Szálka a szemben, holnap már
gerenda, tegnap még hal,
végül már szerelem:
szem-szájnak
ingere, csigának csigaház:
mindennapi földi kellék
(ágya az a sík,
ahol mindig középpontban
lehetek),
bele fogok felejtkezni, s belakott
vonszolja
akkor a belakóját;
két szín alatt változik:
új
formát ölt, mondjuk, prézli-
vagy tojásbundát (kívánom-e,
vagy a
kenyereszacskóban a tartalom),
mellékzöngékkel bonyolódik
-
békezaj, mondom ilyenkor,
s mint tévhitet szokás,
áhítat nélkül,
de elviselem: a sercegést a serpenyõben
vagy a zacskó diszkrét
recsegését.
Vagy mint a nyakcsigolyák ropogását
is a föl-le mozgásban, ahogy
az ács-
gerendán a halfej mellé
akasztott
hurok nyolcasát figyelem.
Ellenérzés
Kívülrõl jön,
állok elébe.
Amúgy ingerszegény, a
belsõ életre
fogadtam, estére mégis
vadidegenné
szeretnék lenni: legyen erõm
a külhatáshoz, gabonapálinkámba
borókaíz ne vegyüljön.
Fészerünk
elõtt fog el az ismerõs
érzés (estére
majd belsõvé silányul),
a durva
hócipõk láttán
(estére szépen
tele lesznek) - alakul a helyi
szemantika: elõször egy
egész régióra,
késõbb csak a huzatos
részekre
figyelek,
végül már nem is
a havazásnak,
de az új lakásnak szól
az
ellenérzés.
Mindennek a teteje, ha még élvezem
is:
mióta bükkerdõt alpesi
hegyvidékre
cseréltem, érezhetõen
szûkül a kör
ágyadig, ami ha nem is emel,
legalább felszínen tart.
Színe és fonákja
Hideg fal ébreszt
héjánál folytatni,
miután egy föld-
rétegbõl már kihámoztam
a
tormát - sötétebb-e
sötét
külsõnél a belsõ,
kérdezte a fele-
ségem, értve ez alatt,
hogy szeretem-e
még (kényelmes anyósülésen
indultam és raktérben
érkeztem haza);
elrejteni elõször a bûnös
oldalt
a Mekcsey-módszert idéztem
föl, mikor Mohácsnál
(ügyelve
a társas lét vonzataira)
a bodza-
gyökérrel együtt felszínre
került
fehér koponyát csókolgatjuk
- képileg
bizonyítva így (tiszta)
külsõ és
belsõ, színe és
fonákja egységét,
de mert "hajától
elõráncigált példa",
végleges válasszal
készen kezdtem el tormát
pucolni -
bár gyászízére
tavaly õszrõl
emlékszik a nyelvem.
Kakukktojás
Hosszú kötél végén
egy szocreál
sportolót is megelõzhetek,
gondoltam -
ami a leglényegesebb, hogy a
kötél másik vége
rögzítve
van-e: most épp a 6-os számú
kórterembõl oldoztak föl
fele-
ségem, barátom, isten
kezébe.
Maga a táv, ahogy a park fái
közül elõbukkan és
szemem
sarkában eltûnik a szobor:
saját
táv,
nem le-, de bemérhetetlen,
mint a kötél hossza. Hegyvidéki
kórházból araszolgatva
hazafelé
mégis a járdaszegély
okozhat
gondot - és nem a halál
lesz,
ami majd szorosra rántja a kötelet;
a halál valószínûleg
csak halál,
mondjuk: féregnyúlvány:
nem rossz idõben jelentkezik,
csak rossz helyen.