A ház mögött a domb meredeken emelkedett. Mindenféle magoncoknõtték be, elfajzott gyümölcsfák, akácok. Jezsek sohasem járta mégkörbe a kertjét. Mikor megvette, mondták neki, hogy kábé hatvan méterevan fölfelé. Nehezére esett négyszögölekben, ölekben számolni. Hakiszedi a növényzetet, elég jó kilátása lesz. Már ahhoz is irtaniakellene, hogy följusson a telek végébe. Nem tudta rászánni magát,hogy hadat üzenjen a fáknak, bokroknak. Elõbb itt voltak, mint õ,nem igaz?
Arra se bírta rászánni magát, hogy kidobja a korábbi tulajdonosokott hagyott tárgyait. A kamra padlóján volt egy csomó gyerekjáték.Mintha menekülésszerûen kellett volna távozniuk az elõdöknek, úgyhagyták itt a mûanyagbabákat és -fegyvereket. Volt egy ismeretlenrendeltetésû fémtárgy. Jezsek, aki óvakodott megérinteni bármit isa kamrában széthányt hagyatékból, ezért lehajolt, mert megragadtaa figyelmét. Fémbõl volt, de nem rozsdás, mint azok a lyukas lábasok,fedõk és szerszámok, amelyekben a birtok bõvelkedett. Néha fölvette,magával vitte, kamrából a szobába, szobából a kertbe. Megkérdezhetettvolna valakit.
Miért nem kérdezett? Ezen õ is elgondolkodott.
- Vigyáznom kell - mondta magában. - Be kell tartanom a szabályokat.
Miféle szabályokat? És ha betartja, akkor?
Jezsek az udvaron állt, kezében az ismeretlen eredetû tárggyal,gondolta, most már kidobja: a szobában nincs jó helyen. Az éjjel rosszulaludt, reggel elhatározta, hogy otthonosabbá alakítja a környezetet.
- Repülõ - mondta az öregember. Valamelyik közeli házbanélt, Jezsek látta már, és köszönni is szokott neki.
A tárgyat zsebre vágta, hirtelen. De kilógott, legalább afele.
- Negyvennégy telén ide zuhant. Amcsi repülõ volt. A mieinkkilõtték. Nyiiiiiiaaaaaa - bummmmm! A srác kiugrik ejtõernyõvel. Arepülõ ide esik. Még jó, hogy nem valamelyik házra! A srác meg oda.- Mutatta. - És kezdi szépen összehajtani az ernyõjét. Selyem! Azasszonyok késõbb széthordták és varrtak belõle dolgokat.
- Tûz lett?
- Tûz lett. Nagy tûz. Égett a domb végig. Belekapott a tetõkbe.Jöttek az asszonyok és eloltották. És aztán szétszedték a srácot.Azt hiszi, hogy beköszön: Adjon Isten jó éjszakát, asszonyok, hepibörszdé. Hogy meghívják vacsorázni, vagy mi. Szétszedték.
- Hogy?
- Az asszonyok erõsek. Nem is gondolná az ember.
- Dehát egy kar, mondjuk, hogy tud letépni, mondjuk, egykart? - kérdezte Jezsek. - Nem értem!
- Letépték. A kart, a kisujjat, mindent. Széttrancsírozták,mondom. A csendõr, az vigyázott, nehogy idõbe ideérjen. Elõször elrókáztamagát. Aztán azt mondta, hogy ejnye! És hogy nem lett volna szabad.Meg hogy eljárás lesz. Eljárás, az nem lett. Bizony - mondta az ember,és megemelte az üveget, ami a kezében volt, Jezsek felé. - Hoztamegy kis bort. Kadarka.
- Nekem?
- Ki másnak?! Ha tetszik, rendelhet belõle.
A konyhában ültek le. Kora õsz volt, és elég hûvös. A villanykályhadolgozott. Jezsek tervbe vette, hogy kipucolja a sparherdet. Még nemvágott bele.
- Csúszik?
- Csúszik.
Mielõtt idejött, nem tudott róla, hogy ez bortermõ vidék.Némelyik házhoz pince is tartozott. A Jezsek házához nem, de álmodozottróla. Gyerekkori álma volt: belefúrni a domboldalba, a löszbe, ésmélyíteni, mélyíteni a járatokat, mindennap ásva egy kicsit.
- Ki ne találja! - mondta az ember. - Beomlik. Ehhez értenikell. Harminc évig voltam a bányánál. Én nem a föld alatt dolgoztam,mert gépkocsivezetõ voltam, de azért tudom. Vannak itt bányászok,most munka nélkül, megcsinálják magának. Csak szólnia kell. Ma eldönti,holnap szól, holnapután már dolgoznak.
Néhány pohár után Jezsek azt is tudta, kitõl lehet hordótvenni. A hordókról eszébe jutott a szekér, fönn a padláson. - Vanott egy szekér - mutatott fölfelé.
Az ember nem lepõdött meg: tudott Jezsek szekerérõl. Voltegy pajtása. Egy évben születtek. Az õ szülei, amikor esküdtek, azzalmentek körbe a falun. Vadonatúj szekér, a lagzin használták elõszörés utoljára.
- Le akarja hozni? Menni vele? Vannak ám lovak, eladók.
Jezsek nem döntötte még el, hogy mihez kezd. "A szekeremmel."
- Nem muszáj megtartani. El is adhatja. Följártunk a pajtásommalés beültünk. Gyiiiii! Hol én voltam a ló, hol õ. Legtöbbet õ. Nálamvolt az ostor.
Jezsek úgy tudta, abból a családból, aki a házat építette,rég nem él már senki a faluban.
- Együtt vittek a frontra. A Szovjetbe. A fölöttesem volt,mert iskolája volt. Egy nagy mulya: kellett, hogy segítsek neki. Hogylegyen tekintélye. Az apja, az olyan volt. Tekintélyes. Elmegyünkegyszer, csak úgy elszívni egy bagót. A nyírek közé. Az õ ötlete volt,nem az enyém. Megyünk, mint valami turisták. A pesti turisták, a szalámiskenyerükkel meg a jelvényes kalapjukkal. Leülünk egy tisztáson, bagózunk.Volt nálunk fotográfia, lányokról, azokat nézegettük, amikor jötta ruszki. Nahát én nem vártam, hogy mi lesz, neki az erdõnek, amerrõljöttünk. A mieink felé. Nem az ösvényen, csak úgy be a sûrûbe. Vanegy ág keresztbe: elesek. Hallom, jönnek utánam, na, gondolom, mostkapok egy sorozatot! Összehúzom magam. De nem, a pajtásommal kezdenekszórakozni. Õ nem jött, nem futott. Rákötik egy nyírfára. De még elõbblevetetik vele a jó magyar ruhákat. Odaadott mindent magáról. Kellettnekik a bakancs, minden. Nem kia>bált. Csöndes gyerek volt, mindigolyan csöndes. Vágtak a hasára két nyílást. Ferdén, hogy be lehessendugni a kezet. Mint a zsebek, úgy. Hagyta, hogy bedugják a kezét.Be a sebbe. Mint a kisgyerek, amikor öltözteti az anyja. De van, hogyellenkezik a gyerek, kitartja az ujjait, begörbíti a karját, sivalkodik- arra nem lehet ráadni semmit. Õ csak hagyta. Még talán segítettis. Maga tette be a kezét abba a zsebbe, amit vágtak. Voltak a fotográfiák,azokat belegyûrték a kezei mellé. Csak néz azzal a jámbor szemévelés nem panaszkodik. Vagy egy könyörgés, semmi! Az õ ötlete volt aza séta, nem az enyém. Elindul felém megint az egyik. Mondom: velem ez nem történhet meg. Rám néz a ruszki. Néz, bele a képembe! Rámlegyint, elmegy. Mind elmegy. Fontos, hogy az embernek legyen egyelképzelése, mi eshet meg vele és mi nem. Engemet a bajok mindig elkerültek.Olyan voltam, mint a hal: síkos . Engemet nem lehetett megfogni,érti? Kisiklottam. Na és akkor bemegyek a körletbe, ott vár a posta:megszületett a fiam! Az elsõ fiam.
Egy korábbi alkalommal Jezsek értesülhetett már róla: a fiúszép pályát futott be. Sokáig egy borgazdaságnál volt középvezetõ,most saját cége van. Amit úgy kell érteni, hogy sikerült bezsebelniea gazdaság borkészletének javát. Három fia van. Francia, spanyol ésolasz mestereknél tanulnak borászatot.
Kopogás hallatszott, Jezsek kiszólt, hogy szabad, de nemlépett be senki, ellenben a bádoglavór, az asztal mellett, megkondult.Jezsek fölállt.
- Egy dió.
Végül is meg lehetett találni az útját, ahogy a dió a fátóla lavórig jutott, neki-nekiütõdve széknek, ajtónak, falnak és sparherdnek.Jezsek fölvette. Az egyik legnagyobb dió volt, amit valaha látott.Odatette a poharak mellé.
- Papírhéjú - mondta az ember. Nem csodálkozott, hogyan keveredettbe a termés, cikkcakkos úton a szobába. Markában megtörte és megfelezte.Megették. Jezsek arra gondolt, hogy valami módon bizonyára elõ lehetnesegíteni, hogy további diók is bejöjjenek.
- Le akarja hozni a szekeret? - érdeklõdött az ember.
- Szétszedhetném, darabokra - mondta Jezsek. - És akkor apránként.
- Ki ne találja! Pepecs munka. És maga nem tudja, hogy összetud érni a fa. Meg a kenõcs, ha beleszárad. Elöl meg kell a házona deszkát bontani, és akkor egybe kijön. Hív egy csapat embert, azoklehozzák. Telirakatja földdel és beülteti muskátlival, a kerítés mellé.Olyan lesz, mint az osztrákoknál.
- Nem, azt nem csinálnám - mondta Jezsek. - Egy szekér nemarra való. Nem virágtartó! Fõleg, amelyik ilyen szerencseszekér. -És megkérdezte: - Hozott nekik szerencsét? Nekik, akik egyetlenegyszermentek vele és aztán föltették a padlásra?
- Hozott - mondta az ember. - Egy darabig.
Jó lenne tudni, mik a szekérvarázslat szabályai, tûnõdöttJezsek. Meglehet, elvesztette már minden erejét a szekér, és szabadonfölhasználható, lényegében ízlés dolga, hogy muskátlit ültet bele,vagy eladja, esetleg furikázik vele; igen, hívhatna vendégeket, éstérdükre pokrócot terítve, körbekocsizhatnák az erdõt, vinnének bortis magukkal, és a kedvesebb tisztásokon tetszés szerint elidõznének.Ugyanakkor lakozhatnak még bizonyos erõk a tárgyban, olyan erõk, amelyekképesek jó vagy rossz irányban befolyásolni a sorsot! Ki tudja, aszovjet fronton leölt fiú nem sértette-e meg valamivel a szekér szabályait,talán játék közben, hogy aztán sokszáz kilométerre innen lássa kárát?A felesége, például, a felesége, morfondírozott Jezsek, ha majd ténylegmeglátogatja, ahogy ígérte, és beül a szekérbe - hátha úgy lesznekmajd attól kezdve, ahogy korábban, "egy ágy, egy asztal"? Nem tudnem gondolni rá, hogy egy varázsigével kezdõdött a romlás, a kettejükviszonyának megromlása. Valami könyvben talált egy varázsigét. Betanulta,azt hitte, mulatságos lesz ennek-annak varázsigét mondogatni; meglehet,az fordult a visszájára. Mindenesetre napra egybeesik az ige-idézgetésmeg a feleségének az a fordulata.
A bor nem rossz. - Pedig ez nem olyan, mint amit a fiamékmostanában csinálnak - magyarázza -, abból kivonják a savat.
Jezseknek eszébe jut, amit errõl az emberrõl hallott.
Egy falubeli mesélte, hogy bizony õ látta ezt a nagy böszmétsírni is. Húsz>egynéhány éve gyorshajtáson érték. Leborult az úton,úgy rimánkodott a rend>õrnek. Elvehették volna a jogosítványát,és hát gépkocsivezetõ volt, abból élt. Térdelt a sárban és rimánkodott,ne tegye tönkre az életét a rendõr elvtárs, neki családja van. Ráadásula falu közepén, a templom mellett. Még sírt is, úgy mesélték Jezseknek.
A templom, nem sokkal azután, hogy megvásárolta a házat,furán ismerõsnek tûnt neki.
Kamaszkorában egy csapattal kerékpártúrára indult. Nem õszervezte az utat, nyilván ezért nem emlékszik az útvonalra, a falvaknevére. De volt egy üveg bora, melyet estére szánt, és egy lejtõsszakaszon, ahol az út valami községbe ért, egy zökkenõnél kiesetta hátizsákja zsebébõl az üveg. És ahogy visszanézett, látta a vörösfoltot az aszfalton, meg a lejtõs út kanyarulatában a templomot -ezt a templomot. Vagyis hogy járt itt, kapcsolatba került már ezzela hellyel korábban. Nem volt igazán szerencsés útjuk annak idején.Esteledett, mikor a falun áthajtottak, és nem messze innen, egy erdõbenletáboroztak. Alig volt mit inniuk, hiányzott az elvesztett bor. Ésreggelre hiányzott az egyik lány kerékpárja.
Emlékszik, a táborhely közelében halastavat láttak. Föl isvetette valamelyikük, hogy meg kéne fürödni benne. Túl fáradtak voltakhozzá.
Most meg, mikor a házat vásárolta Jezsek, az elõzõ tulajemlítette neki, hogy távoztában útba ejti a halastavat. Van helyszíniértékesítés. Az itteni pontynak nincs az a poshadékíze, mondta a tulaj.Még a feleségével fedezték fel, milyen jó halászlevet lehet fõznia helyi halakból, de õ meg a felesége most már szétmenõben vannak.Abból, amit aznap vásárolt, az új asszonyának fõz vacsorát.
Jezsek nem is bírta követni, olyan sok tulajdonosa volt aháznak néhány év alatt. Egyetlen család se bírt benne megmaradni.És, ahogy így belegondol, mind szétmentek, elváltak, mintha el kellettvolna ide jönniük ahhoz, hogy megtudják.
- Hát akkor - kérdezte az ember Jezsektõl -, hány literrelhozhatok?
- Három. Három litert kérek - mondta Jezsek. Furcsa: a látogatójánaknem volt szájszaga, pedig úgy nézett ki, mint azok, akiknek van. Jezsekóvakodott beszívni a levegõt, ha az ember magyarázott neki valamit.Végül is nem érzett semmi bûzt.
Amikor elment az ember, elõvette zsebébõl a fémtárgyat. -Az is lehet - mondta ki félhangosan -, hogy nem a repülõgépbõl maradt,hanem biciklialkatrész. Egy versenygépbe való stucni. Alumínum.
Kiment a kertbe. Várta, hogy essenek a diók.
Délután megjött a felesége. Ábrándosnak látszott. Azt mondta,el tudná képzelni, hogy itt él. - Milyen jó illata van ennek a bukszusnak!A nagyi sírján volt ilyen, úgy szerettem szagolni... - Föl tudná venniaz életformát. Zöldséget termesztene és tyúkjai lennének. Talán mégkecskét is tartana. Sajnálja, hogy Jezsekkel már nem volna képes ittélni.
- És az új barátod - érdeklõdött Jezsek -, vele mi a helyzet?Õ lejönne veled ide?
- Le - mondta a nõ. - Szereti a kutyákat. Itt tarthatna kutyát.Volt egy német juhásza. Nemrég pusztult el. Meglepném egy aranyoskölyökkel.
- És horgászni? - érdeklõdött tovább Jezsek -, horgászniszokott?
- Nagyon szeret horgászni - mondta az asszony.
- Van itt egy tó. Esetleg átadnám nektek a terepet - mondtaJezsek. - Lehet, hogy jobb nekem a városban.
- Nem kell áldozatot hoznod - mondta az asszony.
- Nem hozok áldozatot - mondta Jezsek.
- Nem szeretem az áldozatokat - mondta az asszony.
- Nem áldozat - mondta Jezsek.