egy ilyen vers után?
Észrevételeit, megjegyzéseit kérjük küldje el a következõ címre: jelenkor@c3.hu
Tartalomjegyzék | Jelenkor -2000
http://c3.hu/scripta