Belõlem már a tél
beszél,
nem vigyáztam a mondatokkal,
havat
fogalmaztam, gondoltam fehérre,
reméltem: mindez megvigasztal.
Akartam, hogy a lassú léptû
járdát
vastag jég fussa be,
és majd
jól járok
e
páncél alatt,
menésemnek
célja lesz:
vége, eleje,
egyáltalán: lesznek útjaim,
s hozzájuk kellõ messzeségek,
ne mindig csak a szobába zárva,
magamba botlok, bárhová
lépek.
Aztán eljöttek a sûrû
felhõk,
nagy pelyhekben hull a névtelenség.
Páncél még sincs,
maradt a négy fal,
s benne én: a tél. Idegen,
vendég.