SIMON BALÁZS

---

Van-e valami titkod még,
Tudnál-e többet mondani, mint
Átlebbenni egyik házsorról a
Másikra, nem fejtve titkait a
Cserepek alattinak, az ágylábnak,
Ami körül fordul a nap, míg ellepi
Az átkötött újságcsomót, fakó
Szalagcímébe kap - ne válaszd szét,
Melyik szerdán voltam a felszabon,
Galambok közt, és Óbudán egy tyúkhúrral
Benõtt telken: csak üsd egymásra õket,
Mint egy indigó, egyszerre volt, ugye?,
Egy szerda volt, fejfájós, portersör,
Verõfény, sok galamb, tyúkhúr híg árnya,
Éj, üres telek, ezt tudod adni,
Indigómadár, kitépni ezt az átütõpapírt,
Amit a sok kis lebbenésed összeírt,
Nekem, "felejteni", csattogják
Szárnyaid, "nagyobb kalandod nem lehet."
 

A régi szarkúp

Ezredszer történik, de mindig
Új, az új verset fölolvasom,
És nem tetszik, régen anyámnak,
Konyhaablaknál, a nagy nyírfával
Szemben, jön a csönd és nem látom
Az ablakból a végét, ismétli az ág,
A törzs, az ág, a törzs hosszú
Történetét, jönnek sorban anyám
Után, nemtetszésük külön szagát
Megismerem, feszít a csönd, a végét
Meglátni, ahol már zsenge zöld és
Barkás pelyhedzés, ahol káprázat,
Délibáb, a kõrõl kellett volna,
Kushadva, ezt mindig elfelejtem,
Várom csak, hogy elmenj, aztán például
A régi szarkúpon ülõ szürkét lelõhetem,
El is találtam, fullasztóan verdesett és
Visszahullt, vaktában újralõttem, most
Kacsázva fölrepült, nem baj, még
Visszajön, újabb esély.
 

A cégér

Háborús dolog erkélyrõl lõni
Kórházra, ha bábos korlát volna,
Jobban rejtene, bár így se néz a
Csattanásra senki föl, lõálló üvegház
A délelõtt, rá kéne esni, hogy
Betörjön, galamb hullhat számtalan,
A portál tetején, márványkiugrón
Fekszik egy, zárt legyezõ, az én
Mûvem, céhes jelvény, ha majd bronzból
Vagy kovácsolva lóg a bejárat felett,
Alatta jár mentõ, gyalog beteg,
Fölnézhet oszló testére, amit a légben
Nem a szárnya tart, hanem a mesterség.