A Jelenkor májusi számában (544.1.) Bodor Béla szóvá tette, hogy korábbi recenziómban pontatlanul idézett József Attila-szövegek jelentek meg. Igaza van, sajnálom. Bár az is igaz, hogy a korrektúrában pontosítottam az inkriminált részeket - mint erre a szerkesztõség reflexiója is utal -, a javítások azonban nem kerültek át a megjelent szövegbe. De nem ezért kértem szót.
Bodor Béla téves következtetésnek tartja, hogy a Gyermekké tettél címû vers kapcsán a gyermek- és férfi identitás dichotomiájára utaltam, mint a kései József Attila-költészet egyik meghatározó motívumára. Pedig - csak egyetlen szempontot kiemelve - a vers szerkezete is errõl tanúskodik. A páratlan versszakokban a gyermeki állapot és a némiképp színezett gyermekkori élmények, a párosokban az ezzel ellentétes férfias lét, s az erre vonatkozó vágyszintû-törekvések jelennek meg. A második versszak kutya-hasonlata a féltve óvó, védõ kapcsolatot írja le, megfordítva a gyermek-felnõtt viszonyt: "Számban tartalak, mint kutya a kölykét..." - (a kiemelés tõlem: N.H.B.) A negyedikben - a versszak kontextusából is adódóan -, a "Reám néztél s én mindent elejtettem." sorban az ige nem a gyermek ideges félelmére, ügyetlenkedésére utal, hanem a férfi áhítatára, aki zavarba jön a szeretett nõ közelségétõl (ránéz, meghallgatja), s aki a szerelemtõl várja a férfias lét önérvényesítõ kiteljesedését: " hogy tudjak élni, halni egymagam!" Az utolsó versszak ennek a férfinak a szerelmi vallomása.
Természetesen egy rövid válasz - és recenzió - keretében szükségszerûen utalásokra szorítkozik az ember, s nem szólhat e versnek az analízis élményét tükröztetõ sajátosságairól, ahogy a késõbbi Gyömrõi-versek kapcsolódási pontjairól sem. S az is bizonyos, minden szövegnek többféle olvasata lehetséges.