A strand olvasztókemencéjében
pörkölõdik a Lázár fivérek pompás
szoborteste.
Délibáb. A klórszagú
víz vibrál gyulladt szemük elõtt. Mint két
partra vetett hal, újra és újra visszazuhannak az
álom algasikamlós fövenyére. A lány kiválik
a tompán zsivajgó tömegbõl. A haja csapzott,
selyempiros pelerin. Leül a Lázár fiúk mellé.
Az idõsebbik felriad. A nyurga lánycombokon ölelkezõ
cseppek éppen az arca elõtt gördülnek a tikkadt
fûszálakra. Az ismeretlen lány fényesre füröszti
ásványfehér bõrét a Lázár
testvérek napolajával. A kiürült üvegcsét
a bokrok alá gurítja. Föláll és elindul
a falu felé. Visszanéz. Int a nagyobbik Lázárnak,
hogy kövesse.
A tábor üres. A lány
kinyitja az egyik faházat. Forró kátrány és
dohos vászonszag csapja meg az orrukat. A lány kilép
mohazöld fürdõruhájából és
leheveredik az egyik ágyra. A tetõgerendák résein
át mézarany szeméremszõrzetére, csigaházforma
köldökére, rózsaszín mellbimbóira
szemerkél a fény. Lázár kibújik a nadrágjából.
Merev hímvesszõje a hasának ütõdik. A
lány az egyik gyümölcsöskosárból elvesz
egy málnaszemet. Finoman megérinti vele a föléhajló
Lázár ajkát. Lázár behunyja a szemét.
A lány megeszi a málnát, és a hasára
hengeredõ fiú hátára önti a gyümölcsöket.
Málna, eper és ribizli fürtök vöröslenek
a testén. A lány combjai közé szorítja
Lázár megvonagló csípõjét, és
langyosan elömlõ lekvárrá masszírozza
a fiú fenekén szétmálló gyümölcsöket.
A remegõ izmokon föl-le sikló nemi szerve lüktetni
kezd a kiforduló gyümölcshúsban.
Virginia és a nagyobbik Lázár
hetekre magukra zárják a faházat. Éjszaka megdézsmálják
a gyümölcsraktárakat. Hajnalig a lekvár cukros
kéreggé szikkad a bõrükön. Nappal az olvadozó
máz illata a gerendákat ostromló, kint rekedt darazsakat
öngyilkos õrületbe kergeti.
Virginiát késõbb eltávolítják,
és - mint a táborban egyre terjedõ, rejtélyes
rothadás gócát - az erjedõ faházat a
tisztiorvos lepecsételi.
A nagyobbik Lázár horgán
kalimpálva agonizál a varangy. Egész délután
egyetlen halat sem sikerült fogniuk. Virginia egy szál férfiingben
sütkérezik a mólón. A fiúk kíváncsian
bámulják Lázárt a dióbarna szeptemberi
fényben.
- Gyáva, beszari, impotens hülyék!
- suhint körbe Lázár a zsákmánnyal. -
Vegye már le valamelyik barom!
A dög bõrén hólyagosan
habzó, penészzöld foltok. Öklendezve szabadulna
a szájpadlását fölpeckelõ és egyre
följebb, a koponya lágyabb állománya felé
hatoló fájdalomtól, mikor az egyik tûhegyes
fémnyíl átfúrja látószerve belsõ
burkát, és bal szemébõl múmiabarna váladék
fröccsen. A test egy pillanatra görcsösen kimered, aztán
bugyborékolva ráng tovább.
Virginia arrébb löki a bámészkodó
fiúkat, vállához emeli a légpuskát és
fejbe lövi az állatot, aztán megmarkolja a béka
puffadt hasát, elefántcsont-fehér ujjai alól
kibuggyan az ernyedt, csillogó bõr. Jobb hüvelyk- és
mutatóujja közé csippenti a síkos horoghegyet,
ujjbegye belesüpped a kocsonyás szemfehérbe, és
egyetlen mozdulattal leakasztja a megnyúlt testet a zsinegrõl.
A nagyobbik Lázár és
a fiúk vacsorázni indulnak. Virginia a horgásztanyán
marad. Amikor Lázár barátja a gõzölgõ
konyhába lép, a szétloccsant fejû béka
a nyálkás asztalról Virginia mellei közé
ugrik. A lány derékig fölkapja az ingét, nézi,
ahogy a varangy lassan csúszik lefelé libabõrös
hasán, egészen a térdéig.
"Nem vett észre" - gondolja Lázár
barátja. Virginia visszalöki a varangyot és megnyúzza.
Virginia a fiúra mosolyog.
"Végig tudta, hogy itt vagyok" -
gondolja Lázár barátja. Lázár barátja
Virginiára mosolyog.
Virginia lemetszi a rózsaszín
lábacskákat. Az izmok hevesen összerándulnak
a sistergõ olajban.
A nagyobbik Lázár a reptér
épülete elõtt sétál a hóesésben.
A gép órákat késik. Virginia egy fekete diáklánnyal
érkezik. Kifelé menet a váróterembõl
ellop egy cserép datolyapálmát. Lázár
hitetlenkedve figyeli, ahogy az egész növényt a pulóvere
alá tuszkolja. A szúrós levelek kikandikálnak
a nyakkivágásban és döfködik Virginia állát.
A röhögõ diáklányt fedezékként
maga elõtt tolva, Lázárba karol. Lázár
egy szót sem szól, sõt - mivel nem akar konzervatívnak
tûnni - nevetségesen rájátszik és lazán
lépked Virginia mellett, aki diadalmasan vonul ki a dagadt õrök
elõtt, a hidegbe. A Virginia nyakán rikító
selyemsál, amit állítólag a diáklánytól
kapott, egész este irritálja Lázárt. A diáklány
a konyhában telefonálgat, aztán szippant a sztaniolpapíron
adagokra osztott porból.
- Megcsalt, megcsalt, megcsalt... - gondolja
Lázár. Le akarja tekerni a rongyot Virginia nyakáról,
de csak tépi, fojtogatja.
- Csináld, csináld még...
- könyörög elcsukló hangon Virginia.
Az ajtóban kirajzolódik a
diáklány sziluettje. Virginia liluló, püffedt
arcát figyeli. Lázár szorítja a sálat,
és egy erõs mozdulattal a lányba hatol. Virginia szeme
fennakad. Lázár azonnal ejakulál, ahogy a meleg, izmos
hüvely összerándul. Combjai és feneke megfeszülnek,
elengednek.
- Feljössz hozzám? Akkor megértenéd...
- kérleli a férfi félénken.
A mozdulatai erõszakosak, de nem
tudja leplezni, hogy reszket a keze, amikor elfordítja a kulcsot
a zárban. Félhomályos, bútorozatlan lakásba
lépnek.
- Azt szoktam mondani, hogy ez az irodám.
A nappaliban kanapé, a fal mellett
két hatalmas hangfal. Virginia leül. A férfi egy rubrikákkal
telerajzolt ûrlapot ad a kezébe. Szemében kigyúl
a készülõdés öröme. - Segíthetnél
is - hunyorog titokzatoskodó mosollyal.
Csöngetnek. Egy fiú és
egy lány egyszerre érkezik. A férfi bemutatja õket
egymásnak és Virginiának. Megkérdezi tõlük,
hogy dolgoztak-e már a reklámszakmában. Mindketten
bizonytalanul bólogatnak.
- Pontos adatokra lesz szükségem
- tér a tárgyra. Az ablakhoz állítja õket,
egymás mellé, szembe Virginiával.
A szomszéd bérház
erkélyajtaja egy karnyújtásnyira van. A balkonon meszesvödrök.
Az egyik festõ kilép és
becipeli a falnak támasztott létrát.
A férfi centimétert vesz
elõ, és leméri a lány, majd a fiú magasságát.
Az adatokat Virginiának diktálja. Virginia tétovázik,
aztán találomra mégis a papírra firkál
valamit.
A festõk araszolva haladnak körbe
a magas létrákon.
- Le kéne venni a pólókat
- mondja a férfi. A lány hatalmas, rugalmas melle kibuggyan
a trikóból. A férfi elõször a nyak kerületét
méri le. A fiú ádámcsutkája ugrál
a centiméter alatt. A férfi a lányhoz lép,
lazán a mellére csavarja a szalagot, épphogy csak
a hegyes bimbók tartják. Aztán a bordák köré
tekeri, hogy a lány ringó melle a férfi csontos kézfejére
boruljon.
Az ingatlanközvetítõ
a szemközti ház kõkorlátjának dõlve
magyaráz az érdeklõdõ házaspárnak.
A hölgy a túloldali lakás ablakát fürkészi,
de csak elmosódott árnyakat lát a sûrû
szövésû függöny mögött.
Virginia kimelegszik. A férfi félénken
pislog felé, és milliméterre pontos adatokkal bombázza.
A fiú összerezzen a férfi
érintésére, amikor az hátulról, egész
tenyerével végigsimítja mellkasát, és
ráilleszti a testmeleg centimétert, majd hirtelen megkerüli
és leméri a keményedõ mellbimbók közti
távolságot.
Virginia a konyhába megy. Poharakkal
és egy üveg konyakkal tér vissza. A fiú és
a lány meztelenek.
- Remek ötlet! - kiált könnyedén
a férfi. - Sõt...! - Fölhajtja az italt, és máris
a lemezek között kutat. Koponyáján a ritkuló
hajszálak tövében verejtékcsöppek csillognak.
- Éppen mondom, hogy milyen különleges jelmezeket kell
terveznünk. - Hangja hamisan cseng, és kifullad, mire megtalálja
a megfelelõ lemezt, aztán ismét munkához lát.
Begyakorolt pontossággal, fürgén mér, s mire
észbe kaphatna, a szalag már a másik testén
kalandozik. Kábultan az italtól és az akaratuk ellenére
gerjedõ izgalomtól, kiszolgáltatva engedelmeskednek
a férfi egyre határozottabb parancsainak.
A szemben lévõ lakásban
nem jelentkezik több érdeklõdõ. A munkások
meggyújtják a villanyt. A közvetítõ nõ
a szoba közepén ül a parkettán. Elgémberedett,
nejlonharisnyás lábszárát masszírozza.
A munkások összekacsintanak.
A fiú egyszerûen nem vesz
tudomást róla, hogy pénisze merevedni kezd, amikor
a férfi a herezacskók tövétõl a végbeléig
húzza a centimétert. A férfi tömpe ujját
körbeöleli a nyomásra megremegve engedõ izomgyûrû.
A lány fél kézzel
a férfi vállába kapaszkodik, csiklandósan vihorászva
hagyja, hogy a mérõszalag - a csiklójától
a nagyajkak közé feszülve - a férfi kígyózó
gyûrûsujjával együtt, mélyen a hüvelyébe
csússzon.
Szemben lekapcsolják a villanyt.
Virginia részegen fekszik az ágyon. A férfi az ablakpárkánynak
támaszkodik. Szánalmas, esdeklõ mosollyal nézi
Virginiát, és maszturbál.
A kisebbik Lázár nyitva találja
bátyja lakásának ajtaját. Hallgatózik,
belép. A konyha fülledt, derengõ szürkületben
ázik. A tûzhelyen egy vaslábasban, haragos lobogással
forr a víz. A gázláng kékülve nyaldossa
a fazék oldalát. A fölhabzó lé ki-kiloccsan,
és a sistergõ fémeken vörösen jajgatva zsugorodik
a tûz. A kisebbik Lázár elzárja a gázcsapot.
A lábasban lassan lohad a fortyogás. Szikkadó tajték
rakódik az edény oldalára és a víz alól
kibukkanó sápadt lábszárcsontokra. A kredencen
a hagymaleves elmosódó receptjén egy tál, tele
kénsárga kocsonyával. Szõrös nyúlványokat
eresztenek a lottyadtan savanyodó csirkebõrre tapadt hagymakarikák.
A konyhaszekrény oldaláról ragadós váladék
folyik és borvörös tócsákban megalvad a
linóleumon. A pulton a csészék alján tej- és
kávémaradékban szétázó cigarettacsikkek.
A fölnyitott üvegekben romlásnak induló folyadékok
lilulnak. Az asztalon anatómia atlasz. Az olvashatatlan jegyzetlapok
zsírosodva merülnek el a mosatlan tányérokban.
A kisebbik Lázár egy befõttesüveghez hajol. Visszahõköl.
Kettémetszett, megnyúzott gyerekfej grimaszol szürkén
a formalinban lebegve. A záró viaszfedélen az anatómiai
múzeum hivatalos pecsétje.
Nyöszörgést hall a hálószoba
felõl. Fülét az ajtó üvegére tapasztja.
Tétovázik, aztán mégis belép. A ház
elõtt zörögve robognak el a villamosok. Az ablakaikról
visszaverõdõ alkonyi nap fénye bever a leeresztett
redõny résein, és szabályos kockákra
töredezve, ideges vibrálással suhan a falakon. A fonnyadt
datolyapálma földjébe döfött füstölõk
hegyérõl mósusz-, szantálfa- és mirhafû-illat
párállik. Az illóolajok és a párologtatókban
sercegõ mécsesek olvadó viasza ánizsos, citromsavanyú
elegyet alkotnak a levegõtlen szobában. A kisebbik Lázár
tarkója bizsereg. Halántékán pattanásig
feszülnek az erek.
Virginia meztelensége szinte világít
az ágyon. Haja szoros kontyba tûzve. Verejtéktõl
ezüstös testén, nyakszirtjétõl a bokájáig
szalad végig a remegés. Hosszú lábait a fekete
lány vaskos combjára fonja. Ujjaival széthúzza
a szõrtelen szeméremdomb alatt sötéten feltáruló,
gyöngyözõ, párnás bõrredõket.
A diáklány nyögdécsel. Virginia harapdálja
az érdes, hatalmasan fölmeredõ mellbimbókat.
A két csapzott test azonos ritmusban hullámzik. Virginia
a kisebbik Lázárra néz.
- Maradj, ha akarsz - lihegi a fiúnak.
A kisebbik Lázár rohan, inge
jeges izzadságban fürdõ testéhez tapad, ágyéka
fájdalmasan lüktet. A ház elõtt fel-alá
szaladgál, könnybe lábadt szemmel káromkodik.
Zizegve gyúlnak ki a neonfények. Az utcán alábbhagy
a forgalom. A bizonytalanul rügyezõ fákat minden éjjel
visszavetkõzteti a késõi fagy. Néhány
aranyesõ bimbója felfakad, és a védtelen bibékre
halálos zúzmara szitál. A kisebbik Lázár
összehúzza a kabátját a mellkasára keményedõ
ing fölött. Nem tudja, mióta ül a padon, amikor Virginia
mellé ereszkedik. Kisimítja a fiú homlokából
az átnedvesedett tincseket. A fiú egyszerre borzad tõle
és kívánja a föléhajoló, szederjes
arcot, a táguló pórusokat, a szeplõfoltos orrtövet,
a lehelet dohos pinceszagát, a kibomlott rozsdavörös hajzuhatagot.
"Nem árullak el a bátyámnak"
- gondolja a kisebbik Lázár.
- Te kis buta, meg akartalak ajándékozni
- mondja Virginia. Még sokáig nézi a kisebbik Lázárt,
könnyû keze a fiú selymes tarkóján. Aztán
hosszan és puhán megcsókolja, és a kirakati
fények közt eltûnik a kapualj homlokzata alatt.
A svédasztalok körül a
hallgatók hangos csoportokban tolongnak. A mûanyag tálcákon
paradicsom-, uborka- és petrezselyem-díszüket hullató
szendvicsek, rózsaszín, májbarna és rengeteg
okker, hagymadarabos pástétomok. A csokoládékrémben
barnuló kanalak elõször a madártejbe merülnek,
majd pikánsan módosítják a körözött
ízét. A hámló pikkelyû heringek körül
mitesszerhalmokra hasonlító kaviárkupacok. Az asztal
szélén roggyant mignonok olvadnak, a remegõ krémesekbe
többen beletenyerelnek. A professzorok ujjukat nyalogatva sündörögnek
az elsõéves lányok körül. Robbannak a pezsgõsdugók,
habzik a sör, vizespoharakba csobognak az aranyló bor-párlatok.
A parkettán kiütköznek az elsõ szivárvány-szegélyû
foltok, majd egyre gyûlnek a testesebb, sûrûbb elszínezõdések.
Lassan a csitriket felmérõ
tanár urak is a Virginia körül lebzselõ fiúk
közé vegyülnek. Kialszanak a fények, a sarkokban
bizalmasan zümmögnek a színesen derengõ villanykörték.
Virginia táncol, krómvörös
haja lobog körülötte, és a boltíves franciaablakok
mögött bordósötét paraván az éjszaka.
Virginia minden porcikája ingerlõ
a lenge muszlinruhában, magányosan imbolyog a füstüveg
terráriumban a szédelegve összesimuló párok
között.
Virradatkor Virginia mindkét kezével
a falnak támaszkodik és összehányja magát.
Éjjeli lepkedög-puha, sziromfehér ruháján
pépesen csúszik az okádék, epeszín szája
körül penészfinom fátyol a csillogó nyál.
Rángó gyomorral tántorog, föltépi az erkély
óriás ajtószárnyait. Kitárt karokkal
áll a huzatban, majd kilép a szakadó júniusi
esõbe.
Virginia a küszöbön ül. A lépcsõház ablakaiban behúzott nyakú galambok dideregnek. Esik a hó. Megnyúlt kardigánja zsebébõl cigarettát kotor elõ, rágyújt. Fejét a hideg félfának támasztja. A nagyobbik Lázár idegesen járkál a lakásban, de nem gondolja meg magát. Kettõkor, mintha mozdulna a kilincs, aztán mégsem... A füst karmolja Virginia torkát, mintha bogáncsokat nyelne. Hányingere van és pisilnie kell. Elindul. A város vakon és süketen süpped a hóvatta alomba. Virginia leguggol. A gõzölgõ sugár sárga heget mar a hóba. A kis patak - mielõtt elérhetné a halmok alatt lappangó járdaszegélyt -, magába olvasztja az útját torlaszoló jégpihéket, aztán kihûl és erõtlenül elvékonyodik.
A segédek zajongva röpítik
a zörgõ kocsikat a földalatti folyosókon. A teherliftek
ajtaja visszhangosan csattan. Szálldosnak a fehér köpenyszárnyak,
a vaságyak lábrészénél a kerekek közötti
vázhoz rögzített zománcvödörbõl
szürkés váladék és béltartalom
löttyen a rücskös betonra. Nyílik egy ajtó.
A kiflivéget majszoló gyakornok lendít egyet az alumínium
tepsin, s a pergamen arcú hulla kövér cseppeket verve
siklik a föllocsolt kövön, míg elakad a küszöbig
tolató autó sofõrjének lakkcipõiben.
A slagokból langyosan szivárog a víz az augusztusi
kánikulában. A ruharaktárban, a felvinyettázott,
átkötözött csomagok körül nyugtalanul donganak
a legyek. A gótikus templomok hajóját otrombán
utánzó aulában a "Halotti bizonyítvány
kiadása", "Ne kopogjanak" feliratú üvegkalitkában,
a zárt ablak mögül néz farkasszemet a megtört
tekintetû, gyászoló ügyfelekkel a rezzenéstelen
arcú hivatalnok.
A tanársegéd kínlódva
veszi vastag köpenyét trikója és rövidnadrágja
fölé. Egyedül lép a formalinszagú, húsrohasztó
katlanba. Kifolyt szemmel, gázoktól puffadó hassal,
kificamodva, torz vigyorral, egymás hegyén hátán
málladozva hevernek a testek. A frissebbek közül néhányan
saját ágyhoz jutottak, s lábujjukról még
nem veszett el az azonosító címke. Zömök
férfi bukkan fel az egyik kupac mögül.
- Na itt találjon meg valamit az
ember! - méltatlankodik rákvörös fejjel, majd a
lábánál fogva kirángat egy szörcsögõ,
nyálkásan hámló holttestet, és a tolókocsira
csapja. - Na anyám, te is jól nézel ki! - dünnyögi
izzadva, és egy lepedõt dob a vicsorgó fejre. - Ezt
keresi, nem? - bök a sarokba a hófehéren világító
test felé. A lány haja lángvörösen omlik
a földig. A tanársegéd odalép, összehasonlítja
a papírokat és bólint. - Kár érte -
mondja kissé elmélázva a boncmester, és eltûnik
a bûzös labirintusban.
A szike hangtalanul siklik. Mint egy friss,
rostdús õszibarackot, puhán hasítja fel a ruganyos
kötegeket, szegycsonttól szeméremcsontig. A csillogó
bordaívek alatt egymásra hajolva palaszürkén
pihennek a kõrajzolatú tüdõlebenyek. Köztük
a rekeszizmokon, a tüdõktõl félig betakarva -
mint finoman erezett lányököl - alszik a szív.
A jobb oldali bordák kupolája alól bukkan elõ
a mérgektõl bénult, vérbarna máj, görbületében
meggyötört, ráncos tömlõ a gyomor.
A tanársegéd lehúzza
gumikesztyûjét. Forró kézfejét a hasüregbe
és a csípõárokban hûsen fodrozódó
belek hullámaiba meríti.