SCHEIN GÁBOR

Gyerekkor

Nagy zöld fülei lesznek, meghallja,
amit nem mondhatok, elfeledve
ül majd egy fa tövében, mióta
elõször meghalt, nem hord kalapot.

Néha szólít azelõttrõl: "Kolléga úr,
van idõnk", aztán eltûnik, és mintha
nevetne, a tükrökön túl szeleket
hurkol. Akkoriban így beszéltem:

"Valami elmúlik belõlem" - láttam
õt, ahogy a fákat vezette, lombbal
lefelé jártak, és a gyökerek vitték
a földeket. De õ már akkor is

öreg volt, elaludt, miközben gondolt
engem: megtanított vizet gyûjteni
a számba, futottam vele, s õ tett
a fejemre lombokból kalapot.
 

Táncosok

Ujjai virágzó kaktuszok.
Napsütéses holtidõ. Hogyan
legyek én e test - ágyékomba
szúr, belülrõl fázik a kõ
és nem szabadulnak el a
kalapácsok. Déli fényben ég
a lenyomat: ha feljutnának
az elrajzolt nyakhoz, egymás
ellen fordítanák és összezúznák
a test sárgás-vörös síkjait.


ÉSZREVÉTELEIT, MEGJEGYZÉSEIT KÉRJÜK KÜLDJE EL A KÖVETKEZÕ CÍMRE: jelenkor@c3.hu
C3 Alapítvány       c3.hu/scripta/