Galamb, neked csak szürke
Mitológiád: rebbensz-e,
ha
Nyitom az ablakot, vagy meg-
Várod, míg rád
lövök, lustán
Ülsz kõcsutkádon,
míg a szürke
Röppálya felébreszt
zsibbadásodból,
Vagy a tojáson egy féltégla
árnyában,
A závár hangján
mindig túl, abban a
Sárgában remény
lehet, fehérjében a
Hold, a tollaid mint pálmaágak
intenek
Az égtájak felé:
galamb, neked van
Mitológiád, egyszerre
kéne átlõni
A tojásod veled, minek maradjon
itt
Az a fehérebb szürke nyom,
talált
Tárgy, nem tudni, hová
való.
Hochstand
A leshez kéne némulnom,
Egy súlyosabb árnyék
a többi
Közt, ha mozdulok, elrebben,
Neki kedvez itt a mozgástér,
Helybõl szárnyat bonthat,
otthon
Van, idegen, fülel, a feje körbe
Jár, bemér, a sima homloka
ráncot
Nem vet soha, meddig megyek vele,
Meddig a semmibe, ha ül rövid
meg-
Hódított helyén,
vagy elhussan
Szürkésfehér pihét
szállatva,
Ritmusunk szerint, csak ez a
Kváderél, ami belém
vág közben, ez
Külön tulajdonom.
Medárd tudta
Tiszta lett a tetõ,
Talán a kémény
is.
Folyik az esõ. A tûzfal,
Mint megbízható freskón
Valami Krisztus-epizód nyers
Háttere, könnyû célpont
elõtte
Az a két tojás, amit húsvétra
Tojt Medárd, így hívom
a tojót,
Jól törtek, szép
volt a nedves
Fészekben a sárga meg
a sûrûbb,
Habos csírarojt és a héjtörmelék
Együtt, reggelre eltûnt mind,
azt
Hiszem, Medárd vitte el, nem
az
Esõ és nem a szél,
úgy tûntek el,
Olyan gonddal, Medárd tudta,
más
Volt, nem az esõ és nem
a szél,
Még visszajött, hogy elvigye,
"miért
Üldözöl?", a gyilkosa
elõl, ami
Maradt.
Ismét rendben
De miért lelõni õket,
miért
Rohadjanak alul, a lichthóf
Padlatán, miért verset
írni
Errõl húsvétkor,
széderkor,
Mondani ünnepszavakkal õket
is,
Minek?, az egyiknek sokáig nézni
A hasán a fehér csillagot,
vállalni,
Hogy egy ilyen hóka lenn nekem
Rohad, az álmot, hogy teleholdkor
Egy fénysugár kengyel
volt, fölmeredt
Lába beleakadt, emlékezni,
hogy
Régen hogy lõttem le õket,
Könnyed szervákkal, légies
neccekkel
Társasjáték volt
szinte, és háttérnek az
A téglahíjas lichthóf-fal,
amirõl pattogtak
A szoknyás töltények,
volt néhány ínyencség,
Pontos halál, meg kellett volna
borba mártott
Ujjal hintenem mindegyiket,
Keserédes a tíz csapás,
mondd föl, dacakh,
Adas, bachab, galambok, ti, egyiptomi
Dögcédulák, ismétlõpuska
lenne jó,
Mindig kinyitom újra ezt a hátsó
ablakot -
Egy-egy régi galamb esése
felkísért -,
Hátha Élijáhu bejön,
övé az ötödik
Pohár, a régi szabadulásnál
jobb lenne új,
Neki ígérem, nem lesz
több lövés, Isten
Ujja minden halál, még
ezek is, laterna
Magicám szétkarcolt ernyõjén,
a csorba
Téglafal elõtt, még
ezek is szürkén és csíkosan,
Hullámzó fríz,
ahogy a megkövült Vörös tengerbe
Hullanak.
agyag gólem, agyag galamb
Az unokám, lehet, csak úgy
fog
Emlékezni rám, mint aki
sok
Galambot lõtt egy régi,
cseh-
Szlovák légpisztollyal,
nem
Csinált magának gólemet,
csak írt,
Valamiket, meg lõtt a
lichthófban,
És ez a szó neki titokzatos
lesz,
Mint a
lámediga gólem
volt,
olyan lesz,
Mint nekem a gérokk vagy a féderes
Kocsi, csak névrõl ismerõs,
talán
Obszcén, kicsit szégyenteljes,
"egy
Öreg ott a lichthófban",
csak célzott
Álló nap, nekem se sokkal
több az
Egyik nagyapám, majdnem csak
egy
Agyaggalamb-lövõ, "agyagom
látták
Szemeid", csak néhány
körülmény,
Törött korsó, Kõbányán
õ volt az egylet
Titkára, fõ lövõ,
agyaggalamb-poros
Cipõben látom, és
a rögtönzött lõtéren
Pár nagyobb, egyben letört
agyagdarab a
Háttere, lenne még az
a lepkeszárnyakból
Csinált nagy lepkekép,
üveg alatt, égetett
Rovátkákkal sötét
rámáján, ha ki nem dobtuk
Volna rég, a nagyapám,
agyaggalamb-lövõ,
Valami gyárban dolgozott, sok
tökéletlen,
Félkész tárgy között,
lehet, lopva öntött
Mágikus, mindig célt érõ
golyókat is porrá
Tört bizmuttal, auripigmenttel
kevert ólomból
Mars órájában,
"agyagom látták szárnyaid",
Hányszor néztem a szárnyfecnikbõl
csinált
Lepkególemet, ahogy a légypiszkos
üveg alatt
Pompázott esztelen, a kisszobában
évekig
Számoltam, hány lepkébõl
áll, sikertelen.
Galambbeszély, Garizim hegy, olvasni, Név
Galambbeszély, csak olvasónapló,
Nevek szállnak, míg nincsen
cél-
Pontom, a Garizim hegyén a római
Galambtalizmán megteszi, olvasom,
Hogy rikolt, ha ott zsidó mozdult,
Az elmés szerkezet, szaladtak
már
Az õrszemek, olvasni büntetés,
Tépett háló, és
benne Kebala, élõ
Fátyol a Legszentebb elõtt,
olvasni,
"Kebalát ne lásd, nehogy
meghalj",
Olvasni, õ a Név, Angyal,
"kezdetben"
Õ teremtett, és most halk,
akár egy néma
H, de lakja még örök
hegyét, hiába is
Rikolt a rézgalamb, mennyi tetem,
én is
Tettem hozzá, az én galambjaim
azok
A hegy lábánál,
mind, a Nap rendes
Munkája tart, olvasni távol
tart: hol
Római jelvényektõl,
hol Istentõl, a
Szent Név négy betûje
mekkora fesztávú
Szárny?, olvasni, átfogja,
amit teremtett,
Engem is, jobb lenne Garizim hegyén
Akármelyik galambtól meghalni,
mint
Emlékezni már csak ölni,
olvasni galambot
Mindig is.