PEER KRISZTIÁN
Fékút
T. D.-nek, barátsággal
("ülni vagy élni")
Olyan a bõröm, hogy minden
meglátszik rajta.
Tíz piros csík reggel
a hátamon.
Ha egyedül alszom, akkor is,
de az valamiért más, nincs
miértje.
Lelassítok minden tükör
elõtt.
Csinálok egy megalázó
testcselt.
Törlesztek az éjjeli szabálytalankodásért.
Reggel végig az én térfelemen
a labda,
mert ilyenkor gyors vagyok,
ha egy pillanatra megállok valamelyik
tükör elõtt,
marad a szék után vagy
húsz centi fekete féknyom.
Sok a jóból
Hideg a kezem, nem szabad.
Mikor összeérünk, akkor
érzem,
hogy most váltam le rólad
végképp.
Különös, kölcsönös
érzés: már érezni tudlak.
Hol van a Dél túlzó
boldogsága,
abból, ami egyszerre sok volt,
hol van elásva, ami megmaradt?!
Szaglászom a fagyos, féltékeny
földet.
És vonyítok is, ha már
megteltem szagokkal.
Jaj, a teremtés már elõttem
el lett rontva.
Jaj, szabad akarat - tovább ronthatom.
Összekeveredett alkatrészek:
mi lesz,
és mi volt a sorsom?
Hogy ronthatta így el a felnõttet
a gyerek?
Hideg a kezem, mikor egymáshoz
érünk
sem múlik el belõlem a
semmi egészen,
de talán jobb is így.
Félek a másik embertõl,
és tõlem õ, mert
õ is ember -
így vagyunk és csak így
lehetünk:
zavart összhang egy õsi
renddel.
ÉSZREVÉTELEIT, MEGJEGYZÉSEIT
KÉRJÜK KÜLDJE EL A KÖVETKEZÕ CÍMRE:
jelenkor@c3.hu
C3 Alapítvány
c3.hu/scripta/