Ideális anyag

Légy anyagias. A papírra
vegyes méz csorran, állati belsõség
szagok, nézed, mi mindentõl lehetsz ma még
elragadtatva. Hülyének nézed magad,
épp annyi szögbõl, mint a légy. Ide>-
ális anyag. A telefon berreg, bele-
nyalsz, fojtasz hozzá néhány szót, köz-
löd vele, hogy szarul vagy. Szálljon le
rólad. Nyúlós csend, a nyomában röpke
izgalmak, nekizuhansz az írásnak,
mely a szellemnek tartalmat, a léleknek
tartást ad. A tested maradhat veszteg.
 
 

Kutyás nõ

Idegenkedsz ismerõseidtõl.
Émelygõ pióca, kelsz át a Vérmezõn,
éjjel, fejben kiáltozol, ürülnél bár
ki egyszer, egészen. Könnyû lábon járnál.
Nem ily bénán: egyiket le-, a másikat fel -
ejtve, mint akit mások emlékezete
visz már s csak elõre, hová nem vágyik;
sõt legyen a jövõ csak tiszta fekete,
nem ez a csontra belezett derengõ. Vagy még
tisztább volna, ha szóban sem tartod magad
semmihez, amint ölebével a vén nõ
bevág elébed, s körülményekrõl faggat.
 
 

Az ideális anyag

Csend, és a csontra sötét bõr
feszül, s úgy is fekszik a nyílt tûzön,
mint aki megérett rá, hogy a földbe
tegyék. A földön, mely kõ, egy könyvet
lapozgat, a könyv vastag és kemény
fedelû. Reménytelen anyag.
Ez a mû címe volna, ha kitennéd
végre regényed végére a pontot.
De hát még bele se kezdtél. Õ jött le
a lépcsõn, recsegõ deszka, megszólított,
az ideája lettél. Egy holt ötlet.
(S mint az esõ, mely nem ér azóta földet.)
 
 

Lakóma
Dávidnak

A szemgolyóban fészkelnek a férgek.
Lakmározzák mindazt, amit nézel;
beszélsz. A beszélgetés fonala még el -
vágja a torkodat. A fiú (vagy lány) minden -
áron tartóztatna még, a létre hivatkozik,
melyet te, cirkuszból, közönséges lét -
rára fokoztál le, ablak elé helyeztél,
s egy gyomorbeteg gyermeket ültettél a te -
tejére. Most itt borzaszt a lehelete.
Fekete (kezeslábas) tornadressze; reggelre
már azt sem tudtad, fiú vagy-e vagy lány,
támolyogva keresztül a Vérmezõn.
 
 

Hunyósdi

Gipszágyban forgatja szemét a fehér
patkány, míg tiéd a látványtól mintha vérben
úszna. Bekaptál, s most megõrülsz végre.
Nagyjából ez minden. Árnyékod ketté-
hasít, akár egy penge. Látod. Nem kéne
belemenned. Haza tartasz, ezen majd még
hahotázol is pár percet, aki bújt, aki
hunyt... elhallgatsz, s gyújtanál rá, de mégsem, és
nyújtod elõre a nyirkos homályba kezed,
parázs vitára érkezel. Saját fejüket
öklözik a felek. A bútorok fehérre
mázolva, csábítólag, hogy közéjük zuhanj.
 
 

Ha férfi vagy

Elfogysz a világból, örömödre.
Elõre röhögsz rajta. Haladsz a kör -
úton, dél elõtt egy pár perccel, és, persze,
nem kapsz levegõt. Meggörnyedsz tõle,
öregnek festesz, lefeded csaknem
a teljes árnyékodat. Köhögnöd ne kelljen
csak mindjárt. Páran dobnak ezt-azt a perselybe, nyál -
fejûek. Elõre röhögsz, hogy fogsz ellökni
magadtól ételt vagy nõt, ha férfi vagy, a világ
szeme láttára. Kopogtathat nálad a jég -
eres szomszéd, nem veszel, se nem viszel át
üzenetet. Szád sarkán a félszáraz tajték.

Észrevételeit, megjegyzéseit kérjük küldje el a következõ címre: jelenkor@c3.hu