"Az ablakzsiráf egy képeskönyv volt, amelybõl olvasni tanultunk, amikor még nem tudtunk olvasni." (Z. P.)
Hadd bosszantsam kicsit a szerzõt
- miért is ne? -, azzal kezdem, hogy furcsa figurája a magyar
irodalomnak Zilahy Lajos. A két háború közötti
Magyarország sikeres írója volt, sõt filmgyártó.
Regényei több mint húsz nyelven jelentek meg. Neki sikerült
az, ami sok más magyar írónak nem. Most az ezredvég
balkánjáró Zilahy Pétere számol be arról
rendõrcsizmás könyvében, hogy ott - nevezetesen
a volt Jugoszláviában - (Zilahy) Lajos minden könyvét
lefordították, "komolyabb polcokon, az összes Lajos
bõrkötésben". Mintegy másfél millió
példányban. Ezt csak azért említem, mert tényleg
fûti a fantáziám: hogyan festene Zilahy Péter
könyve odaát, a sok Lajos-könyv mellett.
Érdekes kép(pen). A lassan
feledésbe merülõ Lajos-lektûrök mellett Péter
friss, nem éppen lektûr ablakzsiráfja a "Z"-nél.
Fellapozván, mit szólna hozzá a benne saját
magát megpillantó szerb ember? Szeretném meglesni
a pillanatot.
Két Zilahy, mondjuk, Belgrádban.
BELGRÁD pedig A VILÁG. (Ab ovo.)
Látni vélem Zilahy Pétert,
ahogy ott áll az 1996-os belgrádi tüntetések
rendõrkordonja elõtt, a szerb ellenzéki tüntetések
magyar kakukk-fiókája. Látom, ahogy igyekszik átnézni
a szláv karhatalom kínai fala fölött. Zilahy Péter
pipiskedik, hogy lásson. Áttal. Hátha valami maradandó
következtetést tudna levonni az egészbõl. Elkésett
`68-as - vagy hányas? -, hetvenes születésû magyar
világbalkán-ember. Budapestrõl, a Hóvirág
útról, vagy utcából, vagy honnan. Nem kókad.
Zilahy Péter, akinek - saját bevallása szerint - elsõ
szexuális élménye egybeesett Mao Ce Tung halálával,
Tito halálakor kezdett mutálni, Brezsnyevnél volt
az elsõ magömlése, újabb tapasztalatokra éhes,
de még nem tudja, hogy a késleltetett orgazmus akkor és
ott: beláthatatlan idõre elmarad. Vagy igen? Biztosan még
nem sejti, hogy egyszer ugyanoda majd jön a NATO, bombázni,
mindennek ráadásául, még hihetetlenebbül
összekavarni azt, ami addig kevésbé kavarodott és
habarodott össze. Habarodott, akár az akkor/ott lövedékül
használt tojások sárgája, fehérje. Azokban
a felforrósult napokban, abban a "sárga forradalomban" a
sárgásfehér habarodásnak ama lélekemelõen
undorító masszája oly pompásan "medúza-tutajozott"
lefelé például az állami tévé
falairól, hogy azt kivételes öröm volt megszemlélni.
Le-föl ugrált Zilahy ádámcsutkája.
Záporoztak a záplövegek
a BELGRÁD A VILÁG transzparens fedezékébõl,
az
Éltetõ tél
ben. Könnybombák és
bûzbombák robbantak bele az öröknek tûnõ
balkáni lõporfüstbe, ahová manapság -
ebben az új halálos tavaszban - visszalátogattak a
valódi, súlyos bombák, sok évvel 1941, és
valamivel kevesebb évvel - Zilahy Péter egyik kedvenc hõse
- a Nagy Vezér, Josip Broz Tito halála után. Egy észbontó,
netán így: szõrös és mutáns, szörnyszülött
helyzetben. Rakéta a titói Virágházra is? (Az
egyébként - állítólag - megvolt már,
hogy a földönjárók leszarták...)
Visszakanyarodva célpontomra - mint
egy konok, ruganyos cirkálórakéta - látom Hóvirágh
Zilahy Pétert az 1996-os "begisi" rendõrkordon elõtt
szobrozni, miközben észrevétlenül megnyúlik
a nyaka, s lassan megfogan benne
Az utolsó ablakzsiráf
ábécés, szöveg- és képpergetõ,
sárkányeregetõ ötlete. Zilahy örömében
rálehel az egyik rendõr sisakjára, majd szívet
rajzol rá, amitõl a sisak váratlanul dobogni kezd.
Jugóéknál mellesleg az ablakzsiráf - vagy legalábbis-szerûség
-
bukvar.
Book-war. De mint veszem észre, a háború
nem a könyvek háborúja. Következésképp
a betûké sem.
Számoké inkább. Jugoszláviában.
Jugoszlávia. Ne fejezzem ki magam
patetikusabban(!): Jugoszlávia nem más, mint egy gyermekkor
elveszített illúziója. Úgy él tovább,
miközben hullik egyre apróbbra. Jugoszlávia. És
veszem észre, akárha Zilahy Péternek is ez lenne (Jugoszlávia):
egy gyermekkor elveszített illúziója, egy elveszített
gyermekkor illúziója, vagy egy illúzió emlékbe
szorult gyermekkora. Így folytatódik, hosszabbodik meg Jugoszlávia
ennek a felettébb érdekes könyvnek, az ablakzsiráfnak
a szerzõjében is, aki azt mondja, hogy bármerre indulunk,
feláll egy kordon, mintha láthatatlan erõtér
foglyai lennénk, fogva tart egy ország, pedig bármikor
elmehetek. Fogva tart: Jugoszlávia.
Belgrád Jugoszlávia fõvárosa.
BELGRÁD A VILÁG - így a tüntetés-képeslapon.
A világ közepében Belgrád. Valami meg valami
találkozása a boncasztalon, Belgrádban. Tojáshéj
találkozása az üveggel. Szupernagyi és a zsiráf
ablakkeretben, Belgrádban, ahol a Szepesi-vérû Zilahy
szerint az ablakok azért készültek, hogy ünnepeljék
a tömeget, az utcákat azért építették,
hogy tüntessenek rajtuk. Ha minden ezért volt, akkor Trianon
is jó volt valamire. Gavrilo, hogy meghúzza a ravaszt, a
hideg napok, a partizánok, Tito, mindennek volt értelme.
`56-nak, Keleti Blokknak, Gyermeklexikonnak, Móra Ferenc Könyvkiadónak,
áll még az utolsó ablakzsiráf, ahol szavakból
- lám mégiscsak? - összerakható egy ország,
és arcokból összerakható egy város, ahol
érdemes a vízágyúk elé állni,
megveretni magad, röpiratokat szórni a szélbe, mozgolódni
a föld alatt, szervezkedni, lebukni, fölszabadulni. Mindennek
meg kellett történnie, a szarajevói orvlövészetnek,
a boszniai fejvadászatnak, a koncentrációs táboroknak,
a tömegsíroknak, Daytonnak, Milosevicsnek, még Mira
Markovicsnak is van valami értelme ebben a pillanatban. Ezért
szenvedünk hát - szögezi le Zilahy Péter, akinek
ugyancsak van értelme. Meg egy
yugó
nak becézett
prekolumbián labdajátéknak is volt...
Hajrá, Vörös Csillag!
(Nápréd, Cervenazvézda!)
Tehát furcsa, alkalmas pillanatokban
sljivovicát kortyintó, közben kólózó
figurája a magyar irodalomnak az ifjú - eh - Zilahy Péter.
Mintha marasztalóként beleállt volna a szúrós
szerbtövis,
picsku máter
. (További felületes
zavart képezhet az, hogy a szerbtövisnek nevezett növény
tkp. Amerikából származik, de ez most ne jelentsen
itt semmit.)
Hajrá, Belgrád!
És akkor, végezetül:
most, hogy eljött az említett, másik "zilahys" halálos
tavasz, akkor most benne készül egy újabb ablakzsiráf?
Nem hiszem.
Úgy tûnik, messze robbant
- toll és üveg; keretestül, zsiráfostul. Mindenestül.
Messzire ment Belgrád.
Ugyanakkor - vagy azért se tán
- nem árt, sõt ajánlatos - kaotikus lélekkel
akár, össze meg vissza lapozva - elolvasni e meglévõ,
gumibotos "gyermekkönyvet". Több, mint nagyon ajánlatos.
A könyv nagyon szépen mutatja, hol és miben járt
az írója. Tud látni, láttatni a szerzõ.
Guzlica vonójával rántottát kavarni, akár
egyéb csodákat is mûvelni. Képes érdekes,
érdekességében talányos, formájában
újszerû könyvet írni, ami ritkaság. Nem
mellékesen - túl a balkáni legendák, mítoszok
figyelemre méltó gyûjteményén -
Az
utolsó ablakzsiráf
faktográfiája sem elhanyagolható.
Tehát amolyan kissé tágabb környezet-tanulmányozási
szempontból ugyancsak kiemelkedõen hasznos mû ez. Tanuljunk
Balkánul, még nem vagyunk messze e tantárgytól.
Ahhoz képest rosszul állunk belõle.
Záró ajánlás:
nem lehet igaz, hogy nem érdekel, ha tudod, hogy vagy, és
ez érdekel.
Nyálazz, lapozz! Jó szórakozást.
Ez az utolsó ablakzsiráf.
De azért minden után van még valami.
Z. P. remek megfigyelése szerint:
"Összekoccan két üveg, vigyorgó rohamrendõrök,
elfelejtették, hogy sisakban nagyobb a fejük."
Király utca, 1999