pessoa feladja a leckét a heteronimáknak
és nekifog megfesteni önarcképét
"je - est un autre?" (rimbaud)
fernando pessoa: kálvária XVI.
elsõ fordításváltozat
alkimisták és rózsakeresztesek
bolyonganak az asszociációk
végtelen mezõin és
a lélek
felettük repül minden bú
kiold
valamit belõle szenvedések
edzik csúfolják feketerigók
kik halálukig oly vígan
fütyülnek
átrepülve okot és
origót
az
én
mit tehet? magát
sokszorozva
tekint vissza zúgó tegnapokra
holnapra immár az lesz majd a
gond
ha majd a testnek betelik az útja
romló földi másától
elszakadva
hol ûzekedik? hol bujkál?
hol bolyong?
második fordításváltozat
alkimisták és rózsakeresztesek
kergetik egymást asszociációk
setét mezõin vidám
klown kobold
hancúrozik parádézik
a lélek
valamit belõle minden bú
kiold
de ki is az
én?
feketerigók
gúnyolják átrepülve
az origót
példájuk az
egész
hez
hozzátold
valamit az
én
magát
sokszorozza
holnapra immár az lehet a gond
mikor a testnek betelik az útja
hol ûzekedik? hol bujkál?
hol bolyong?
romló földi másától
elszakadva
visszarévedve átélt
tegnapokra
alberto caeiro: a lélek és a tehén
amikor bizonyos görög bölcselõknél
vagy begõzölt germán
poétáknál
azt olvasom hogy a test így meg
úgy de a lélek!
kiráz a hideg csalánkiütést
kapok hányok
hová jön a lélek?
hová?!
a háborúban egy erdõszélen
a nem kevésbé
felhevült német bakák
nyomta tökfejük nyilván
a vasfazék
véletlenül szitává
lõttek egy
fának támaszkodó
bús francia tehenet
hogy lelkével mi lett nem tudom?
mindenesetre rögtön csonttá
fagyott
iszonyú hideg volt 1917 telén
és a golyó ütötte
lyukakon át
a katonák egymás elképedt
arcába meredhettek
és a jövõre is nyilván
a lelkem én vagyok!
ricardo reis: anima és animus
Lidia az én lelkem
sovány hûtlen ebecske
elhágy ha úgy van kedve
szertefoszlik a szellem
csupa tettetés kellem
az énünk parádéja
színes hazug egekbe
réved
s a fellegekre
és önmagára végül
hancúrpartikra vágyik
s ha hirtelen felindul
s elmegy akár tegnap te
félbehagyott világban
e vigasztalan földön
ha többé vissza nem jön
mit csinálok lelketlen?
alvaro de campos: a nagy kérdések
ma elképzeltem máb királynõt
amint aprócska fogatán
áthajt
az orromon amikor alszom
és magával ragadja lelkem
van formája a léleknek?
milyen?
kicsi? nagy? sugárzás?
álom?
pillanatnyilag az
anima
formája
foglalkoztat
és a rettentõ múlhatatlan
árnyék
a legelemibb kérdésekre
keresem a választ
miért szárad ki a fû
ha újra kinõ?
és miért nõ ki
újra ha kiszárad?
milyen színû a lélek?
mi van a riasztó árnyékvilágon
túl?
hát a tükör túloldalán
ha kérdéseimre megtalálom
a választ ráérek
töprengeni mit teszek lelkem nélkül?
bernardo soarez: a szökõkút és én
- kihulló lap a kétségek könyvébõl -
Álmomban egy napsütötte
téren - ismeretlen fehér városban bolyongva jöttem
rá, hogy nem vagyok senki. Hiába írom meg ezerszer
is az arcom, eltûnik állandóan, alkotóelemeire
esik szét, szertefoszlik a levegõben, s csak kérdõjelek
maradnak a helyén. A helyemen.
Igen, én egy kérdõjel
vagyok. Maradék kérdõjel, aki válaszra vár.
Közben eszem, iszom, ölelkezem, alszom, írok, végzem
a dolgom, de hátam mögött állandóan egy
testetlen árnyék grimászkodik. "Te nem is vagy" -
gúnyolódik és torokhangon, durván röhög.
Megálltam a szökõkútnál
álmomban, bámultam a levegõbe ugrándozó
vizet, amint fölfelé törekszik diadalmasan, hogy aztán
vereségét beismerve, szikrázva visszahulljon. Mielõtt
azon töprengenék, mi lesz földi vonulásom befejezõdése
után bizonyára halhatatlan lelkemmel - már persze
ha egyáltalán van lelkem?! -, elõször azt kellene
eldöntenem: ki vagyok én?!
Néztem a napsütésben
tomboló szökõkutat és sírtam. Fölébredve
sarokba vágtam a könnyeimtõl átnedvesedett párnát
és tétován néztem szét a szobámban.
"Ez nem lehet, én nem ilyen vagyok - meredtem tükörképemre
-, ez nem vagyok én", és azt is megbántam, hogy felriadtam.
A szökõkút elõtt, a víz gyõzedelmes,
de legalábbis
reménykedõ
táncát
nézve még én is reménykedhettem: mégiscsak
kialakul valami, kialakulok egyszer én is, de a hajnali szobában,
ólmos árnyékok között, az ugrásra
kész, õsállatokra hasonlító bútorokra
figyelve, rádöbbentem: ez már végleg így
marad! Nem fog változni semmi soha... És újra sírni
kezdtem...
pessoa fest
pessoa fest és körülállva
nézik
csodálják a bús
>>heteronimák<<
milyen lesz majd ha elkészül
az arca
kihez fog végül hasonlítani?
melyikük arcát vállalja
a Mester?
a kérdés vad de kikerülhetetlen
melyikük végül az igazi
én?
aki elképzelte az összes
többit
a másik négyet a huszonhatot
hogy kezdõdhessen meg a karnevál
az én farsangja ego maszkabálja
teríthessük ki végre
lapjaink
megnyilvánulva írva egyre
írva
közelítsük a megismerhetetlent
és leleplezve szó-hálóba
csaljuk
"mégis én vagyok" - kiált
caeiro
mögötte mélán
legelész a nyáj
távolabb tanya olyan békés
minden
önmagába békül
a világ pihen
"nem inkább én" - így
a hajóorvos
ricardo reis és hullámzik
a tenger
süllyed a gõzös féloldalára
dõl
"megoldás nincs az arca én
vagyok!"
"hátrább az agarakkal -
rikolt fel
alvaro - ez mégiscsak de campos
egekkel perlekedõ hajómérnök
enyém az arca! õ õ
én vagyok!"
"vagy inkább én" egy segédkönyvelõ
most felvihog de inkább sírni
kéne
tétován hajlong bernardo
suarez
kezében remeg a kétségek
könyve
"nem inkább mégis én
leszek a képen!
kinek éltében szívfájdítón
kevés
figyelmet szentelt" guades beint
és játszani kezd távolabb
egy jazzband
"nem inkább mégis én
vagyok az én! én!"
mora jön nyomában mind a
többiek
alakot adva képzelgésnek
vágynak
huszonöten vannak? huszonhatan?
de mind azonnal megnyilvánulnának
megmutatni szeretnék önmaguk
kitörni az árnyékból
a fényre
mind szeretnének
lenni valaki
és végül ah! csak
lenni
szeretnének
teljesen mindegy somolyog a Mester
négy arcom lesz? vagy huszonhat
a képen?
hasonlítni csak magamra fogok
én én leszek ott az enyém
az érdem
hogy õk vannak õk az én
világom
de ki vagyok én? a semmi közelít
és elragad az árnyék
"senki!" "semmi!"
hallom most is az ördög nevetését
sorsom nevemben hordom "pessoa"
"személy" "valaki" "egyén"
"ember" "bárki"
hátam mögött grimászkodik
a démon
hiába ölt álarcot
"senki!" "senki!"
pessoa fest és énekre esik
szét
arca eltûnik átírja
a fénybe
helyén csupán egy bús
angol szonett
árválkodik tûnnek
az alakmások
szétfoszlanak beköltöznek
a versbe
(1998. október 11-13.)