PODMANICZKY SZILÁRD

---

Minden csapat gyõzni akar,
kivéve azt, amelyiknek
nincs vesztenivalója.
Ebbõl van a kevesebb.
Én meg mindig a döntetlent
tartottam a legreálisabbnak,
így van ez, ne gyõzzön
és ne veszítsen senki.
Tévedtem, mert nem jó
a ritmusérzékem, elszaladt
velem a ló, dühömben az-
tán összevissza tippeltem,
s akkor fordult a kocka,
senki nem akart gyõzni,
minden pont az akaratom
ellen hatott. Néha egy-egy
kimért pillanatban azért
mégis összefutott a véletlen
és a tippelési ötlet, de
nem nyertem többet, mint
amennyit veszítettem, sõt.
Ha nagyon nyerni akarok,
akkor a csapatok nem,
ha óvatoskodok, a csapatok
rúgják föl a formát.
Valami olyan szisztémát kellene
kidolgoznom, amiben a gyõzelem
nem a veszteség ára, de a dön-
tetlen sem feltétlenül nyereség.
Egyáltalán nem akarok csak úgy
meggazdagodni, pusztán a
pénz adta lehetõség kevés;
másként dolgoznék egy prózán,
másként hallgatnám az iroda-
lom haló zaját, másként néz-
hetnék kívülrõl, mindent más-
ként, a pénz megadná a szu-
verenitást, mi több, nem lenne
függvénye a munkámnak, nem
kellene a teher szóra teherként
gondolnom. Más világ lenne az
és másfajta próza vagy vers,
nem egészen más, csak sza-
badabban küzdenék a dilem-
mán, hogy jól fogom-e föl
a látható világot, és jól érzem-e
azt, ami mindõnktõl fogva
láthatatlan. Már csak azért,
hogy az eredmény kétsége
egyedül nekem legyen adott.