KORCSOG BALÁZS

HONNAN HOVÁ -

A ma szokásos kiadói gyakorlatban egy "befutottnak" számító költõ harmincéves korára általában öt-hat kötettel rendelkezik, így az embernek könnyen az a benyomása támad, hogy kevésbé kiérlelt és kiforrott alkotások is napvilágot látnak, illetve a kötetek a kellõ idõ elõtt kerülnek ki a szerzõ kezébõl. A korábbiakkal összevetve mondhatjuk persze, hogy Ady kötetei is - az Új versek után - szinte évrõl évre jelentek meg, ámde élete folyamán összesen tizenegy verseskötete látott napvilágot. Babitsnak hét, Kosztolányinak kilenc, Szabó Lõrincnek tíz, József Attilának hét, Radnótinak hat, Pilinszkynek hat, Nemes Nagy Ágnesnek tulajdonképpen négy verseskötete jelent meg - egész életében! Az élõ szerzõk közül: Tandori versesköteteinek száma hatvanéves korára érte el az egy tucatot, Petrinek tíz, Oravecz Imrének pedig öt verseskötete van - ötvenöt (!) éves korára. Természetesen vannak termékeny és kevésbé termékeny, korán, illetve késõn érõ alkotók, és azt is tudjuk, hogy a versek publikációja és a verseskötet(ek) megjelentetése nyilvánvalóan egzisztenciális kérdés - a szó hétköznapi (anyagi) jelentésében és elvont filozófiai (a léttel, a létezéssel kapcsolatos) értelmében is.
Ám napjaink magyar kötetkiadási tendenciája akkor is két irányba mutat. Egyrészt a publikáció és a könyvkiadás demokratizálódása következtében létrejövõ sok - kisebb-nagyobb, alakuló és megszûnõ - könyvkiadó jóvoltából többen jelenhetnek meg, ugyanakkor ennek a mennyiségnek a sokfélesége természetesen a megjelenõ mûvek minõségének rovására válhat. És ahogyan Pilinszky vagy Nemes Nagy köteteit "visszatartottnak", szinte idõ után megjelentnek véljük, úgy a ma induló fiatalok köteteit sokszor idõ elõtt inek érezhetjük. Mindezeket azonban Karafiáth Orsolya könyvének kapcsán , és nem Karafiáth könyvé rõl mondtam el, hiszen kötetét "mind koncepciójában, mind kompozíciójában" (Arany János) figyelemreméltó alkotásnak tartom - a következõkben megpróbálom felvázolni, hogy miért.

A Lotte Lenya titkos éneke klasszikus kötetkompozíciónak tekinthetõ: a kötet nyitóverse önmagában áll, a további versek pedig négy, nagyjából egyenlõ hosszúságú és tematizált ciklusba vannak rendezve. Karafiáth versanyagának elrendezése, a kötet szerkesztése és a kötetkompozíció kialakítása nem a szerzõ, hanem Harcos Bálint munkája. Ez a tény természetesen nem jelent problémát, hiszen olyan - nyugodtan kimondhatjuk - költõnagyság, mint Petri György verseit is a költõ két barátja, Fodor Géza és Várady Szabolcs válogatja, rendezi és szerkeszti kötetbe. Az értõ válogatás és szerkesztés élesebben rajzolja ki a verseket összekötõ-összefûzõ hajszálvékony, gyakran rejtett és láthatatlan fonalháló szálait - így a kötetkompozíció kialakítása csak azt hozza napvilágra, ami a versekben már amúgy is benne rejlett. Ha a kötetköltõ és a kötetkompozíció terminusokban (melyeket, mondjuk, Adyval kapcsolatban oly gyakran emlegetnek) a kötet fogalmának van valami értelme, akkor ez az értelem: a versek transzparenciája, a versanyag és a versek kirajzolódó fonatának világos felmutatása. Karafiáth Orsolya elsõ kötete ilyen értelemben kötet, és így a Lotte Lenya titkos éneke abban az értelemben is minõségi ugrást jelent szerzõje pályáján, hogy az évek óta figyelemmel kísérhetõ folyóirat-publikációk egymástól elszigetelt különállása után Karafiáth költészetének fonalhálója, a verseket kötetté összefûzõ szálak most elõször rajzolódhatnak ki elõttünk a maguk egészében.
Az olvasó elsõ kérdése természetesen: Ki az a Lotte Lenya? Elõször is: ejtsd nem [lenya], hanem [lénia], hiszen egy német származású amerikai színésznõrõl van szó, Kurt Weill feleségérõl, Bertolt Brecht állítólagos szeretõjérõl: Lotte Lenya ti. Brecht-színésznõ, pályája végén a New York-i Off Broadway sztárja volt. (A félreértések elkerülése végett: a kötet borítóján Lotte Lenya, nem pedig Karafiáth Orsolya fekete-fehér fényképét láthatjuk [a kötetben ennek feltüntetése nem szerepel] - ti. többen megjegyezték: Milyen rossz kép ez az Orsiról!)
De ki az a Lotte Lenya? Lotte alakja Goethétõl kezdve az irodalmi hõsnõ egyik prototípusa, illetve az író-költõ szerelmét (Dichterliebe) testesíti meg - Goethe (illetve a Werther és a Vonzások és választások) két Lottéjától (Charlotte Buff és Charlotte von Stein) Thomas Mann Lottéján (Lotte Weimarban) át Kurt Weill és Bertolt Brecht Lotte Lenyájáig. Karafiáth Lotte Lenyájával mintha Schumann talán két legfontosabb dalciklusával: a Heine verseire komponált Dichterliebe (A költõ szerelme) és a Chamisso költeményeire írt Frauenliebe und -Leben (Asszonyszerelem, asszonysors) dalaival, illetve a két ciklus különbözõ (a férfi és a nõ) szemszögével, egymástól eltérõ (a költõ és szerelme) nézõpontjával lenne dolgunk - jó másfél század távlatából.
De ki az a Lotte Lenya? Karafiáth Orsolya? A versek lírai én je. A nõ, a költõ szerelme, aki mintegy a háttérbõl elõlépve helyet követel magának, és így magát állítja elõtérbe. A költõ által megénekelt Lotte itt maga válik saját - maga és a költõ (!) - megéneklõ jévé: "Hallgatsz, vigyázok szavaidra. (Vajon / melyikünk fogja elõbb publikálni?!)" (Veszélyes vizek) .
Ki az a Lotte Lenya? Karafiáth Orsolya? A versek lírai én je, aki egy új érzékenység, egy új személyesség jegyében, a versek alanyiságát vállalva, a nõket hagyományosan tárgynak tekintõ élet és irodalom rá kiosztott szerepébõl kilépve alanyként, egy új nõi lírai én ként lép fel: "Legfõbb erényem a gyors alkalmazkodás, / könnyen leszek ideális szenvedõ alany." (Ki adja a másikat?) , vagy másutt: "... és más dolgom sem lenne, mint írni, / meg hát fõzni, mosogatni néhanap..." (Holdfény '96) . Azonban - amint azt a példákból láthatjuk - ez az alanyiság nem aktív, nem párosul a tradicionális férfiszerep cselekvõ és kezdeményezõ jellegével - ennyiben tehát Lotte új lírai én je mégis megmarad a hagyományos nõi szerepeknél. És így elérkeztünk Karafiáth Lotte Lenya -kötetének egyik kulcsproblémájáig: a nõi líra, a költõnõ/nõköltõ problematikáig. Hiszen ki ne ismerne rá a Lenya -kötet olvasásakor Lesznai Anna vagy Hajnal Anna, de leginkább Nemes Nagy Ágnes hatására és hangjára, hangvételére? Karafiáth költészete az elveszett vagy igazán meg sem született nõi líra újratanulása : "megújulnak most az ismert / versek is lassan itt az idõ / újratanulni a téli fákat" (szobáink novemberben) . És az eredeti Nemes Nagy Ágnesnél: "Tanulni kell. A téli fákat." (Fák) . Lotte új lírai én je, ez az új - alanyi - nõi szerep és beszédmód határozza meg Karafiáth kötetének, a Lotte Lenya titkos éneké nek tematikáját is.

Roland Barthes egyik tanulmányának (A strukturális elemzés elvei és céljai) egy szarkasztikus, ugyanakkor lényeglátó gondolatmenetében a következõ megállapítást teszi: az egész világlíra, minden lírai költemény egyetlen téma metaforikus variációiból áll, ez az egy - illetve két - téma pedig a következõ: "szeretlek és félek a haláltól". Karafiáth kötete ilyen értelemben monotematikus, illetve a két barthes-i témát - az utóbbi elhagyásával - még tovább redukálja. Barthes szarkasztikus megállapítását Karafiáth Lottéjának értelmében és szavaival parafrazeálva azt mondhatnánk: már nem szeretlek, és még nem félek a haláltól . Hiszen Lotte a szerelmi problematikát nagyon is, a halálfélelmet viszont - legalábbis verseiben - még nemigen ismeri. Lotte Lenya titkos éneke elsõsorban tehát "szerelmi" költészet, középpontjában a férfi-nõ problematikával. Ez a kötet tulajdonképpeni alaptémája. "Szerelmes vers ez is" - írja a Bontott hangsorok elején.
E mellett az alaptéma mellett azonban számos motívum vonul végig a köteten. Emeljük ki csak a legfontosabbakat!
(1) A hely és idõ , a versek helyszíne és idõpontja mindig pontosan meghatározott: az idõt évszakra és napszakra, a külsõ teret tájra vagy helységre, a belsõ teret pedig lakásra és helyiségre adja meg a szöveg. "Bemérem önmagunkkal a teret / és az idõt..." - írja (Üveggolyó) . Pl.: "izgalmas hajnalok a bolt elõl / tejet lopunk aztán futunk a stégig", "éjjel a nádasnál találkozunk" (Csopak) ; "...vénasszonyként ülök / a verandán szemben a nyárral" (Üveggolyó) ; "...Berlinbe mentünk / nyolcvanhét decemberén" (nagypapa én és a keleti blokk) ; "itt a városban õsz van..." (tócsák) stb. A hely és az idõ ilyen pontos rögzítése természetesen a - férfi és nõ közötti - távolsággal illetve közelséggel van kapcsolatban.
(2) A víz mint az élet, a szexualitás stb. motívuma is (tenger, tó, folyó, esõ, tócsa, csapvíz stb. formájában) kulcsfontosságú a kötetben: a nyitóvers (Vaktérkép) "Holtág, tenger..."-étõl a záróvers Se forrás, se tenger éig.
(3) Az ivás, az alkohol motívuma is gyakran visszatér: a Ballada az alkoholizmus emberi kapcsolatokat megrontó hatásáról tobzódásától a fals kint még illuminálló (!) bálján át Venyegyikt bácsi csókjá ig (Jerofejev után másnaposan) .
(4) A versekben gyakran elõforduló hold -motívum (hold, holdkórosok, holdvilágos éjszaka, holdfény), a lunáris szimbolika - a fentebb leírtak értelmében - elsõsorban a nõiség, nem pedig a halál jelképe.
(5) Fontos eleme a kötetnek a törés élménye: bomló formák, törékeny tó (Csopak) , fénytörés (elsüllyedt színek) , szétszórt percek (Üveggolyó) , kettétörött gyufa (2 év múlva) , törött üveg (búcsú a reggelektõl) , szétesett tenger (tócsák) , kötelékek megszaggatója, cserepek (Cserepek) , kettétört Mozart-lemez (Rekviem) , törött és szilánkos éj és víztükör (Akvárium) , és végül a legfontosabb: "Minden egész / egészen furcsa most. / Darabkák, mozaikok." (...aztán) . Ez utóbbi Ady híres versét idézi: "Minden egész eltörött, / Minden láng csak részekben lobban, / Minden szerelem darabokban, / Minden egész eltörött." (Kocsi-út az éjszakában) . Az idézett Ady-szakasz harmadik sora ("Minden szerelem darabokban") adhatja a kötet törés-élményének és -motívumának fõ magyarázatát.
(6) Végül a zene , a harmónia, illetve annak felbomlása is fontos motívuma a kötetnek.
(7) Nem szóltam azonban még a kötet talán legfontosabb száláról: az úton -motívumról. Már akkor tudtam, mi lesz a Lotte Lenya titkos éneké rõl írott recenzióm címe, amikor még el sem értem a kötet végére. Azonban még nem döntöttem véglegesen, mert nem voltam biztos abban, hogy ez a cím alapjaiban ragadja meg a kötet lényegét. Késõbb, amikor elértem a kötet végére, az utolsó versben (Se forrás, se tenger) bizonyosságra leltem - a vers középsõ (!) sora ugyanis így szól: "Honnan hová - már nem tudom." A kötet tematikus ívét ugyanis az úton (on the road) jelleg határozza meg.
A nyitóvers (Vaktérkép) adys felütése és gesztusa hangvételében az új vizek hajósát idézi: "Legyen más, ismeretlenebb vidék...", "...jelezzél, képzelt, új irányokat" Elkezdõdik az út, a lírai én és te közös útja: "Rád bízom, meddig juthatsz még velem. / Vezess világtalan vidékeken." Az elsõ ciklus (Amíg alszunk) ettõl a közös úttól, a kíséréstõl, a vezetéstõl ível a ciklus - Vajda Jánost idézõ - záróversének (2 év múlva) elszakadásáig, elválásáig: " Ne kísérj már tovább... " Ezt - az együttlétet, majd az elválást - elõlegzi már a ciklus elsõ versének (Csopak) két része (1993 és 1996) és zárja le a ciklus végi ismét Csopak két része is. A ciklus zenei motívumai (megunt zenék, monoton hangok, elfelejtett dallamok) vezetnek át a következõ ciklusba (Bontott hangsorok) . Az elsõ ciklus "alvása" után a második ciklus kijózanodó/kijózanító nyitóverse a búcsú a reggelektõl . A ciklus vezérmotívuma a zene. A Bontott hangsorok - a (zenei) harmónia felbomlása révén - az együttlét szétesését, a szétválást bontja ki: a "karádys allûr"-öktõl Cseh Tamás koncertjén és a macskazenén át a Bontott hangsorok "pancser trubadúr"-jáig (Pechvogelweide) . Ez a ciklus tartalmazza Karafiáth - Beethoven Mondschein- szonátáját legalábbis címében idézõ - "Holdfény-szonettáját" (Holdfény ' 96 ) is, valamint a ciklus végi Dezsõ- illetve Rezsõ-verseket. A ciklusban az út-motívum útvesztõként, úttalanságként és sötét útként tér vissza. A harmadik ciklus (Lotte Lenya titkos éneke) leginkább a szerepversek és reminiszcenciák ciklusa: a Parti Nagy- és Kassák-versektõl Jerofejeven és Emily Dickinsonon át Traklig és Lotte Lenyáig. "A hangom mindig újra más" - vallja (Lotte Lenya titkos éneke) : "Most díva, most kéjnõ vagyok, / most csitri, John megunt babája.", tehát a nõ mint feleség, barátnõ, szeretõ, kéjnõ stb. "ez lennék én / igen ez is én vagyok" - mondja errõl más helyütt (Kassák megöregszik) . Az út motívuma itt is végig mint útvesztõ és kiúttalanság tér vissza: "én nem tudom hány ösvényt rejt a park / s már nincs itt senki sem hogy megmutassa / ha tévelyegnék téli fák alatt / útvesztve..." (lábnyomokból lábnyomokba) . A ciklus záróversének (Kassák megöregszik) ismeretlen útja és magánya ("ne hagyj túl sokáig / egyedül...") vezet a kötet záróciklusának (Ki adja a másikat?) teljes egyedüllétéig és kiúttalanságáig: "ahol vagyunk: zsákutca..." (vissza már soha) . Az út végén a záróverssel (ez volt a kötet eredeti címe: Se forrás, se tenger) pedig minthogyha mégis révbe érnénk, megérkeznénk. A záróvers adja meg - mintegy a megtett utat összegezve - az út kezdetét és irányát: Se forrás, se tenger . Sehonnan sehová. Csak "egymagam, / egymagam..."

Nem esett szó még a kötet versformáiról. "Szonettet írni rólad nem lehet - / gondoltam s lásd most cáfolom magam" - írja Karafiáth / énekli Lotte Lenya (Üveggolyó) . Karafiáth és Lotte Lenya titkos éneké nek - egy, a kötet közepe felé található, kiváló, villoni (kis) balladaformában írott költeménytõl eltekintve (Ballada az alkoholizmus emberi kapcsolatokat megrontó hatásáról) - fõ versformája ugyanis a nyugat-európai (ún. rímes-idõmértékes) verselés egyik alapvetõ és talán legkitüntetettebb formája: a szonett; mégpedig mindkét (itáliai és angol, petrarcai és shakespeare-i) formájában. A kötet ötvenöt versének mintegy kétharmada ugyanis szonettformában íródott: a kötet szonettjeinek kétharmada petrarcai, egyharmada pedig shakespeare-i szonett. Az egész kötet mintha három - két petrarcai és egy shakespeare-i, persze nem összefüggõ ciklust alkotó, és mesterszonett nélküli - szonettkoszorúból állna össze.
Így - a kötet tematikus íve után, azzal szoros összefüggésben - Karafiáth Lenya -kötetének formaíve is kirajzolódik elõttünk. A kötet elsõ felében egyértelmûen az angol szonettforma dominál: az elsõ ciklus (Amíg alszunk) szonettjei szinte kizárólag a shakespeare-i mintát követik, a második ciklusban (Bontott hangsorok) pedig nagyjából egyenlõ arányban találunk itáliai és angol szonetteket, de még mindig az angol szonett a domináns. A kötet második felében - egyetlen kivételtõl (Egy el nem készült fénykép - 2. Negatív) eltekintve - a shakespeare-i szonettforma eltûnik, és a petrarcainak adja át a helyét. A harmadik ciklusban (Lotte Lenya titkos éneke) , a Bontott hangsorok -ciklus után, a kötetet eddig meghatározó - Virág Benedek által "hangzatká"-nak, Kazinczy által pedig "csengõ dal"-nak nevezett - szonettforma felbomlásával találkozunk. Ebben a ciklusban található a legkevesebb ebbõl a versformából: a ciklus tizenöt verse közt mindössze három itáliai szonett van. A negyedik ciklus (Ki adja a másikat?) viszont egyértelmûen a petrarcai szonetté: szinte egy önálló petrarcai szonettkoszorúval van dolgunk. A kötet formaíve tehát követi Lotte Lenya titkos éneké nek tematikus vonalát: a zaklatottabb és dinamikusabb angol szonettõl halad a nyugodtabb és kiegyensúlyozottabb petrarcai forma felé. Így válik a kötetkompozíció íve egyszerû tematizáltságból - formailag is - modellációvá.

Karafiáth elsõ kötetének fogadtatására a maximális odafigyelés és komolyan vétel volt a jellemzõ: a kötet bemutatójára 1999. április 13-án került sor az Írók Boltjában, és négy nappal késõbb már Lator László írt rövid recenziót a kötetrõl. Ez itt nem Lotte Lenya védõbeszéde, és a kritikusnak nem is az a tiszte, hogy a szerzõ védelmére keljen - de azért mégis...
Lator László írásában (Tudja-e majd magától? , Népszabadság - Hétvége, 1999. április 17., 33. o.) a késõmodernség és posztklasszicizmus "szellemi magaslatáról" tekint alá Karafiáth kötetére, mint a " hatékony, tömegkultúra közegében formálódó stílus " újabb megnyilvánulásának egy darabjára. Lator Karafiáth költészetét egy nemzedékre (a huszonegynéhány évesekre) jellemzõ közérzet, életmód és stílus sûrített képének tartja, és Lator ezt a generációs szemléletet egész recenzióján végigvezeti: "egy huszonkét-huszonhárom éves lány", "nemzedéki közérzet", "Ezek a húszévesek ...", "ez a generáció" stb. Karafiáth kötetének színvonalát Lator egyenetlennek ítéli, így írásában a kötet - Lator szerinti - erényei és hibái vonulnak végig a maguk egyenetlenségében, a cikk eleji "elegyes versek"-tõl és "az igazi tehetség kézjegyé"-tõl a recenzió végi "tökéletes vers, ... tehetség ... és remeklés", illetve "csupa-gyarlóság, ... igénytelenség ... és selejt" ellentétéig.
Lator meglátásainak van némi igazságtartalma, de ha meggondoljuk, hogy "a legnagyobbak" is (Ady, Kosztolányi, hogy a maiakról ne is beszéljünk) tucatszámra gyártották a selejtet, akkor Karafiáth elsõ (!) kötetének egyenetlenségeit nem kárhoztathatjuk - a kérdés ugyanis mindig a versek "másik fele". És különben is: kezdõ költõrõl írjon kezdõ kritikus - így korrekt, hisz a különbség: ötven év - egy "türelmetlen és késlekedõ félszázad" (Németh G. Béla). Karafiáth Orsolya költõi útját nem Lator imperatívuszai ("Tudja-e majd magától, merrefelé kell fordulnia?" - kiemelések tõlem, K. B.) egyengetik, (még Lator jó szándékát feltételezve sem) - az út irányát Karafiáthnak önmagának és önmagától kell megtalálnia. Ma már senkinek sem kell, nem lehet semerre sem fordulnia. Ez már egy másik, egy "enyhén lepusztult, mindig zsúfolt, sûrû füstben fuldokló" kor. Mennyire nekünk való!
Kötetkompozíciójának egésze és legkiválóbb versei (Vaktérkép; oldás; Se forrás, se tenger stb.) alapján én úgy gondolom, Karafiáth Orsolya (a hetvenes évek közepén születettek) nemzedékének egyik legtehetségesebb és legígéretesebb tagja, így csak remélhetjük, hogy nem lesz mindig ilyen kiúttalan, magányos és titkos - az éneke.