Néha szólít azelõttrõl:
"Kolléga úr,
van idõnk", aztán eltûnik,
és mintha
nevetne, a tükrökön túl
szeleket
hurkol. Akkoriban így beszéltem:
"Valami elmúlik belõlem"
- láttam
õt, ahogy a fákat vezette,
lombbal
lefelé jártak, és
a gyökerek vitték
a földeket. De õ már
akkor is
öreg volt, elaludt, miközben
gondolt
engem: megtanított vizet gyûjteni
a számba, futottam vele, s õ
tett
a fejemre lombokból kalapot.