Érdemes elolvasni Valachi Anna könyvét,
s nemcsak az irodalomtörténészeknek, hanem az ún.
szélesebb olvasóközönségnek is. (Persze
csak akkor, ha még egyáltalán van ilyen, s ha ez a
"közönség" kézbe vesz küllemével és
címével nem ingerkeltõ mûveket is.) A szerzõ
ugyan József Attila nõvérének életrajzát,
önérvényesítõ kísérleteit
írja meg, de a háttérben mindig ott áll a halhatatlan
testvér, valahogy mindig róla van szó. S azért
is érdemes fellapozni ezt a könyvet, mert az olvasó
magyarázatot kaphat számos érthetetlennek tûnõ
ellentmondásra is, hogy például a harmadnapja se sokat,
se keveset nem evõ József Attila Bécsben jár
egyetemre, a Sorbonne-on tölt egy évet. Képet kaphatunk
a József család meglehetõsen kusza, s nem is mindig
épületes belsõ viszonyairól, amelyek ugyancsak
sok háttérinformációt nyújtanak egy-egy
vers értelmezéséhez. Aki pedig az önérvényesítés
nõi modelljét akarja megismerni, annak is tanulságos
olvasmány ez a könyv, hisz a ferencvárosi szegénységbõl
emelkedik ki József Jolán négy rosszul sikerült
házasság és gyaníthatóan számos
szeretõ révén. De igazságtalanság lenne
a színi fordulatokban ugyancsak gazdag életben többnyire
statiszta-szerepet alakító férfiak javára írni
azt a sorsépítést és önérvényesítést,
amit a könyv hõsnõje vitathatatlan tehetséggel
megvalósít. Adott egy nõiségére ébredõ,
fiatal, szép lány, aki a mérhetetlen nyomorú
gyermekévek után úgy dönt, hogy "nem akar úgy
élni és dolgozni, mint a többi ferencvárosi gyerek
és felnõtt". Ezt a teljességgel érthetõ
elszánást csak egy módon tudja megvalósítani,
ha a felemelkedés jól bevált útját választja,
polgárasszony, feleség lesz. József Jolán azonban
ennél is többre vágyott.
Valachi Anna a költõ és
nõvére kapcsolatát sajátos megvilágításba
helyezi. Ez a fény azonban meglehetõsen szórt. A kapcsolat
bizonyos vetületei valóban megvilágosodnak, mások
viszont sajátos ellenfénybe kerülnek, de a fénytörésre
is találunk jócskán példát. Olyan kapcsolatot
rekonstruál a szerzõ, amelyet a pszichoanalitikus iratokból
- elsõsorban a Rapaport Samu pszichiáternek írott
levelekbõl és a
Szabad ötletek jegyzéké
bõl
- vetít vissza. (Ez részben érthetõ, hisz Valachi
Anna korábban József Attila és Rapaport Samu kapcsolatáról
tett közzé igen figyelemreméltó tanulmányokat.)
A "kártyás munkás" - ahogy a költõ nagyon
találóan jellemezte apját - távozásával
nemcsak a kisebb gyerekeket (Attila, Eta) lökte a lelencsorsba, hanem
sajátos versenyre késztette az anyát és a "nagylányt".
Legalábbis József Jolán családtörténete
szerint, amit a szerzõ talán túlságosan tisztel
ahhoz, hogy bizonyos állításait kellõ kritikával
kezelje. Sõt, ezeket alapul véve, továbbgondolva,
egy igen sajátos és vitathatatlanul analitikus szemléletû
viszonyt rajzol fel. "A férjét, anyagi-erkölcsi támaszát,
szerelmes társát elvesztett Mama depressziója mindhárom
gyerek kedélyére nyomasztóan hatott. A nagylány
azonban a nõi megcsalatottság - érzésében
is osztozott anyjával." Jolán ekkor 9 éves volt, s
ha a nyomor koraéretté is teszi az embert, mégsem
feltételezhetjük ezt az érett nõi attitûdöt,
mint ahogy azt is túlzásnak tarthatjuk, hogy a mamával
vívott dacos csendes háborút a "közös férfiért"
való vetélkedés motiválta. Abban mindenesetre
lehet igazság, hogy Jolán az "apja lánya", de nem
a Freud által leírt szexualitás, ragaszkodás
okán, hanem szerepjátszó hajlamát, bohémságát
örökölte. Mint ahogy valószínûleg a
család genetikai adottságaiból származott a
túlzott érzékenység, az érzelmi kiegyensúlyozatlanság,
a szélsõséges reagálásmód, aminek
legnyilvánvalóbb jegye a mindkét testvér életrajzában
fellelhetõ többszöri öngyilkossági kísérlet.
Valachi Anna könyvének egyik
legérdekesebb fejezete a
Curriculum vitae
-ban is megemlített
Világ mozi. Készséggel azonosulhatunk azzal a felfogással,
hogy a mozi a világot jelentette a József-gyerekeknek, a
változatos történésekkel, csodás eseményekkel
(elég csak Babits ugyanebben az idõszakban írott
Mozgófénykép
címû versére gondolnunk). S abban is lehet igazság
- mint a szerzõ írja, - hogy a csodaváró attitûd,
a kártyaszenvedély a moziélményekre vezethetõ
vissza. Bár József Attila nincstelenségét,
az állandó pénzszûkét nem a tehetetlen
csodavárás magyarázza, hanem az a meggyõzõdés,
hogy õt mint nagy költõt a társadalomnak kötelessége
eltartani. Hogy a minden este mozit nézõ, cukorkaárus
Jolánnak a filmszínésznõk csillogó világa,
s a gépíró kisasszonyok szédületes karrierje
- ahogyan a fõnök feleségévé avanzsálnak
- mintát és megvalósítandó célt
jelentett, az teljességgel elfogadható. Kevésbé
akceptálható azonban a szerzõ néhány,
ugyancsak analitikus fogantatású versértelmezése,
pontosabban visszavetítése. A
Kései sirató
blaszfémiájában is csodálatos sorát
("Mint lenge könnyû lány ha odaintik") nem valószínû,
hogy Jolán inspirálta. Ez a Gyömrõi-szenvedélyt
s a mama-komplexust lezáró vers az indulatáttétel
"logikájával" gyalázza az anyát, mint ahogy
az idézett sor korábbi variánsai ("utolsó ringyó",
"senki lánya") is mutatják. Valachi Anna József Jolánról
alkotott képében annak a nõiségnek van kitüntetett
szerepe, amely még a fiútestvérben is szexuális
vágyakat ébreszt. Az analitikus levelek ilyen szemléletformáló
hatása nyilvánvaló, illetve az az óvatlanság,
ahogy a szerzõ áldozatul esik egy-egy könnyed ötletnek,
feltevésnek. Mert kétségkívül leírta
József Attila azt a sort, hogy azt hitte, Jolán maga mellé
hívja az ágyba, ám a
Szabad ötletek
-ben.
Mint ahogy elkövette az öngyilkossági kísérletet
is, amit aztán a megdöbbentõen szép
Öngyilkosság
címû kései feljegyzésében megörökített,
ám nem valószínû, hogy a szerzõnk interpretálta
okok motiválták. Nem Jolán jegyessége, feltételezett
elvesztése hívta elõ a kétségbeesett
elhatározást, hanem az érzelmi labilitás, amely
engedett a gyerekes dühnek, a bosszúvágynak, hogy nõvére
felpofozta, mert elcsente a cigarettáját.
Valachi Anna nem egyszerûen életrajzot
ír, egy polgárasszony egyébként változatos
élettörténetét, mégcsak nem is egyik legnagyobb
költõnk nõvérének a biográfiáját,
hanem József Attila titkos múzsáját eleveníti
meg. Ez a markáns szemléletté formálódott
feltételezés már a könyv címében
is exponálódik. Az
Óda
ugyancsak közismert
oxymoron értékû metaforáját alkalmazza
a két testvér kapcsolatára. Hogy József Jolán
lenne az édes mostoha? Nem valószínû. Némi
felszínességgel azt mondhatnánk, hogy a József
Attila életében elõforduló nõk nagy
része édes is volt, meg mostoha is. Ez a metafora ugyanis
azt a jellegzetes férfi-nõ viszonyt írja le, amelynek
dichotóm jellege a versekbõl is elég nyilvánvaló.
Nemcsak arra gondolok, hogy az "édes" nõ a költõ
számára elérhetetlen volt, míg az elérhetõ
nõ mostoha, hanem az anya-nõ feloldhatatlan kettõsségének
az érett korszakban végigkövethetõ tematikus
motívumára és poétikai alakzatára. Az
Óda
maga is megfejti egyébként a "rejtélyt". A szerelmi
himnusz következõ sora - meglehetõsen különös,
de érthetõ vallomásként - ugyanis ez: "Szeretlek,
mint anyját a gyermek". Az "édes mostoha" annak az ambivalens
viszonynak a bámulatosan expresszív tömörítése,
amelynek egyaránt része a gyermekével odaadóan
törõdõ anya és az õt elhanyagoló
"mostoha" iránti érzelem. (Elég csak utalni
A Dunánál
ilyen kettõs anyaképére, a ringató, mesélõ
mamára és a "másra gondoló, termékeny"
anyára.) Ami pedig a szeretett nõre kivetített anya
iránti érzéseket illeti, e kapcsolat bonyolultságát
tekintve bárkit meggyõzhet a Gyömrõi Edithez
írott
Gyermekké tettél.
Az "Etess, nézd
éhezem" kezdetû vallomássor az anya gondoskodó
szeretetét hiányolja, míg a "Reám néztél,
s én mindent elejtettem" nyilvánvalóan a férfi
szerelmi könyörgése. E valóban bonyolult, s a mûvekbõl
felragyogó, a szerelem-szeretet sokféle árnyalatát
magában rejtõ kapcsolatot tehát túlzott leegyszerûsítés
lenne Jolán nõiségének vagy a gyermeki regressziónak
tulajdonítani. Mint ahogy az is sajátos értelmezés,
hogy Szántó Judit, elolvasván az
Ódá
t,
azért követett el öngyilkossági kísérletet,
mert a versben felismerte Jolánt. Ezt a Kosztolányi által
is megörökített történetet nagyon is "prózai"
okokkal lehet magyarázni. A élettárs-feleség
kivette a férfi zakójából a verset, s elolvasta
a nyilvánvalóan nem hozzá írt - mert hisz nem
ilyen a kapcsolatuk - elemi erejû, egyértelmû szexuális
utalásokban bõvelkedõ szerelmi vallomást. Ezek
után kinyitotta a gázcsapot.
József Jolán valószínûleg
a kapcsolatépítés zsenije volt, ám házasságai
is mutatják, a rövid lángolást gyors leépülés,
kiüresedés követi. Az életrajzából
csaknem kifelejtett elsõ férj, Pászti Elemér
ugyanúgy a felemelkedés ígéretét jelentette,
mint Makai Ödön. A tornatanár s az ügyvéd
férfi a polgári jólétet szimbolizálta
az albérletbõl albérletbe hányódó
prolilánynak. A Makaival való viszonylag hosszú és
igencsak viharos házasság megromlását nem valószínû,
hogy a "doktor úr" idézi elõ azzal, hogy felesége
testvéreit a cselédszobába számûzi, próbálván
menteni renoméját a rangon aluli házasság miatt.
Az életfelfogás, a mentalitásbeli különbség
távolítja el õket egymástól. Ahogy a
Bányai Lászlóval kötött házasságot
is rövid idõ alatt megrontotta Jolán kártyaszenvedélye
és impulzív személyisége, a zsaroló
szándékú öngyilkossági kísérlet-sorozata.
Ebben a meglehetõsen egyoldalú viszonyrendszerben - a József
Attilára ugyancsak jellemzõ - mérhetetlen szeretetigényt
viszonozni nem tudó, érzelmi egyoldalúságban
üdítõ színfolt az az ártatlan kis flört,
amit Jolán kiprovokált az ugyancsak labilis idegzetû,
ám ekkor már országos hírnévnek örvendõ
Juhász Gyulával. Valachi Anna finom érzékkel
rekonstruálja ezt az eddig nemigen ismert intimitást, a hódításra
vágyó fiatal nõ és a hódítástól
mindig megrettenõ férfi kapcsolatát.
József Jolán életének
valódi tartalmat a testvérérõl írott
életrajz adott. A "József Attila élete" valóban
fontos könyv, sokáig az egyetlen és autentikus írásként
szolgált a költõ biográfiájához.
Az, hogy kicsit regényes, szerzõjének örökös
és elfojtott, kielégületlen mûvészi ambícióival
magyarázható. Az viszont, hogy bizonyos adatok, személyek
kimaradnak, mások elõnytelen pozícióban szerepelnek,
nemcsak az általános emberi gyarlóság rovására
írható. A testvér kultusza a tragikus halál
másnapján már bontakozni látszik. Akik addig
József Attiláról mint õrültrõl,
futóbolondról nyilatkoztak, most hírtelen felismerik
a nagy költõt. S a készülõ szoborhoz kezdenek
sorakozni a mellékszereplõk. Közöttük pedig
a nõvérnek, a hiteles tanúnak megkülönböztetett
szerepe van. József Jolán azonban nem ezzel - a ma is kiadásra
érdemes - munkával rontotta el életrajzírói
hitelét. A történelmi kényszer - és talán
nem igazságtalanság: az örökös szereplésvágy
- sodorta a 48 utáni hatalom szolgálatába, megrajzolván
egy hamis, élettelen portrét az akkora már klasszikussá
és durva faragásokkal szoborrá merevített öccsérõl.
Valachi Anna érdekes és szakmabelieket
is elgondolkodtató - bár gyakran fejcsóválásra
is késztetõ - könyvet írt József Jolánról.
Nyugatabbra tõlünk ez a munka könnyen besorolható
lenne a roppant divatos "women studies" témakörbe. József
Jolán azonban irodalomtörténeti személyiség
- a kedves Jocó, a Lucie, Lidi, hogy csak az öccse által
megörökített névváltozatokat említsük
-, akinek alakja és munkája irodalomtörténeti
értékelést (is) igényel. Valachi Anna irodalomtörténészi
érzékét is dicséri, hogy biztos kézzel
választott, amikor az önérvényesítõ
nõ portréját rajzolta meg. Mert valóban az
volt József Jolán: egy önérvényesítõ
nõ.
Papirusz Book
Kuriózum Könyvek sorozat
h. n., 1998
270 oldal, 1300 Ft