A párolgó kávé
s künn az a szõnyegbe bugyolált
madagaszkári
vagy szenegáli figura
hiába venném meg a súlyos
szõnyeget
holnap másikkal jelenne meg
ám ha azt is megvenném
lassan
felszorulnék a mennyezetre
mint tél folyamán
ahogy akoljában a bárányt
önnön ürüléke
lassan szépen felszorítja
az istenhez
otthon néha én is magamra
borítom
a szõnyeget
kíváncsi vagyok belõlem
milyen
madagaszkári
vagy szenegáli szõnyegárus
figura lenne
ki venné meg tõlem végül
is
meztelensége bíborpalástját.
Kisfiú baktatott elõtte
váratlan megállt
talán hogy lecsúszott
harisnyáját megigazítsa
fél gyerekkorom nekem is ebben
múlott el
a férfiaknak és a nõknek
finom bõrökbõl rózsaszín fodros
gumikból bonyolult harisnyakötõik
voltak
fél gyermekkorom nekem is ebben
múlott el mondta:
felhuzigálni a harisnya lecsúszott
szárát
a kisfiú tehát váratlanul
megállt
lehajolt féllábbal talán
le is térdelt
majd finom vékony ujjaival
a felbontott útburkolatból
körülményesen
kiválasztott egy macskakövet
maga elé emelte
hosszasan nézegette
megvizsgálta mind a négy
oldalát
megvizsgálta mind a négy
élét
megvizsgálta mind a nyolc sarkát
én fennebb álltam a frege
utca sarkán
valójában egy montenegróba
induló
buszra vártam miközben éppen
e görög szabadságharcos
életrajzát
böngésztem a falra erõsített
márványtáblán
a kisfiú pedig lenn a kalimegdáni
villamossínekhez közel térdepelt
lélegzetvisszafojtva vártam
mi fog most történni
s akkor még úgy félig-meddig
térdepelve
vigyázva önnön fejéhez
ütötte
egyszer még egyszer önnön
fejéhez ütögette
majd szépen visszahelyezte oda
ahonnan felemelte:
walter benjamin szavai jutottak eszembe
igen elsõ pillanatban arra gondoltam
minden bizonnyal:
fakocka.
ismét bevezetik a macskakövek
helyett a fakockákat
Hausmann egyszer s mindenkorra lehetetlenné
akarta tenni
Párizsban a barikádok
építését.
Ez a szándék vezette már
Lajos Fülöpöt is,
amikor fakockákkal burkoltatta
az utcákat.
az igazság az hogy valójában
a marat/sade
belgrádi elõadása
elevenedett meg elõttem
fûzte hozzá pp howard
danilo ki-sel néztük
s noha danilo egyáltalán
nem volt 68-as
(orosz emigránsok gyerekeivel
sejkával mihajlovval barátkozott
sosem is voltak balos illúziói)
mintha õ is elérzékenyült
volna
elhittük hogy máté
gabi
kezében azzal a bizonyos macskakõvel:
sír.
azóta naponta hallgatom gabit
a rádióban
õ helyettesíti most a
sinkovitsot
(késõbb majd még
újra visszahozzák a sinkovitsot)
nézem ahogyan kosztolányit
kosztolányi-hõsöket
alakít
istenem miért gondolják
hogy nemecseknek
kell alakítania ezt a raccsoló
két méteres
mediterrán figurát
akinek a feje vagy a lába
nézzük csak meg jobban például
azt a lidón készült
fotóját
a szó szoros értelmében
kilóg a képbõl
hallgatom nézem gabit naponta
de azóta még egyszer sem
sírta el magát
én hiába zokogok a lyukas
zoknikba
a lyukakkal teli ólomteknõbe
ki kell várnom gabit
ahogy egyszer csak némán
felsír
zokog egész nap a rádióban
én meg csapkodni kezdem a hasam
úgy röhögök
igen én is benne a rádióban
úgy röhögök a
boldogságtól hogy a gabi
végre ismét:
sír.
nem csak tisztábban okosabban
tagol
kevesebbet affektál s fõleg
nem patetizál
hanem ismét:
sír.
milyen szép lesz
mennyire igazi
reggel felcsapom a kossuthot
és hallom benne ahogyan gabi:
sír.
és aztán teszem szépen
a dolgomat
megyek ide-oda
ólálkodok itt-ott néha
talán fel is jegyzek
valamit
de közben tudom ha hazaérek
s ismét felcsapom
a kossuthot hallani fogom benne ahogyan
gabi:
sír.
és hát ez persze többek
között:
olyan kosztolányis is.
- - - - - - - - - - - - - - - - - -
- - - - - - --
a nagysikerû elõadás
másnapján a következõ sorokat
olvashattuk a magyar szó-ban:
A kaposváriak Marat/Sade elõadását
talán legcélszerûbb
az utolsó jelenettõl visszafelé
értelmezni.
Az elmegyógyintézet falai
a magasba emelkednek, a fenékfalat
beborító függönyön
egy nagy városi tér esõbe veszõ képe
látható, a
néhány perccel elõbb
még lelkes elszántsággal, dübörgõ
léptekkel és
harsány énekszóval,
szorosan egymás mellett menetelõ szereplõk most
mint a kidõlt, egymásra
dobált hasábok fekszenek, köztük áll a Kikiáltó,
kezében a barikádok macskakövével
- és sír, hosszan, rázkódva. Siratja
a forradalmat, a nagy emberi tettek
jelképét.
Nem érdektelen a zárójelenethez
idézni Peter Weiss drámát
záró utasítását:
A zene, kiáltozás és dobogás viharossá
fajul. Erõs
huzat tör be felülrõl,
az oldal>ablakon át. A nagy függönyök lobogva
csapódnak be a színpadra.
Coulmier - az intézet igazgatója - a tribünre
menekül, és vészcsengõjét
rázza. Az ápolók korbácsaikkal a betegekre
vetik magukat. Roux elõrerohan,
és megbéklyózott kézzel, betömött
szájjal, háttal nyomul
a menetelõknek. Fel akarja tartóztatni õket,
a menet azonban felszippantja, eltûnik
a sorok között, és mindenki
nyomul tovább elõre. A
betegek õrjöngõ táncba kezdenek. Sokan mámorosan
ugrálnak, és forognak.
Coulmier az ápolókat a legvégsõ erõszakra
ösztönzi.
A betegeket sorra leütik. A kikiáltó
a zene ütemére nagyokat ugrál
a zenekar elõtt. Sade a széken
áll, és diadalmasan kacag. Coulmier
kétségbeesetten jelzi,
hogy eresszék le a függönyt.
A különbség szembetûnõ.
Az elõadásban a betegek nem járnak
õrjöngõ táncot,
Sade nem ül a széken és nem kacag diadalmasan, Coulmier
nem jelzi kétségbeesetten,
hogy eresszék le a függönyt, a zárójelenetben
már nincsenek ápoltak
és nincsenek ápolók sem. Egyetlen halomban fekszenek
mindannyian. A Kikiáltó
(a remek Máté Gábor) sem ugrál nagyokat a
zene ütemére. Csak áll
és sír. Jajgat.
az igazság az
hogy az elmúlt évtizedekben
egyszer én is
ismét érintettem ezt a
problémát
mármint a macskakövet
amellett persze hogy szép gyûjteményem
van belõlük
mármint a különbözõ
városokból összehordott
macskakövekbõl
akár el is képzelhetnénk
egy macskakõ-múzeumot
ugyanis a festõ-szobrász
paizs lászlónak
(aki különben sokáig
fõleg plexivel dolgozott)
van egy (számomra antologikus)
alkotása:
minimális intervenciót
végez
fémcsíkot applikál
egy macskakõbe
megvasalja
valahogy úgy kell elképzelnünk
mint ahogyan a lovat patkolják
illetve pontosabban ahogyan a tojás
illetve hályogkovácsok
dolgoznak
a kaposváriak marat/sade-ja óta
ez volt az egyetlen méltó
megérintése
a dolognak
mármint a macskakõnek
költeményem befejezéséül
még csak annyit
hogy kritikus barátom szavait
olvasva most
azt kellett látnom hogy én
valójában
sade márki (vagy mondjuk nietzsche)
szerepét
szerettem volna alakítani a kossuth
rádióban
jóllehet én is csak:
sírok titokban
(nem jajgatok még azt hiszem
gabi sem jajgatott
itt egy pontosabb kifejezésre
lenne szükségünk
a sírás és a zokogás
illetve hát jajgatás között):
A nagykapu kilincsérõl
ismerte fel
szülõházát
más már minden megváltozott
ha lenne pénzem visszavásárolnám
abból a kilincsbõl kiindulva
nem lenne nehéz újravarázsolni
egykori külsejét
a szobák illatát sem lenne
nehéz
pipamocsokból árvácskából
zsálfiából
rühkenõcsbõl újramixelni
csak most értettem meg miért
voltam
mint kiket nyelvük kivágásával
büntettek
egész életemben kuka
arra a kilincsre fagyott a nyelvem kiskoromban
ezért volt hiábavaló
aztán minden próbálkozás
hogy megszólaljak
milyen különös annyi
mindent csinálhattam volna
a kovács a kántor is maga
mellé vett volna
hiszen a mûhelyben és a
templomban is én fújtattam
de erõvel meg akartam szólalni
nem énekelni
hisz a fél kórus féleszû
volt
rómában is úgy
énekeltek
hogy a pesti turisták elsírták
magukat
a pápa
(pedig épp akkor marta meg az
a szürke farkas)
odajött hozzánk telecskaiakhoz
mondom nem énekelni
megszólalni
jóllehet minek
amikor már sikerült elhallgatni
elhallgatni ugyanolyan nehéz
mint megszólalni
megszólalni
mint a mama SINGER -varrógépe
tõmondatokban szurkálódni
beszegni egy pelenkát
(veronikáét).
Az sem segített persze a pi -ciklus
nem-
megírásában hogy
akkor már képtelen voltam
bármit is írni (papírra
vetni milyen szép is ez
így nem vetve vetni
pp howardék szomszédja
beleszántotta magát a földbe
jóllehet ez sem az mármint
a papírra vetés
a beleszántás az talán
igen)
valami olyasmit keresett mint az a
beszegetlen rongy
amibe a fülét aztán
belecsomagolta
valami olyan zenét
valami olyan képet
mint azután az ekevas velencei
tükrében
istenem olyan fület
mert nem hiszem hogy megfigyelted
fülformája van
olyan ragyogó fület
már jóval túl az
abszolút halláson
olyan fület mint az ekevas.
A rumosüveg vitorlása nem
tetvesedik el
mint akutagava novellájában
gondolta ahogy borbélya
pp howard borbélya újságot
is ír
minden második cikke piros jankóról
szól
az öreg légionistáról
tehát angyali légionisták
is találhatók palicsfürdõn
piros jankóról
akivel együtt horgászik
a vértón ludason
gondolta ahogy borbélya tükre
elõtt
pontosabban tükrében
megpillantotta NITYIFORT
(a tetvetlenítõszesz kis
rózsaszín flakonját)
az az úriember aki vitorlásokat
épít
rumosüvegbe
volt idõ amikor csak fehér
cubai rumot ittunk
a dubrovnikról
vagy dr mardesic-rõl elnevezett
utcában
(õ volt dr brenner róla
nem neveztek el utcát palicson
egyik utódja losinj szigetén
született veje toricelli angyal
palermóból érkezett
vívást oktatni a vermesékhez)
s az egyik radanováci borbélyhoz
jár
de nincs kizárva õ is
légionista volt
ugyanis ha berúg leharapja az
ember fülét
mondom vannak palicsfürdõn
angyali
az sincs kizárva toricelli angyal
valójában
a palermói maffia elõl
szökött ilyen messzire
vannak palicsfürdõn angyali
légionisták is
nem csak olyanok akik mielõtt
szájbalövik
szájbabasszák
szájba még a nagy kék
zsolnay-váza
eozin-poszeidónját is
igen sosem tudni mikor hajóznak
ki
kis tavainkra mind az üvegbezárt
vitorlások
mikor palackolják
árusítják ki kis
tavaink véreit.
Ahogy kiléptem mesélte
a konyhaajtón
hirtelen valami erõs zúgást
hallottam
lehajoltam nem tudtam gutaütés
ért
ugyanis akkor már nagyon aktuális
volt
mármint a guta hatalmas gumikalapácsa
vagy harci helikopter keres
de már késõ volt
visszaugrani a konyhába
hattyúcsapat volt
az éppen lecsapolt
talán valóban palackolt
vértóról repülhettek
sehol nyugtuk
az sincs kizárva a háborúból
a kopácsi rétrõl
érkeztek idilli zónánkba
palicsfürdõre ludasra királyhalmára
milyen súlyos lehetett az angyalok
röpte
miféle boltozat lehetett az
miféle klinker tégla azúr
keramika
amely elbírta az úr trónját
s mind az izmos
(nemes nagy ágnesre hasonlító)
arkangyalokat
amikor mesélte tovább
akkor már én is az asztal
alatt ültem
azt mondták földrengéskor
az asztal alá
kell ülni
a mama kirohant a kis csontfûrésszel
és az ég felé bökdösött
vele
akárha valamelyik arkangyal szárnyát
akarná lefûrészelni
kályhacsõ pucoláshoz.
És akkor tényleg beúszott
kis öblünkbe a MOZART nevû
papírhajó
ezt nem tudom ki mondta
talán az a kataleptákat
író fiskális
nem tudom mert akkor már kimásztam
az asztal alól (az igazság
az azt sem tudom
ki mászott ki az asztal alól
talán az a földrengésektõl
rettegõ borostás figura
félt borotválkozni
azt magyarázta nevetséges
dolog lenne földrengéskor
átvágni önnön
torkunkat)
igen talán mégis az a
fiskális volt aki tánc közben
megmeredt (kataleptikus állapotba
került)
majd megcsókolta kezét
unokahúgának mondván
elnézést lövelltem
s lejtett tovább
(igen ha valamit ezt koreografáld
meg
ezt a petite morte-ot)
mikor úszhatott be
azt hittem az antracén feloldja
az ócskavasat
mikor úszhatott be a MOZART helyére
mert pontosan onnan a várfok
és a kis sziget közül
onnan ahol a MOZART horgonyozott
onnan tüzelt
épp akkor gyalogoltam ki az antracénból
jártam a téntán
azt hittem járhatok rajta mint
jézus
épp akkor gyalogoltam ki
kezemben azzal a kibaszott napernyõvel
amelyet a varrógép mellett
találtam
s csak akkor vettem észre nem
a fiskális
kataleptájából
hajtogatott MOZART
horgonyozik ott hanem egy petróleumszín
szörnyeteg
(a festészet története
nem ismeri ezt a színt
a petróleum és a keki
között).
Az asztalon felejtettem
s miközben megfordítottam
a lemezt
szemmel verte szemelvényeimet:
akárha közzétettem
volna õket.
Ahogy a dohányzásról
leszokni
sem tudtam
itt a balta a csontfûrész
szanaszét a már szemmel
vert
hattyúlapok
künn a még carrarai hó.
Aki mellé üt mondta eltalálja
aki beletrafál
annak mint fura bokszkesztyû kezére
szorul
többé sosem is szabadulhat
tõle
kezére szorul mint a könyökcsõ
persze vannak emberek akik feltalálják
magukat
mint például a nagybácsi
aki másik kezét is a csõbe
dugta
s tangóharmonikaként játszott
rajta
annak a szép monumentális
nõnek
akirõl senki sem tud semmit
itt palicsfürdõn
csak azt hogy katalepszise immár
gyógyíthatatlan
egész életünkben
a mozgásszínházak
körül forgolódtunk
(pina bausch a japánok
meg a joseph nadj hudi rókás
alias
tarzan zéró)
s most lám mégsem tudok
egy szót sem szólni az
õ táncáról.
Amikor benn az aggok házában
meghalt
ellopták a kiskanalát
volt ott egy apró
járókával közlekedõ
néni
aki halála elõtt még
be akart fejezni
egy gobelint
neki már nem volt ideje ellopni
a kiskanalat
egyedül reá nem gyanakodtam
õt szentnek tudtam
értett a zenéhez
s egy gobelint még be akart fejezni
nagyon emlékeztetett arra a vécésnénire
csak a vécésnéni
nem gobelinezett
a gobelin valahogy nem megy
a kátránnyal kent falakra
s klasszikus zenei mûveltsége
sem volt
zsírszódát ivott
végül õ is
úgy énekelt
s mégis volt bennük valami
közös
talán a kis szivacsruhán
a rongyos rózsák
nem õ egészen biztosan
nem lopta el
a nagymama ezüst kiskanalát
amelyet még jászárokszállásról
hozott
cservenkára oroszlámosra
palicsfürdõre
õ mondom csak még egyet
akar
befejezni azt a gobelint
egyszer költeményt írtam
mert én is írtam volt
költeményeket
(jóllehet katalepták voltak
azok is)
írtam egy õrült katonatisztrõl
aki gobelinezett
(lesz munkája a hadtörténészeknek
mûítészeknek
testes
monográfiákat írni
egy gobelinrõl)
nincs kizárva a kis járókás
néni
és a katonatiszt
(a második világháború
néphõse)
ugyanazon a motívumon dolgoztak
a tömérdek felhalmozott
fehér fonálról
egy hattyúra is gyanítottam
utolsó éneke
olyan halk és puha lesz gondoltam
mint azé a hattyúé
amelyet már felzabáltak
a molyok s amelynek mi már csak
az árnyékát
zsíros nyomát látjuk
utolsó éneke
pontosan olyan halk és puha ne
legyen
most amikor végre felemeltem
a teli vödröt.
Lobogott a télikabátja
akár egy zászló
hiszen a teste már vékony
volt
mint a partvis rúdja
lobogott végig a városon
mindenki meg volt gyõzõdve
végre elérkezett a sorsdöntõ
pillanat
el is érkezett valójában
de aztán többé nem
esett szó róla
én éppen egy békebeli
itatóspapíros-lepedõt
indultam volt keresni valami alá
akkor még tudtam mi alá
is
ma már nem emlékszem
s ezért minden alá szépen
odaterítem.
Mindig az ellenkezõ
mármint a céllal ellenkezõ
irányba
indult (ez volt a módszere)
most hogy nincs cél
talán most elõször
a könyökcsõbe bokszolhatna
s mi önfeledten tangózhatnánk
a lyukas ólomteknõvel
a hátán
a vödörrel a fejemen.
A manó (ájtatos
ez egy kvázi polgári nívó
affektálás) a vécésnéni
a hattyú
a balta
a legszebb seb
vagina a háta közepén
nem
miféle üzekedés lenne
aktatáskájára emlékszem
nem fért bele már egyetlen
selyem
akta
újság sem
az én vulkánbõröndömön
meg már
az arkangyal dörömbölt
zavarta kispolgári ízlését
rendszeresen bikatököt vacsorázott
miközben a szomszéd asztalnál
az aranymûves
érezte a szárított
csök ütéseit
kissé elborult mondtam
mi kérdezte bambán
az agya nem kicsit
s az ózonlyukat sem stoppolhatja
be már
egy mûtrágyagyár
füstje
összedobtuk a pénzt
hogy új horganyozott vödröt
vegyünk neki
(annál a bádogosnál
aki a sankot is lefödte)
magyarországon elõször
jelenitsnek volt vékonykeretû
szemüvege ám neki még
spinoza
csiszolta bele a lencsét
a zsírszóda ott állt
az uszadékfából
tákolt asztal közepén
mesélte a talpfákat viasszal
kente be
mitõl az egész galéria
megemelkedett
a folyó jött fel zavarosan
értünk
az akták akár a kislány
szocialista szalvétái
az vette el a boltjainkat leégett
házunkat
aki jubileumi elõadásában
adyt következetesen
adu-nak mondta miközben a közönséget
kiverte
a verejték
a hajnali köd ólmán
tudtam már nem
verekedhetem át magam
az éjszaka már egyszer
úgyis megvertek
jóllehet gyónnom kellett
volna menni
hogyan kifuttatni szorgos széplelgés
a költészet: széplelgés.
de most valahogy anélkül
szeretném
jóllehet tudom nem lehet
szorgos széplelgés nélkül
nem lehet
hogyan kifuttatni
(minden évben kijárok
a hajdújárási szamárversenyre)
valós vereségre
a lila ólommal teli hattyú
utolsó énekét
egészen biztosan hogy nem
így
nem ilyen lilán
én akkor végül mégiscsak
herbecket választanám
mondta:
Nicht jeder Mensch hat ein Mund
mancher Mund ist disqualifiziert
oder operiert.
(Szája nincs minden embernek
némelyik szájat diszkvalifikálják
vagy megmûtik. Báthori Csaba
ford.)
Ült a kis bisztróban
átfutotta a napi sajtót
egyetlen pár táncolt csupán
a harmonikást nem is látta
a teli fogastól
arra gondolt
ha õ egyszer így táncolhatott
volna
sírt szendvicsét szõlõjét
eszegetve
sírt jóllehet fogalma
sem volt
süketnéma az a táncoló
pár
a pincér látta hogy sír
ám tudta már a múlt
században
láthatatlan kis kávákkal
(lefolyókkal) kötötték
össze a márványasztalokat
a szajnával
aztán egy kis idõ múlva
hozta
a sajtot
elmesélte az õ gyöngyház
inggombját ragasztották
a harmonika egyik elveszett billentyûje
helyére
ha azt a billentyût nyomja le
mindig felismeri
lejt egyet
s akkor õ is elõmászott
maga mögül
ázott kis egér
nagy volt a választék
az egérfogók között
egy tû döfi át szíved
mint a viccben zsilett vágja
át a nyakad
kis medencébe fúlsz
két korty gázt szippanthatsz
akárha a pimodánban
ám a pincér tovább
unalmaskodott
valójában pontosan megérzett
mindent
tudta ez az utolsó napja
s arról mesélt azt álmodta
barátnõje
jóllehet az az én barátnõm
volt
aki patchworkot aprít
selyemfonállal
gyöngyházgombot varr a ma
divatos
szeméremékszerek helyett
körül a vaginájára
s egyet így négylyukú
lesz
az õ faszára.
Elvesztettem a fonalat
de akkor õ megpillantott egy
lomtalanított
kis dobozt
felkiáltottam: ez az enyém.
politúros szép kis doboz
volt
a tetején: tûpárnával.
varrósdoboznak véltük
ám ahogy kinyitottuk szép
tükör volt
a fedelébe építve
satöbbi
üres volt ám tovább
tanulmányozva
egy kis feliratot találtunk az
oldalán:
cipõfûzõk.
(megtaláltam a fonalat gondolhatta)
ez fenn történt pesten (lábassnál)
most itt palicsfürdõn próbálom
restaurálni
ám hogyan kiporolni egy kis
antik gombostûkkel teli tûpárnát
hová hajtani fejem.
Úgy határoztam törlöm
még a vécésnéni-
a szalvétagyûjtõ
kislány- és a hattyú-motívumot is
(ahogy vajda jános a keser honvéd
pákásza kíséretében
talán mert rosszul lát
már hattyút lõ a vértavon
szerencsére az öreg pákász
sosem hallott
a felmerülõ hattyúi
képrõl miegymásról)
s csak arról az idõs kertész
házaspárról teszek említést
azt is csak így szóban
szétfecsegve
akiket saját maguk kreálta
parkjukban (ligetükben)
ravataloztak fel egy õsfa alatt
ugyanis arról van szó
hogy az öreg kertész utolsó
kívánságaként
a koporsóban a leszögelés elõtti pillanatban
szájukba és a lábuk
közé
egy-egy sivatagi rózsát
helyeztek el
nem volt semmi mesélte a kis
kertész
akire a szeretett tudós elõd
kívánságának
megtisztelõ végrehajtása hárult
nem volt semmi:
száraz sivatagi rózsával
gyömöszölni tele szájukat seggüket.
igaz amikor azt mondta minden nap ebédet
visz az aggok házába
kissé elbizonytalanodtam a motívumok
mármint a járókás (gobelinezõ)
néni a szalvétagyûjtõ
kislány és a hattyú motívumának törlését
illetõen
persze neki minderrõl fogalma
sem volt
rokonának hordta az ebédet
elbizonytalanodtam ugyanis egykoron
õ volt
a legszebb nõ
egyszerûen a legszebb
különös mód ugyanis
egy pillanatban azt vettem észre
a dolog esszenciája idõvel
semmit sem változik
belõle valami abszolút
azonos marad
szinte megijedtem sikítva próbáltam
elfutni
ám már akár egy
fakabát isteni palást
hátamon ott volt a lyukas ólomteknõ.
Nem akartam megírni azt amit õ
nem-
írt meg nem-megírni sem
akartam
még csak tisztába sem
tettem
a szemelvényeket (kataleptákat)
nincs vers
pp howard még olykor küzd
szegénykémnek nyakig a
vértóban
el kell számolnia az adriával
de õt is csupán az a seb
nem a nõ hátában
márványban
a levegõn
a csontfûrész amely akárha
az arkangyal
szárnyát fûrészelte
volna
vak zenész
fûrészen játszik
a metrófolyosón
de hiszen árvacsáth kígyóbõr
orvosi retiküljében is ott
a boxer és a browning mellett
az a csontfûrész:
szétlõtt (robbant) helikopter
még pörgõ
propellere
kezdetben talán volt az a borpatika
ahol (pi-ben) felmerülhetett volna
annak
a párizsi bisztrónak a
képe
ahogyan az utolsó estén
a pincér kiviszi
(celannak)
a sajtot
de mondom fogalmam sincs
amirõl volt némi fogalmam
egy celan-citátum román
vonatkozása
(illetve rosa luxemburg és celan
illetve sinkóék és
rosa luxemburg)
arról mondom már próbáltam
beszélni
pécsett a pi-rizómá-ban
már az utolsó pontot is
kitettem
(ez egy olyan pontozó technika
kérdezte valaki)
amikor szépen
mint a mesében részletezni
kezdte
ahogyan az asztal (kaptár) közepén
álló
vázából
kiszippantgatja a szárnyaszegett
gólya
a vízbefojtott egereket (mindig
fejjel
csúsznak lefelé sosem
történhet fordítva)
majd kiszürcsöli a mindennapi
végtelennek tûnõ
nyúlbél-adagot is
azt hittem végre megtalálta
az elveszett fonalat
s már szaladtam is volna vele
mint csirkék aranykiskacsák
meg
a kaptáron a kristályvázában
a nyúlbelet
naponta beült így a társaságba
és lázasan
mesélni kezdett
tátott szájjal hallgattuk
mindannyian
amikor hirtelen megállt
megtörölte a homlokát
majd nagy sokára csak annyit
mondott
elvesztettem a fonalat
s többé aznap már
nem lehetett szóra bírni
végül kénytelen voltam
figyelmeztetni
ugyanis már napok óta
figyeltem:
a selyemfonál erõs hurka
a nyúlbél
ott szorul a nyakán valaki erõs
kézzel húzza
azért olyan a feje már
mint a kék medúza.