Luciliust rég sutba vágtam
én, Varróm...
Csak Ascra véne s vak maeoni
vers táplál,
Cyrene bölcsét is tudom
már könyv nélkül!
Paros fiát meg Ibycust szép
Sapphóval!
Simonidest s Anacreont is Teosból!
De mit találtam épp minap
Hipponaxnál?
Koldusfohászt!... Kiforditom,
miként pásztor
forgat fonákra dús gubát,
ha áldás hull.
(- - - - - - - - - - - - - - - - - -
- - -)
Mercurius, te Maja gyors fiacskája,
Cyllenides, könyörgök,
ó, segíts - fázom!
Bundás sarut küldj s bolyhosabb
köpenyt! Minden
fogam vacog - ne késlekedj!...
De lopj mellé
párszázezer denariust
s aranypénzt is,
meg rengeteg sestertiust... Csak adj
rögvest!
S ha már neked sincs egy likas
garaskád sem,
emeld el inkább gazdagult üres
lelkek
degesz zsebébõl, ám
tetézd meg azzal, hogy
tékozlóbb és zsugorgatóbb
kevély bunkók
Lanuviumban, vagy, ha tetszik, Firmumban
fekvõ kevéske birtokuk
írassák rám -
felõlem aztán megdögölhetnek.
Kérlek,
Mercurius, ne hagyj tovább szûkölködnöm!
(- - - - - - - - - - - - - - - - - -
- - - - -)
Hát mégsem adtál
bõ köpenyt! Se szõrmés bõrt,
se prémeket, se nagy vagyont,
pazar földet
Picenumban, se máshol... Ó,
meg is fagytam
picit! Haragvó tél szakadt...
Szekér hó hullt
nyakamba!... Hogyha nem vigyáz
reám forró
Tertulliám - beléhalok.
De testével
melengetett, bús torkomon bort
töltött bé,
míg bundazsákban összedugtuk
lábunkat,
s pokróc alatt dicsértük
õs Lubentinát!
II.
Fuficiám, te kis vadóc
cicuskám, hát
hiába mind becézgetlek,
cirógatlak?
Szemembe köpsz ma, fújsz
reám, s meg is karmolsz,
arcomba kapsz... No, nem cicám,
de vadmacskám
vagy, cafka vagy, te duzzogó!
Doromboltál
bezzeg, cicus, ha nyávogón
kufircoltunk
cirkalmasat, hogy szép cicid
megborzongván
dermedt belé - s a kéjt
eléggé cifráztuk...
Fuficiám, mikor kufircolunk ismét?
III.
Alcaeus ádáz harcokat énekelt,
de, Thespiae víg szûzei,
hagyjatok
ma mást dalolnom - ágycsatákat,
ódai vágydiadalt, csodás
hõst!
Feszülj, Fabullus, fölmeredõ
rudad
szegezd a mennynek, mint fiatal titán!
Eryx hegyéhez légy hasonló,
Cypria áldja erekciódat,
falánk, dorongos Hercules! Álmatag
fehérszemélyek csüggnek
a farkadon -
gigászi munkák várnak
újra
rád, Cupido hunyorintva buzdít!
Markolj, ragadj meg colchisi gyapjakat,
lágy Gratiákat gyûrj
le - lihegjenek
alattad úgy, mint nyári
eb, ha
nyelve kifittyen a nagy hevektõl...
Hódítsd meg ismét
bús Babyloniát,
teperd le, bár nem Pella szülötte
vagy,
Assyriát, s tar Bactriát
is
bökje le bajnoki durva dárdád!
Féljék a dardán
némberek õs dühöd,
rettegje Coptus hölgye a hímtagod
-
punok, pelaszgok, szér ribancok
lesznek erényes alattvalóid!
Forgasd vitézül paphusi fegyvered,
Phoeniciát vívd, Armeniát
bevedd -
s ne légy puhány, ha majd
a kéjvágy
tág Sybaris kapuit kitárja!
Híred nagyobb lesz, mint vezérbotod,
csak állhatatlan légy,
cselezõ hamis -
csáklyázz lotyókat,
mint hajókat
Alcibiades, a szép kalandor.
Hágatlanul hû Hesperiád
se hagyd,
de gyakjad Acmét, Arria hõ
lukát,
s Lupatriát, ki honleány
lõn,
bár Ephesusban, a kuplerájban,
másért hevült még,
válogatós se volt,
kikúrta bérét,
fejte a fattyakat -
s szentebb ma már a Curiánál,
úgy urizálgat a rusnya
kurva,
akárha Lais lenne... No, fúrj
belé,
Fabullusom, de Flavia bõ farát
se hagyd baszatlan füstölögni:
kénes avernusi mélye katlan,
tüzelve tátong, gõzölög
érted is -
hát szállj alá,
légy férfi, Odysseus!
Lucrinus ízes osztrigáit
szürcsöli, szívja ki
minden ínyenc
kanos - ha kókad, frissül
a tikkatag,
s benyalja ajkát, mint lakomák
után...
Ezért ajánlom, fald a
nyafkább
Imperiát: csupa méz, nyalánkság!
Csettint a nyelved, nyálad alácsorog
-
hadd áradozzon, ám ha
csevegne tán,
csak tömd be száját,
mert örömmel
hallgat a csõdörös
érvelésre...
S ha mégsem, akkor Septimiát
tekerd
meg hétszer, aztán (úgyis
ügyes lovas)
rád pattan õ, de bírd
a vágtát,
s kérd Eponát, hogy célba
érhess!
Ha hajkurászhat, jó szeretõd
lehet -
túltesz dugásban dús
Epitragián,
ki kecskebakra ül ledérül,
s meglovagolja a vad bikát is
Gortyna földjén!... Új
szerelemre még
maradt-e szuflád? Kész
pihenés, midõn
pazar Cytherist pengeted, vagy
elciterázgat a húrodon,
hisz
ezer fogást tud - mesteri cédaként
Cytheriust is zengeti... Jaj, nehogy
bolondja légy a hangszerének!
Maeciliát maceráld ma
inkább!
Különb gyönyörnek
serlege, csak kavard -
krátérja habzik, forr,
buzog, elnyel, ó,
kacagva kettyint!... Oly vidám,
mint
Vulvula torka, ha gurgulázik,
mikor toszod bõ lével a
vágatát,
lucsogva ömlik perzsa barack gyanánt
-
bujább a partja, s gyöngyözõbb,
mint
Taprobanéban a lomha pálmák.
Juventas óvjon, fürge Fabullusom,
ha bõsz lupáknak lába
között zihálsz,
vigyázz - a mélység
majd beszippant,
s nagy Cybele kebelébe omlasz!
KOVÁCS ANDRÁS FERENC fordításai
Caius Licinius Calvus (i. e. 82-i. e. 47?) elõkelõ plebejuscsaládból származó római szónok és költõ, Catullus legjobb barátja. Irodalmár barátaival együtt elhatárolta magát Caesar és Pompeius politikai törekvéseitõl. A szónoki pályán Cicero vetélytársána