PETÕCZ ANDRÁS

---

Valami kisváros fõterén sétálsz,
hajnalban, kékes-szürke fényben,
s szinte hallod a csendnek ellenében
véred lüktetését, a szívdobogást.

Valami ódon ház folyosóján lépdelsz,
becsukódnak mögötted sötét ablakok,
azt hiszed, ez itt az utolsó hajnalod,
azt hiszed, most végre mindent megértesz.

Csak az a kép! Csak az hagyna nyugodni!

Valami vonatfüst nyújtózik mozdulatlan,
mint aki nem siet, van ideje bõven,
láthatod az idõt, nem múlik el könnyen,
és mégis jön , más és más alakban.

Valami villanás, tétova félmosoly:
üzenet a múltból, hogy a vonat füstjén
ábrándozz el újra, mint rég a hold ezüstjén,
és ne legyél most oly nagyon komoly,

mert az a kép: újból megjelenhet.

Egy nagyon fiatal, hûvös férfi arcél,
mintha magam, s mintha apám egyszemélyben,
s mint amikor elõtûnt álmom õsködében
egy fénykép-arc, s egy régi-régi harctér.

Egy fénykép, messzirõl néz le rád,
egy messzirõl nézõ, tiszta-tiszta arc,
valami sóvárgás, amit oly nagyon akarsz
örökké, és megérint, és könnyedén kel át

egy távoli, nem-létezõ létezésbe - - -
Valami kisváros fõterén sétálok éppen,
valami ódon ház tornácán, mintha, valaki,
megszólalnak bennem sosem-volt szavai,
és várok valamit egy fénykép keretében,

és nézek egy arcot, és tudom: vissza-
tértem: gyerekkorom, álmaim és a vágyak,
s nyugodtan intek nemet a pusztulásnak,
mert újra én vagyok itt, és minden újra tiszta.
 
 

new york, madison avenue
baránszkynak

ha azt mondod, new york, azt mondom,
madison avenue, éjszaka van, megyek
lefelé a 31. utca irányába, valami
szendvicset keresnék éppen, és egyáltalán
nem tudom elképzelni, hogy innét lesz
még valaha is hazatérés, szemetes
zsákok közt félálomban lebegek, valami
arabbal együtt, mahmoudnak hívják,
mahmoud vagyok, mondja, mahmoud shuqair,
mondja, jeruzsálemi palesztin vagyok,
mondja, és mosolyog hozzá, zuhog éppen az
esõ, fáradt vagyok, bemenekülünk valami
étterembe, õ meg csak mosolyog, kedves
alak ez az arab, gondolom magamban, nem
akarom megbántani, igal sarnával talál
kozunk aztán, évek óta nem láttam, igal
sarna vagyok, mondta egyszer, valamikor,
évekkel ezelõtt, igal sarna vagyok, tel
avivból, mondta, most, meglepetésemre,
összeölelkezik a palesztin arabbal, csak
nézem ezt a szokatlan találkozást, is
mered, kérdezem tõle, ti ismeritek egymást,
kérdezem, inkább csak meglepetten, ott
a new yorki utcán, az éjszakában, aztán
hirtelen egyedül maradok, a 31. utca és
a madison sarkán, és szó nélkül hagyom,
ahogy az arcomon végigcsorog az esõ - - -