A festõ szobája
Az ablak nyitva résnyire,
hogy
bejöhessen rajta
a hajnali
levegõ, a tejeskocsik
zörgése.
A sarokban mosdószék,
a zománcos
lavórban kancsó
áll meglangyosodott
vízzel, egy tányéron
szappan,
odébb két
kefe, ivóvizes korsó,
pohár. Az ajtó
mellett egy szögön
fehér törülközõ,
egyetlen
végigfutó
piros csíkkal, mint az életeden
a titok, hogy képes
vagy
megsebesíteni magad.
Egy másik szögön
tükör lóg,
ha belenézel, szögletes arc
mered rád. Szakállad
tegnap
este leborotváltad,
a hajad
hátrasimítva
olívaolajjal. A füleid
külön-külön
is tudod mozgatni.
Ebbe a nézelõdésbe
menekülsz
a munka elõl. Látod
magad
mögött a tükörben
a festõállványt,
a padló olyan,
mintha te festetted
volna: a gyalu éles
húzásai, lekopott
fekete festék,
az utcáról beverõdõ
fények, por, beszélgetésfoszlányok.
"Kétfejû
borjút ellett az egyik tehenünk."
"Egy dinnye belsejében
halat találtak."
Csakugyan ilyesmirõl
beszélnek a járókelõk?
"Éjjel összeverekedett
két narancsfa,
a vérük tócsákban
áll az árokparton."
Félre kéne
tenned az ostoba másolást,
a tegnapi munka áttételét
egy másik
vászonra. Azt hiszed,
semmi nem
változott, csak
a színek? Zsebedben
találsz tíz
frant. Leülsz a bevetett
ágy szélére.
Önarcképet kéne
festeni, de ott egy a fejed
fölött is,
csakhogy ez most más.
Vissza
a tükör elé.
Sejtettem. Egy szét
-
robbanó bomba.
A homlokomon
fehér pont, onnan,
mint a jelentések
megmágnesezett
fémszálai, vörös,
rövid hajszálak
és szakállszõrök
tartanak rendezetten minden
irányba:
csak minél messzebb
tõlem,
ráncok indulnak,
a két szem
keresztüllát
saját magán, de megtorpan
a vászonhoz érve.
Mért kell
mindig átváltoznom?
Szinte érzem,
ahogy Isten, nem is ecsettel,
hanem festékbe
mártott ujjaival,
teremti az arcom. Nem
is
vagyok. Önarcképet
kéne
festeni, vagy kitörni
a dombok
közé a narancssárga
vér nyomán,
mint egy citromszagú
kutya. Fölverni
a varjakat. De nem lehet.
A robot,
mintha én is a
fogason, az ágy mögött
lógnék,
akár a kalapom, itt tart.
A tájképet
már le kéne cserélni
a fogas fölött.
Az ágy mellett
és az elzárt
ajtó elé téve két szék.
Nõk illata, tányérzörgés,
harangszó. A padló
roppan egyet.
Most mindenütt ebédelni
kezdenek. Megfordítom
az
egyik vásznat,
elnézem régi képemen
a két émelyítõ
olajoshalat.
Észrevételeit, megjegyzéseit kérjük küldje el a következõ címre: jelenkor@c3.hu
Tartalomjegyzék | Jelenkor -2000
http://c3.hu/scripta