Két férfi is ült ott.
Ahhoz képest,
ahol bejött, balra, a szomszéd
szobában. Hangjukat nem hallotta,
de a mozdulataikból látszott,
hogy
erõsen beszélgetnek. A
nyitott
ajtón át nézte
õket. Antik bútorok,
rend, tisztaság. A fény
a háta mögül
ömlött. Feltûnõen
világos volt.
S egyszer csak jobbról, a sarokból,
de lehet, hogy a nagy fehér ajtón
belépett a régi kedvese.
S mintha nagyon várta volna már,
széles mosollyal jött oda
hozzá.
Áradt belõle a szó,
mindent egyszerre
akart elmondani, hallani.
Késõbb balról egy
másik nõ is ott volt.
Hármasban, hang nélkül
beszélgettek.
Talán ezért feledte el,
hogy mirõl.
Csak az örömre, az önfeledt
kitárulkozásra (odaadásra?)
emlékszik.
De a nyitott ajtón keresztül
megint meglátta a két
férfit.
"Azok ott mindent hallanak" - hajolt
közelebb és suttogni kezdett.
"Azok?
Kicsodák? - nevetett a két
nõ. - Az nem
ajtó, hanem tükör."
Erre ébredt föl.
Valaki éppen becsapta a ház
kapuját.
ÉSZREVÉTELEIT, MEGJEGYZÉSEIT KÉRJÜK KÜLDJE EL A KÖVETKEZÕ CÍMRE: jelenkor@c3.hu