VARGA VIRÁG

---

Foglalt ház

Aznap este mindannyian otthon voltunk,
bennfentes háziurak, foglalt ház lakói,
vízipipát szívtunk, kelet-európai kiscserkészek,
néztük, hogy úszik el a füstben
a bevehetetlen erõd, a távoli földrész,
a Nyugat. Egy bolgár költõ (valahonnan
Plovdiv mellõl), Anke, a Strassenkind,
akit még Marseille-bõl ismertem,
s egy lengyel dealer, kinek két hét elõtt
kést tolt hasába a helyi konkurencia,
eperdzsembe kanalat.

A poéta lassan szénre szívta magát,
odavetett rongycsomó kuporgott a sarokban,
a német lány ujjhegyen pörgette
egy hamutálca dísztárcsáját,
éreztük, fenn vagyunk a topon:
határtalan piaci lehetõségek kora
nemsokára eljövend. Közös volt a staub,
a tányér, a nyelv, a köztes,
célszerû primitív verbalitás,
helóta - halandzsa.

Ahogy beértük az éjfélt, fõgonoszok,
hárman voltunk ébren, társadalmunk
rosszabbjai, mert nem véd minket
törvény - designer. Tadek
és Anke területfoglalót játszott,
én kitártam az ablak szárnyait.
a szobába hûvös lég, határolt tömb
csúszott, aztán külsõ támpont,
ablakpárkányszél, változó
befogadó-horizont.
 

Az irodalomtudomány provokációja

Mondj egy költõnevet,
s én lenyomozom -tól -ig,
felsorolom szerelmei nevét
betûrendben.
Mit kajált közvetlen
halála elõtt?
Annak a tanulmánynak
az lesz a címe: Utolsó Vacsora.
Lebuktatom a költõt,
mert rosszul öltözött.
Mit akart ez az arc
a rosszul szabott öltönyeivel?
Külön téma, vajon lõtte-e
magát, mikor megírta
az Ópiumot? Csiribá-csiribú,
három gyufa,
három versváltozat, húzz egyet,
a legrövidebbet,
ez lesz most az alapszöveg,
kapásból láttad át:
ez volt a szerzõ szándéka.
Én költõ vagyok, te kritikus,
távolban a mû, a fehér vitorla.
Érette szólj, ne ellene.