LÖVÉTEI LÁZÁR LÁSZLÓ

Békés nõ

Szálka a szemben, holnap már
gerenda, tegnap még hal,
végül már szerelem: szem-szájnak
ingere, csigának csigaház:
mindennapi földi kellék (ágya az a sík,
ahol mindig középpontban lehetek),
bele fogok felejtkezni, s belakott vonszolja akkor a belakóját;
két szín alatt változik: új
formát ölt, mondjuk, prézli-
vagy tojásbundát (kívánom-e, vagy a
kenyereszacskóban a tartalom),
mellékzöngékkel bonyolódik -
békezaj, mondom ilyenkor,
s mint tévhitet szokás, áhítat nélkül,
de elviselem: a sercegést a serpenyõben
vagy a zacskó diszkrét recsegését.
Vagy mint a nyakcsigolyák ropogását
is a föl-le mozgásban, ahogy az ács-
gerendán a halfej mellé akasztott
hurok nyolcasát figyelem.
 

Ellenérzés

Kívülrõl jön, állok elébe.
Amúgy ingerszegény, a belsõ életre
fogadtam, estére mégis vadidegenné
szeretnék lenni: legyen erõm
a külhatáshoz, gabonapálinkámba
borókaíz ne vegyüljön. Fészerünk
elõtt fog el az ismerõs érzés (estére
majd belsõvé silányul), a durva
hócipõk láttán (estére szépen
tele lesznek) - alakul a helyi
szemantika: elõször egy egész régióra,
késõbb csak a huzatos részekre figyelek,
végül már nem is a havazásnak,
de az új lakásnak szól az ellenérzés.
Mindennek a teteje, ha még élvezem is:
mióta bükkerdõt alpesi hegyvidékre
cseréltem, érezhetõen szûkül a kör
ágyadig, ami ha nem is emel,
legalább felszínen tart.
 

Színe és fonákja

Hideg fal ébreszt
héjánál folytatni, miután egy föld-
rétegbõl már kihámoztam a
tormát - sötétebb-e sötét
külsõnél a belsõ, kérdezte a fele-
ségem, értve ez alatt, hogy szeretem-e
még (kényelmes anyósülésen
indultam és raktérben érkeztem haza);
elrejteni elõször a bûnös oldalt
a Mekcsey-módszert idéztem
föl, mikor Mohácsnál (ügyelve
a társas lét vonzataira) a bodza-
gyökérrel együtt felszínre került
fehér koponyát csókolgatjuk - képileg
bizonyítva így (tiszta) külsõ és
belsõ, színe és
fonákja egységét, de mert "hajától
elõráncigált példa", végleges válasszal
készen kezdtem el tormát pucolni -
bár gyászízére tavaly õszrõl
emlékszik a nyelvem.
 

Kakukktojás

Hosszú kötél végén
egy szocreál
sportolót is megelõzhetek, gondoltam -
ami a leglényegesebb, hogy a
kötél másik vége rögzítve
van-e: most épp a 6-os számú
kórterembõl oldoztak föl fele-
ségem, barátom, isten kezébe.
Maga a táv, ahogy a park fái
közül elõbukkan és szemem
sarkában eltûnik a szobor: saját táv,
nem le-, de bemérhetetlen,
mint a kötél hossza. Hegyvidéki
kórházból araszolgatva hazafelé
mégis a járdaszegély okozhat
gondot - és nem a halál lesz,
ami majd szorosra rántja a kötelet;
a halál valószínûleg csak halál,
mondjuk: féregnyúlvány:
nem rossz idõben jelentkezik,
csak rossz helyen.


ÉSZREVÉTELEIT, MEGJEGYZÉSEIT KÉRJÜK KÜLDJE EL A KÖVETKEZÕ CÍMRE: jelenkor@c3.hu
C3 Alapítvány       c3.hu/scripta/